Manapság ha azzal kezdődik egy cikk, hogy az eső vagy épp az időjárás… akkor nincs is nagyon min meglepődni. Eső esőt ér, az ország nyugati fele víz alatt volt napok óta, de ezúttal a keleti területek is megkapták az „áldást”. De én is - mint gondolom, sokan mások - mennék horgászni, ahogy eléri a naptár a pénteket, már tervezgetek, szombaton vagy vasárnap pedig támadás. Évek óta ez nálam egyet jelent azzal, hogy barátommal kimegyünk a Tiszára.
Igen ám, de az áradás keresztbe tett nekünk, mert azon a területen, ahol horgásztunk volna, már javában áradt. Dombrádnál a Tisza 29 cm-ről 159 cm-re ugrott 1 nap alatt, ráadásul úgy, hogy a vízhozam 119 m3/sec-ről 348 m3/sec-re változott, a lehűlésről, valamint a pezsdülés és vízhozam erősödét követő zavarosodásról már nem is beszélve.
Egy dolgot tehettünk, mégpedig azt, hogy megelőztük az árhullámot és olyan területre mentünk el, ahova még nem ért oda. Így néztük ki magunknak a Tiszadada-Tiszalök közötti szakaszt, tehát az erőmű alatti alvizet. Irány horgászni!
A hajnali mínuszok után hiába melegedik viszonylag hamar az idő a plusz tartományba, a vízen, motorozás közben igen hidegnek érezhetjük még a plusz 10-12 fokot is, így nem árt, ha úgy rendesen beöltözünk.
Felkerült a thermoruha, sapka, a maszk, no és az új szerzemény, a motoros szemüveg, amit egyik barátomnál láttam először. Kipróbálva rájöttem, hogy igencsak csökkenti a szem könnyezését és így összességében az arcüreggyulladás veszélyét.
Sajnos én nem voltam annyira pofátlan, hogy le tudtam volna alkudni az árát annyira, mint amennyit a cimborám mondott, hogy ő mennyiért vette… lehet, őt kellett volna megkérni, hogy szerezzen egyet. De így már lehet „haladós” tempóban használni a csónakmotort a hidegben is. A vicc, hogy nyáron is jó szolgálatot tesz akkor, amikor 10 km alatt vagy 2 kiló szúnyogot és egyéb dögöt kellene kipiszkálni a szemünkből.
A horgászat célhala a süllő-kősüllő páros lett volna, de látva a víz színét, nem sok jövőt jósoltam az eredményes fogásunknak. Bár itt érdemes megállni egy pillanatra. Az egyik barátom küldött nekem egy videót az alábbi szöveggel: „Na, mi a … panaszkodunk, hogy koszos a Tisza???"
Valamiért, ha bekoszolódik nálunk a víz, a süllő eltűnik a vízből, mintha sosem lett volna ott, erre itt ez a videó, amiben - igaz, vertikállal - de úgy szedik a süllőt, mint a virágot a koszos, ráadásul sekély vízből. Valamint még egy „legenda” kezdett meginogni, mégpedig, hogy a radar hangja (kattogása) zavarja a halat. Hát, ezeket a halakat a videóban egyáltalán nem zavarta. Vélemények? Tapasztalatok erről a témáról? Ha van kedvetek, vitassuk meg a fórumban!
Amikor felértünk az erőmű alatti területre, már messziről látszódott, hogy a parton sok a horgász -> eszik a balin. Nem is kellett kétszer mondani, hogy csali fel, kezdődhetett a peca. A fő sodorvonal és az állóvíz határán horgonyoztuk le a csónakot, és már repült is a műcsalim. A történet úgy teljes, hogy leírom azt is, hogy én már felszerelt, fluorocarbon + kapoccsal ellátva szállítottam a botjaimat, míg Sanyi barátom a megérkezés után állt neki összeszerelni. Meg is kérdeztem tőle, hogy: „Dobhatok?” Na, milyen illedelmes voltam, bár a válasz „persze” szavából az első „e” betűnél már be is csapódott a sodrásba a Daiwa Wise Minnow wobblerem. Sanyi épp akkor dugta egymásba a két tagot, hogy utána az orsót felrakva fűzhesse a zsinórt. A csalim közben száguldott kifelé a sodrós részből, és már majdnem elérte az álló vizet, amikor egy balin úgy döntött, hogy hohó, megállsz, és szép ütéssel rászaladt a pici wobblerre. Na, most ezt valahogyan közölni kellett Sanyi barátommal, hogy 1. dobás, kb. 20 tekerés és balin.
