Szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hogy az elmúlt 16 évben hányszor voltam egyedül horgászni. Egyszerűen nálam a horgászat a sosem „magányos” sport, hanem sokkal inkább barátokkal való közös szabadidő-eltöltés. Nem mellesleg mióta csónakból kergetem a halakat, jobb az, ha van ott még valaki, bármi történhet… No de vannak olyan napok, amikor az ember nagyon menne, de a barátok az országban szerteszét vannak :D… ilyenkor egyedül is nekivágok és „szelfizek”.
Egy brutál jó forgatásról jöttem épp hazafelé, ahol olyannyira szép volt a táj, a környezet, a halak, hogy eszméletlenül menni akartam azonnal horgászni. Mivel lassan fogyott az előttem lévő pár száz kilométer, így felhívtam az ismerősöket, hogy ki ér rá másnap halat kergetni. Arra gondoltam, nem nehéz a békát víznek ugrasztani, de tévedtem, mindenkinél volt valami olyan program, ami miatt bármennyire is akartak, nem tudtak jönni, így elhatároztam, hogy egyedül vágok neki a víznek, és csupán mobillal fogok fotózni, jöhetnek a szelfik.
Amikor elkezdtem ezt a pergetős mókát, azzal magyaráztam magamnak, hogy meguntam a rakós botos horgászat hihetetlen felszerelésigényét és a pakolást… Hát, a fenti képeket látva rá kellett jönnöm, hogy ha az sok cucc volt, akkor ez rengeteg. Elég, ha csak a 46 kg-os motort vesszük alapul… uhhh, de utálok pakolni!
Ahogy lehordtam a felszereléshalmot, kellett néhány perc pihenő, mert elfogyott a szufla ettől a cipekedéstől, aztán végre indulhatott a horgászat. Egyetlen dolgot fogadtam meg magamban, mégpedig azt, ha egyedül vagyok, mindig lesz rajtam automata mentőmellény. Furcsa a hazai jogi szabályozás, miszerint a csónakban kell lennie egy darab mentőmellénynek, de azt nem kötelező viselni. Amivel nincs is addig gond, ameddig nincs baj. De ha valaki egyedül van és rosszul lesz, akkor a csónak orrába tuszkolt mentőmellény nem tudja megmenteni. Sajnos felénk nemrég történt tragédia, ahol is egy egyedül horgászó fiatalember tűnt el a csónakból és csak 1 héttel és 40 km-rel lentebb került elő. Amikor történik egy ilyen szomorú eset, akkor gondolkodik el az ember azon, hogy ez egy veszélyes módszer. Nagy kár, hogy mint én is, a többi csónakos is csak ezután kezd el mellényt viselni. A helyieken feltűnően megjelentek a mellények. Sose legyen rá szükség, de ez is olyan, mint a légzsák a kocsiban. Nem azért van, mert használni akarjuk, de ha szükség van rá, életet menthet. Őszintén javaslom minden egyedül horgászónak, hogy viselje, mert elég egy rosszullét, és bekövetkezhet a tragédia.
A legnagyobb probléma, amivel szembesülni kell ezen időszakban, az a horgászok egyik rémálma, a nyárfa- és fűzfaszösz. Szerencsére a reggeli órákban még a pára miatt még nem hullik a szösz, de ahogy melegedik az idő, erősödik a nap, ne adj' Isten feltámad a szél, beindul a szöszgyár. Tehát tudtam, hogy kb. délig lesz lehetőségem horgászni.
A víznek - bár korántsem volt még ténylegesen letisztulva - volt már legalább 35-40 cm-es átláthatósága, ami már bőven megfelelt arra, hogy a balinokat megpróbáljam becsapni, ugyanis egyértelműen ezek a ragadozók voltak a célhalak.
A terv innentől egyszerű volt, megpróbálom kedvenc balincsalijaimmal megfogni ezeket, aztán ha azokat valamiért nem ennék meg, akkor jön a pánikgomb, és el kell kezdeni variálni a csalikkal, színnel, mélységgel, mérettel, sebességgel. Bíztam benne, hogy aznap erre nem kerül sor.
Nagyon jó érzés volt, amint az első dobások egyike hamar gazdára talált. Ráadásul olyan mennyiségű balin járőrözött ezen a szakaszon, hogy amint megakasztottam és csónakhoz húztam az első balint, jó pár fajtárs úszott a közelébe, hogy megnézzék, „Gézuka vajon mit evett, amitől így break-táncol? Lehet, jó kaja…”, így ők is jönnének enni. Viccet félretéve, nemegyszer előfordult aznap is, hogy a fárasztott balint körbevették fajtársai és nézték, mit lehet enni, mi az a fröcsögés. Gondolom, jöttek volna ők is támadni a prédákat, ám amint észrevették a csónakot, illaberek, elhúztak azonnal.
A horgászat során a folyóval sodortattam a csónakot és a parti területet dobáltam a műcsalimmal. Minden egyes vízben lévő bokor, fatörzs, akadókupac mögötti zóna kiváló balinos búvóhely lehet, így azokat érdemes megdobni.
Azt figyeltem meg, hogy a balinok ezen a napon is „csapatban” vadásztak. Voltak aktív 15-20 percek, amikor egymást érték a rablások, fröcsögések és egyszerre 2-3 balin is támadott, majd utána újabb szünet következett.
Ahogy az idő javult, a szösz mennyisége rohamosan elkezdett nőni és szép lassan ellepte a folyót. Kezdődhetett a játék a zsinórral, hogy olyan területre dobjam és úgy húzzam ki, hogy az ne telibe a szöszmezőn jöjjön keresztül… ez működött is addig, ameddig halat nem fogtam, mert onnantól az irányította a zsinórt.
Van egy kedves ismerősöm, aki kérte, ha ütemesen lehet balinokat fogni, akkor szóljak neki, gyorsan hívtam is, hogy NA, MOST! Csakhogy ő 250 km-re lakik, így nem tud „csak úgy” elszaladni ide, hiába fogtam tizen darab balint 3 óra alatt aznap. Ráadásul a következő hétvégén is programja volt, így „két hét múlva” időpontban egyeztünk meg. Csakhogy akkor még nem sejtettük, hogy a folyó ismét meg fog áradni… de ez majd a következő történet!
Az örömbe némi (sok-sok) üröm is keveredett, miszerint a csónakmotor úgy döntött, hogy beszarik a hazafele vezető úton, így evezővel és elektromotorral megtámogatva értem vissza a kikötőbe, pedig nem vagyok egy Winnetou, hogy evezzek! Barátaim, akik ismernek, tudják, hogy mi a véleményem a folyón való felfelé evezésről, meg úgy általában az evezőről, így nem idéznék most… de ha Mr. Suzuki valahol a távoli japánban csuklott, az nem a véletlen műve volt, azt biztos.
Írta: Takács Péter
