Milán barátommal már régóta terveztünk egy közös horgászatot. Ő a balinok kergetésében jeleskedett idén, én a jig horgászatot kedveltem meg nagyon ezen az őszön. Mindenképp szerettük volna átadni a tapasztalatainkat egymásnak, de legalább horgászni akartunk egy jót. Mire? Ami jön, de a célhal a süllő… Az eredmény? Megdöntöttem az eddig fogott legnagyobb pergetett halam rekordját, valamint különleges fogásokat tudhattunk magunk mögött - összesen nyolcféle hal pergetve!
A horgászat helyszínéül a Tiszát választottuk, hiszen mindketten nagyon szívesen kergetjük rajta a ragadozókat. Milán is a csónakos horgászatot részesíti előnyben, a balinozás a kedvenc „műfaja”. Sok facebook fogáskép feltöltése után csörögtünk össze telefonon, hogy na, most már elég, horgásszunk közösen egyet! Első körben az általam favorizált twisteres-gumihalas horgászatot választottuk. Irány a víz!
Gyerekként nem értettem azt, amikor a felnőttek mondták, rohan az idő. Most eszmélek rá, mit is jelentett ez akkor. Szinte még nyár volt pár napja, míg most reggel fél hétkor még sötét van, már jönnek a ködös napok, ráadásul a horgászatot is a korai sötétedés miatt kell befejezni.
A célpontok a környék mély vizű területei voltak, azok a medertörések, melyek mellett a ragadozókat sejtettük. Mivel ezek a szakaszok 10 méteres vagy még nagyobb mélységűek voltak, csak a nagy súlyú jig fejek jöhettek szóba.
A nap első meglepetése alig pár perccel a horgászat elkezdése után bekövetkezett. Épp egy messzire, a mély területre kidobott jiget léptettem visszafele a medertörés mentén, amikor hatalmas erejű kapás jelzett lentről. Első tippem harcsa volt, de a hal mozgása egészen más volt, mint ami a harira jellemző. A megakasztott harcsáknál általában a „lefele mindenáron”, valamint a folyamatos „zsinórpattogások” a gyakoriak. Ez a hal viszont csak húzott erőből. Süllő, gondoltam. GIGA süllő lesz végre, kezdtem el örülni. Bár süllőkre nem jellemző ez a vehemens erő, de azon agyaltam, hogy biztos nagy a süllő, ezért ilyen erős! De jó lenne belenyúlni egy 5+-os süllőbe… Ahogy végre közelebb tudtam húzni, ismeretlen ellenfelem újabb erőtartalékokat mozgósított és tört vissza, le a mélybe…
Mielőtt kiderül, mi volt a horgon, mindenképp szót érdemel, mi volt a felszerelésem, hiszen ez magyarázatot adhat az óvatos fárasztásra. Maradtam annál a szereléknél, ami eddig kiválóan működött, tehát 12-es Berkley nanofil főzsinór, amire 0,25 mm-es Fox Rage Illusion fluorocarbon előke került. Ez a szett nem teszi lehetővé, hogy termetes halakat csak úgy húzgáljunk vele. A nanofil legnagyobb előnye, hogy tapasztalataim szerint kifejezetten csekély az ellenállása a folyóval szemben, könnyebben merül, valamint lényegesen vékonyabb, mint a 12-es hagyományos fonott zsinór. Hátránya, hogy „hangosabb” a gyűrűkön a zsinór, valamint sokak szerint könnyen szakad. Az előbbi igaz. Nincs mit szépíteni ezen, a jó botokon úgy zenél, mint egy húr a hegedűn, utóbbival azonban vitatkozni lehet. Az tény, hogy rosszul tolerálja a hirtelen terheléseket, mint pl. dobáskor a zsinór elakadását, vagy a beakadt fej beszakításakor a hirtelen rántás miatt is könnyen szakad, de lágy fékkel, jó bottal szerintem csodákra képes… ezt e nap után pláne meggyőződéssel mondom.
Na, akkor vissza a kora reggeli halhoz! 2 perc küzdelem után jelent meg először a szürke test a felszínen. Hatalmas cápauszony feszült a víz felszíne felett. De csak egy… HELLÓÓÓÓ, a süllőnek két hegyekkel tarkított uszonya van! Mi vagy te? Gyönyörű márna feküdt immáron fáradtan a víztetőn. Az első pergetve fogott márnám, és ráadásul nem is az aprajából!
Alig telt el pár perc, máris egy meglepetéshallal indult a nap… Amilyen gyorsan jött a márna, olyan sebesen ment is vissza a vízbe, hogy mihamarabb folytathassuk a horgászatot. Beszélgettük is Milánnal, hogy mivel lenne elégedett - eredetileg süllőre, kősüllőre készültünk, ha horogra sikerül csalni egyet-egyet, már eredményesnek számít a nap. Erre nem is kellett sokat várni, alig 20 perc múlva egy ütésszerű kapásra vágott be Milán, majd örömmel konstatáltuk, hogy sikerült megakasztani a halat.
Érdekessége volt mindkét halnak, hogy kifejezetten a mély területről sikerült horogra csalni őket. 11-12 méter mélyen, meder felett bevontatott csalit ütöttek le, pont úgy, mint ahogy az én következő halam is, ami ezúttal az volt, amire horgásztunk: süllő.
Néhány gondolat azok számára, akik még nem próbálták ki a jiges horgászatot: Maga a gumihalas horgászat nem egy nagy ördöngösség, kiválasztani a megfelelő méretű jigfejet, rátenni a jónak gondolt plasztik testet, eldobni, várni, míg lekoppan a mederfenékre, majd ismét meghúz, teker, vár. Ez ismétlődik, míg alánk nem ér a csali, ekkor újra elölről kezdődik a folyamat.
