Sajnos úgy alakult számomra az őszi horgászszezon, hogy nem tudtam a Tiszára egyszer sem eljutni. Hol anyagi, hol egészségügyi okok hátráltattak, vagy egyszerűen csak időhiány miatt kellett a Bodrogot választanom. Körülbelül két hónapig hanyagoltam a „szőke” folyót, így hát nem is csoda hogy már nagyon vágytam egy igazi tiszai pergetésre. Amikor végre kijött a lépés, úgy döntöttem, hogy minden teendőmet félredobva egész hétvégémet az öreg folyón fogom tölteni. De más okból is különleges horgászatra készültem, hiszen barátnőmet is magammal vittem, aki első alkalommal ízlelhette meg a plazstikcsalis horgászat örömeit. A kétnapos peca végeredménye minden várakozásunkat felülmúlta…
2012. 11. 24. Szombat, első nap:
Kora hajnalban nagy reményekkel vágtunk neki barátnőmmel első közös tiszai kalandunknak. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Egyrészt örültem, hogy együtt tölthetem szabadidőmet kedvesemmel, Edinával. Boldog voltam, mert ő is nagyon várta a horgászatot, és lelkesedése őszinte volt. Másrészt viszont kicsit féltem, hogy talán fázni fog, vagy hamar megunja a csónakban álldogálást.
Edina ősszel többször is velem tartott csukázni, és már akkor is bebizonyította rátermettségét, hogy igenis van érzéke a pergetéshez, de ezen a bizonyos napon próbálta ki először az igazi folyóvízi plasztikos pergetést - ami meghökkentő sikert hozott számára.
Már több órája pergettünk, végig a meder közepén, a legmélyebb részeket vallatva, de sajnos nem túl sok sikerrel. Mindössze egy-két kősüllőt sikerült fognom. Az időnként a jig horgainkon maradt pikkelyek jelezték számunkra, hogy a mélyben keszegseregek álltak össze nagy számban. Éreztem, hogy jó helyen vagyunk, de fogast nem sikerült fognunk. Kedvesem egyre fáradtabb mozdulatokkal emelgette csaliját a tízméteres mélységben. Láttam rajta, hogy nem igazán hisz abban, amit csinál, de rendületlenül folytatta az általam megadott instrukciók szerint a horgászatot. Kitartása lenyűgözött, és úgy éreztem, hogy nagyon megérdemelné, hogy egy szép süllő legyen a jutalma.
Edina előszeretettel válogatott bőséges gumihal-gyűjteményemben, míg végül egy számára nagyon tetszetős 9 cm-es rózsaszín-piros Nevis Vantage Action Shad-et választott magának és azzal folytatta a horgászatot.
Én is kezdtem elcsigázott és csalódott lenni. Merengésemből barátnőm kétségbeesett hangja zökkentett ki. „Fogtam valamit, és ez nagyon nagy”, mondta, miközben karikában volt kezében a bot, és lassan, de egyenletesen sírt orsójának fékje. Feltekertem csalimat a mélyből és segítségére siettem. Próbáltam nyugtatni és igyekeztem én is nyugodt maradni, tanácsaimmal segíteni kedvesemet élete első gumihallal akasztott hala fárasztása közben.
Miután egyértelműen beigazolódott, hogy valóban hallal van dolgunk és nem csak egy akadó tréfált meg minket, elég izgatott lettem, hiszen a boton hatalmas rúgások jelezték számomra, hogy harcsa lehet a váratlan vendég. Aztán ahogy a felszín közelébe ért a hal, a hosszan nyálkás zsinór már csak megerősítésül szolgált: barátnőm harcsát fogott! A tiszta vízben hamarosan átsejlett egy csodaszép folyami hal alakja. Ezután a hari még tekergőzött kicsit a felszínen, és látszott, hogy jól akadt neki a horog. Végül sikerült gyorsan megragadnom alsó álkapcsát, majd behúztam a csónakba a csodaszép ragadozót.
Amit ezután láttam barátnőm arcán, azt nem lehet szavakkal leírni. Edina sugárzott az örömtől. A nap hátralevő részében folyamatosan mosolygott, és csak az „óriás” halról beszélt. Én is boldog voltam, mert kedvesemet boldognak láttam, és tudtam, hogy egy életre szóló élményben volt része, amit kicsit nekem is köszönhet. Büszkeséggel töltött el, hogy ilyen ügyes barátnőm van, és már akkor biztos voltam benne, hogy még nagyon sok horgászkalandot fogunk együtt átélni. Az újabb emlékezetes horgászélményre nem is kellett sokat várnunk; másnap bőkezűen szórta csodás kincseit a Tisza…
Folyt köv.
Írta: Szalai Gábor László
Fényképek: Szalai Gábor László
