A botok témaköreinek vizsgálata után érdemes néhány szót szólni az orsókról is. Meggyőződésem, hogy a megfelelő bot kiválasztása után a nehezebb falat az orsó kérdéskör, ami egyfelől lehet sokkal egyszerűbb is, de akár nagyságrendileg összetettebb is. Hasonlóan a botos cikkhez, ebben a részben is „iránymutató” kérdéseket teszünk fel, ezt boncolgatjuk - stílszerűen - a hajtókartól a legutolsó csavarig, csapágyig…
Csalit dobálni bármivel, bármilyen orsóval lehet. Tehát szó szerint, akármilyen működőképes orsó alkalmas lehet arra, hogy megkíséreljünk vele dobni valamit, valahova. Ez így elég egyszerűen hangzik. Azonban ha pergetni szeretnénk, tehát tudatos csaliválasztással, azt a kinézett területre, távolságba kívánjuk dobni, és ezáltal célzottan egy-egy ragadozó fajra akarunk horgászni, akkor alapvetően megváltozik a helyzet. Ehhez már olyan felszerelésre van szükségünk, ami meg is tudja oldani ezt a feladatot. A probléma nagyobb részét a bot viseli magán, hiszen a dobáskor fellépő igénybevételt, valamint a csali „kilövéséhez” szükséges energiát a bot szolgáltatja, azonban ettől a pillanattól kezdve az orsó szerves részévé válik az eseményeknek, mind a távolság szempontjából, mind a csali bevontatása során, végezetül - optimális esetben - a halfárasztás perceiben.
Mik is azok a legfontosabb szempontok, amit figyelembe érdemes venni a pergető orsó kiválasztásánál?
Mire akarunk horgászni?
Ez az egy kérdés rögtön magában foglal legalább három témát, ami már lényegesen megváltoztatja az orsóval szemben támasztott követelményeket. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az orsónak passzolnia kell a kiválasztott bothoz. 6000-es orsót ne tegyünk 2,1 m-es light botra, de egy gigant harcsázó boton is viccesen mutatna egy 1000-es kurbli.
1. Halfaj -> orsóméret
A várható halfajok meghatározzák az orsó javasolható méretét. Apróbb testű ragadozók horgászatakor a finomabb botokhoz célszerű kisebb méretű orsókat választani. Természetesen nagyobbal is megoldható a feladat, de ha már kis tömegű a botunk, ne nehezítsük meg a dolgunkat nagy orsó tartásával.
Domolykó, sügér, jászkeszeg, pisztráng és egyéb aprónép célbavétele esetén ideális lehet a 2500-as orsóméret, de sokan ilyen halakra az 1000-es méretet használják, ha leheletfinom horgászatról van szó.
A másik véglet a harcsahorgászat, ahol szinte követelmény - sok egyéb feltétel mellett - a 4000-es vagy akár 5000-es méret is, de az ennél nagyobb mákdarálók sem elképzelhetetlenek. Ez nem is véletlen, hiszen ha jóval vastagabb zsinórból szükséges a dobot megtöltenünk, egy 2500-as orsóra alig férne rá pár tíz méter, amit egy harcsa egy balkanyarral le is tekerne a dobunkról. Tehát hogy a szükséges mennyiségű vastag zsinórt a dobon el tudjunk helyezni, kell a megfelelő méret.
Mivel ez a két cikk célzottan a pergetés iránt érdeklődőknek készül, ebben is kell lennie „univerzális” iránymutatásnak: ideje szót ejteni az arany középútról, ami jelen esetben két méretet jelent, a kisebb a 30-as (vagy 3000-es), a nagyobb kivitel pedig a 40-es (4000-es). Ezzel a két orsómérettel kergethetjük a csukákat, süllőket, balinokat, de masszív 4000-es orsó esetén az utóbbival akár nyugodtan harcsázhatunk is. Azokhoz a botokhoz, amik az előző részben „univerzális” ajánlásként szerepeltek, ez a két méret tökéletesen megfelelő.
