Mindenekelőtt elnézést kell kérnem amiatt, hogy a lendületesnek induló cikksorozat első részét néma hallgatás követte. Sajnos összezsúfolódott teendőim komoly akadályokat gördítettek közém és a klaviatúra közé, de most megújult erővel igyekszem pótolni a hiányosságokat. Nem is akarom tovább fecsérelni a szót, ezért folytassuk ott, ahol abbahagytuk! Az előzőekben körbejártuk a pergető multizás témája kapcsán felmerülő érveket és ellenérveket, most pedig lássuk, mi a teendő, ha mégis e módszer mellett törnénk lándzsát.
Ha megérett elhatározásunk, kézenfekvő a célszerszámok mielőbbi beszerzése. A multiorsós horgászat egy specializált módszer (pergetés) olyan külön szegmense, melynek eszközei merőben különböznek az eddig megszokottól. Evidens, hogy az orsó formája, szerkezete, működése teljesen eltér a peremorsókétól. Ennek megfelelően a hozzá tartozó horgászbot is sajátos kialakítású, mely kezdetben szintén szokatlannak tűnhet.
Bot
A multizáshoz használt bot kérdése megosztja a véleményeket. Feltétlenül szükség van-e a módszerhez kialakított revolvernyelű pálcára, vagy vegyük elő jól bevált pergetőbotunkat és egyszerűen használjuk fordítva, azaz égnek meredő gyűrűkkel?
Azt gondolom, hogy megfelelő helyzetben mindkét megoldás jó lehet, de saját tapasztalataim szerint kezdésnek mindenképpen érdemes egy olcsóbb multis botot beszerezni, és mikor már ráéreztünk az ízére, gyakorlatilag bármilyen pálcával elboldogulunk majd.
Hogy mire alapozom mindezt? Nos, elsősorban saját tapasztalataimra. Mikor multizni kezdtem, gyakorlatilag senki sem mutatta, hogy mit hogyan csináljak. Innen-onnan szereztem ugyan némi infót, de legjobb tanítónak maga a felszerelés bizonyult.
Ahhoz, hogy kényelmesen tudjunk horgászni, mindenekelőtt el kell sajátítani legalább egyféle multis technikát, melyre alapozva majd továbbléphetünk. Ez nekem - persze lehet, hogy csak én vagyok ekkora sügér - nem igazán működött a jól bevált, hagyományos botommal. Egész egyszerűen azért nem, mert a számomra áhított fej feletti dobástechnika megtanulásához nem volt igazán alkalmas, mivel a 2,7 méteres pálcát nem tudtam a szükséges perifériában és dinamikussal mozgatni, e nélkül pedig elveszett a lendület, és számottevő távolságra nem repült a műcsali.
Mikor végül beszereztem egy 1,8 méteres multis botot, újult erővel próbálkoztam tovább. A kis „suhit” könnyen és gyorsan lehetett lendíteni, emellett kellőképpen rugalmas volt ahhoz, hogy a műcsali súlyából eredő erőt puhán és ne hirtelen adja át az orsónak. Egyszóval kezdett nőni a dobástáv, és egyre ritkábban került elő a csomóbontó tű.
Mindazonáltal tudom, hogy sokakban kétely merülhet föl az ilyen rövid botokkal kapcsolatban, és való igaz, hogy használatuk bizonyos feltételekhez kötött, ezért a következőkben megpróbáltam olyan univerzálisabb pálcákról röviden leírni tapasztalataimat, melyek valamivel hosszabbak, de mégsem annyira, hogy megnehezítsék a korai szárnypróbálgatásokat.
SPRO HS Bluewave Baitcast
Dobósúly: 10-40 gramm
Hossz: 200, 240 cm
Hármuk közül talán a leguniverzálisabb. Csekély önsúlyú, finom spiccű, mégis feszes gerincű, gyors pálca. Rövid alsó nyele miatt hamar megkedveltem. Igen teherbíró, a kisebb és a nagyobb csalikkal is egyaránt gond nélkül elboldogul. A 2,4 méteres változat nekem nagyon bejött, de azt hiszem, a 2 méteresben sem csalódnék. Ez utóbbi egyébként egyrészes kivitelben készül.
SPRO HS Deadbait Jigger Baitcast
Dobósúly: 25-45 gramm
Hossz: 240, 270 cm
Szintén sokoldalú, némileg masszívabb összbenyomást keltő bot. Valamivel lágyabb karaktere különösen hasznos segítséget jelent a dobás kivitelezésében, ennek ellenére nem kelti „legyezőbot” érzetét, mert gerince jelentős erőtartalékokat rejt magában. Mindkét méretét (240, 270 cm) használom, bár bevallom, itt is a rövidebb a kedvenc, már csak azért is, mert a 2,7 méteresnek azért már van súlya...
SPRO HS Troller Baitcast
Dobósúly: 30-50 gramm
Hossz: 240 cm
Mokány, mégis nagyon könnyű erőgép. Határozott gerinccel rendelkezik, karaktere ezért már-már merevnek tűnhet. Ennek ellenére spicce érzékeny, így kisebb méretű csalikat is dobálhatunk vele. Hossza és dobósúlya tökéletesen alkalmassá teszi a nagyobb műcsalikkal, nagyobb halakra, nehezebb körülmények között történő horgászatra.
