Abban a szerencsében van részem, hogy több kiváló pergető horgász barátom is van, és szinte titkolózás nélkül megosztjuk egymással tapasztalatainkat halakról, vizekről, módszerekről és felszerelésekről egyaránt. Legtöbbször hamar közös nevezőre jutunk, ám van egy kivétel, ez pedig a horgászbotok kérdésköre. Mindenkinek megvan a kedvence, mindenkinek megvan a saját ízlése. Udvariasan kipróbáljuk, megdicsérjük ugyan egymás felszerelését, de a legtöbbször örömmel vesszük kézbe újra saját, jól megszokott horgászbotunkat. Természetesen igyekszünk meggyőzni a többieket saját igazunkról, ki műszaki adatok, privát mérések, elemzések segítségével, ki szubjektív szempontok figyelembevételével. A műszaki elemzéseket meghagyom hozzáértőbb barátaimnak, én az alábbiakban szubjektív szempontokat osztok meg veletek.
Mindazonáltal semmit sem bíztam a véletlenre, amikor jelenlegi repertoáromat összeállítottam, és igazából elégedett lehetek, hiszen terhelhetőségük lépcsőzetesen emelkedik. A 90 gramm önsúlyú sügérező pálcától a két kilós súlyt is károsodás nélkül felemelni képes harcsázó botig több felszereléssel rendelkezem. A terhelhetőség azonban csak az egyik, amelyet figyelembe kell vennünk, amikor horgászbotot választunk, és bár ez a legfontosabb, bőven van azonban más, amelyről érdemes még szót ejtenünk.
A legtöbb vita a horgászbotok hosszával kapcsolatban születik. Én is úgy gondoltam sokáig, hogy elköteleztem magam a rövid pergető botok mellett, ám mostanra eljutottam odáig, hogy egyes módszerekhez, egyes helyzetekben célszerűbbnek tartom a háromméteres botok használatát. Alapgondolatként azonban azt is le kell írnom, hogy maximálisan egyetértek Benyussal az alábbi érvekkel kapcsolatban. A rövid horgászbotokban kevesebb az anyag, amely jótékonyan mutatkozik meg mind a pálca árának, mind pedig saját tömegének tekintetében. Sokkal könnyebb horgászbotok születhetnek ugyanolyan terhelhetőség mellett, amely bizony sokat nyom a latban, amikor egész napos, egész éjszakás horgászatot tervezünk. A rövidebb horgászbotok ára is valamivel kedvezőbb, mint hasonló karakterisztikájú háromméteres társaiké, vagyis ha soványabb pénztárcával indulunk a vásárlásra, akkor is célszerű a rövidebb pergető botok között turkálnunk. Ez sajnos fordítva is igaz, minőségi és ezáltal könnyű háromméteres bot olcsón nem létezik. Jómagam több év pergetés után szembesültem azzal, hogy szükségem lesz egy hosszú, ennek ellenére könnyű és kezes pálcára. Mivel a 60 kilót csak a vasárnapi ebéd után lépem át, szomorúan vettem tudomásul, hogy az olcsóbb kategóriájú és ezért nehezebb 3 méteres botok messze nem tudnak megfelelni elképzeléseimnek. Végül is találtam olyan pergető botot, amelyet azóta is elégedetten használok, ám az árcédulán található összeg igencsak megduplázódott az eredetileg kitűzötthöz képest. Összefoglalva a fentieket azt javaslom, hogy amennyiben nem feltétlenül szükséges a 3 méteres horgászbot, akkor a 2,5 méter alatti kategóriában gondolkodjunk.
Természetesen az is igaz, hogy feltétlenül sohasem szükséges a hosszú bot, ám van az úgy, hogy sokkal kényelmesebb vele a horgászat.
