Az idei évet szinte kizárólag a folyóvízi horgászatnak szenteltem eddig. Amikor csak időm engedte, kedvenc folyómon, a Tiszán kergettem a halakat. Évről évre próbálom jobban megismerni, kiismerni a vizet. Eszembe jut gyakran, hogy a korábbi években volt olyan horgásznapom, amikor pár „papírkeszegen” kívül semmit nem sikerült fognom, míg idén olyan szép méretűek is horogra kerültek, hogy tényleg nincs okom panaszra. Ebben az írásban egy három felvonásos horgászat élményeit szeretném a Tisztelt Olvasóval megosztani.
Jó barátommal, Sanyival fehérhalakat, esetleg pontyot szerettünk volna fogni, bár utóbbiban egyáltalán nem bíztam. Valamiért ez a hal elkerül ezen a vízen - mondjuk, az is igaz, hogy nekem sincs hozzá kellő türelmem, hogy felcsalizzak, bedobjak és hátradőlve várjam a kapást akár órákon át. Á, ez nem az én világom! Tehát a keszegnépek jelentette a célhalakat.
Az első felvonás
Az első felvonásra egy munkanap végén került sor. Nyár közepe lévén azt terveztük, hogy az estébe nyúlóan horgásszuk meg feederbotjainkkal a kinézett területet.
Kinézett terület… hm… a Tiszán ez igazán nem egyszerű döntés, pláne ha csónakos horgászatról van szó. Parti pecánál a döntést leginkább a „kialakított” - de még pontosabb jelző a „kitaposott” - horgászhelyek szabják meg, csónakkal a szabadságunk ennek sokszorosa. Ez gyakran azonban még nehezebbé teszi a döntést. Ezen a szakaszon, ahol a legtöbbet horgászunk, alig pár száz méteren belül találunk 2 métertől 23 méterig vízmélységet. „23 méter”… azért ebbe érdemes belegondolni mekkora mélység is ez… Na, akkor hol keressük a halakat? Kövezésen, lapályos területen, homokpadon, törésen vagy a törés tövében? 4 méteren vagy 14 méter mélyen? Akadók környékén vagy az egyenletes mederben?
Sanyival egyeztetve a választásunk egy 4-5 méter mélységű, akadó melletti dimbes-dombos területre esett. A parton volt egy bedőlt fa, ami egészen a kiválasztott területig ért. Abban bíztunk, hogy ez jó lakhelyet nyújthat a keszegek számára. Mellette, a sodorvonalban a mélység már egyenletesen 5 méter volt, és látszott egy-egy termetesebb hal is a radaron, ami bizakodásra adhatott okot. Kivéve, ha azok süllők, amik a keszegekre vadásznak, amire a képet nézve minden esély megvolt.
A képen jól látszódik a sok-sok keszeg, bár a méretük nem lehet valami hatalmas… Mielőtt bárki azt hiszi, hogy a radar alapján rohanunk és horgászunk azokra a halakra, amit látunk, ki kell ábrándítanom az Olvasót. Egy nagyon jó támpontot ad a radarkép, pláne, ha halakat is látunk, de mindennél fontosabb az az információ, amit a mederviszonyokról kaphatunk. Korábbi években próbáltam radar után horgászni, aminek nagy-nagy nullázások voltak az eredményei. Amióta a radar feladata a meder lehető legpontosabb feltérképezése, általában eredményesebbek a horgászatok.
Az etetést nem bonyolítottuk túl. 2 kg Haldorádó Nagy Dévér etetőanyagot vittem ki a horgászatra. Ebbe csak egy kevés csemegekukorica került. Horogra az egyik botnál csontkukacot tettem, míg a másikra ízesített kukoricát hajszálelőkén felkínálva. Ez utóbbi szerelék feladata volt a csodavárás: ha arra téved egy termetesebb hal, az is találjon neki való jó falatot.
A végszerelék is egy nagyon egyszerű, mégis tökéletes verzió volt. Döme Gáborral beszélgettünk a leghatékonyabb folyóvízi végszerelékről, ekkor kerültek képbe a Hard River kosarak, mégpedig csúszó kapoccsal felkínálva. Ilyenkor a kosár csúszóra van szerelve, alul egy gumival megütköztetve, majd következik a nagyméretű fül, amibe a horogelőke kerül. Utólag nyugodtan mondhatom, hogy tényleg kiváló összeállítás ez a végszerelék.
Egyetlen egy gubancom sem volt a horgászatok során. Próbáltam fonott főzsinórral és monofil előkével, fonott előkével, illetve próbáltam monofil főzsinórral is mindkét előkefajtával. Hibátlan volt. Egyetlen szakadásom volt mindössze, amit a visszacsapódó felkapókar okozott. Több gubanc vagy bármi probléma nem nehezítette a horgászatot.
Tehát ha nem akadós a terep, akkor mindenképp érdemes számításba venni ezt a variációt. Korábban mindig a tört gubancgátlós kivitelt használtam, de ez sokkal egyszerűbb és hasonlóan érzékeny még hosszú előkénél is, mint a gubancgátlós kivitel. A pontyváró botra 2 oz-s, míg a keszegező botra 1 oz-s kosár került.
Amire felszereltük a botokat és elhelyezkedtünk a csónakkal, szépen lassan elkezdtek gyülekezni a fellegek is felettünk. A keszegező szerelékkel kiakasztott klipsszel kezdtem el a horgászatot, és már viszonylag hamar jelentkeztek az első apróságok.
A terv az volt, hogy folyamatosan egy távot horgászom, majd egy óra múlva egy méterrel növelem a távolságot, utána még eggyel és így tovább. Így akartam utolérni a kimosódó etetőanyagot. Hiába vártam azonban, hogy kezdjen nőni az egyedsúly, nem volt növekedés. Tenyeres vagy az alatti keszegek követték egymást folyamatosan, míg a másik bot néma volt.
