A 2013-as év egy nem hétköznapi horgászattal ért véget. Bár a folyó egész évben olyan kedves volt velem és bőkezű hozzám, e napra mégis igazi kihívást tartogatott számomra. A feladat az volt, hogy halat fogjunk 20 méternél mélyebb vízben! Így talán már érthető a címben a „mély” hangsúlyossága…
Bár nem tudom, hogy a hazai folyóknak mekkora az átlagos vízmélysége, szerintem nem sok büszkélkedhet tucatnyi olyan gödörrel, visszaforgóval, mint a Tisza felső szakasza, ahol a vízmélység kisvizes időszakban is meghaladja a 20 métert. Ez a vízmélység, ha példával kellene illusztrálni, egy tízemeletes ház hetedik-nyolcadik emelete körül van valahol. Na, onnan dobjuk el valamerre az 5-7 cm-es műcsalit, melyet a fenékre érve léptetünk vissza magunk felé. Milyen hihetetlenül kinyílik a tér ebben az esetben, és milyen kicsi lesz a csalink! No, ezzel akarunk halat fogni…
A legutolsó „nullahalas menyhalas” horgászatunkon felbuzdulva ismét Sanyi barátommal vettük célba a Tiszát. Egy mindkettőnk számára teljesen új, ráadásul nagyon mély területet néztünk ki, amit meg szerettünk volna horgászni. „Rosszabb úgysem lehet, mint a menyusozás, ha már halas lesz a kezünk, akkor eredményes lesz az évzáró”, mondogattuk. Ehhez társult még az a jó idő, ami az év végére meglepett mindenkit. 5:55 - 5, hajnali 5 óra 55 perckor, amikor indultunk, 5 fok december utolsó horgásznapján? Hát, most hogy van ez? Ha -5, vagy épp -15 lenne, akkor sem lehetne egy szavunk sem, de hogy plusz 5 legyen hajnalban? Nincs mese, irány horgászni!
A kinézett folyószakaszon még sosem horgásztam, hallomásból tudtam, hogy mély, de hogy mennyire és pontosan hol van, azt nem tudtam, így még az új rendelet hatályba lépése előtt - a téli időszakban szabályosan utoljára - radarral kerestem meg pontosan a mély gödröt.
Majd 8 óra volt, mire a nap valamennyire megmutatta magát, vörösre festette az ég alját. Beparkoltunk a mély víz fölé, és kezdődhetett a verseny Sanyi barátommal. A tét ezúttal is egy darab Milka Wafelini volt.
Mire ezt leírtam, körülbelül pont annyi időre volt szüksége Sanyi barátomnak, és már fárasztotta is az első dobása eredményét! Nem is akármivel nyitott, hanem egy süllővel. Olyannyira nem számoltam azzal, hogy korán halat fogunk, hogy a fényképező még a táskába csomagolva várta a munkát, így már csak azt tudtam megörökíteni, hogy Sanyi barátom felemeli az első halát az év utolsó horgászatán. 1:0 oda.
No, nekem sem kellett sok, alig 10 perc múlva már fárasztottam is az egyenlítést jelentő halat, ami szintén egy süllő volt. Nem egy kapitális, de 1:1!
Örömöm kérészéletű volt, mert alig pár perc múlva barátom ismét halat fogott, ezúttal egy kövest, majd még egyet és még egyet! HELLLÓÓÓ!!! Álljon már meg a menet! 4:1 oda, mire levegőt vettem!
Talán eddigi horgászataink alatt itt volt a leggyorsabb fogási tempója Sanyi barátomnak. Nagyon elkapta a fonalat, a léptetés ütemét, a megfelelő csalit, és megvolt hozzá az a felszerelése, ami közvetíteni tudta pontosan azt, ami a víz alatt történt.
Korábbi felszerelésével nem tudta azt a horgászatot megvalósítani, ami ide kellett. A lehető legkisebb súly, amit le tud tenni a fenékre, érezni, amint leér és finoman elemelni onnan. Korábban neki az általam használtnál 2-3 grammal többre volt szüksége, de az eredményessége akkor mindig elmaradt a finomabb módszerhez képest.
