Talán az egyik leggyakrabban elhangzó kérdés a fórumban vagy épp a horgászok között, ha fogásokról beszélnek, hogy MIVEL fogtad? A hol kérdés is lényeges, de mivel a hely gyakorta - pláne a fórumos beszélgetések során - akár az ország másik végén is lehet, az másodlagos a használt csali mellett. Mint az az előző részből kiderült, a hogyan sokkal fontosabb a csalinál, mégsem elhanyagolható, hogy mit is húzgálunk a felszerelésünkkel, amivel kapásra szeretnénk csalni a ragadozókat. Ebben a részben a saját tapasztalataimat osztom meg a Tisztelt Olvasóval, ezzel szeretnék segítséget nyújtani azoknak, akik végképp tanácstalanok a műcsalik kiválasztását illetően.
Ez nem szentírás
Rögtön az elején előrebocsátom, hogy azokat a műcsalikkal kapcsolatos ajánlásokat, amik a cikkben szerepelni fognak, senki ne tekintse szentírásnak. Nincs olyan csali, ami mindig, minden körülmények között ad halat, hiszen ha lenne, ismerve a magyar „horgászok” hozzáállását, akkor már nem lenne mire horgásznunk a természetes vizekben. Tehát csupán azokat a csalikat és a hozzájuk kapcsolódó fogásokat gyűjtöttem össze, amik többször is eredményt produkáltak a horgászataim során.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert munkakapcsolat révén barátságba kerültem hazánk két igazán közismert pergető horgászával, Lukácsi Bélával és Gégény Viktorral. Őket szoktam nyaggatni időnként e-mailekkel, hogy segítsenek egy-egy halfajra a csaliarzenálomat bővíteni. Az ok roppant egyszerű… mindketten már olyan mennyiségű csalit gyűjtöttek össze, táraztak be az évek során, hogy egy átlagos családi házat szerintem fullra lehetne úgy pakolni, hogy minden vízszintes felületre műcsali kerülne több sorban. No mármost ez idő alatt csak rájöttek arra, hogy mi az, ami nagyobb százalékban eredményes és mi az, ami felesleges pénzkidobás volt. A célom az volt, hogy ez utóbbi kategóriát csökkentsem minimálisra és olyan csalikra kérjek tőlük javaslatokat, amikkel jó eséllyel tudok céltudatosan egy-egy halra horgászni.
Balin
Nagyon sokáig nem is igazán érdekelt ez a halfaj. Leginkább azért, mert nem láttam mást a környezetemben, mint azt, hogy hatalmas botokkal nagyméretű balinólmokat vagy épp teflon rudakat eldobáltak az erőmű alatt a vakvilágba, aztán tekerni kellett, mint az őrült, és a balin volt olyan bolond, hogy a szerencsések ólmára odavágott. Ez a módszer a mai napig nem tudott megfogni… Viszont ezt a halat megfogni a sima ólomtól eltérő csalikkal, nem csak az erőmű alatti területen… na, az már érdekes lehet…
El is ment az e-mail mindkettőjüknek, hogy S.O.S. Help! Balinra kellene csali javaslat! Na, a válasz érdekes volt. Mindketten ugyanazt a csalitípust küldték vissza első helyen, ez pedig a 7-es Salmo Thrill. Béla barátomnak volt még hozzá annyi kiegészítése, hogy a 7-es épp hiánycikk, de lesz. Viktornak pedig annyi, hogy az Olive (zöldes) színt, ha van. Ha pedig ilyen nagy az egyetértés a profik között, akkor ezt illik elfogadni a javaslatot :)
Így is lett, sikerült szereznem olívzöld színt, és mivel egy wobbler nem wobbler, rögtön vettem mellé még 2 másik színt is.
Ugyanígy tettem a Viktor listáján a következő helyeken található Spro HS ASP csalikkal is. Az ASP csalik mellett szólt továbbá az is, hogy Pintér Zoli is igen szép balinokat fogott vele, pedig ő tényleg csak kedvtelésből perget. Így megkerestem a rendel gombot és Klikk.
