Beütöttek a kemény mínuszok, és a pergetéseim száma is negatív tartományba fordult. Az eddig ismertnek vélt haltartó helyek is napok óta üresnek bizonyulnak. Újra útnak is indultam és elkezdtem helyeket keresni. Ezt a legjobb még világosban megtenni. A természetes fénynél megfigyelhetjük a partszéli medertöréseket, púpokat, padkákat és végül, de talán a legfontosabbakat: a kishal-rajokat!
Egy ilyen egészségügyi séta során lettem figyelmes egy kisebb keszegrajra, amely a hideg idő ellenére – a megszokottól eltérően – még mozgásban volt. Viszont ez a mozgási zóna behatárolt volt, a középpontban egy meredek töréssel, a törés alján pedig egy gödörrel. Percekig figyelhettem a keszegek viselkedését, és egyértelművé vált, hogy a gödör 10 méteres vonzáskörzetében mozognak. Messzebb nem mennek. El is határoztam, hogy este visszatérek.
Lett volna lehetőségem a kiszemelt horgászhelytől 5 méterre megállni autóval, de nem tettem. Ehelyett bő 50 méterrel messzebb parkoltam. Többször bebizonyosodott már, hogy ha halkan, szinte lopakodva, lámpa nélkül közelítem meg a horgászhelyet, akkor akár már az első dobás is eredményes lehet.
Itt kitérek egy kicsit a merítőre. Világ életemben merítő-ellenes voltam. A több mint 20 éves pergető múltam alatt próbálkoztam sok-sok típussal, de mindegyikben találtam valamit, ami miatt megváltam tőle. Túl nagy, túl kicsi, nem elég erős, nem férek el vele a bokrok között, beakad a hálóba a horog, de úgy, hogy csak az ecetes olló segít… stb. Így rendre visszatértem a lip-griphez és a szabadkezes halkiemeléshez. Idén viszont volt két nyári esemény, ami miatt komolyabban elkezdtem keresgélni. Az egyik a balatoni peca, ahol a csúszós köveken, csapkodó hullámok között nagyon jól fog jönni. A másik az én biztonságom. Megpróbálhatnám a lenti kép akasztását kimagyarázni valamivel – szemembe sütött a nap, mindenkivel meg kell történnie egyszer –, vagy a csillagok állására is lehetne fogni. Felesleges.
Viszont most! Most rátaláltam az igazira: a Wizard Predator Gumírozott merítőhálójára!
Visszatérve az eredeti témához: a felfedezett pár négyzetméteres gödörhöz érve indítottam meg műcsalimat a nyílt víz felé. Szándékosan nem csobbantottam be a gödörbe a jiget. Jobbnak véltem távolról, a nyílt víz felől és finoman beejteni a horgozott plasztik csodát. Pár tapogatózó dobás után, mikor már megéreztem, hol kezdődik a gödör széle és hol kell nagyobbat ejtenem a csalin…
Egy hasonló, egy-két ebédlőasztal méretű gödörben hiába lapul több ragadozó, én ritkán tudok 1-2 példánynál egyszerre többet megfogni. Pár órának általában el kell telnie a következő ütésig. Így én pár dobás után rendszerint odébb is állok. Másnap reggel vagy este persze újra támadok. Ha sikerül egy adott partszakaszon két-három ilyen potenciális haltartó helyet megtalálni, akkor hosszabb-rövidebb sétákkal több jó pergető túrát be lehet tervezni.
Forrás: Szebenyi Péter
EnergoTeam
