Amikor ez a cikk megjelenik, már lassan közeledünk az igazi, a legtöbb horgász által pergető szezonnak nevezett időszakhoz. Ez az írás azonban nem a tradicionális pergető időszakban készült, hanem a 2011-es évben „folyamatosan” gyűltek hozzá fényképek, de ami még fontosabb, az emlékek, élmények!
A háttértörténet
Egy éve még nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen szinten meg tudok fertőződni egy újabb horgászmódszerrel, mégpedig a pergetéssel. Ez most nem azt jelenti, hogy eddig egyszer sem kergettem ily módon a halakat, hiszen a „tradicionális” pergető szezonban jó pár csukát wobbler végre csaltam már, hanem azt, hogy ha horgászatra jut idő, nem azon gondolkodom, hogy hol lehetne egy jót feederezni vagy épp rakózni, hanem azon töröm a fejem, hol lehetne dobni egy párat ragadozókra, vagy pergetve békés halakra.
Mi történt az 1 év alatt? Megismerkedtem - munkakapcsolat révén - Gégény Viktor pergető guruval, aki korántsem aggatná magára ezt a címet, ezt én mondom rá rendszeresen, mely „rangot”, remélem, írásom végére a Tisztelt Olvasó is jóváhagy.
Akik figyelemmel kísérik a Haldorádó horgászportál pergető szekcióját, beleakadhattak már egy pár Mi a csel című pergető filmbe, amit Viktor főszereplésével forgattunk le és vágtam készre, hogy az a nagyközönség elé kerülhessen. Ezek a filmek - remélem mások szerint is - sikerültek olyan jól, hogy a néző tényleg kedvet kapjon ahhoz, hogy elinduljon a vízpart felé pergetni. Ami biztos, hogy ez a munkakapcsolat baráti viszonnyá vált, ami a forgatásokon túl sok közös horgászatot eredményezett.
Ezeknek a pergetéseknek, vagy csupán instrukciók alapján végzett horgászatoknak az élményeit osztom most meg az Olvasóval.
16:0:0 - „Ne csak nézz, láss is!”
Épphogy csak megkezdődött az év, amikor az első közös horgászatra mentünk Viktorral. A történet ott kezdődött, hogy az egyik tiszai cimborám megkért, segítsek letenni a csónakját a vízre, kipróbálni, hogy vízmentes-e, jól sikerült-e a téli karbantartás, gyantázás. A próba helyszínéül a Tisza tokaji szakaszát választottuk, itt a Bodrogon van egy olyan komp sólyapálya, ami alkalmas a hatméteres faladik vízre tételére. Javában azon küzdöttük, hogy az utánfutót a leeresztő közelébe logisztikázzuk úgy, hogy a hajót lehetőleg egy métert se kelljen cipelni, ugyanakkor a futó se vesszen a habokba, amikor is megcsörrent a telefonom. Viktor érdeklődött, hogy mi újság, nem horgászom-e… Mondtam neki, hogy épp az ő városában küzdünk egy csónak vízre tételével. Hogy aztán felajánlotta, vagy én kértem meg, hogy jöjjön segíteni, nem rémlik, de a lényeg, hogy alig 5 perc múlva már Viktor vezényletével toltuk befele a hajót a Bodrogra. Gond nélkül sikerült is, így megkérdeztük, hogy nem tart-e velünk egy „horgásszunk bármire” című pergetésre. Valós célunk az volt, hogy inkább mondja meg Ő, hogy hol és mire lehet ilyenkor dobálni. Nem nagyon kellett győzködni, pár perc múlva már mellettünk jött csónakjával a Tisza irányába. Viktor a saját csónakjában, míg én a cimborámmal a próbaúton vízre tett csónakban haladtunk.
Első próbálkozáskor a célhal a harcsa volt. Nagyméretű gumis harcsázás. Hátha… Ahogy Viktor mondani szokta harcsázáskor: a biztos az a nulla. Minden egyéb eseményt már pozitívként kell értékelni.
Ez volt talán az egyetlen olyan horgászat, amikor nem volt nálam fényképezőgép, pedig az nálam kötelező, mint a horgászigazolvány :). Így aki most csak a képaláírásokat olvassa el a cikkből, csodálkozni fog, hogy a képeken miért vannak őszi fotók… nos, a válasz egyszerű, illusztrációnak kerültek a cikkbe.
Dobáltunk veszettül, de eredmény nem volt. Illetve egyetlen egy volt, az is természetesen Viktornak, mégpedig egy olyan kapás, aminél a hal az igen erősen behúzott fék ellenére hirtelen lerántott pár métert, majd köszönés és magával húzott műcsali nélkül távozott a horogról.