2. Halfaj -> Áttétel + méret
Varázsszámként állnak az orsók adatlapjain az áttételt jelző számok. Mit is jelent ez? Legyen példaként 4,8:1. A hajtókar egy 360 fokos fordulata alatt a csésze 4,8 fordulatot tesz a dob körül. Tehát ha a mondjuk a 25-ös dob zsinóron mért kerülete 13 cm, akkor egy tekerésre 13 x 4,8 = ~62,4 cm-t húzunk a csalin. Az áttétel és a halak kapcsolata akkor válik fontossá, amikor a csali vontatási sebességé kap kiemelkedő jelentőséget. Tehát fontos szempont lehet, hogy mennyire gyors vagy épp lassú az orsó. Tipikus példa a szükséges gyors vontatási sebességre a balin, ami szinte imád „rohanni” az olyan csali után, mint pl. a balinólom. Itt természetesen ismét vissza kell kanyarodni a méret kérdéshez, amikor is egy hajtókar fordulattal egy 4000-es orsó ugyanilyen áttételnél már 75 cm-t húz vissza. Ebből a példából látszik, hogy egy 2500-as orsóval igencsak tekerni kell, hogy tempósan tudjuk húzni a műcsalinkat, míg a nagyobb mérettel ugyanazt a sebességet komótosabb tekeréssel is el tudjuk érni.
Az átlagos tartománynak az 5,2:1 es aránypárt lehet tekinteni. Az ez alatt lévő orsók lassabb, míg az e felettiek - akár 6,2:1 aránnyal - már igazán gyors csalivezetést is lehetővé tesznek. A nagy „balinsebesség” után a másik végletről is szót kell ejteni: gyakori - pláne a wobbleres horgászatban -, hogy csak az igazán lassan megindított és lassan vezetett, majd megugrasztott műcsali váltja ki a ragadozóból a támadási ösztönt, legyen szó harcsáról vagy épp a csalit lekövető csukáról.
3. Halfaj -> Szerkezet, dob, pótdob
A halfaj kérdéskör még mindig tartogat választási alternatívát. Ez nem más, mint az orsó anyaga, belső szerkezete, valamint a dob anyaga. Egyértelműen a célzottan nagy halak fogására irányuló horgászatról van szó, ami nem más, mint a harcsa. Itt természetesen nem a Pó folyó harcsadömpingjéről van szó, ahol nem ritkák az 50-80 kg feletti egyedek sem, de azért ha harcsára horgászunk, akkor célszerű olyan orsót választani, ami bírja is azt, amikor megjelenik a horgon A HARCSA! Erről a halról tudni kell, hogy egy dologban tökéletesre fejlődött: be tudja bizonyítani, hogy a felszerelésünknek van gyenge pontja. Light felszerelésen már egy 5 kg-os hal is tud nagy ramazúrit csinálni, de egy komolyabb felszerelést is próbára tud tenni egy 20+-os harcsa, ami kihasználja - mondjuk - az áradó folyó sodrását is… Tehát ha ez a hal a célhalunk, nem hátrány, ha masszív szerkezetű, vastag tengellyel, erős tányérkerékkel, fém dobbal ellátott, a terhelést bíró hajtókarral rendelkező orsót választunk. Az erős fék sem elhanyagolható szempont.
A másik véglet a finom pergetés, amikor viszont nem hátrány, ha nem vassal telepakolt orsót tartunk egész nap kézben, de itt is ajánlott a fém dob.
Ennél bővebben kezdésnek talán nincs értelme az orsóban felhasznált anyagok vizsgálatának, mivel azt befolyásolni úgysem tudjuk, és nem hiszem, hogy kezdőnek jelentős különbség, ha egy tányérkerék az orsóban spiáter, alumínium, bronz, vagy tudja a búbánat, milyen ötvözetből van készült. Akit érdekelnek konkrétan az orsók belső szerkezetei, azok működése, mindenképp ajánlom, hogy nézzék meg Benyhe János orsóguru ezzel kapcsolatos filmjeit ezen a linken!
