Bevallom, sokáig gondolkoztam azon, hogy írjak-e egyáltalán a multiorsós horgászatról. Mindennek több oka is volt. Egyrészt a portálon Benyus tollából már megjelent két ilyen témájú - szerintem kitűnő - írás, másrészt nem tudtam, hogy érdekli-e a pergető horgászatnak ez a változata az olvasókat. Idővel a reakciókból és hozzászólásokból úgy tűnt, mégis van érdeklődés iránta, ezért úgy döntöttem, hogy - bár még csak a tavaly ősztől kezdtem behatóbban foglalkozni a módszerrel - én is megosztom kezdő multis tapasztalataimat az érdeklődőkkel, hátha nekem is sikerül a multizás gondolatát még csak fontolgatók számára néhány csalódást megspórolnom.
A kezdet
Már régóta felvetettem magamban a multizás ötletét, de az akkor még szegényes kínálat, illetve az igen-igen drága multiorsó árak - más pergetőkhöz hasonlóan - az én kísérletező kedvemet is visszatartották. A nagy áttörést aztán egy külföldi horgászfilm megtekintése hozta. Mivel addig csak újságokban olvastam róla, illetve itt-ott elcsípett külföldi horgászműsorokban láttam multit, a filmen volt alkalmam először alaposan megfigyelni a vele való horgászatot. Ekkor született meg bennem a szilárd elhatározás, hogy én is kipróbálom a módszert. Az elhatározást azonban nem tett követte… hanem a házi költségvetés értékelése, melynek eredménye lesújtó volt. A kiadás oldalon változatlanul ott tornyosult az akkor kapható multiorsók borsos ára, mely leküzdhetetlen akadályt gördített vadonatúj projektem elé, mivel nem tudtam, de nem is akartam volna ennyi pénzt fektetni egy kockázatos kísérletbe.
Már kezdtem is temetni az ötletet, mikor egy váratlan fordulat kimozdított a holtpontról. A szaksajtó cikkeit böngészve felfedeztem a Banax Tova multiját. Amint az orsó árához értem, eldobtam mindent és már ugrottam is ki a fotelből. Az újság már az ajtó csapódásakor ért a zizegve padlót, én pedig egy vörösvércse elszántságával csaptam a horgászboltokra, hogy beszerezzem a régóta áhított szerkezetet. Az egyik boltban aztán némi telefonálgatás, majd rendelés után sikerült megvásárolnom életem első multiorsóját.
Mielőtt azonban komolyan belemerülnénk a multirosós horgászat technikai részleteibe, járjuk kicsit körül távolabbról a témát.
Talán köztudott, hogy a multiplikátoros orsó használata leginkább a tengerentúlon és a skandináv országokban divatos. Ennek nyilván megvannak a maga okai, melyeket hosszasan lehetne fejtegetni, de szerintem ez felesleges. Így van és kész, valószínűleg az eltérő horgászkultúra és szokások eredményezik. Az sem lehet véletlen, hogy az óragyártással indult, majd multiorsók tekintetében nagyhatalommá váló ABU például sokkal később kezdett peremorsók gyártásába. Ott más a piac, és a nálunk megszokott peremfutókat vélhetően eleinte gyanakodva nézegették a vásárlók.
Éppen ezért írásomban nem szándékozom kategorikusan preferálni a multiorsókat, csak leírom azokat az érveket, illetve ellenérveket, melyek a gyakorlati tapasztalatszerzés közben megfogalmazódtak bennem:
Érvek pro…
- Elsőként rögtön hadd kezdjem egy abszolút szubjektív benyomással. Annak ellenére, hogy nem vagyok műszaki beállítottságú ember, mégis rendkívül tetszik nekem ez a kompakt kis műszer. Technikai részletekbe végképp nem szeretnék belemenni, hiszen Benyus cikke tökéletesen kivesézi a szerkezet előnyeit, melyből még laikusként is megállapítható volt számomra, hogy a multiplikátoros orsók felépítésükben, megbízhatóságukban kiválóan megfelelnek a pergetés követelményeinek (talán jobban is, mint egyes peremfutó orsók).
- A multiorsók vitathatatlan előnyeként könyvelhetjük el azt is, hogy sajátos szerkezeti felépítésük és működésük folytán, nem csavarják a zsinórt - melyet bizonyos mértékben a legjobb peremorsók is megtesznek -, ezáltal nem csökkentik jelentősen annak teherbírását és megnövelik élettartamát. Tény persze az is, hogy mindez csak azok számára bír jelentősséggel, akik monofil zsinórral pergetnek. Napjainkban a horgászok többsége fonott zsinórt használ a műcsalis horgászathoz, ami lágysága miatt ugyan hajlamosabb a csavarodásra, de ez az igénybevétel nem csökkenti jelentősen terhelhetőségét.
