Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az év minden hónapjában sikerült már pontyot fognom a Dunán, de januárban eddig még nem jártam sikerrel. Elhatároztam, hogy legyen bármilyen zord is az időjárás, nem érdekel, MOST mindent beleadok, mindent megteszek azért, hogy végre szeretett folyómból ekkor is pontyot foghassak!
Kifejezetten a rablóhal horgászok számára ajánlott speciális halkiemelő. Rendkívül kíméletes és hatékony. Működési elve nagyon egyszerű, hiszen a hengeres testen található - két újjal könnyedén mozgatható - pöcök felhúzásával szétnyílik az erős rugós pofarész. A pöcköt elengedve megragadja a ragadozóhal (csuka, süllő, harcsa) kemény csontos száját és el nem engedi! Keményen fogja a termetes halakat is, amely így biztonságos kiemelést tesz lehetővé, anélkül hogy a hal szájába kellene nyúlnunk. Annak ellenére, hogy milyen erős a pofarész mégsem okoz semmilyen külsérelmi nyomot a halnak, hiszen a „fogak” lekerekítettek. Így egy gyors mérlegelés és fotózás után (a horog ütötte seb kivételével) egyetlen karcolás nélkül engedhetjük vissza kedvencünket éltető elemébe. A kíméletlen vágóhorog ideje lejárt!!! A halkiemelő nyélrészében egy rugós mérleg is rejtőzik, amely segítségével azonnal megtudhatjuk a hal súlyát is. A mérleg 12 kilóig mér. Az Energoteam Lip Grip fejrésze rozsdamentes anyagból készül, és teljes hossza 25 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Kifejezetten a rablóhal horgászok számára ajánlott speciális halkiemelő. Rendkívül kíméletes és hatékony. Működési elve nagyon egyszerű, hiszen a hengeres testen található - két újjal könnyedén mozgatható - pöcök felhúzásával szétnyílik az erős rugós pofarész. A pöcköt elengedve megragadja a ragadozóhal (csuka, süllő, harcsa) kemény csontos száját és el nem engedi! Keményen fogja a termetes halakat is, amely így biztonságos kiemelést tesz lehetővé, anélkül hogy a hal szájába kellene nyúlnunk. Annak ellenére, hogy milyen erős a pofarész mégsem okoz semmilyen külsérelmi nyomot a halnak, hiszen a „fogak” lekerekítettek. Így egy gyors mérlegelés és fotózás után (a horog ütötte seb kivételével) egyetlen karcolás nélkül engedhetjük vissza kedvencünket éltető elemébe. A kíméletlen vágóhorog ideje lejárt!!! A halkiemelő nyélrészében egy rugós mérleg is rejtőzik, amely segítségével azonnal megtudhatjuk a hal súlyát is. A mérleg 12 kilóig mér. Az Energoteam Lip Grip fejrésze rozsdamentes anyagból készül, és teljes hossza 25 cm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.