Ahogy sötétedett, a fellegek mögött már egy-egy villanást is fel tudtunk fedezni… Hát, ez nem lesz hosszú horgászat, az egyszer biztos. A villámlás egy olyan dolog, amivel nem szeretek játszani. Túl sok rossz hírt hallani, amikor horgászok lettek baleset áldozatai, nem szeretnék egy ilyen hír főszereplője lenni.
A következő képnek érdekes története van. Próbáltam hosszú záridővel készíteni képet, megörökítendő a spicceket, ám már a készítés pillanatában rájöttem, hogy nem sok esélye van az éles képnek. Egyrészt mert mozgott a csónak, másrészt mert Sanyi pont ekkor szólt, hogy „Na, pakoljunk!”, és felemelte a balos botját. Az eredményét láthatjátok…
Mivel a vihar félbeszakította a horgászatot, eldöntöttük, hogy úgy teszünk, mint a Terminátor: „I’ll be back!”…
A második felvonás
A második etap hamarabb eljött, mint gondoltam. Az inspirációt két fiam adta, akik azzal a kéréssel álltak elő, hogy menjünk el csónakból feederezni. Mivel a Sanyival végzett horgászatból megmaradt 1 kg etetőanyag, csonti, kukorica és giliszta is, így tárgyi akadálya nem volt a horgászatnak.
Egy alapvető dolgon változtattam, aminek később - szerintem - igen nagy jelentősége lett. Ez pedig nem más, mint a helyszín. A döntésnek egyrészt kísérleti, másrészt élménybeli oka volt. Mindenképp szerettem volna, hogy a gyerekek motorozzanak is a vízen, ne csak alig pár métert, hanem legyen „megyünk horgászni” feeling is. Emiatt bő 2 km-t motoroztunk a vízen, melynek során Péter fiam lehetett a kormányos.
Ő felnőtt eme nemes feladathoz és nagy komolysággal irányította a Tiszanic csónakot az általam kijelölt helyhez.
A hely, mint írtam, kísérleti hely volt. A területen a folyó 4-5 méteres mélységről egy kanyarívben mélyül le 13-15 méterig. Ennek a kanyarnak a felső-belső ívén horgonyoztunk le, így ha rövidet dobtunk, nem esett a kosár 5 méternél mélyebb részre, de ha hosszút, akkor 10-es vizet is meghorgászhattunk.
Az etetőanyag - ami ugyanaz volt, mint amit Sanyival használtam - bekeverése Szabi feladata volt. Ő bár bekeverte ezt, nem felejtette el megjegyezni, hogy visszafele ő vezet, mert úgy igazságos, mert a vezetés élmény, az etetőanyag keverés meg munka.
A végszerelékek teljes mértékben megegyeztek az első etap keszeges kivitelével, tehát mindkét botra 1 oz-s Haldorádó Hard River kosár került.
Hihetetlen jó élmény volt a gyerekekkel várni a kapást, értelmezni, melyik spiccmozgás mit jelenthetett, mikor mozdult el a kosár a sodrás miatt és melyik ütés a jó kapás. A dolog érdekessége, hogy épp Péter botját csaliztam újra, amikor Szabi mellettem bevágott. Kérdeztem is, mi történik, volt-e kapás? „Igen, „ütötte, ütötte, majd meghúzta”, volt a válasz.
Én voltam a legjobban meglepődve, amikor Szabi mondta, hogy „nagy hal… alig bírom tekerni”. Gyorsan kellett kapkodnom a merítőért, amikor felhúzott Szabi egy kb. 60 dekás bagolykeszeget.
Erre Péter is válaszolt viszonylag hamar, sajnos hala nem került csónakba, amiben bizony én voltam a ludas. Be akartam emelni a csónakba a halat, ami elsőre nem tűnt nagynak, de amint ráemeltem a light-medium bottal, az nem bírt a 40-50 deka közötti hallal, nem tudta a csónak peremén átemelni. A hal a csónak szélének ütődve leesett a horogról. Ez a mozdulat egy jégkrémembe került.
De azért a következő „de apa ez kicsi” halról is készítettem egy fotót, hogy legyen mindkét gyerkőcről. Összesen kb. 7-8 kg-nyi halat fogtak 2 óra alatt, ami igazán mozgalmas horgászatot adott.
A rövidre szabott horgászatnak az elkészült ebéd vetett véget, így a gyerekekkel kicsónakáztam, hogy tudjanak menni ebédelni, én pedig visszamentem a helyre és horgásztam tovább.
Ekkor akadtam bele egy olyan halba, ami konkrétan elhúzta a botot a csónakban. Épp csaliztam a másik botot, amikor a már bent lévő elkezdett csúszni a csónakban, miközben karikába hajlott. A tettes egy új egyéni rekordomat jelentő dévérkeszeg volt. 1,58 kg-os tömegével számomra hatalmas volt ez a dévér. Még csak nem is láttam ezen a szakaszon ekkorát, bár tudom, hogy van, sőt sokkal nagyobb is, de eddig nem fogtam belőlük, kivéve egyszer, amikor megakasztottam harcsázáskor wobblerrel egy hasonlót - de ez egy másik sztori.
Egy dolog maradt a nap végére, felhívni Sanyi barátomat, hogy itt kell egyet horgásznunk! Nem nagyon kellett rábeszélni, amint átküldtem neki a dévér fotóját mobilon. Ez lett a harmadik felvonás… de erről majd a következő részben!
Írta: Takács Péter
Fotó: Koperveisz Sándor, Takács Péter