Ezzel együtt nem megkerülhető a dob-pótdob kérdés. Ha pontos akarok lenni, akkor nem is kérdés a „pótdob kérdés”: KELL! Ez nem véletlen, hiszen nem mindig ugyanolyan vastagságú zsinórral horgászunk az eltérő halfajokra. Elég csak a már sokszor szóba került átlagos balin vs. közepes csuka vs. nagyobbacska harcsa példát felhozni. Az elsőre bőven elég egy 0,10-0,12 mm-es fonott is, a másodikhoz már célszerűbb lehet egy 0,15-0,17 mm-es, míg a harcsánál belépőszint a 0,23 mm átmérőjű fonott zsinór. Ezek természetesen a szélsőségek, de azért jól látszik, hogy ha van pótdob, akkor azzal több célhoz lesz használható az orsónk.
Milyen zsinórral használnánk?
Pergetésben kétféle zsinór az, ami szóba kerülhet, az egyik a monofil, míg a másik a fonott. Én az utóbbiba sorolom a gyártó által e kettő közé pozícionált nanofilt is. Monofil zsinórnál nincs igazán különleges elvárás az orsóval szemben, hiszen arra alapból alkalmas minden orsó. A fonott zsinórral való horgászat esetén viszont előnyösebb a csigatengelyes vagy más néven wormshaft dobemelés. Ez mit is takar pontosan? Az orsó belsejében található csigatengely mintázata megegyezik a végeredményként feltekert zsinór menetemelkedésével. Ezzel a dobemeléssel sokkal szebb zsinórprofilt kapunk, mint a hagyományos kulisszás rendszerrel, bár utóbbinál is vannak kivételek, melyeknél a kulisszás megoldás ellenére is jó zsinórképet kapunk. Ettől függetlenül a csigatengelynél is előfordulhat, hogy feltekerés közben korrekcióra van szükség, tehát a dob alátéttel való emelésére, vagy az alátét kivételével a dob süllyesztésére.
Az egyszerűség kedvéért, ha V alakú a zsinórprofil, tehát felül van több, akkor emelni kell a dobon, hogy a V alakból párhuzamos oldalminta legyen, míg ha Λ alakú a zsinórprofil (ami gubancra jóval hajlamosabb), akkor egy vagy több alátét kivételével lejjebb kell engedni a dobot.
Ez a téma megérdemel egy történetet. Egy horgászboltban hangzott el a következő beszélgetés. Bejött egy idősebb horgász és mondta az eladónak, hogy erős fonott zsinórt akar vásárolni, mert a mostanival sok a gubanca. Az orsóján alul van a rengeteg zsinór és felül hiányzik, emiatt dobáskor gyakorta sok zsinór leugrik, így gubancot dob, melyeket le kell vágnia. Erősebb zsinórt azért akar, mert az kevésbé gubancolódik…
Mint utána a beszélgetésből kiderült, az orsó még úgy van, ahogy megvette, rátekerte a zsinórt és kész. A hiba egyértelműen a túl magasan elhelyezkedő dobpozíció miatt volt, melyet a 2 darab kis gyári alátét kivételével meg is lehetett oldani és a zsinórkép is helyreállt.
Csapágyszám
Na, ez az a témakör, ami a legtöbb „varázslásra” adhat lehetőséget a gyártók részéről. Lehet egy orsóban 8 csapágy is, ha azok nem pont a megfelelő helyen vannak, de 4-5 csapággyal is tökéletesen lehet biztosítani az orsót érő terhelés megfelelő kezelését, ezzel az orsó hosszabb élettartamát, ha azokat oda teszik, ahol arra igazán szükség van. Ezek a helyek a hajtókarhoz csatlakozó tányérkerék 2 végén megtámasztásnak, a főtengely végén, valamint a visszaforgásgátló környékén, illetve a zsinórvezető görgőben vannak, bár utóbbi nem létkérdés.
A csapágyak biztosítják a megfelelő megtámasztást, valamint azt, hogy ennek ellenére a forgó alkatrészek egyenletesen tudjanak forogni. A műanyag perselyes megoldás gyakorlatilag egy folyamatosan súrlódó csatlakozást hoz létre, míg a csapágy - kialakítása révén - könnyedén elfordul.