A dolog érdekessége, hogy idei első szebb balinomat mégsem ezekkel a csalikkal csaltam horogra. A balintilalom utolsó napjaiban jártunk, amikor barátom invitálására „Menjünk ki a Tiszára horgászni valamire” címszóval nekivágtunk Tímárnál a Tiszának. Csónakból a bokrok alját dobálva próbáltunk horogra csalni egy-egy csukát. A végszerelék és a csali is ehhez volt összehangolva. 12-es fonott zsinór, volfrám előkén felül egy not-a-knot kapocs, alul pedig egy karabineres kapocs. A csali, amin fennakadt a balin, egy Rapala Team Esko volt. A nap során több kisméretű csuka is rajtavesztett, de ez volt az egyetlen darabosabb hal, amit nem zavart a volfrám szál sem.
Alig egy héttel később már a célzott balin csalik is felkerülhettek, így azokat is igen hamar felavattam. Egy kis érdekességet is megosztanék az olvasóval a SPRO HS ASP csalikkal kapcsolatban. Az egyik horgászcimborám igen különleges fogási eredménnyel hívott fel. A nagyméretű Speed csalikkal balinozás közben márnát fogott. Egy nap 5 darabot és mindegyik 2 kg feletti volt. Hallottam már párszor wobbleres márnafogásról, de az, hogy 5 termetes hal akadjon horogra és mind ezzel a csalival, talán azt mutatja, hogy valami nagyon megtetszhetett a márnáknak is rajta. Ami biztos, hogy nekem is nagyon bevált, hiszen jó pár szép fogást köszönhettem ennek a csalinak.
Ezután a fogás után természetesen rögtön hívtam Viktort, hogy elmondjam, működik a javasolt csali. Az első kérdése az volt, hogy „A Thrillt feltetted?”… mondtam, hogy még nem, mert ez szebben mozgott. A válasz igen egyértelmű volt. „A Thrill azt teszi, ami a dolga: száguld feléd, mint egy megzavart kishal, időnként megbillen. Tedd fel!” Az ilyen érveléssel nem szabad vitába szállni. Telefon letesz, csali feltesz. Ha hiszitek, ha nem, az első dobás tapasztalatait és gondolataimat írom le: csali kézbe vesz, de jó nehéz… felteszem… dobás. De jól repül. Ezzel a világból ki tudok dobni. B@zzeg, ez meg hol esett le… megtekerem… 1-2-3… felgyorsul a csali, BUMM: kapás, megvan a hal! Még jó, hogy ott volt az egyik barátom „szemtanúnak”, akivel azóta, ha valamit nagyon meg akarunk indokolni, azt mondjuk: mert Viktor azt mondta. Ilyenkor már nincs több kérdés, okoskodás. Így legyen és pont :)
Ha már az „így mondta, és kész”-nél tartunk, ugyanez a helyzet a fluorocarbon előkével is. Aki megnézi az utolsó pár fotót tüzetesen, az láthatja, hogy a csalik nem közvetlenül a fonott főzsinórra vannak kötve, hanem egy kb. 60 cm-es fluorocarbon előkére. Horgásztam és forgattam már Viktorral jó párszor, és mivel láttam, hogy ő használja, én meg nem akarok az „én így szoktam”-mal vitába szállni, használom. Halakat fogok, tehát a módszer nem zavarja el a halat, ezért tetszik. Sokat szenvedtem viszont idén a viszonylag vastag fluorocarbon előkék szép és kisméretű csomóval való megkötésével. A kötéseknél rendszeresen bepödrődött, a „rideg” zsinór csálén állt. Ezen kicsit egyszerűsítettem, illetve módosítottam, tuningoltam. Szintén egy forgatáson láttam először a Fox Rage pergető vonalát, ami nagyon sok kiegészítőt, aprócikket is tartalmaz. Itt akadtam bele a krimpelő fogóba. Bár nem a fluorocarbonhoz, hanem a drótelőkékhez használják a szigetországban, nyugodtan mondhatom, hogy a fluorocarbon zsinórt sem gyengíti. Néhány képkocka a használatáról:
Sokakban felmerülhet az, hogy vajon ez a krimpelés nem gyengíti-e a zsinórt. Erre csak annyit tudok mondani, hogy dobáltam bőven ebben az évben fűt, fát, bokrot, és egyetlen egyszer volt az, hogy a krimpelésnél szakadt a zsinór. Bár ehhez az is hozzátartozik, hogy vékony fonottal pergetek, általában 0,06-0,12 mm-ig. Így ha szakadt, akkor ez volt a gyenge pont. Ami viszont biztos, hogy van olyan ismerősöm, aki hagyományos folyóvízi feeder horgászatnál a sima nagyhurkos szerelék készítésénél is ezt használja rendszeresen, nem a hurok megkötését, pedig vékonyabb monofilokat használ.
