Ha pergetés és Amerika, akkor valószínűleg sokaknak a fekete sügér jut eszébe. Ott a fekete sügér horgászatának óriási kultusza van, hihetetlen mennyiségben rendeznek versenyeket, a top versenyek pedig elképesztő pénzdíjakkal kecsegtetnek. Persze nálunk is van lehetőség e faj horgászatára. Vannak olyan hírek, hogy a fekete sügért rendkívül nehéz megfogni, ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy csak kevés horgász büszkélkedhet azzal, hogy fogott már valaha akár csak egyet is. Valóban ilyen nehéz lenne?
Az elején nem árt tisztázni, mit értünk a fekete sügér elnevezésen. Latin nevén Micropterus salmoides, magyarul sokféleképpen nevezzük: nagyszájú sügér, fekete sügér és pisztrángsügér, bár a pisztránghoz semmi köze, mert a naphalfélék családjába tartozik. Számunkra most talán csak az egységes elnevezés a lényeges, ezért maradnék a fekete sügér névnél.
A fekete sügér igazából egy könnyen megfogható halfaj, leginkább a csukához hasonlítanám. Ha egy adott vízen „rákattannak” a horgászok és szabadon elvihető, akkor rövid időn belül szinte az utolsó darabig kifogható. Van néhány ok, ami miatt mégis különlegesnek tűnhet a fekete sügér fogása. Ezt leginkább az okozza, hogy sokan szeretnének ilyen halat fogni, azonban különböző okok ezt lehetetlenné teszik. Ezek közül a legegyszerűbb az, hogy csak rendkívül kevés vizünkben található meg, ezek egy részét rendszerint titkolják, amik népszerűbbek, amiknek hírük is van, azok viszont agyonhorgászottak, ezért ott sokkal nehezebben foghatóak meg. (Persze ez nem csak a fekete sügérre igaz, mert például egy agyonhorgászott csukás tóban sokkal nehezebb megfogni a kapitális csukákat, mint egy átlagosnak mondhatóban.) Ezzel be is zárult a kör, ugyanis látható hogy a fekete sügér horgászatához leginkább egy alkalmas hely kell, én pedig találtam egyet és persze ki is próbáltam, kíváncsian várva, hogy milyen nehéz megfogni őket pergetve.
A helyszín a Délegyházi-tavak egyike, az időpont pedig augusztus vége. Az időjárás nem a tipikus nyárvéginek volt mondható, mert közel negyvenfokos meleget jósoltak erre a napra…
A fekete sügér horgászata számomra fekete folt volt - egy darabig - azután gondoltam egyet, és elhatároztam, hogy bizony én megpróbálkozom a horgászatával. Az első alkalommal, már sikereim voltak, ezért most, mikor a harmadik alkalom is elérkezett, már rutinosnak mondhattam magam.
A hely megtalálása, az engedély kiváltása és a gumicsónak felfújása miatt egy picit későn tudtam elkezdeni horgászni, de az első dobások után gyorsan megnyugodhattam. Igazából egyáltalán nem ismertem a pályát, csak a régebbi tapasztalataim alapján kezdtem el horgászni. Pont egy hosszú partszakasz mentén fújt végig az enyhe szél, ezt kihasználva a szélre bíztam a gumicsónakot, én pedig folyamatosan dobáltam a partszélt. Csalimat a part melletti törésen vezetgettem. Még igazából, azzal voltam elfoglalva, hogy feltérképezzem ezt a törést, mikor megérkezett az első halam. Meglepődni sem volt időm, reflexszerűen vágtam be a határozott kapásnak. Egy picit óvatosan, de biztosan fárasztottam ki az első fekete sügért, ami néhány fotó után természetesen mehetett is vissza.
Néhány nagy levegő után máris mehetett vissza a plasztik csali, és láss csodát, újabb kapás! Kissé meglepetten fárasztottam a következő halat is, közben adrenalin-szintem az egekben volt - persze nem hatalmas halról volt szó, de egy megfelelő felszereléssel az apróbb halak horgászata és megfogása is rendkívül élvezetes lehet. A célra éppen ezért egy finom pergető botot, hozzáillő orsót és zsinórt használtam. Ezt nemcsak a halak mérete, hanem az alkalmazott csali is indokolta.
A felszerelés:
Erre a célra tökéletesen megfelelt az E.T Perch Blade botja, ami hihetetlen érzékeny spiccel, ennek ellenére óriási erőtartalékokkal is rendelkezik. Simán eldobhatunk vele egy szinte súlytalan csalit is, akadómentes terepen pedig lazán kifárasztható vele egy tíz kilogramm feletti ragadozó.