Mi az ideális súly? Ami megfelel botunk dobósúly-tartományának, ami le tud merülni a fenékig (ez a súlytól, illetve a használt zsinór vastagságától, valamint a sodrástól, ill. a mélységtől függ), hiszen van olyan súly, amit egyszerűen fent tart a folyó, a zsinórba belekapaszkodó sodrás nem engedi elérni a feneket. Ha viszont túl nagy a súly, a műcsali úgy koppan le a fenékre, mint egy tégla, ilyenkor csalink minden természetességét elveszíti. Tehát az a megfelelő, ha le tud érni, érezzük azt, amikor leér a fenékre, de nem úgy viselkedik, mint egy kő, tehát van ideje csalinknak kelletni magát a ragadozók előtt.
Milánnal épp a fogható halfajokról beszélgettük, amikor felmerült a csuka kérdés, valamint hogy elég-e védelemnek ellenük a fluorocarbon. Fogtam-e már csukát errefele? A válasz nem volt egyszerű, én ezen a szakaszon egy bő éve fogtam egyetlen kölyökcsukát, valamint egyik ismerősöm akasztott egy nagyobbat, ami köszönés nélkül lelépett. A csuka vs. fluorocarbon kérdésben a Bodrog folyón szerzett tapasztalataim voltak csak mérvadóak, amikor is gond nélkül sikerült több csukát megfogni. Az biztos, hogy ez a merev és nagyon sima felületű zsinór sokkal jobban ellenáll a csukaszáj éles részeinek, mint a vékony fonott, amit egy pillanat alatt elvág. A beszélgetésnek egy kapás vetett véget, mely Milán botján jelentkezett.
A visszaengedését a fényképezővel örökítettük meg!
Pár órája voltunk a vízen és már háromféle hal került fényképező elé. Milán hatalmas csukájára hamar megvolt a válaszom egy termetes süllő képében.
Kapása olyan volt, ami szerintem minden pergető álma: a felugrasztott csali nyugalmi pontjában, amikor épp visszafele kezd törni a fenék felé, hatalmas ütés a nyéltagon. Egyetlen erőteljes, határozott ütés. Nem maszatolás, nem nyammogás, hanem egyetlen BUMM… ÁÁÁÁ, nagyon nagy élmény! A mély vízből való felhúzást igen rosszul viselte, ki is guvadt a szeme, mint a csigának. Sajnos a süllőnél előfordul ilyen, amikor a mélyben a kapása utáni bevágástól szinte „sokkot kap”, ilyenkor a felhúzás közben nem egyenlíti ki a süllő a nyomást, amitől a felszínre érve kidülled a szeme. Sajnáltam nagyon, de mivel teljesen torokra vette a műcsalit, no meg a szeme is kiakadt, így ő a gasztronómia oltárára került.
A mély területről kijjebb választottuk ki az újabb helyet, ahol az átlagos vízmélység 6-7 méter volt. Ide már sok volt a 13 gramm, így lecseréltem a fejet egy kisebb, 8 grammos változatra. Ennek igen fontos következménye volt pár perc múlva…
A sekélyebb területtel a halak mérete is megváltozott, kisebb testűek, valamint igazi különlegességek kerültek horogra… így ideje volt továbbállni.
A lustaság fél egészség, így maradtam a kicsi fejnél. Igen ám, csakhogy az új helyen a vízmélység 18-19 méter volt. Így jó sok idő telt el, mire leért a fenékre a csali. Milán pont telefonálgatott még javában, én a kövezésről horgászó bolognai botos sporttárssal egyeztettem éppen, hova horgászik (mert semmiképp nem akartam zavarni a beparkolásommal), amikor a fenékről felugrasztott csalimat valami úgy döntött, megeszi. Ekkor igencsak felpörögtek az események. Kapás, bevágás, füstölő fék kb. 10-15 mp-ig. Harcsa, ráadásul nagyon nagy. Ez biztos volt. Ekkor véget ért a hal távolodása.
Motorral fölé álltunk, közben húztam - már amennyire a szerelék engedte -, de semmi. Húztam, de meg sem moccant. Akadó??? Ennyi volt, gondoltam. Lesz, ami lesz, ráfogtam a dobra és elkezdtem erőből húzni: vagy ki tudom mozdítani az akadóból, vagy beletépem. Igazából más variáció nincs. Ott aludni nem fogok a csónakban, hátha kimozdul egyszer… Ekkor odalentről méltatlankodó ütések jelezték, nem tetszik neki ez, majd megindult ellenfelem. Nem akadó volt, csak egészen eddig a percig ő nem is sejtette, hogy meg van akasztva. Ráütött a csalira, az kicsit visszaszúrt - ami szerintem gyakran előfordul a harinál, ha egy kagylót vagy valami szúrósat eszik… -, majd mint aki jól végezte dolgát, a mély platóról lement a még mélyebb területre és lefeküdt a mederfenékre. Na, amikor ismét megvolt a hallal a kontakt, mondtam Milánnak, vegye elő a fejkamerát, hátha sikerült megörökíteni valamit.
Nem tudom, a fárasztás alatt készült kisfilm mennyire adja vissza a feelinget, de azért az látni kell, hogy itt nagyon sokáig nem voltam nyerő pozícióban. Pláne, ha meglátjátok a horgot, ami kinyílt a fárasztás során. Egy dolog biztos, eddig is nagyon kedveltem a Fox botot, de ezek után merem állítani, ő A KEDVENC! Csupa nagybetűvel.
Tényleg csodálatos, élménydús napot zártunk, mely során fogtunk: harcsát, süllőt, csukát, kősüllőt, márnát, bucót, sügért, valamint egy menyhalat PERGETVE.
Írta: Takács Péter (t_peti)
