Szerintem valamennyi horgász - legyen az finomszerelékes pontyhorgász vagy épp pergető horgász, aki a ragadozó halakat kergeti - vágyik arra, hogy időnként belenyúljon a „tuti”-ba. Azonban ez korántsem olyan egyszerű, pláne nem olyan gyakori, mint azt hinnénk. Hiába a jó csali, a megfelelő vagy annak gondolt csalivezetési mód, ha a hal nincs ott, akkor elmarad az a pillanat, amiért horgászunk, mégpedig a kapás élménye. Szerencsére az előző év decemberére sikerült, habár csak egy napra, de átélni pergetés közben a „tuti” érzését…
Az igazán jó horgászathoz kifejezetten rögös út vezetett…
A történet egy hónappal korábban, november közepén indult, amikor is adva volt a feladat, hogy a születésnapomra lepjem meg magam valamivel, aminek - amikor megkapom - kifejezetten örülök is majd. Így irány a horgászbolt, hiszen most valljuk meg horgászok őszintén, minek örülünk jobban, egy horgászeszköznek, vagy egy új pulóvernek?
Amit kigondoltam magamnak, az egy horgászdoboz volt, felszerelve menyhal horgászati kellékekkel. Pálcaólmok, lapos tányérólmok, horgok, világítópatron. Már meguntam, hogy mindig, amikor menyhalazni indulunk, át kell pakolni a felszerelés egy részét, ami a legszükségesebb ehhez a horgászathoz, ugyanis minimálisra kell csökkenteni a felszerelést a sok cuccolás miatt. Így eldöntöttem: horgászdoboz. Hogy ebből hogy lett egy újabb pergető bot? Íme, egy vicc…
Egy fiatalember mindenáron dolgozni szeretne. Betér egy nagyáruházba és azt mondja az igazgatónak:
− Vegyen fel eladónak, meglátja, nem fog csalódni bennem!
A főnök esélyt ad neki és az első betévedt vevőt hozzá irányítja, megnézvén, mit tud az újonc.
Egy idő után a vevő elmegy. A főnök kérdi az új fiút, mennyiért vásárolt az illető?
− 150.000 dollárért - mondja a srác.
A főnök majdnem hanyatt esik a csodálkozástól.
− Mit vett?
− Két horgot akart venni, de én nagyobbakat ajánlottam neki, hátha így nagy halat fog. Ehhez azonban szükség volt erősebb zsinórokra és nagyobb botokra, orsóra. A nagy hal nem fér be egy kis haltartóba, ezért adtam neki egy kifejezetten nagyot. A felszerelés természetesen nem fért el az ő régi csónakjában, ezért megmutattam neki a legújabb motoros kishajónkat. Ezzel csak az volt a probléma, hogy az autója nem bírta volna el a hajót. Szerencsére eszembe jutott az a Jeep, amit forgalmazunk.
A főnök teljesen elhűlve kérdezi:
− És mindez úgy kezdődött, hogy két horgot akart venni?
− Hát, tulajdonképpen ő csak tampont keresett a feleségének. Mondtam neki, ha már úgyis el van szúrva a hétvégéje, menjen inkább horgászni.
Na, kb. én is így jártam a horgászdobozommal. A horgászboltban kinéztem ugyanis egy kirakott kis dobozt, aminek voltak külön kis kivehető fachjai, kellően kicsi is volt, de tuti belefér minden, ami vagy a menyhalazáshoz, vagy a fenekező módszerrel történő süllőzéshez kell. Meg is fogtam a dobozt és vittem a pénztárhoz, hogy nekem ez kell.
Igen ám, csakhogy a doboz nem önmagában volt, hanem egy szett részeként. Járt hozzá egy EnergoTeam Spin Blade pergető bot, valamint egy tekercs L&K fonott pergető zsinór is, ráadásul ezt az egészet még tényleg kedvező áron is kínálták. Nem nagyon kellett győzködni magamat, amikor elkezdtem fejben számolni, hogy mi mennyibe is kerül… Abban is szerencsém volt, hogy az általam kiválasztott horgászdobozhoz pont az a pergető bot járt, amiről már Kondrát Balázs horgászcimborám beszélt, hogy neki olyan van, és kifejezetten tetszik neki, mégpedig egy 2,4 m-es 10-30 grammos bot. A 15-ös fonott hibátlan méret, jó lesz még akár bármire is, gondoltam. :) A botból nekem ugyanilyen hosszban a nagytestvére van, a 30-80-as, azzal elégedett voltam, így meglett a születésnapi ajándékom.
Adva volt a feladat, hogy fel kell avatni.
November hónapban volt pár szabad hétvégi napom, amikor nekiindultunk a Tisza folyónak, hátha sikerül felavatni a komplett felszerelést. A program általában abból állt, hogy napközben pergetés, estére irány a tiszalöki erőmű alvize, menyhalak után kutatni.