- Ha kicsit eltekintünk a fent említett tulajdonságoktól és csak az „érzékszervi” benyomásokat vesszük alapul, rögtön érezhető, hogy egy pergető multiplikátoros orsó mérete és súlya jóval kisebb, mint egy vele megegyező kaliberű peremfutó orsóé.
Ezenkívül a multi boton való speciális „lovagló” elhelyezkedése, valamint rövidebb, dupla kivitelű hajtókarja is igen kellemessé teszi használatát.
- Ami az előnyök, illetve a pozitívumok közül engem a leginkább megfogott, az a multiorsós dobásban rejlik. Ha az ember megtanulja az orsó használatát, nagyon kényelmesen tud horgászni vele, mivel a kioldást a botot tartó kéz hüvelykujjával végzi, ezért nem kell a másik kézzel az orsó körül matatni. Persze a peremorsóhoz szokott embernek szinte fel sem tűnik a felkapókar át- és visszaváltásának plusz művelete, de a multi kézhezvételekor már kidomborodik e mozdulat hiányának előnye.
… és kontra
Ahol sok a fény, ott sok az árnyék is, ezért nézzük meg azokat az érveket is, melyek a multiplikátoros orsó hátrányaként róhatók fel. Ha azonban egy kicsit megkapargatjuk őket, kiderül, hogy nem is akkora problémák, mint elsőre gondolnánk:
- Az egyik ezek között az orsó hajtókarjának elhelyezkedése. A multiorsók palettáján nagyon sok olyan típussal találkozhatunk, melyek ún. „jobbos” kivitelűek, azaz a hajtókar jobb oldalukon helyezkedik el. Ez a megoldás számomra nemcsak azért érthetetlen, az európai, illetve a magyar horgászok számára idegen, hanem mert ismert az a tény, miszerint a világon a jobbkezes emberek vannak többségben. Úgy gondolom, hogy ez a horgászokra is érvényes, és értelemszerűen a többség a botot jobbjában tartja, míg ballal az orsót tekeri, függetlenül attól, hogy peremfutót vagy multit használ. Természetesen nem szeretném kirekeszteni a balkezes horgászokat, de fentiek okán érthetőbb lenne, ha a multiorsók között is a bal oldali hajtókarral szereltek dominálnának. Érdekes, hogy ennek ellenére filmen többször is megfigyeltem, hogy a szemmel láthatóan jobbkezes horgászok is használtak jobbos multikat úgy, hogy „kezet váltottak” horgászat közben. Míg a dobást jobb kézzel végezték, a műcsali vízbeérésekor átcserélték a botot „ügyetlen” kezükbe és jobbal tekerték az orsót. Szerintem ezzel pont a multizás egyik leglényegesebb előnye vész el, de erre is biztosan létezik elfogadható magyarázat.
Szerencsére a gyártóknak leesett a húszfillér, és már kaphatók bal oldali hajtókarral szerelt multik is. A magyar piacon is nyilván ezek lehetnek az eladható változatok.
- A dobás és az elérhető dobáshossz kérdése érzékeny téma. Megyőződésem, hogy a zátonyra futott multizási kísérletekért leginkább a multiorsóhoz szükséges szokatlan dobástechnika elsajátításának hiánya felelős. Az orsó sajátos működési elvét Benyus írásában már bemutatta, ezért - gondolom - az olvasók előtt nem újdonság.
A dobás sajátosságairól, illetve a számomra bevált változatától később szeretnék szólni, elöljáróban csak annyit, hogy nem kell annyira megijedni tőle, mert bár könnyebbnek látszik, mint amilyen valójában, némi gyakorlással szépen megtanulható.
Az elérhető dobáshossz kérdésében kicsit zavarban vagyok, mert nem végeztem méréseket, de úgy éreztem, hogy multis bottal csak azért sikerültek rövidebbre a dobások, mert az általam leggyakrabban használt pálcák egészen rövidek (1,8-1,9 méter) voltak. A hosszabbakkal, melyek épp csak karcolták a 2,4 métert, ezt már nem figyeltem meg.