Ide egy apró tipp, a Shimano orsókat az alsó P3-P4-es modelleknél szinte csak a csapágyszám különbözteti meg egymástól, no meg a név. Könnyedén lehet ezeket tuningolni: elég, ha az ember a műanyag perselyt kiveszi és pont megfelelő méretű csapágyat vásárol a helyére. A fent említett Benyus-féle videók megnézése során rá lehet jönni, hogy ez nem ördöngösség.
Nemrég volt a kezemben egy „csilliómillió” áras Daiwa szerkezet, ami valami csoda volt. A belső szerkezetével, csapágyazásával azt érték el, hogy az orsó hajtókarja szinte a széltől is el tud fordulni. Erre egy példa volt, hogy kikapcsolt visszaforgásgátló mellett az orsót a talpánál megtartva a hajtókart a függőleges helyzettől egy pár mm-t eltolva az visszatért a függőleges állapotba. Nem lehetett megállítani máshol, mert a finom műszer mindig visszatért a hajtókar súlyától pár mm-es elmozdulás esetén is a függőlegesbe. Bele is szerettem rögtön, majd amikor megláttam az árát, ki is józanodtam… de az ár mindig relatív kérdés.
Ha már szóba került az ár…
Egy átlagos horgásznál vajon mekkora az az összeg, ami megfelelő egy pergető orsóért? Ez nagyjából 10 és 20 ezer forint között lehet valahol. De ez nem azt jelenti, hogy ami olcsó, az tuti gagyi, és arra sincs semmi garancia, hogy a sok-sok tízezres orsó lesz számunkra a megfelelő, hiszen itt is mellé lehet nyúlni.
Tehát a lényeg a 4 jó helyen lévő csapágy, minden egyéb már csak kényelmi szempont, ami valóban érezhető kényelemmel is járhat.
Tömeg
Kikerülhetetlen az orsók tömege témakör, hiszen ez is hozzáadódik a bot súlyához, amit naphosszat kézben kell tartanunk. De mint az elején erről szó esett, minden mindennel összefügg, így ha nagyobb orsóméretet választunk, nagyobb tömeggel is kell számolnunk.
Ehhez jön még hozzá az, hogy az orsóház milyen anyagból készült. Nem kell megijedni, ha egy orsó adatlapján azt, látjuk: orsóház anyaga karbon, vagy épp nevesítik a gyártók a szériát: XT7 karbon, grafit/műanyag kompozit, Ci4. Előfordul az is, hogy az orsóház egyik oldala fém, míg a takaró burkolati elem egy az előbb felsoroltak közül, de van tisztán alumínium vagy különféle fémötvözetekből készített orsóházas kivitel is.
Itt egyértelműen a végeredményként adódó komplett tömeg az, ami számít. Itt is igen nehéz konkrét sarokszámokat megadni, hogy melyik jó, melyik nehéz. Ami biztos: egy 2500-as orsónál a 200 grammos tömeg már kimagaslóan jónak számít, 3000-es méretnél a 300 gramm lehet az irányszám, 4000-esnél pedig 340 gramm. De még egyszer kiemelném, hogy nagyon függ az egész attól, hogy mit kapunk például a 340 grammért: fémet, műanyagot, vegyesen stb.
Visszaforgásgátló, fékrendszer
Végére került a visszaforgásgátló, illetve a fékrendszer kérdéskör. Ebben a témában nincs akkora „szabadság”, mint a többiben, hiszen itt egyértelműen a tűgörgős visszaforgásgátló, illetve az első fék az, ami szóba jöhet. Bármilyen jól is legyen elkészítve egy hátsó fék, akár harcifékkel kombinálva, meg sem tudja közelíteni egy precíz első fék működési biztonságát. A legolcsóbb első fékes orsó is, ha jól meg van csinálva, jobban adagolja a zsinórt, mint egy csilivili hátsó fék. Ez nem is csoda, hiszen a hátsó fékben a lamellák mérete alig haladja meg az 1 cm-t, míg az első fékben méretesebb fékalkatrészeket találunk.