A terv első része valahogyan nem akart összejönni. Végigpergettük az ígéretes kövezéseket, sekélyebb, mélyebb szakaszokat süllők után kutatva, de semmi. Valami nem stimmelt. Aztán volt, hogy a Bodrog folyót vettük célba csukák után kutatva, de valahogyan abban sem volt szerencsénk. Két héttel korábban még kifejezetten sok csukát fogtunk a partszéleket vallatva, de ahogy betört a hidegfront és az első komolyabb lehűlések, amik lehűtötték a folyókat is, kiürültek a szélvizek, viszont a mélyben sem tudtuk kapásra bírni a csukákat.
Több horgásznap telt el, hogy az új pergető botot nem sikerült hallal felavatni. Akadót azt fogtam bőven, sőt még több kagylót is, tehát nem jött rossz helyen a csali, de valami nem stimmelt.
Az esti menyhalazásokban nem volt hiba, így a felszerelés eredetileg tervezett része - a horgászdoboz - kiválóan működött. Ott viszonylag szép eredménnyel zártuk barátommal a 2011-es évet, de most már a pergető bot volt a főajándék, amit fel szerettem volna avatni.
Viszonylag rövid, könnyű bot a Spin „Bladen” 10-30 grammos változata. Első kézbevételre már-már túl könnyűnek is találtam. A konyhai digitális mérleg 143 grammot mutatott, amiből 120 gramm a nyéltag. Érdekességképpen, kb. 20 grammal még könnyebb, mint a Spro HS botom, ami egy igen gerinces kis bot. Vajon kibír ez bármi komolyabb terhelést??? A válasz hamar meg is érkezett egy termetes fa akadó formájában.
Péter barátom, aki miután látta nálam az összeállítást és kipróbálta, szintén beruházott egy ilyen szettre. Egy alkalommal olyan akadót húzott fel vele, hogy azt vártam, mikor mondja azt a bot, hogy köszönöm, elég volt, és reccs, de ez nem történt meg. Szépen, lassan felpumpálta a bottal a nagy gallyszörnyet, hogy kiakassza belőle a twistert.
Innentől kezdve már én is bátrabban húztam-vontam vele mindent… csak végre lenne hal…
Az ütésre, ami a csalitól tizedmásodperc alatt végigfut az ember tenyeréig kb. 3 hetet és 3 horgászatot kellett várni.
A Tisza volt az a folyó, ami megkegyelmezett nekünk és igazán jó horgászattal szolgált mindkettőnknek. December első felében jött a hír - mert a hír az ilyen, hogy jön :) -, hogy fogogatják pergetve a süllőt a Tiszán. Most vagy soha :)! Mire észbe kaptunk, már robogtunk a Tiszán kora délután a csónakkal arra a helyre, ahol előtte sokszor betliztünk! Volt pár óránk sötétedésig, ezt akartuk kihasználni.
Gyakran hallani, hogy hinni kell a csaliban, hogy az működjön. Az elsőnek kiválasztott csalimra pont ilyen szemmel néztem. Olyan szép kis formás volt a kinézett Mann’s gumihal, hogy szinte „szuggeráltam”, hogy ha én süllő lennék, tuti megenném.
Örök dilemma a jigfej kérdés. Melyik a jó? Ha ki tud nyílni a horog, vagy ha merev, mint a kő… Hát én az előbbit jobban kedvelem és ez a horgászat is bebizonyította, hogy jó döntés volt. A meghorgászott kövezés ugyanis egy igazi „akadótenger” és abból is a nehezített fokozat, ugyanis kővel, fával és még a búbánat tudja, mivel van a lenti világ tarkítva. (Egyszer de megnézném egy luxus radaron, hogy mit mutat meg abból, amit a folyó feneke rejt…) Mitől jó a kinyíló jigfej? Attól, hogy a számtalan elakadásból mondjuk a felénél sikerült kiszabadítani a komplett szereléket, mert szépen lassan, de igen erősen húzva kinyílt a horog és visszajött minden. Míg ugyanez egy merev horognál - sajnos erre is volt példa bőven - hasonló húzásnál eltörik valahol… volt, hogy csak a karika (!!!) jött vissza, amibe a not-a-knot kapocs volt akasztva. Előbbi esetben van esély, hogy a műcsalinkat viszontlássuk, ami - valljuk be! - egy csaknem 400 Ft/db-os Fox gumihal csodánál + jigfej árát is figyelembe véve nem elhanyagolható a mai világban.
Felkerült tehát a „megszuggerált” műcsali a 10 grammos jigfejre, kezdődhetett a horgászat. Egy mondattal vágtam bele a pergetésbe: „Csak egy süllőt tudjak fogni!” Azt szerettem volna, ha az általam kiválasztott műcsali megtetszik a mélyben egy világító szeműnek!