Ha már előkerült ez a „városizöld” twister és a fluorocarbon kombináció…
Idén nyáron látogatott el hozzám Polónyi Attila barátom, akinek feltettem azt a kérdést, hogy hol van inkább kedve horgászni: menjünk ki egy intenzív vízre feederezni, vagy a Bodrogra pergetni? Szerencsére teljesen egy rugóra járt az agyunk, mert a második mellett döntött, így pár perc szervezés után már úton is voltunk a csónakban a kikötőtől a „zsaró” felé. A célhal egyértelműen a „bármi” volt. Mivel Attilánál semmilyen pergető alkalmatosság nem volt, összeraktam neki az egyik pergető felszerelésem és a nekem már bevált vékony fonott + fluorocarbon előkés változatot tettem neki is fel. Csalinak ugyanazt, mint magamnak, a „városizöld” Mann’s Hard Nose CMF színű kis twistert. Városi gyerekek, naná, hogy városizölddel dobálnak… :) A módszerre csak egy tanácsot adtam Attilának, eldob, leenged… érez… szépen ugratva léptet. Alig dobott párat, amikor a folyó mélyéről egy méltatlankodó ragadozó adta tudtára, hogy nem tetszik neki a horog a csaliban, így le is fordult róla. De legalább már volt akció. A következőre nem kellett sokat várni, ám ezúttal én voltam eredményes. Parton volt az első csuka vékony fonottal és - drótelőke helyett - viszonylag vastag fluorocarbon előkével. Nem egy kapitális, de csux.
Ehhez a CMF 2-es zöld twisterhez tartozik még egy különleges fogás. Leginkább azért, mert ha meghallom azt a nevet, hogy garda, nekem egyértelműen a Balaton jut eszembe és végképp nem a Tisza…
Egyik nap jött az ismerősömtől a telefon, hogy virágzik a Tisza! Több se kellett, pár óra múlva már a vízen ringatóztunk. Tudni kell a virágzásról, hogy az késő délutáni program. Mifelénk kb. 17 óra körül indul és olyan 21 óráig tart. Biztos, ami biztos, mi már ott ringatózunk délben a vízen. Így tuti nem késsük le. Az időt ugyanazzal ütöttem el, mint amire este készültem: pergetéssel. Elég mély vízen horgonyoztunk le, így viszonylag nagy ólomfejre volt szükség, hogy a twistert le tudjam juttatni a fenékre és érezzem is azt. 15 grammra volt szükség. Már a sokadikat húztam, amikor pont az jutott eszembe, hogy most milyen jól húzom a csalit, valahogyan sikerült megtalálni azt az ütemet, fejméretet és minden egyebet, amitől olyan összeszedetté, tudatossá vált a mozgássor. „De jól érzem a csalit, ahogy odaér a fenékre és egy pillanat múlva már pöccintem is fel és közelebb magamhoz, hogy egy újabb pillanatnyi megállás után visszahulljon a fenékre…” Ebben a pillanatban erőteljes rántás a botvégén, mintha áram ütötte volna meg a kezem. A reflex azonnal bevágott és már fárasztottam is a halat, amit én süllőnek tippeltem. Hát, de most őszintén, ki az, aki gardára tippelne pergetéskor??? Ekkor megláttam a csillogó testű hatalmas gardát, szájában ott fityegett a nagy ólom és a zöld Hard Nose twister.
A cikk végére maradt az a fogás és a hozzá kapcsolódó kis történet, ami tényleg különlegesre sikeredett…
Andris barátomat nem nagyon kellett rábeszélni, hogy ha már szabadnapos, menjünk a vízre dobálni. Érik az eperfa, hátha lesz alatta domi, vagy a zavarosodó, áradó vízben egy-egy balin. A víz zavarosabb volt, mint vártuk, és mint ahogy a Hydroinfo is mutatta, igen erősen áradt. A fokozatos áradás és bezavarosodás helyett igencsak tejeskávészerű folyó fogadott minket.