Talán már három éve is van annak, hogy párommal egy néhány napos kirándulásra Vas megyébe érkeztünk. Semmit se tudtam az itt található patakokról, így helyi segítséget kértem. Freddel az Interneten keresztül ismerkedtünk meg, és elsőre igent mondott, amikor óvatosan fogalmazva jeleztem neki, hogy jó lenne némi kalauzolás. Első délután neki is ugrottunk a felderítésnek. Az idő rövidsége miatt, meg mert Fred mindent meg akart mutatni, horgászbot nélkül indultunk útnak. A Pinka frekventált horgászhelyeit jártuk be, és a benőtt partokat nézve kétségeim támadtak, hogy a szakirodalom által javasolt rövid horgászbottal boldogulni fogok-e. Másnap egy kicsit megnyugodtam, amikor barátom közölte, nem a partról fogunk horgászni, hanem gázolva, a patakmederben fogunk dobálni. Az első lépések után ez a nyugodtság semmivé foszlott, hiszen azzal kellett szembesülnöm, hogy már a térdig érő víz is olyannyira sebesen rohan, hogy menten kihúzza alólam a lábaimat. Nyilván ebben szerepet játszhatott a 3 számmal nagyobb, kölcsönkért melles csizma és az is, hogy életemben nem álldogáltam még órákat pár fokos vizű patakokban. Szerencsére az első arasznyi domolykó hamar jelentkezett, így a rettegés kezdett elmúlni, sőt lassan már gondolkozni is tudtam, és elkezdtem Fred horgászatát figyelni.
Már a parkolóban feltűnt, hogy nem egy tankönyvből választott, trendi pergető felszereléssel próbálkozik, és ahogy figyeltem kimért mozdulatait, rá kellett jönnöm, hogy nem az ismeretek hiánya, hanem a sok-sok patakokon töltött óra tapasztalatai eredményezték a 3 méteres horgászbot alkalmazását. Kétméteres botommal négyméteres szélességet tudtam behorgászni, amely arra volt elég, hogy a saját partomat végigbogarásszam. A túlpart megközelítése szóba sem jöhetett, így egy oldalon araszolva gázoltam egyre lejjebb, pár bátortalan dobással megcéloztam ugyan a túloldali bokrok egyenetlenségeit, ám így műcsalim csak pillanatokat töltött a megfelelő helyen.
Ezzel szemben Fred mint egy túlfejlett gém a patak közepén álldogált, hosszabb botjával kényelmesen meghorgászta mindkét oldalt, majd szintén középen haladva sétált lejjebb. Persze nem mindenütt volt ilyen keskeny a patak, de sohasem kellett túl sokat mozdulnia ahhoz, hogy elérje a partszéli, fogós területeket. Öröm volt nézni szakavatott mozdulatait, főleg akkor, amikor egy feltorlódott uszadékhalom mögötti területet kezdett el vallatni. Hosszú dobással messze az akadó mögé juttatta a wobblert, majd a part szélén kezdte a bevontatást, meg-megállítva, először leengedett, majd egyre magasabbra emelt bottal közeledett az akadóhoz. Közben a botot egyre inkább a meder felé kezdte fordítani, így a műcsali is befele vette az irányt, szinte centiméterekre járt már az uszadéktól, amikor bevágott és abban a pillanatban kiugrott a vízből egy hal, majd villámgyorsan a part felé vette az irányt. Megnyikkant az orsó fékje is, horgásztársam gyorsan utána is indult, de nem akadt jól a horog, lemaradt a hal. Meg voltam győződve, hogy sejtelme sincs arról, pár méterre állok a háta mögött, így szinte megijedtem, amikor csillogó szemmel hátrafordulva odaszólt: „Láttad, csak itt volt a pisztráng, apám, hogy ment, még a féket is meghúzta!”.
A parkolóba visszaérve megerősítette feltevésemet a hosszabb bot előnyeiről és elárult két újdonságot is, amelyek ugyan evidensek, de ott eszembe sem jutottak. Ezen a szakaszon általában a patak közepén rakja le hordalékát a víz, így egy kis zátony keletkezik, ahol kisebb a mélység, kényelmesebben gázolható. Másrészt az általunk felkavart homok is a meder közepén halad lefelé, mi azonban a partszélt horgásszuk, vagyis kevésbé riasztjuk meg a halakat akkor, ha itt közlekedünk. Három napot töltöttem még ezeken a csodálatos kis patakokon. Fred útmutatásait követve, a tőle kapott horgászbotot forgatva a domolykók mellett pár pisztrángot is zsákmányul ejtettem, és sokadszorra is rájöttem: egy dolog a szakirodalom, és egy sokkal fontosabb dolog a saját tapasztalat.