Most ugyanaz a jigfej mérete, mint nekem, a zsinór vékony, 12-es nanofil, hozzá egy feszes bot - meg is van az eredménye. Eddig is tudta, mit kell csinálni, de a felszerelés nem tudta megvalósítani az elvárásokat. Tehát van értelme megkeresni az adott módszerhez a számunkra megfelelő legjobb (elérhető) botot.
Ideje volt nekem is módosítani valamin, hogy ne legyen ekkora a különbség. A „kis” csali után feltettem én is nagyobb 2,5 hüvelykes csalit. Nagyon érdekes, amikor az ember ilyen mély vízben horgászik. Kíváncsiságból megmértem, mennyi idő kell ahhoz, hogy a jigfej vízbecsapódása után leérjen a 22 méteres mélységbe. 0,08 mm-es Daiwa 8Braid fonott zsinórt használtam és 15 grammos volt a jigfej. Na, szerintetek mennyi ideig merült? Mindjárt leírom, mennyit mértem.
Sokszor agyalok rajta, vajon mit csinál, hogyan áll a zsinórunk a víz alatt? Melyik vajon a hatásosabb módszer, a vízbeérést követő felkapókar zárás, vagy a nyitott felkapókar a szerelék feneket éréséig. Próbáltam összetákolni két ábrát arról, mire jutottam abban, hogy vajon mi is történhet odalent. Érdemes lenne a fórumban megvitatni, kinek mi a véleménye erről!
Én az előbbit jobban kedvelem, tehát hogy dobás után visszazárom a felkapókart, így megvan a folyamatos kontroll az első pillanattól a jig felett. Szerintem ez akadós pályán kifejezetten fontos. Nyitott karnál bár hamar leér, olyan nagy a zsinórhas, hogy ha ilyenkor azonnal van kapásunk, a bevágás jó részét a zsinórhas elnyelheti, több idő kell ahhoz, hogy felvehessük a hallal a szükséges kontaktust.
Nos, az idő, amit várni kellett, míg leért a jig az nem volt kevesebb, mint 100-120 másodperc. Tehát majdnem 2 perc, nyitott felkapókarnál ez többször is mérve 30-40 másodperc között volt. Nem ritkán előfordult, hogy dobás után a botot letettük, ittunk egy kortyot, vagy ettünk egy fél szendvicset, majd a botot felemelve konstatáltuk, hogy igen, lent van a fej. Lehetne nagyobb ólmokat is használni, de az - miután megvan a kontroll a jig felett -, úgy viselkedne, mint egy tégla. Meghúzzuk és 1-2 másodpercen belül visszapukkan a fenékre. Még ez a 15 gramm sem töltött többet vízközt, mint 4-5 másodperc. Ennyi támadási időt adunk a halaknak húzásonként. A kapások 95%-a ugyanis ebben a visszaesési fázisban jött. Nagy többsége apró rántásokkal, de volt szimplán elnehezedő, illetve áramütésszerű ütés is. Bár ez utóbbi a legkevésbé jellemző a kősüllőkre.
A csaliváltás meghozta az eredményét, viszonylag hamar sikerült kiegyenlítenem, hiszen 3 dobás 3 hal! Ennél jobb átlagot nem lehet összehozni.
Aztán pár perc múlva egy elnehezedő kapással indult meg egy „nagyobb” hal fárasztása, mondtam is Sanyinak, hogy ha ez süllő, akkor ez szép nagy lesz! Bot karikában, fék ciripel, erre megjelenik 2 nagy bajusz a felszínen. Hát egy kölyökharcsa is szemet vetett a csalira. Ugyanazon a helyen szinte, ahol percekkel korábban kősüllőket fogtam.
A meccs nagyon szorosan, de folytatódott tovább. A szűkre szabott horgászidő végéig igen jól szórakoztunk. Nem emlékszem olyanra, hogy valaha is befejeztünk volna horgászatot déli 12 órakor, de év vége lévén indulnunk kellett készülni a szilveszterre! Íme, még pár szép halas fotó:
Írta: Takács Péter
Fotó: Futó Márton, Koperveisz Sándor, Takács Péter
