Amikor barátnőm első plasztikcsalis horgászatán hét kilogrammos harcsát fogott, és láttam rajta, hogy élete egyik legmeghatározóbb élményét éli át, akkor én már sejtettem, hogy lehet, örökre megszereti majd a pergető horgászatot. Másnap hajnalban újra együtt indultunk horgászni a Tiszára, és arra igazán nem számítottam, hogy ismét egy rendkívül eredményes napunk lesz. Bizony, az öreg folyó megint kitett magáért, ezúttal megmutatta nekünk értékes kincseit, csodálatos ezüstös testű ragadozóhalait is.
2012. 11. 25. Vasárnap, második nap:
A következő hajnalon még korábban értünk a vízpartra kedvesemmel, mint előző nap. Még félhomályban pakoltunk be a csónakba és indultunk el a kiszemelt folyószakasz felé. Lehorgonyoztam és összeállítottam a szereléseket. Mindketten Nevis Vantage Vibra Shad gumit választottunk, de barátnőm a tegnapi sikeren felbuzdulva inkább rikítóbb színekkel próbálkozott, én pedig a fehér mellett tettem le a voksom.
Az első hal az én horgomra jött. Apró koppintások után egy határozottabb ütésre vágtam be. Halam nem tanúsított sok ellenállást, hamar fel tudtam húzni, és mikor megpillantottam, némiképp csalódottan nyugtáztam, hogy egy jókora karikakeszeg ragadta el a 8 cm-es plasztikot.
Én nagyon bíztam benne, hogy ezúttal sikerül majd süllőket fognunk, míg Edina célként tűzte ki, hogy megfogja az előző napi harcsa párját. Ennek megfelelően egy nagyobb, 12 cm-es narancssárga Vibra Shad-et kért tőlem.
Miután nagyobb csalira váltott, kedvesem hamarosan halat akasztott. Kicsit kapkodva csörlőzte fel ellenfelét a mélységből, így nemsokára a csónak előtt forgolódott a szép süllő. Én már meg sem lepődtem azon, hogy barátnőm előbb fogott nemes halat, mint én. Az előző nap eseménye után tudtam, méltó horgásztársam van.
Az első süllő után barátnőm rövid időn belül még három hasonszőrű sücit akasztott meg és fárasztott ki, míg én nem fogtam semmit sem. Férfiúi büszkeségem némiképp kezdett csorbát szenvedni, ahogy élete második plasztikcsalis horgászatán Edina már 4-0 arányban vezetett képzeletbeli eredményjelzőnkön.
A körülöttünk álló csónakokból elképedt sporttársak néztek minket, próbálták megemészteni, hogy egy pici lányka sorra szedi a süllőket, míg mások egyet-egyet fognak az egész szakaszon. Ismerőseimtől hamarosan meg is kaptam az első élcelődő megjegyzéseket arra vonatkozóan, hogy nem igazán tudom tartani a lépést barátnőmmel. Én azonban nagyon büszke voltam és örültem kedvesem sikerének, hiszen az ő boldogsága az enyém is.
Szerencsére azonban hamarosan nálam is süllő táncolt a zsinór végén. És ezek után beigazolódott az, hogy csak az első halat nehéz megfogni, utána a többi már sokkal könnyebbnek tűnik - folyamatosan volt akciónk.
Jöttek a süllők és a kövesek is. A Tisza szinte szórta nekünk gyönyörű kincseit. Szebbnél szebb ragadozókat kaptunk kölcsön a folyótól.
Egyszer egy erőteljes húzásba nyúltam bele és rögtön éreztem, hogy jobb hallal van dolgom. Halamat nehezebben tudtam felhúzni, és a jellegzetes süllős fejrázások helyett komótosan ballagott zsinórom végén. A jól vezetett gumit ezúttal egy kölyökharcsa támadta meg.
Bár ez a hari, még igencsak „kölyök” volt, nagyon boldoggá tett, hiszen a könnyű süllős felszereléssel nagy élmény volt megfogni.
Nagyon jól szórakoztunk, hiszen a halak folyamatosan foglalkoztattak minket. Szinte megállás nélkül volt akciónk, így gyorsan elrepült ez a csodás késő őszi nap.
Felhőtlen jókedvünkben észre sem vettük, hogy mennyire megszaporodtak körülöttünk a csónakok…
Kedvesemmel úgy döntöttünk, hogy hazafelé vesszük az irányt, hiszen fogtunk már halat bőven. A kedves folyó jóságosan elkényeztette szerelmeseit, éppen ezért biztos vagyok benne, hogy ezt a vízen töltött hétvégét egyikünk sem fogja elfelejteni.
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Szalai Gábor László