Itt már azt mondtam, hogy rendben van, hibátlan a napunk! Ha nem fogok több halat, akkor sem bánkódom, mert már valamit sikerült kicsalni a vízből. Ennek ellenére rendületlenül dobáltuk a bokrok tövét, hátha kivágódik egy balin alóluk. De csak nem jött… Andris ekkor feltett egy olyan Jointed Rapalát, amivel már nagyon sok halat be tudott csapni. A titka az volt, hogy egy sérülés miatt nem igazán merült el, hanem mint egy kígyó tekergőzött a víz tetején felénk. Második dobásra hatalmas tolóhullámmal vágódott ki rá a balin a bokrok alól, és amilyen sebességgel jött, olyan tempóval ment is tovább a csónak alatt a nyílt vízre. Az eredmény egy darab rommá préselt wobbler… a hal lelépett…
Még dobáltunk pár órát, de újabb esemény nem történt. Ekkor úgy döntöttünk, ennyi volt, irány haza! Útközben azonban Andris megkérdezte, hogy a kövezésen nem állunk-e meg dobni párat. „A jutalomról már lekéstem, a lecseszésre meg minek hazasietni” alapon nem volt nehéz rábeszélnie. Mivel igen meredek rézsűn kellett lemászni a vízig, ami közben csak áradt… és áradt, csak 2 wobblert, a botot és a fényképezőt vittem magammal.
A horgászhely igencsak érdekes volt. Gyakorlatilag nekem is volt egy sziklám, amin kuporoghattam, és Andrisnak is volt egy tőlem lentebb, ám az oda vezető út már víz alatt volt, ezért a bokron kellett „átrambózni” a kőre, mindezt sötétben és csendben.
Andris első dobására egy erőteljes rávágás, nekem az első lendítésem a jobb oldali bokorba akadt. Andrisnál közben újabb dobás, újabb ütés. Én kitépem a csalit a jobb oldali bokorból és ugyanezzel a lendülettel átcsaptam a bal oldali bokorba, Andristól pár centire. Egy gyors és cifra mondat kíséretében kitéptem onnan, majd a levelektől megszabadítva bepöccintettem a vízbe a wobblert kicsit lentebb, mint ahol barátom állt, akinek pont kint volt a cucca. „Végre!”, gondoltam, „legalább már a vízben van”. Lassan elkezdtem bevontatni. A fonott zsinór kiválóan hozta be a csali minden rezdülését a víz alól. Nagyon lassan húztam, mert az erős sodrás miatt, ha jobban megtekertem, túlveretett. Egy hirtelen agresszív rántás a boton, majd elindult a viszonylag lágyan beállított fék. „Megvagy! De mi vagy?”
Ekkor tudatosult igazán bennem, hogy áradó vízben, partszélben dobálok egy olyan csalival, amivel harcsa, szerencsésebb esetben süllő jön, a főzsinórom 0,08 mm-es fonott fluorocarbon előkével, csónak nuku… ha elindulna befelé… Szerencsére a tuti kis horgászbot, a lágy fék és az, hogy Andris segített átmászni egy lentebbi, kényelmesebb kövezésre hozzájárult, hogy ki tudjam venni a szép süllőt!
Másnap visszamentem, hogy készítsek pár fotót a helyről… Alig pár perc múlva autó hang… Andris állt meg, mert látta a kocsimat :)… őt sem nehéz rábeszélni, hogy maradjon egy kicsit és dobjon egy párat…
Fontos megemlíteni ennél a csalinál, hogy én a Predatek Bumerang 65-ösök horgait alapból azonnal lecserélem. Érdekes, a nagy méreteket már jó horoggal szerelik, de a 65-ösök drillingjeit valamiért olyan játékhorognak tartom, és mióta láttam egy hasonló horgot összegyűrni egy harcsa által, mint egy szaloncukor papírt, azóta ezeket a horgokat messzire kerülöm. A képen már a tuningolt horgokkal látható a wobbler. Mivel ennek a wobblernek 100%-os a mérlege, ha statisztikával szeretnék játszadozni mondhatnám, hogy ahány dobás annyi süllő… :) … de ez közel sem így van. Ami biztos, hogy ez egy jó kis wobbler, de ennél a halnál sokkal fontosabb volt a „jókor, jó helyen” és ahogy említettem, a tűhegyes horgok.
Írta: Takács Péter (t_peti)