A „rövidbot mánia” természetesen nem feltétlenül követendő, és nyilván más módon is meg lehet tanulni multizni, nekem egyszerűen ez jött be. Hozzá kell tennem azt is, hogy a bemutatott botokkal nemcsak kezdőknek érdemes foglalkozni, hanem gyakorlott multisoknak is, mert mindegyik kiváló minőségű, igényes darab, hosszú távon is beváltják a hozzájuk fűzött reményeket.
Orsó
A szóba jöhető orsók közül legkézenfekvőbb és talán legolcsóbb ajánlat a Banax Tova 600 L multiorsója.
Dőreség volna a nevezett orsó bemutatásával próbálkozni, hiszen Benyus korábban már górcső alá vette a szerkezetet. Az orsó mindenesetre a gyakorlatban is bebizonyította, hogy minden adottságában kiválóan megfelel a pergetés követelményeinek.
Zsinór
Gyakorláshoz mindenképp az olcsó, vastag és merev monofilok mellé teszem a voksom, meg is mondom, hogy miért. A multizás óhatatlan velejárója a gubanc, mely idővel nyilván ritkábbá válik, de kezdetben mindenképpen gyakori vendég, ezért eleinte kár ultra drága zsinórokat kínozni. Szintén előny, ha kezdéshez vastag (0,32-0,40 mm), merev monofilt választunk, mert az kevésbé hajlamos kibogozhatatlan „vattacukrokat” produkálni, és könnyebben engedelmeskedik a csomóbontónak.
Később, mikor már gyakorlottan berregtetjük multinkat, természetesen bátran áttérhetünk igényesebb és vékonyabb madzagok, sőt a fonott használatára is. Ez utóbbiból célszerű olyat választani, mely kivételesen jó felületkezeléssel rendelkezik és kevésbé hajlamos a „borostásodásra”, mert az nem kedvez a dobástávolságnak.
A multiorsó egyébként sokkal kevésbé veszi zokon a vastagabb zsinórokat vagy a dob alultöltöttségét, mint peremfutó társai, ennél fontosabb a helyes technika és a dobfék megfelelő beállítása.
Mű-műcsalik
Korábban volt már róla szó, de itt szólni kell róla, hogy a multis horgászat során van egy bizonyos „kritikus tömeg”, mely az adott felszereléstől és egyéni ügyességtől függően mindenkinél más és más, de alatta - a multiorsó működési sajátossága miatt - egyszerűen nem lehet a műcsalit elhajítani.
Emiatt gyakorláshoz mindenképpen érdemes kicsit nagyobb tömegű nehezékben gondolkodni, melyet idővel fokozatosan csökkenthetünk.
Persze az sem jó, ha a túlbiztosítjuk magunkat, és gigászi méretű súlyokat hajigálunk. Egyrészt azért, mert ezzel túlterhelhetjük felszerelésünket, másrészt mert nagyobb súllyal darabosabb, nehézkesebb lesz a dobómozdulat. Tapasztalataim szerint az ideális gyakorlósúly kb. 15-18 gramm körül van.
Mindemellett nagyon fontosnak tartom kiemelni azt is, hogy NE ELSŐSORBAN ólommal próbálkozzunk. Az első dobásoknál tényleg nem árt, ha pl. egy 20 grammos balinólmot kötünk a zsinór végére, csak hogy ízlelgessük a multiorsós dobást, de amint valamennyire megérezzük az orsó kezelését, viselkedését, érdemes átváltani horogmentesített műcsalikra, pl. karcsú, de viszonylag súlyos támolygó kanalakra. Az ólom ugyanis eleinte kétségtelenül korrigálja a dobás közben elkövetett hibákat, de - kiváltképp, ha nagyobb tömegű - el is fedi azokat, ezért mikor azt hisszük már jól megy a dobás és normális műcsalira váltunk, nagyobb az esély, hogy csalódás ér majd bennünket.
A horogmentes és megfelelően kiválogatott „csalik” viszont valósághű dobásélményt nyújtanak, ugyanakkor valamivel jobban repülnek, ezáltal kevesebb galibát okoznak (kisebb légellenállás, minimális zsinórba, vízinövénybe, nádba való akadás, stb.), mint horoggal szerelten tennék. Ha már őket is gyakorlottan hajigáljuk, kevesebb nehézséget okoznak majd az igazi műcsalik.
Helyszín
Apróságnak tűnhet ugyan, mégis érdemes gondosan kiválasztani a gyakorlásra szánt partszakaszt, mert lesz elég bajunk a dobással, nincs rá szükség, hogy a terepakadályokkal is külön viaskodnunk kelljen.
Szerintem ideális, ha előttünk - de különösen mögöttünk - tiszta a pálya, azaz sem a parton, sem a vízben nem zavarnak ágak, fák, bokrok, tuskók, nád, sás, stb. Nem árt, ha a víz folyik, vagy lassan áramlik: ez nagyban megkönnyíti a becsúszó csomó bogozását, mivel a felszabadult madzagot szépen elhúzza az útból, és nem keletkezik újabb gubanc rajta.
Mindent egybevetve, egy tágas folyó-, vagy csatornaparti napozóstég, folyami ruganyvég, illetve nyílt vízen lemacskázott csónak kitűnő feltételeket teremt a dobás elsajátításához, melynek részleteiről a következő részben szólnék.