- Khm… hát, ööö, izé… fogadtunk az első halban?
- Még nem!
- Akkor jó, mert akkor ez még nem számít!
- Már halat fogtál te… sípszó…?!!
- Készítenél egy fotót?
- Nem.
Milyen rendes barátom van, mi? Aztán csak befejezte az orsó botra rögzítését, letette, majd előbányászva a fényképező masinát és bőbeszédűen kattintott: „NE!” :)
Hal a vízbe, fényképező kéz közelbe, csali már repült is. Sanyi visszament a csónak orrába a botjához és nekiállt a zsinórt végigfűzni. A képlet hasonló volt: teker, teker, teker -> BUMMM - > balin. Rutinosan előtte satura tekertem a féket, hogy ne ciripeljen, bot le a víz alá, hogy ne kalimpáljon, szépen lassan kifárasztottam a halat. Sanyinak az tűnt fel, hogy matatok a fényképezővel, valahogyan mindenáron a vízbe akartam ejteni.
- MÉG NEM FOGADTUNK! - mondta kellő határozottsággal, és hagyta, hogy elkészítsem a csóóódálatos képet a második dobásra jött második balinról, miközben nagy nyugalommal befejezte zsinórjának a befűzését, majd felrakott egy fluorocarbon előkét ő is, és nekiállt Wise Minnow-t keresni a wobbleres dobozában. Hal vissza, fényképező még a csónakban (huh), repülhet a csali ismét. A harmadik dobás meglepően messzire sikerült, és sok-sok tekerésen át nem volt érdeklődő, majd egy ütés, bevágok, de lemaradt, tekertem tovább, picit lassítva, ekkor felragadt a harmadik balin az Owner ST-36BC 14-es horgokra. Ezekre szoktam cserélni a Daiwa Wise Minnow horgait, mert bár kiváló, nagy-nagy kedvenc wobblerem, a horgai hagynak némi kívánnivalót maguk után, és 3 hal után horogcsere javasolt. Bár igazából esélye nem volt elmennie ennek a halnak, mivel egy centi nem látszódott ki a wobblerből.
- Fotó?
- Oldd meg!
Szerencsére Sanyi barátom csaliját is ugyanilyen sebességgel találták és támadták meg a balinok, és két ütés után a harmadik már fenn is akadt a Platinum Gold színű csalin.
Nem egy életbiztosítás ezen a környéken snecinek lenni, az hétszentség. Mondjuk, olyan időpontot fogtunk ki a horgászatra, ami talán a legjobb, mivel az áradás elején jövő relatív tiszta, de erősödő, pezsdülő vizet kedvelik a halak. De lehet, hogy pont nem szeretik, ezért kezdenek el mohón zabálni, mert tudják, hogy ínséges időszak jön… ki tudja?
Három után megállt a halaim száma, így elkezdtem változtatni a csali színén: a Blue Smelt kékség után felkerült nálam is a Platinum Gold kivitel, ami ismét halat adott, nem is akármilyen mélyen akadva meg.
Aztán felkerültek az Ayu - a Dawia palettán a kishal jellegű - színek -> Matt Ayu, illetve a Rusty Ayu (utóbbit egyébként meglepő módon a nagy domolykók is kedvelték). Ezt a csaliváltást jó pár balin rosszallóan vette, pláne akkor, amikor megakadt a torkuk mélyén a horog.
Ideje volt módszert váltani, az örömködés megvolt, mindketten 6-8 darab balinnál járhattunk valahol, így most már jöhetett az esélytelenebb süllős peca. Jöhettek nagyobb súlyú jigfejekhez megfelelő erősebb botok. A dolog pikantériája az volt, hogy Sanyi épphogy eldobta az elsőt és kezdte léptetni visszafelé, amikor féltávon valami rávágott, aztán beleállt a bot pár másodpercig, majd elkezdte lehúzni a zsinórt, de úgy rendesen. Nem olyan veszettül, de kellően határozottan, így elkezdődhetett a fárasztás.