Az orsót is ehhez mértezve választottam, éppen ezért egy Banax Iris 3000 került a botra. Már rengeteg horgászat alkalmával nyúztam ezt az orsót és - őszintén kijelenthetem -, eddig semmi rosszat nem tudok róla mondani: kiváló a fékrendszere, gyönyörűen rakja a zsinórt, erre a célra tökéletesen megfelelt. Sokan talán attól félnek, hogy „csak” csúszócsapágy került a zsinórvezetőjébe… én azt mondom, inkább egy jó csúszócsapágy legyen benne, azt bárki egyszerűen tudja karbantartani, és biztos nem szorul cserére, maximum csak hosszú évek múltán.
Az orsóra 0,16 mm-es méretben egy speciális, az apró csalikhoz kifejlesztett zsinór került, ami remélhetőleg 2012 tavaszán már kapható lesz L & K Sinking Spin néven. Már a nevéből kitalálható, hogy egy mérsékelten süllyedő pergető zsinórról van szó. Ezzel a zsinórral kevésbé fogjuk a felszínre húzni a csalijainkat, így sokkal több kapást érhetünk el, de ezt egy másik írásban fejteném ki bővebben.
Csali:
Ha már említettük a felszerelést, érdemes a csalit is megemlíteni, mert egy speciális dologról van szó, amit sokan még most sem ismernek, ráadásul nem csak a fekete sügér horgászatánál érdemes alkalmazni.
A csali lényeges eleme egy speciális horog, az úgynevezett Worm horog. Ebből két típust használtam, az egyik az Amerikai piac egyik legnépszerűbb ilyen horga, a Lazer TroKar, a másik pedig az E.T Wizzard hasonló horga.
Plasztik csali gyanánt pedig néhány féreg csalit használtam - az igazat megvallva azonban csak egyet, ez ugyanis annyira hozta a halat, hogy nem éreztem szükségét annak, hogy kombináljam a csalimat. Az összeállítást az úgynevezett Texas Rig szerelékként kínáltam fel a halaknak: egy 1,5 grammos cseppólmot raktam a főzsinórra - ez volt tulajdonképpen a súly -, a zsinór végére jött a horog, arra pedig a csali, aminek a feltűzése adja az egész speciális mivoltát.
Persze a horoghegy elbújtatásától sokan visszariadnak, azonban bátran mondhatom, nincs több lemaradt kapás e miatt, maximum kevesebb a beszaggatott csali. Az ólom szabadon csúszik a zsinóron, aminek óriási előnye, hogy a megakasztott hal fejrázásával eltávolítja az ólmot a csalitól, így kevesebb az esélye annak, hogy a horgot kirázza a szájából.
Na de térjünk vissza a pecához!
A jó kezdés után már tudtam, hogy itt ma nagy probléma nem lehet, hiszen az első felrakott csalival hat dobásból két hal már jelez valamit. Persze nem így volt ez végig… a következő jó néhány dobás kapás nélkül maradt. Az egyik dobás után éppen kitekertem a csalimat és dobásra legyintettem, mikor a partszélben észrevettem egy gyönyörű rablást - következő dobásom persze már oda csobbant. Ahogy vízre ért a csalim, próbáltam egy helyben tartani, ebben a pillanatban a rablás helyén látszott, hogy „elrúgja” magát egy a hal, a következő, amit éreztem, már maga a kapás volt. A bevágás jól ült, és szinte egyből éreztem, jobb hallal van dolgom. A forgatás miatt csónakom össze volt kötve az operatőr csónakjával, a hal pedig - természetesen, ahogy lenni szokott - egyből megtalálta a számunkra legrosszabbat, átrohant a kötél alatt, és rohant egyenesen a nádba. Szerencsére meg vagyok edződve, és az ilyen helyzetek nem hoznak zavarva: rögtön víz alá nyomtam a botot és átvettem a kötél alatt, így a hal éppen csak be tudott rohanni a nádba. Óvatos fárasztással sikerült kéz közelébe terelnem a gyönyörű fekete sügért.
Persze élmény az ilyen méretű fekete sügér fogása, de a kisebbek is rengeteg élményt nyújtanak. A nap hátralévő részében már nem fordítottam energiát arra, hogy a nagyobbakat megtaláljam, nem is ez volt a cél, hanem az, hogy egy jót szórakozzak, arra pedig megfeleltek voltak a kisebbek is.
Mostani példánkból is látszik, hogy igazából nem nehéz megfogni a fekete sügért, vagy legalábbis nem nehezebb, mint például a csukát. A csukához is olyan víz kell, ahol van csuka. Ez így bután hangozhat, de nagy igazság. A nagy csukákat pedig hasonlóan nehéz megfogni, mint a nagy fekete sügéreket. Ami a fekete sügér mellett szól, az a harcossága, a látványos ugrásai.
Végezetül néhány kedvcsináló kép még, na és ami a leglényegesebb a videó:
Írta: Lukácsi Béla
Fotó, videó: Takács Péter