A jel, hogy mégsem voltunk rossz helyen, a hosszan „taknyos” zsinór volt, melyet Viktor a tőle megszokott szerénységgel konstatált. Nem tippelget soha a vakvilágba, így csak annyit mondott: ez 10+-os volt.
Kb. 2 óra múlva fel is adtuk a próbálkozást, de nem is vártunk csodát ettől a horgászattól, bár megnéztem volna szívesen egy jó harcsa vs. Viktor küzdelmet. Ekkor Viktor javaslatára egy lentebbi területet látogattunk meg, ahol egy igen termetes akadót vettünk célba. Viktor a folyóban lévő bedőlt fából kialakult akadó part felőli oldaláról dobált, míg mi a folyó belső oldaláról dobáltuk szintén ugyanazt a területet. Előkerültek a kisebb ólomfejek, a „normál méretű” twisterek, gumihalak.
Szinte még el sem kezdtem a pergetést, amikor Viktor megszólalt, hogy „kis süllő”. A dolog különlegessége, hogy a bot még karikában volt és a hal még véletlenül sem került felszín közelébe, hogy látta volna, mi is az valójában. Természetesen igaza volt, egy kis süllő méltatlankodott a horgon.
Újabb dobások, majd pár perc múlva megszólalt Viktor: hohóóó, egy kősüllő! Fárasztás, megjelenik a hal: egy kősüllő. Nyert. Alig telt el 10 perc, újabb fárasztás Viktornak, és mivel ő nem mondta be a halat, majd én betippelem: „Süllő?”. Viktor válasza meglepett: „Csak egy keszeg kívülről”. Ekkor felröhögtünk, hogy persze, még, jó hogy nem pulikutya. De Viktor nyugodtan emelte ki a tenyeres karikakeszeget, amin a faroktőbe akadt a horog.
Ekkor jött a felismerés, hogy Viktor a part felé lépteti bentről felfelé a csalit, míg mi a folyó közepe felől dobjuk el a partig és onnan léptetjük lefelé, ami két, teljesen eltérő irány, és minekünk még egy árva koppintásunk sem volt. Viktor mondta, hogy ha gondoljuk, álljunk oda mellé, csak csendben. Csörögve-csattogva evezve odaevickéltünk. Hiába, amikor az ember görcsösen csendben akar valamit csinálni, tuti odakoppan az evező a csónakhoz, vagy lelök valamit a csónakdeszkáról. Odaálltunk, dobtunk… az eredmény még mindig nulla. Közben Viktor újabb és újabb - már méretes - halat fogott. Ekkor rákérdeztem, hogy vajon a csalim lenne rossz? Átlendítettem neki a twisteremet, levágta és felkötötte az övét, az enyémet meg felrakta magának. Aki most azt hiszi, hogy a siker is átjött vele, ki kell, hogy ábrándítsam. Nekem megint nulla, Viktornak újabb hal, immáron az én twisteremmel.
A nap végül eléggé lehangoló eredménnyel: nekem és a cimborámnak 0:0, míg Viktor 16 süllőt, kősüllőt, illetve 1 keszeget fogott. Mondtam is neki, hogy nincs harag egy szál sem, pont úgy, mint több éles kép sincs a filmjében. :). Ekkor láttam „élőben” először a twisterek, gumik igazi hatékony „működtetését”.
Természetesen megbeszéltük „sikerességünk” okát. Nem a csalival volt a hiba, hanem a csalivezetés nagy pontatlanságán, ütemén. Beszélgettük is, hogy amikor valaki nézi a „Mi a csel”-t, gyakran hiányolja a konkrét csalikat. Ez a nap volt talán a bizonyíték nekem is arra, hogy a csalivezetés, csalihúzás üteme, a mozgatás sokkal fontosabb, mint maga a csali, ez pedig valamennyi filmben pontosan kivehető.
„Ne csak nézz, láss is!”
Azóta a Mann’s Hard Nose kis twisterével sok szép halat sikerült horogra csalnom. Bár ez a kicsi is csak viszonylagos, hiszen vannak egészen mikro méretű gumik is, míg ez a 2”-es méret a maga 5 centijével közepesnek nevezhető. A zöldes színű kis „keményorrú” :) nagyon bejött…
12:3 - avagy a nagy jászok
A következő horgászatig jó sokat kellett várni. Emlékeimben még élt a 16:0, ezért mikor Viktorral a következő horgászatot egyeztettük, nem felejtettem el közölni, hogy ha akar még olyan filmet, amiben nem lóg le a képről a lényeg, nehogy megismétlődjön a múltkori peca :). Velem lehet alkudni.
