Vasárnap délután van, már egy napja vonul át felettünk a hidegfront. Viharos szél, égszakadás, mennydörgés és rövid napos időszakok váltják egymást. Majd 10 fokot kúszott lejjebb a hőmérő higanyszála. Mintha lassan változna valami, a szél mérséklődik, már csak fátyolfelhős az ég, és a napsugarak is teret hódítanak maguknak. Mit tehetne ilyenkor egy dunai pergető horgász? Próbálkozik!
A vízállás éppen jó, a tavalyi évhez képest ez szinte furcsának számít. Párom, aki szintén a pergető horgászat szerelmese, velem tart a mai kalandra és egyben rögtönzött fotósom is lesz. A kőrugany, amit ma célpontnak tűztem ki, Mohács városa alatt, a Cigány-zátony felső csücskében található. Jó haltartó hely, de partról csak alacsony vízállás esetén közelíthető meg. Amint eláll a szemerkélő eső, gyorsan összepakolunk, biciklire pattanunk és irány a Duna. Az út körülbelül negyed óra kerékpározás és ugyanennyi gyaloglás, először homokon, majd bozótosban és végül bokáig érő vízben gázolva, mivel már áradóban van a folyó. (Egy gumicsizma mindig jól jön.)
Délután fél hatra értünk ki. Nem tudtam mire számíthatok, de kellemes meglepetés ért: a kő végénél, a visszaforgókban raboltak a balinok. Nem nagyok, de legalább ott voltak. Szinte forrt a víz, ahogy hajtották a sneciket. Azért meg kellett küzdeni a fel-feltámadó széllel, viszont harmadik dobásra már jött is az első apróság. Fantasztikus halak, már kisebb méretben is jól küzdenek. (Nem csoda, hiszen ők az életükért harcolnak.)
Bár szerelésemet se óriásokra hangoltam: 210 cm-es Balzer bot 10-40 g-os dobósúllyal és 30-as méretű EnergoTeam Excalibur orsóval, ami már sok csatát megvívott velem, rajta 20-as monofil zsinór. (Ezzel a damillal nagyon lágyan mozog a műcsali és tisztább vízben fényes nappal is könnyen becsapható a balin, mert szinte láthatatlan ez a vékony zsinór.) Ezt az összeállítást finomabb pergető felszerelésként használom. Tökéletesen érezhető vele a kis csali mozgása és fárasztás közben a hal minden mozdulata, ugyanakkor a sodrásban is el lehet vele boldogulni kisebb méretű műcsalival. Szépen dolgozik a bot az apróbb halaknál, de amikor nagyobb hal akad rá, megmutatkozik, hogy mennyi erőtartalék van benne.
Egy óra leforgása alatt 9-10 darab 30-40 dkg-os apróság jött. Örömpeca volt a javából. Dobás, koppintás, dobás, kapás, hal partra segítése, fotó és visszaengedés.
Két apró körforgóval fogtam a halakat. Az egyik egy egyszerű, noname kis piros villantó volt, a másik pedig nagy kedvencem, a Mepps Thunder Bug. Elsősorban ez a piros-ezüst színösszeállítás vált be balinhorgászatkor, de a fehér és sárga változat is eredményesnek bizonyult.
Hamar vége lett a boldogságnak, mivel egymás után három hajó is elment - hullámaikkal szétverték a balincsapatot (tipikus dunai helyzet). Úgy eltűntek, mintha soha nem is lettek volna ott. Gondoltam, ha „csak ennyi” lesz a napi fogás, akkor is nagyon elégedett leszek.
Ezután majd egy óra csend következett. A víz meg sem mozdult, sehol egy rablás, a nap is lemenőben volt már. Az időmet kihasználva készítettem pár képet a naplemente csodálatos fényviszonyait megörökítve.
Reménykedtem még a fényváltás áldásos hatásában, bár szemmel látható őnmozgás nem volt. A víz teljesen kisimult, mintha nem is a Dunán, hanem egy tavon lettem volna. Közben az ég is kitisztult és a szél is elcsendesedett. Nyugodt, szélmentes estéken ez egy jól megfigyelhető jelenség. Semmi sodrás vagy nagy hullámok, csak lágy, ringatózó vízfelszín.
Dobtam még egy párat a kő alá, nem is eredménytelenül, akadt egy kicsit nagyobb balin. Gyors fotó, és vissza az éltető vízbe!
Újabb 20 perces szünet következett. Közben már majdnem teljesen lenyugodott a nap. A kő alsó felén a víz igen jól mélyül, és pár bokor is a víz fölé lóg a kőről. Ide, a langós részre dobáltam, de teljes mozdulatlanság. Egyszer, amikor már nem is számítottam rá, csak rutinosan tekertem be a csalit, valami megfogta és megállt. Elsőre nem tudtam eldönteni, hogy valami uszadékba akadtam-e vagy egy víz alatti bedőlt fába. Továbbra sem mozdult. Lassan próbáltam behúzni, nehogy zsinórszakadás legyen a vége. (Idén sajnos már jártam így, ennek a Thrillnek a nagytestvérét elvitte egy szörnyeteg.) Majd gondolt egyet, és a sodrás felé vette az irányt. Természetesen ezt én nem engedhettem, így körülbelül 10 perc fárasztás, huzavona után közelebbről is megcsodálhattam ezt a gyönyörű, kettőfeles dunai balint.
Ezt a szépséget egy 7 cm-es Thrill csapta be. Ez a csali már sok szép balin fogásához segített hozzá a Dunán.
Ezen az estén már nem jött több ezüstös ragadozó, de nem panaszkodhatok, csodálatos, halban gazdag órák voltak ezek. Főleg ilyen hidegfront után nem várná ezt az ember, de a mi öreg Dunánk mindig okoz meglepetéseket. Amikor azt hisszük, hogy ideálisak a feltételek, akkor még egy koppintás sincsen, de néha ilyenkor, mikor nem is számítunk rá, átélhetjük talán életünk legjobb horgászélményét.
Még a teljes sötétség előtt átmentem a rugany alatti homokra, ahol ez az egy süllőkölyök jelentkezett:
Dobtam még párat, de a szülei nem akartak felbukkanni, és mivel a víz a homokpadot a parttól elvágva jó pár centit jött már fel délután óta, úgy döntöttem, mára ennyi. Megállapíthatjuk, hogy hidegfront ide vagy oda, megérte próbálkozni és újabb tapasztalatokat szerezni. Ismét szép emlékekkel térhettem haza.
Horváth Éva
(A fotók saját készítésűek)