Persze azok számára, akik szeretnek kidobni a világból, lehet hogy nem a multi a legmegfelelőbb eszköz, bevallom én eddig fogott halaim 95%-át a part közelében (de volt, hogy a lábamtól pár méterre) akasztottam, így engem nem zavart a dobásrövidülés.
- A multizás további „hátránya”, hogy az ember nem válogathat olyan szabadon műcsalijai között, mint a hagyományos botok esetében. Ez megint csak a multiorsó működésével hozható kapcsolatba, ugyanis bizonyos kritikus tömeg alatt (ez nálam kb. 7 gramm), a csaliba nem tudunk akkora lendületet varázsolni, hogy kellő mértékben felpörgesse a dobot ahhoz, hogy elfogadható távolságra repülhessen a műcsali. Hozzá kell tennem, hogy a szükséges súly meghatározása a műcsali típusától is függ, hisz egy 7 grammos wobbler légellenállása nagyobb, ezáltal rosszabbul dobható, mint egy azonos tömegű körforgó, vagy twister.
Persze ízlések és pofonok, de saját műcsalikészletem prominens darabjai között alig akad néhány, mely a 7 gramm alatti kategóriából kerül ki, ezért ez számomra inkább elméleti problémának tűnik. Tény azonban, hogy az egészen kicsi „minicsalik” nem multihoz valók.
- A multiorsós horgászat velejárója a revolvernyeles bot. Erről persze lehet vitatkozni, én saját tapasztalataim alapján csak annyi tennék hozzá, hogy minderre nem elsősorban a gyártók, hanem a horgászok érdekében van szükség. Nem mintha hagyományos bottal ne lehetne multizni, de ezek a pálcák felépítésük folytán mégsem annyira alkalmasak rá. Ennek oka részben a speciális gyűrűzés és markolatkialakítás hiánya, de ennél szerintem sokkal leglényegesebb, hogy az átlag horgászok a 2,7-3 méteres pálcákat részesítik előnyben, melyek értelemszerűen hosszabb nyéllel rendelkeznek. Ha egy ilyen bottal kezdünk gyakorolni, nehezebb dolgunk lesz.
Emlékszem, hogy én is mit szenvedtem össze az egyébként jól bevált 2,7 méteres pergetőbotommal, míg nem sikerült egy kis, 1,8 m-es revolverest szereznem, mely a markolata alatt egészen rövid, 25-30 centis nyéllel rendelkezett. Ezzel a pálcával lényegesen könnyebb volt elsajátítani a dobótechnikát. Mikor ráéreztem a dologra, már elboldogultam a 2,4-2,7 méteres, hosszabb nyelű botokkal is.
A revolveres botok kapcsán talán zavaró lehet, hogy e pálcák zöme egészen rövid méretekben készül, sokuk alig éri el vagy haladja meg a 2 métert, sőt a normális pergetőbotok között leggyakrabban használt 2,7-3 méteres változatokat már szinte nagyítóval kell keresni. Eleinte számomra is furcsa volt az apró „gyerekpeca”, de mikor hosszú órákat dobáltam úgy végig, hogy szinte észre se vettem, hogy bot van a kezemben, kezdtem megérteni ennek előnyét.
- Magam még nem próbáltam, de másoktól úgy hallottam, hogy a multiorsóhoz nem igazán alkalmas a fonott zsinór. Magyarázatként azt kaptam, hogy a használat közben megkopott fonott idővel kiszőrösödik, ami megnöveli a súrlódást, és ezáltal jelentősen gátolja a dobást. Én nem emiatt, hanem anyagi megfontolásból vetettem el a fonott gondolatát. Nem akartam rögtön a kezdeti bénázáshoz a drága fonottat feláldozni, de most, hogy magabiztosabban kezelem a felszerelést, hamarosan ki fogom próbálni.
Ha mégsem jönne össze, akkor sincs nagy gáz, ugyanis a multi nem annyira érzékeny a zsinór egyéb paramétereire (pl. átmérő, feltöltött mennyiség), mint a peremfutók, és végső esetben egy néhány számmal vastagabb, valamint kissé merevebb monofillal talán némileg utólérhetők a fonott előnyei.
Hirtelen most ennyi jutott eszembe, de gondolatébresztőnek, kedvcsinálónak talán elég is. Az elkövetkezendőkben beszámolok a multisként tett első lépések buktatóiról, illetve azok kikerüléséről. Megpróbálok majd minnél alaposabb és szélesebb rálátást biztosítani azok számára, akik szívesen bővítenék tudásukat multis tapasztolatokkal is.