A célhal, amire pergetni indultunk ez alkalommal, a jászkeszeg volt. Érdekes ez a faj, mert eddig kizárólag rakós bottal fogdostam ezeket a békés halakat, de Viktor szerint van olyan időszak, amikor nagy csoportban találhatóak a folyók jól behatárolt szakaszain ezek a szép és - ami a lényeg - termetes halak.
Az idő rendkívül ködös és hideg volt a horgászat napján. Kora reggeli indulásunk elalvás miatt csúszott, ezért 7 óra körül kezdtük meg a kihajózást a folyóra a jászok kergetésére. A jászok hangos fröcsögéssel adták tudtunkra, merre is járnak a vízen, hol gyűlnek csoportokba, mintha csak ránk vártak volna.
A peca igen izgalmasan indult. Viktor 10 dobásból 3 jász keszeggel nyitotta a sort. Ekkor gyorsan figyelmeztettem a filmes megállapodásunkra, hogy ne ismétlődjön meg a múltkori 16:0. Így kötve érthető kompromisszumot, Viktor elkezdett egy privát „Mi a csel”-t tartani nekem a jász pergetéséből.
Gyorsan ki is válogatta a műcsali készletemből azokat a wobblereket, amik megfelelőek a jász horgászatára. Megmutatta, melyiket tegyem fel, és kezdődhetett a pergetés. Nem tisztem a részletes oktatást továbbadni az olvasónak, hiszen ez szerintem Viktor „privilégiuma”, és nem szeretnék abba a hibába esni, amire a legjobb magyar közmondás a „más tollával ékeskedni”. A lényeg, hogy 3:0 után következett gyorstalpaló tanfolyam eredménye egy újabb jászkeszeg volt, ám ezúttal nem Viktor, hanem az én műcsalim horgán.
Azóta a kis wobblerek megszaporodtak a dobozomban. Remélem, a feleségem is elhiszi, hogy ha egy sárga SSR9-est és egy kishal színű SSR9-est egy dobozban tartok, akkor rövid idő alatt megszületnek a kis wobblerek…
Mint eddig mindig, ezúttal is a „hogyan?” volt a legfontosabb kérdés, mintsem a „mivel?”. A nap végül 12:3-mal zárult Viktor javára, amin én nem is csodálkozom, amilyen precízen vezette a csalit, csalta horogra a szebbnél szebb jászokat, melyek között a másfél kilós volt a legkisebb egyed és valamivel 2 kg feletti volt a bandanagy.
Ha már fotóztunk, készült egy optikai tuning kivitel is… Igaz, hogy ezen akkorának néz ki, mint egy „hangár” - Besenyő Pista bácsi után szabadon -, de hát egy 1,69 kg-os hal tényleg nagy :)!
Ha százalékban kellene megtippelnem a két horgászat „csali” kontra „hogyan vezessük azt” arányát, akkor az első alkalommal 90%-ban a „hogyan?”-on, és 10%-ban a „mivel?”-en volt a hangsúly, a jászos pecában viszont a hangsúly már 35%-ban a „mivel?”-en és 65%-ban „hogyan?”-on volt.
Mindkét alkalommal az eredményesség meghatározója volt a „HOL?” kérdés. Meggyőződésem, hogy egy kezdő pergető számára a siker elengedhetetlen feltétele egy olyan vizet ismerő pergető barát, aki hajlandó megosztani a tudását, a mikor, hol, mire horgásszunk kérdéskörben. E nélkül az egész igen nehéz feladat lesz, ez szinte tuti.
Hogy a felszerelésről is essen egy kis szó - azok számára, akiket ez érdekel… Erre a horgászatra egy olyan botom került elő, amit anno megvettem, hogy biztos milyen jó lesz, azután nem használtam semmire. De erre a horgászatra kifejezetten ideális volt a Berkley rövid UL botja. Ekkor még nem volt kisméretű orsóm, emiatt egy nagy méret ment a botra, ami igencsak megnehezítette a dolgom a csali megfelelő vezetésében. De hát ez volt, ezzel kellett megoldani. Az orsó egy 4000-es Technium volt, amin 0,12 mm-es fonott volt.
Az idei évem igazán eseménydúsra sikerült. A ragadozó halak repertoárja igen szépen gyűlik, amiket idén horogra és ezáltal objektív elé csaltam! A következő részben jön a többi hal…
Írta: Takács Péter (t_peti)