Azon a határon volt a dolog, hogy nem tudtam eldönteni, felvegyem-e a súlyt, vagy sem, ugyanis a hal rögtön a sodrós részbe vágtatott. Aztán, amikor Sanyi jelezte, hogy sikerült visszanyerni felette a kontrollt és fárasztani tudta visszafelé, maradt lent a súly.
Mindketten a spiccet néztük folyamatosan, hogyan viselkedik a még nem látott ellenfél, amikor hirtelen erős fejrázásba kezdett és nem sokkal a felszín alól kirepült a jigfej az irányunkba. Elment a valami. Harcsának nem harcsa, mert egy centin sem volt taknyos a zsinór, ennyit tudtunk rekonstruálni az eseményekből, marad a tippelgetés, hogy vajon mi is lehetett. Az én tippem komoly süllő volt, mivel 9 cm-es gumihalat támadott be és Sanyi elmondása szerint jó ütéssel. Buta busa nem ütős kapással jelentkezik, mondjuk, az nem fordul vissza, ha beleakad a horog, az megy addig, ameddig zsinór van a dobon… így jártunk.
Pár perc múlva érdekes dolog történt, amit élőben eddig egyszer láttam, akkor is megszívtuk… ugyanis az erőműnél nagy csörömpöléssel csattogással elkezdték lebuktatni az egyik zsilipkaput, elengedve a vizet. Legutóbb, amikor ezt láttuk, akkor is csak utólag vettük észre. Ugyanis 10-en elmentünk sok-sok éve a csobaji oldalra december 30-án menyhalazni estére. Egy pici „gyalogútnyi” hely volt a fák alatt, amin vízbelépés nélkül lehetett közlekedni. Pár óra múlva az tűnt fel, hogy a bottartók vízbe kerültek, a gyalogút tűnik el, valamint mindenkinek elvitte a víz a búbánatba a szerelékét. Na, ekkor egyikünk észrevette, hogy amikor kimentünk, még nem volt zsilipkapu nyitva, majd az eset után az tűnt fel, hogy kettőn is ömlik lefelé a víz. Ekkor egyébként „tizennégy” menyhalat fogtunk, ami így pontos: tízen-> négy menyhalat, viszont ettünk kővé fagyott krémest, estünk hatalmasakat a fagyott töltésoldalon, mert az út járhatatlan lett… de ez egy másik sztori.
Na, tehát ott tartottunk, hogy az eddigi álló víz már nem állt többé, hanem folyóvá változott, mégpedig olyan erővel, hogy az lett a folyó, és a másik, korábbi ág sodrása elenyészett emellett.
Próbálgattuk még a jigelést, de ahogy ez a víztömeg megindult, az addigi álló vizet igencsak felkeverte. Dobáltunk, dobáltunk, de tudatos eredményt nem tudtunk felmutatni. A tudatos itt a fő szó, ugyanis fogtam egy kis harcsát, ami egyáltalán nem viselkedett harcsaként. Azt hittem konkrétan, hogy akadó, és már vártam, hogy feljönnek az ágai annak a fakupacnak, amit húztam felfelé, erre egy harcsa bajsza jelent meg. Ütése nem volt, amikor szájba vette a csalit, a csónakig vontattam, mint egy kis téglát… milyen harcsa az ilyen?
Levezetésnek fogtunk még pár balint, aztán irány haza. Összességében nagyon jót horgásztunk sok élménnyel, sok jó fárasztással, csak az a „tüske” ne lett volna a lelépő hallal… majd legközelebb megfogjuk!
Ha valaki végig bírta olvasni ezt a kis élménybeszámolót és nem unta meg féltávon, azok számára egy kis meglepetés játék. Bár egyáltalán nem kapitális az utolsó balin, de megéri megtippelni a súlyát, hiszen aki elsőnek eltalálja vagy -ha nincs telitalálat - aki a legközelebb tippel hozzá, ajándékba kap egy Daiwa Wise Minnow woblert! Ezért már megéri játszani, nem? A tippeket 2014. december 14. éjfélig lehet megtenni. Eredményhirdetés 15-én reggel, amikor is a cikkbe felkerül a hal méretét ábrázoló fotó is.
Írta: Takács Péter
Fotó: Koperveisz Sándor, Takács Péter