A visszaforgásgátló ügyében a tűgörgős megoldás az, ami kellően precíz, hiszen a rotor ott áll meg, ahol a hajtókarral megállunk a tekerésben, nem zöttyen vissza a gátolt pozícióba, ezáltal nincs az a régi orsókon megszokott „kattanás”, vagy ami még rosszabb, a folyamatos racsni hang. A tűgörgős visszaforgásgátló elemeit szokás még + csapágyként is megjeleníteni a „leltárban”, hiszen a benne lévő görgők feladata, hogy támasszák is a főtengelyt a visszaforgásgátlás mellett. A bővebb működéséről szintén a Benyus-filmekből tudhatunk meg nagyon sokat!
Garanciális és/vagy szervizháttér
Mivel itt olyan eszközökről van szó, amiben vannak izgő-mozgó-forgó alkatrészek, előfordulhatnak meghibásodások. Ezt vagy mi idézzük elő, vagy a technika ördöge. Ezért nem mellékes téma a garanciális, illetve később a szervizháttér. Ez ügyben Magyarországon nagyon eltérő képet kapunk. Létezik olyan forgalmazó, akinél szinte ismeretlen fogalom a garanciális hiba. Ilyenkor aztán jöhet a veszekedés, vitatkozás, fogyasztóvédelem stb. Azonban - szerencsére - van kiemelkedően jó példa is. Ez nem más, mint a Spro és Nevis magyarországi forgalmazója által biztosított szervizháttér. Itt természetesen nem arról van szó, hogy egy olyan orsót is életre keltenek, amin átment egy fél nemzeti hadsereg tankokkal, de az kiemelkedő, ahogyan az orsóikkal kapcsolatos szervizügyeket intézik. Tehát ez sem mellékes akkor, amikor egy-egy orsót kiválasztunk, hogy szeretnénk megvásárolni.
Következzen néhány konkrét orsótípus - különböző árkategóriákból -, amik alkalmasak lehetnek arra, hogy a horgász belevágjon a pergetés művészetébe.
Nevis Black Spin 40 További infó: ugrás az áruházba.
Daiwa Exceler-S 3000 További infó: ugrás az áruházba.
Cormoran Black Master 8PiF 4000 További infó: ugrás az áruházba.
Spro Blue Arc 930 További infó: ugrás az áruházba.
Spro Grandarc 930 További infó: ugrás az áruházba.
Penn Sargus SG 4000 További infó: ugrás az áruházba.
Végezetül még egy gondolat: sokat nyújt egy-egy ilyen termék életútján az, ha vigyázunk a felszereléseinkre. Kifejezetten nem szeretik ezek az eszközök a betonra, sziklára való leejtést, a porban fürdetést, vagy csupán azt, hogy sár kerül a szerkezetükbe. Például a megsérült fém dobperem „megfelelő” fűrészként fog szolgálni, amin rendszeresen végigfut majd a zsinórunk! De egy dobcsere során vízbe ejtett fékcsillag is nehezen pótolható apróság.
A cél az, hogy az a bot és orsó, amit kiválasztunk, megfeleljen az elvárásainknak és használatuk olyan élményt nyújtson a vízparton, ahogy elterveztük.
Egy biztos, ha megtetszik a pergetés az első bot és orsó után, 100%, hogy újabbak fognak következni, melyek kiválasztásakor már olyan információk birtokában leszünk, ami az út legelején nem állt rendelkezésre. Nos, erre szolgált ez a 2 cikk, hogy valamennyire - a teljesség igénye nélkül, hiszen az lehetetlen - összefoglaljuk azokat az információkat, amik talán segítethetnek a kezdeti lépésekben.
További sok hasznos információt találhatnak az érdeklődők oldalunk orsókkal foglalkozó videó tárában, az alábbi linken! Érdemes böngészni a korábban megjelent videós írások között!