Jó pár kilométerrel délebbre hasonló eredményre jutottam, amikor 2008-ban először a Dunára látogattam. Hiába lapult a botzsákomban egy frissen vásárolt háromméteres horgászbot, első éjszaka mégis a megszokott, 210 cm-es botomat vettem elő. Nem akartam az új szerzeménnyel kezdeni, hiszen még ki sem próbáltam. Nos, az éjszaka közepén, amikor táborhelyünk mellett haladtunk el, megkértem barátomat, hogy egy kávéra és egy botcserére álljunk meg feltétlenül. Csónakkal közlekedtünk ugyan, de a fogósnak vélt helyeken partra szálltunk és pillanatok alatt rá kellett jönnöm, hogy rövidke botommal nem tudom eléggé eltartani a kövektől a műcsalit, túlságosan a víz szélére kell állnom és csak a dobás első métereiben vezetem megfelelően wobbleremet. A dunai kiruccanás alatt annyira megszerettem új horgászbotomat, hogy csónakból se vettem elő a régit. Hamarosan szembesültem azzal, hogy bizony még itt is sok esetben hasznos a 3 méteres bothosszúság. Csónakommal nem kellett olyan pontosan a partszéli kőhöz simulnom, mégis át tudtam fésülni a part melletti sávot is. Egyik kedvenc helyemen pedig, ahol egy, a partra merőlegesen álló, víz alatti ruganyon keresztül kell bevontatni a műcsalit, arra jöttem rá, hogy a hosszabb bottal sokkal könnyebben át tudom emelni a köveken a műcsalit, kevesebb a holtidő. A ruganyon túl megakasztott halat pedig a magasra emelt bottal nagyobb eséllyel át tudtam húzni a veszélyes zónán.
Nos, elég már a halfogásból, térjünk vissza az elméletre: rövid vagy hosszú pergető botot válasszunk? Sokan egyszerűen megfogalmazzák a választ erre a kérdésre: partról hosszú, csónakból rövid botot használjunk. Én úgy gondolom, sokkal árnyaltabb a kép. Kezdjük a csónakos horgászattal, hiszen ott kevesebb tényező befolyásolja a botválasztást. A hosszú és a rövidebb bottal való horgászat elsősorban dobásnál, illetve csalivezetésnél különbözik. Ezért célszerű meghatároznunk azt, hogy az adott vízen mire is van szükségünk. Akadós terepen vagy partszéli pergetésnél nem a dobástávolság, sokkal inkább a pontosság a lényeges, ráadásul a kapások zöme a bevontatás első pár méterében következik be, így a csalivezetés is kevésbé jut szerephez. Nem azt mondom, hogy nem fontos, hanem azt, hogy sokkal fontosabb a parthoz minél közelebb juttatott műcsali és a csendes vízre érkezés, mint a bevontatás közben eljátszott trükkök. Ebben az esetben egyértelműen a rövidebb, 2 méter körüli horgászbotok felé billen a mérleg nyelve. Saját gyakorlatomban a csónakos partszéli balinozás az egyik ilyen módszer, amelyre két horgászbotot is rendszeresítettem. Az általánosan használt, egy 2,1 m-es 10-30 grammos horgászbot, amelyet 20-as monofil zsinórral szerelve a magasabb vízállású Tiszán és az általában is gyorsabb sodrású Maroson használok. A kettes számú botom ebben a kategóriában a kedvencem, egy 1,8 m-es, 3-15 grammos, mindössze 90 gramm tömegű pálca. 16-os zsinórral kombinálva a nyári, lelassult Tiszán horgászom balinra és jászra vele, valamint a ritka sügérezések, domolykózások alkalmával jut még főszerephez. Hasonlóan élvezetes a csónakból történő csorgós harcsázás, amelyhez szintén alkalmasabbnak találom a rövidebb horgászbotokat. Sokáig egy 2,1 méteres, 40-120 grammos bottal horgásztam, ám a tavalyi évben két alternatíva is a kezembe került a bottesztelések során. A Spro HS Signature Allround, 2,5 m-es botról már megjelent az írásom, de van a tarsolyban egy másik, gazdaságosabb horgászbot is, amely a Spro HS Screamin\'s Allrounder névre hallgat. Dobósúlya ugyanúgy 20-50 gramm, és dicséretére válik a gyártónak, hogy a két horgászbot terhelhetősége szinte grammra pontosan megegyezik.
Még egy eset fordul elő, amikor eszembe se jut egy 3 méteres horgászbot használata, ez pedig az őszi csukázások esete. Itt legtöbbször az akadóból kell kibányásznunk a ragadozó halakat, így egyértelműen a hajszálpontos dobások kerülnek előtérbe. Erre a célra egy 2,1 méteres, 10-35 grammos horgászbotot használok. Nagy a hasonlóság az erősebb balinozó bothoz mérten, ám csak papíron. A terheléses teszt egyértelműen kimutatta, hogy ez a pálca majd 60%-kal nagyobb terhelhetőséggel rendelkezik.