Alig dobtam a tizediket, amikor a fenékre éppen visszahulló csalira határozottan odaragadt valami… Innentől már a reflexek dolgoztak, bevágtam azonnal, majd vártam azt a második pillanatot, hogy vajon akadó vagy visszarúg-e valami odalentről méltatlankodva.
Megmozdult! :)
Örömöm itt leírhatatlan volt! Óvatosan, mintha hímes tojás lenne a zsinór túlsó végén fárasztottam ki a „szuggerált” csalis süllőmet!
Innentől már minden kapás vagy „esemény” bónusznak számított a szememben. Sajnos az nem, amikor sikerült 5 dobásból 3 műcsalit bent hagyni az akadók között. Nem volt bonyolult. Dobás… merül… merül… merül… kopp, leért. Ráemelek, de nem jön. Ennyi. Egyszer sikerült kiszabadítanom pöcköléssel, egyszer pedig kihajtással, viszont a következő dobásoknál bent is maradtak. Ez van. 3 darab „szuggerált” csalim volt, mindhármat becserélte a Tisza a süllőért. Így lehetett újabb olyan csalit keresni, amiben nagyon, de nagyon hiszek.
A következő halak Péter horgászcimborám horgára kérezkedtek fel. Ő is kiválasztott a horgászat kezdetén egy csalit és azt „erőltette”, a víz pedig bebizonyította, hogy jól választott. Két halat is megfogott pár percen belül ugyanazzal a műcsalival!
Ahogy jött a szürkület, újra beindultak a halak. Ismét egy „városizöld” színű twistert tettem fel, viszont az előzőeknél nagyobb jigfejjel. Ennek két oka volt, egyrészt a kicsik már vészesen fogytak, másrészt szerettem volna a mélyebb területeket is megvallatni úgy, hogy érezzem közben határozottabban, amikor leér a csali. Az eredmény nem váratott magára sokáig! Újabb szép süllő került partra, pontosabban csónakba…
Később, ahogy ránk sötétedett, egyre több volt a leakadásunk. Mivel a csali fenékre érése nem csupán egy kézben érezhető apró koppanás, hanem a zsinór pillanatnyi meglazulásával párosuló vizuális élmény is, ahogy sötétedett, egyre kevésbé volt szemmel látható a zsinór. Így csak az apró koppintásra lehetett hagyatkozni, hogy azt észrevesszük-e, avagy nem. Ha nem, és túl sokáig vártunk, tuti volt az akadás.
Amikor már hosszú ideje semmire nem volt akció, végignéztem, hogy aznap mi nem volt még fent a repertoárból. A sügér színezetű Nevis furcsa farokkal megáldott gumihal. Mivel igazából csukázni használtam és az korántsem ilyen akadós terepen zajlott, megvolt még mind a három, hát gondoltam, felteszek egyet, ha be is szakad, akkor is marad kettő „jövőre” a csukáknak… és már repült is a sügér gumi a víz felé, hogy megkezdje lassú útját a Tisza fenekére. Kopp, lent van. Az első emelést követően - miközben vártam az újabb koppanást, ami azt jelezné, hogy ismét a fenékre ért a csali - egy érdekes húzás jött a koppanás helyett, rögtön be is vágtam.
Megvolt az újabb süllőm. Tudtam, hogy ez végképp nem életem hala, de különleges volt, mert előtte százszor elhúztam tucatnyi különböző gumit ugyanazon a területen, ám ezt az első dobásra megfogta :)
Azt hittem, megtaláltam a tutit, de a következő dobás ismét akadóban kötött ki. Ilyen a szerencsém. De ez sem zavart. A sok betlis nap után végre fogunk mindketten halat!
Közben még jobban leereszkedett a köd, így elhatároztuk, hogy még pár dobás és indulunk ki a vízről.
Ahogy megállapodtunk a távozás időpontjában, még egy süllő jelentkezett a horgomon! A dolog érdekessége, hogy miközben fárasztottam, Péter barátomnak is volt egy kapása, amit a kitekert farok nélküli twister igazolt. Így maradtunk, és megérte! Pár perc múlva újabb süllő került horogra, majd zárásnak még egy.
Igazán jó nap volt! Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni.... szokták mondani és ez igaz annak élővilágára is! Pont akkor kell ott lenni, amikor jó, előtte vagy utána pár nappal már mintha a sivatagban horgásznánk.
Irány haza!
A történet úgy teljes, hogy leírom: pár süllőt hazavittünk, lévén közeledtek az ünnepek, így egy a Haldorádó Horgászportálon lévő régi recept alapján (http://www.haldorado.hu/articles.php?articleid=725) végződött be a sorsuk a gasztronómia oltárán, „Süllő Orly módra” kivitelben. Apósom kicsit mérges volt, hogy elhasználom a doboz Heineken sörét, de utólag azt mondta, megérte! Én - mivel nem eszem halat - nem tudok nyilatkozni erről, de a recept a család szerint kiváló!
Írta: Takács Péter (t_peti)
