Twisterezés, gumihalazás. Egy olyan móka, ami nagyon eredményes is lehet, de ha az ember nem tud kapásig eljutni, nem tud egy halat sem kivarázsolni a vízből, hamar elmehet a kedve az egésztől. Szerencsére én előző év végén megéreztem azt, amiért jó ez a módszer, és - ahogy mondani szokták - meg is fertőződtem. Sok szép hal került, még ha csak ideiglenesen is, de a jigfejek fogságába. A „fertőző betegség” idén nyár végén olyan tünetekkel párosult, mint az újabb bot beszerzése…
Bár volt már horgászbotom, ami alkalmas volt twisterezésre, de mindig volt olyan kisebb-nagyobb apróság, ami hiányzott. Kb. olyan érzésem volt, mint amikor egy horgász univerzális botot keres, amivel matchbotozhat, feederezhet, közel és távol, valamint kis és nagy csalikkal is horgászat. Sok-sok kompromisszum árán lehet talán találni mindezekre alkalmas „fegyvert”, de azért tudjuk, hogy ha valamit speciálisan egy dologra készítettek, akkor az arra jóval alkalmasabb, mint egy sok mindenre megfelelő eszköz. Itt a „speciális” és a „megfelelő” szavak hordozzák az érdemi különbséget. Így bottáram egy olyan taggal bővült, ami célzottan e gumicsodák életre keltésére hivatott. Neve merő egyszerűséggel: Fox Rage Elite Series Terminator Crank & Jig 245. Aki elsőre vissza tudja mondani, tényleg jó memóriával rendelkezik. :)
Az első találkozásom a bottal még 2012 februárjában történt Kiskunhalason, a Pontyhorgász napokon. Akkor ott - bár pontyos kiállítás volt - már megjelentek a Fox Rage pergető széria felső kategóriás tagjai is. Kézbe véve, suhogtatva már ott nagyon megtetszett: egy borzasztóan feszes és pillekönnyű bot, szinte érzi az ember a tenyerében az apró koppanásokat, amint a műcsali eléri a feneket.
Dobósúly-tartománya pont ideális volt azokhoz a körülményekhez, amikben én legtöbbet horgászom, hiszen 7-28 grammban határozták meg a használható csalik tömegét. Egy dunai Haldorádós rendezvényen pergetőkkel beszélgetve ez a súlytartomány ott szinte a belépő kategória, hiszen a Dunán még a lassú vízzel járó sodrás majdhogynem erősebb, mint nálunk a Tiszán áradáskor :). Így náluk igencsak nagyméretű fejek vannak használatban, ehhez képest itt, a Tiszán a 7-15 gramm bőven elég normál körülmények között szinte mindenre.
A naptári ősz beköszöntével elhatároztam tehát, hogy beruházok egy ilyen botra. Amint megjött, azonnal nem tudtam felavatni, mert indulnom kellett Pestre, így magammal vittem mint újdonsült útitársat. Horgászat nem volt tervben, de mivel találkoztam egy kedves barátommal, megmutattam neki, aki első kézbevételre szintén nagyon elismerően beszélt róla. Több sem kellett, amint hazaértem a fővárosból, bepakoltam és mentem is tovább kedvenc folyómhoz, a Tiszához.
Már jócskán elmúlt dél, benne voltunk a délutánban, amikor a vízre kiértem, de mindenképp fel szerettem volna avatni felszerelésem legújabb tagját. Erre a horgászatra Andris barátom kísért el, aki a csónak készítésében is aktív főszerepet vállalt. Milyen megnyugtató, hogy bele mer szállni az általa készített csónakba. Akkor csak nem lehet rossz :)!
Mivel a napból már csak pár óra volt hátra, egy hely volt, ahol próbát tehettem, nem akartam az időt motorozással, helykeresgéléssel tölteni. A választásom egy kanyar utáni kövezésre esett, mely kb. 300 méter hosszan nyújtózkodik a part mentén. A vízmélység itt 7-11 méter között változott. A 11 méter már egyértelműen a főmeder volt, de a radar szerint a parttól kb. 15-20 méterre volt egy padka, ahol a mélység átlagban „csak” 7 méter. Ezt a területet próbáltam meg gumihallal és twisterrel vallatni.
A botra felkerült a 25-ös méretű orsó, dobján 12-es nanofil főzsinórral. Ezt követte a fluorocarbon előke, aminek vastagsága 0,25 mm volt, melyre egy kapocsba akasztva kerültek fel a különböző méretű jig fejek.
Szó szerint alig vártam az első dobást, vajon teljesíti-e a bot azt az elvárást, amit támasztottam felé… Az első jigfej, amivel próbát tettem, 7 grammos volt. Dobtam, azután és következtek a várakozás pillanatai… merült, majd egy határozott koppanás a tenyeremben! Ez az, leért! Tökéletesen érezni a viszonylag mély víz ellenére. Tudom, hogy ez sok egyéb tényezőtől is függ, leginkább a sodrástól és a zsinór vastagságától, vízben tanúsított ellenállásától, no meg a jigfej méretétől, de már ez is nagy élmény volt számomra, hogy a bot hibátlanul közvetítette a jigfej főzsinóron küldött üzenetét: „Leértem. Vétel!”