Nézzük, mikor célszerű a hosszabb botok között keresgélnünk! Abban az esetben, ha jellemzően a mederben tartózkodnak a halak és itt kell horgásznunk, akkor a csalivezetés kap fokozottabb hangsúlyt. Partról horgászva a fizikai akadályok is befolyásolhatják botválasztásunkat. Gondozott, netán csupasz partokon szinte ugyanúgy horgászhatunk, mintha csónakban ülnénk, ám előfordulhat, hogy a partot nádas szegélyezi, vagy nemcsak a víz széle, hanem a part is be van nőve, nem tudunk közvetlenül a vízpartig lejutni. Ezekben az esetekben néha elengedhetetlen, néha csak célszerűbb a hosszabb, 2,7-3 méteres botok használata. Erre a célra én egy három méter hosszú, 15-40 grammos dobósúlyú, ám mindössze 186 gramm saját tömegű botot használok. Terheléses diagrammja szinte megegyezik csukázásnál említett botommal, ami nem is csoda, hiszen sokáig a csónakos wobblerezésre azt a botot használtam.
Amikor pergető botot választunk, legtöbbször a fogni szándékozott halfajra keresünk felszerelést, ám én inkább azt javaslom, hogy azt vegyük figyelembe, milyen műcsalival szeretnénk horgászni. Nyilvánvalóan vannak átfedések, de az egyes műcsalik vezetése eltér annyira egymástól, hogy sokszor egyértelműen megmutatja nekünk, hogy milyen hosszú, milyen karakterisztikájú horgászbotra van szükségünk. Alapvetően két típusba sorolom az alkalmazott csalikat, vannak, amelyeket intenzíven, rövid, gyors mozdulatokkal kell bevontatnunk, és vannak, amelyeket valóban szinte vezetnünk kell többé-kevésbe egyenletes tempóban. Az első csoportba a támolygó villantók és a terelőnyelv nélküli wobblerek - mint a jerk vagy a popper - tartoznak. E csalikhoz alkalmasabbak a rövid, 2 méter körüli, merevebb horgászbotok.
A második csoportba a körforgó villantók, wobblerek, gumihalak, ólmos-legyes balinozó végszerelékek tartoznak. Ezeket a csalikat jellemzően egyenletesen vezetjük és egy hosszabb bot már mérete miatt is alkalmasabb arra, hogy a vízoszlop nagyobb részét fésüljünk át vele. Könnyebben ki tudjuk vele kerülni a víz tetején lévő hínárcsomókat, könnyebben át tudjuk emelni a wobblert vagy a gumihalat az útjába kerülő akadályokon. Wobblerezésnél természetesen van kivétel, a fentebb említett, csónakos pergetés esetei.
Amikor a műcsalin alapuló választék-szűkítéssel megvagyunk, akkor már csak a bot karakterisztikáját kell meghatároznunk, amelyet viszont már célszerű a fogni szándékozott halfajhoz igazítani. Puhább szájú halakhoz - mint a balin, a jász vagy a domolykó -, kisebb műcsalikhoz bátran válasszunk kisebb dobósúlyú, lágyabb botokat. Csukához, süllőhöz, harcsához viszont igyekezzünk a kisebb dobósúlyú horgászbotok közül is a merevebb darabokat választani, hiszen egyébként kevés esélyünk van a megfelelő erejű bevágásra.
Elvesztem kissé a részletekben, de remélem, kibogozható a gondolatmenet. Messze nem teljes a felvázolt kép, rengeteg apróságot figyelembe vehetünk még, de azt hiszem, azok már valóban csak személyre szabottan értékelhetők. Összefoglalva azt javaslom, amikor pergető botot választunk, arra törekedjünk, hogy saját lehetőségeink feltérképezése után a meghorgászandó vízterület ismeretében pontról pontra határozzuk meg, melyek a fontosabb és melyek a kevésbé fontos tulajdonságok számunkra. Majd válasszunk egy olyan botot, amely ezeknek a kívánalmaknak megfelel és tetszik is nekünk. Érezzük jól magunkat, amikor pergetünk, legyen kényelmes számunkra a bot használata. Ennyi az egész. Amikor elveszünk a pergetés rejtélyes világában, akkor úgyis megtapasztaljuk, hogy mikor lenne szükségünk egy kissé más típusú pálcára. Az az idő is el fog jönni, amikor megvesszük a második pergető botunkat, majd a következőt, a következőt…
Kiss Gábor (kissgabor)
Fotók: Magyar Anita, Ullrich Ferdinánd, Kiss Gábor