Elindult a pergető móka. Műcsali megemel, meghúz, visszakoppan, majd ismét. Egyszer, azonban igen érdekes „műsor” indult meg a víz alól jövő „csatornán”. Kisebb-nagyobb ütések, koppantások zavarták meg éppen fenékre visszahulló műcsalim nyugalmát. Tisztára, mint egy full érzékeny feeder spicc, úgy járt-kelt a botom spiccrésze a mélyből jövő folyamatos aktivitástól. Mik vagytok? Így előkerült a csali repertoárból a legkisebb twisterke, ami igen ormótlanul mutatott a 7 grammos fejen. Az eredmény ugyanaz: kisebb birizgálások, majd végre egy határozott ütés.
Bevágtam rögtön, meg is akadt, mondtam is Andris barátomnak, hogy megvan a kis piszkálódó, és jött is fel a 7 méteres mélységből a műcsalin fickándozó hal. Egy keszeg! :) :) :) Ez eszegetett odalent és csipkedte a twistert? Rögtön fotó, és már ment is fel - ismerőseim örömére - a facebookra az új botcsodával felszínre húzott hal. Andris mondta is rögtön, „Írd oda, hogy rakós bot eladó, mert ezzel is lehet szép keszeget fogni”.
A bot első pillanatra megtetszett! Próbából feltettem egy 4 grammos fejet is, vajon megérzem-e, hogy lekoppan, illetve hogy lekoppan-e egyáltalán. Működött. Igaz, több időre volt szüksége a merüléshez, de az üzenet visszaért hozzám.
Felmerülhet az olvasóban egy kérdés: mit tud, amitől ilyen drága, vagy épp ennyivel drágább, mint egy hasonló paraméterű másik bot? Ugyanez bennem is megfogalmazódott. Kerestem én is az önigazolást, hogy megérte. Leírom a tapasztalataimat és majd eldöntitek helyes lehet-e a gondolatmenet: Egy érdekes dolgot figyeltem meg Andris és saját horgászatom során (ugyanis természetesen ő is pergetett közben). A pár óra alatt tucatnyi leakadásunk volt. Köves, akadós terepen horgásztunk, így ez nem is csoda. Andrisnál azt vettem észre, hogy amikor ő leakadt, 10-ből 5-6-szor nem is jött fel többet a jigfej a twisterrel együtt, míg nálam ez az arány jó, ha 10-ből 1 volt. De lehet, a 20-ból 1 az pontosabb adat.
Rutinos horgász Andris is, így nem az volt a gond, hogy az akadót érezvén azonnal próbálna bevágni, kapásnak gondolva azt. Én, amint megéreztem az akadást, azonnal apró pöccintésekkel a bottal kiütöttem a kövek közül visszafele a jigfejet. A bot a feszes spiccel, szinte mint egy kis kalapács ütötte meg visszafele a jiget és szabadította ki a fogságból. A nagyobb gyantatartalmú másik bot viszont ilyen mozdulatokra jóval kevésbé képes, látszik a mozdulatsoron is, hogy kileng a spicce, nem tudja ugyanezt elvégezni. A különbség jigfejekben és műcsalikban volt mérhető.
A keszegnéppel való játszadozás után kicsit lejjebb csorogtunk és egy víz alatti kőrugany felett álltunk meg. Itt a folyamat ugyanaz volt, csupán nagyobb ólomfejek és műcsalik kerültek fel. Az eredmény volt némiképp érdekesebb, ugyanis 4 darab twister és gumihal farok maradt a mélyben, halat nem tudtunk érinteni. A kapás egy heves ütés, a bevágás után viszont csak egy megcsonkolt műcsali lógott a jigfej szárán.
Már pont be akartuk fejezni a horgászatot, amikor botomra egy hatalmas ütés kíséretében jelentkezett a HAL, ami fel is ragadt a jigfej horgára. A terv süllő, kősüllő keresgélése volt igazából, nem készültünk egyéb vendégre. Izgalmas fárasztás kezdődött, mely során a hal megkért minket, hogy húzzuk fel a horgonyt és kövessük őt a 7 méterről a kb. 11 méteres mélységbe lefele a folyón.
Most, amikor a fotók információs adatait nézem lepődtem csak meg, ugyanis az első fotó és a kivétel pillanata között mindössze 5 perc telt el. Nekem akkor ez jóval többnek tűnt, hiszen a hal többször már a felszín közeléből tört vissza a mélybe. Egy ilyen feljövetelkor pillantottuk meg a szép harcsát. A bot kiválóan tette a dolgát, nyúlt utána minden lefele törésnek. Igazán jó erőpróba és botavató volt ez az első horgászatán.
A nap záróakkordja egy érdekes dolog volt, számomra legalábbis! Horgászcimborám tűzoltó, így ismer egy olyan kötési módot, amivel hosszú köteleket tudnak könnyedén tárolni, szállítani, és ami a lényeg gubanc nélkül leengedni. Lehet, hogy van ennek hivatalos neve is, de én szimplán fonottkalács-kötésnek hívom. Megmutatok most ízelítőül 3 fotót róla, de ígérem, az unalmas téli estékre ráveszem barátomat, hogy egy videóban mutassa be, hogyan is kell megkötni!
Mire jó ez? A karabinerre felakasztom a súly és már szalad is lefele a kötél. Nincs gubanc, nincs probléma.
Írta: Takács Péter (t_peti)
Fotók: Németh András, Takács Péter
