Eredetileg két részesre tervezett élménybeszámolómnak nem véletlenül adtam a fenti címet. Úgy gondoltam evvel érzékletesen fejezhetem ki a csukák táplálkozó kedvének szélsőségeit. A valóság azonban szembesített egy köztes állapottal is, mely hasznos tanulságokkal szolgálhat minden pergető társam részére.
A sikeres kiskunsági napok sajnos nagyon gyorsan teltek. A fogós, növényes szakasz sorra adta az éhes kis kajmánokat és én kihasználva a természet kegyét, jól szórakoztam velük. Haza egyet sem vittem belőlük, és ahogyan a vízparton szép számmal szaporodó egybotos, hátizsákos bajtársakat néztem, ők is tisztességgel szabadjára engedték szinte valamennyit. Kicsit örülni kezdett a lelkem, elhatalmasodott rajtam egy utópisztikus érzés: lehet, hogy néhány év múlva lesz itt egy igazi csukás víz!?
Még három alkalommal látogattam le ehhez a folyóvízhez sűrű egymásutánban, majd kalandozó kedvem más vizek felé hajtott. November közepén aztán újra bizsergett a tenyerem, vajon mennyit változott a csatorna? Lehet, hogy még mindig tart a dömping? Nosza, ejtsünk meg még egy, amolyan búcsúzó találkát!
Másnapra szép csendes, kellemes őszi időt jósolt a meteorológia. Az elmúlt év őszén, ezt szinte folyamatosan borítékolhattuk. Talán csak a beígért kis éjszakai fagy teheti színesebbé a feltételeket.
Korán reggel a helyszínen voltam, de a parthoz érve fogadott az első meglepetés. A csatorna szélét két méter szélességben vékony jéghártya borította. A növényzet alig gyérült valamit, a víz átláthatósága sem változott említésre méltóan, tehát gyakorlatilag maradtak a feltételek a tíz nappal korábbiak. A jég miatt azonban kíváncsian csúszkáztattam meg a bevált csatornás favoritokat, a kisebb tompább, szőrős körforgókat és a felszíni wobblereket. Mindent a siker recept alapján végeztem, horgaim mégis minden kihúzáskor üresen hullajtották hideg csatorna-könnyeiket a sárba. Próbáltam én mindent! Nádfal előtt, meder felé, szemben fekvő nádfal tövében, déltájban még a sodorvonal közepén táncoltatott twister és gumihal is fellépett a szereplők közt... se gyorsan, se lassan, se folyamatosan, se rángatva, se andalogva, sehogy nem tudtam bökést kicsikarni. Még a gyanú sem merült fel bennem, hogy esetleg csuka lehet a környéken. Ha nem fogtam volna korábban több tucatot is ugyanezen helyeken, bizony hamar hazaindultam volna, de így csak-csak hajtottam őket lankadatlan gyalogolva és célozgatva a legjobb nádgalériákat és akadókat.
Délután kettőkor pihentem meg, még mindig illatos szappanszagú kezekkel. Nem szégyellem, leültem egy füves részen, hogy rendbe szedjem összekavart wobbler és vibrax állományom. Kiválasztottam 6-7 imitációt, amikkel az utolsó ütközetre készültem. A nap még szépen sütött, de már néha megszűrte fényét a novemberi páraréteg. Egy órám maradt sötétedésig. Csalódott voltam, de optimista, hiszen ennél már csak jobb jöhetett.
Egy pofás kis nyiladékba léptem be, és két vastagabb faágat az iszapra fektetve, azokon egészen távolra bemerészkedtem gumicsizmámmal. Tökéletesen tudtam megjátszani a növény szélét párhuzamosan felfelé és lefelé is. Nem apróztam el és merész tervekkel képzeletemben egy óriást megcélozva egy 11 cm-es sügérmintás Rapalát biggyesztettem a kapocs végére. Jól sikerült lendítésem folytán a fahal 25 méterre tőlem toccsant a felszínen. Kissé emelt spiccel kezdtem a behúzást, mert a víz nagyon sekély volt azon a részen. Félúton egy fröccsenés és biccentés érkezett. Hohó! Csak nem? De, igen! Megakadt. Izmos kis csukagyerek, pöttöm kis fickó, de kellően felvillanyozta kedvemet. A nagy csali, nagy csuka elméletem nem vált be, de sebaj! Most fordítottam a reláción és egy 5 centis jointedet tűztem fel, hátha a kis csalira nagy jön. A változatosság kedvéért felfelé dobtam. Ahogy beérkezés után megindult a wobbler, rákaffantott a koma! Ez is csak kicsivel nagyobb az előzőnél, de végre megtörte az osztott testű rapalákra kirótt szüzességi átkot. Ezek szerint lehet ezzel is csukát fogni. Fotó után mehet vissza.
Éreztem, megindult a nagy zabálás. Már csak lutriból is és némi kapcsokból adódó műszaki hibával bajlódva, cseréltem egy 9 centis hosszúkás „tűztigrisre”. Egészen a nád tövében megrázta egy kis ragadozó és fennakadt az alsó horgon, a formás kis sügér nagy csetepatét rendezett a lábam előtt. Nem akartam elhagyni ezt a kincset adó nyiladékot, inkább pihentetőül a meder felé suhintottam egyet, de felhagyva a kísérletezgetéssel, ugyanazzal a „firetiger” színnel. Félúton kapta el a csukafiú, de ő már jobban húzott, partra érve láttam, már megüti a méretet. Így, így! Csak egyre nagyobbak jöjjenek!
Hihetetlen. Egész nap semmi, most meg négy dobás, három csali, négy hal! Gyanítottam, nem a hely ennyire jó, hanem az időszak. Feljebb kocogtam a következő lyukig. Elsőre akasztottam egy méretes kajmánt, majd két dobás üres, de harmadikra megint egy bugyli. Szinte elnyelte a vibraxot. Meg is szenvedtem, mire kibogarásztam belőle úgy, hogy ne sérüljön. Teltek az értékes percek. Sorra jártam az állásokat. A fény egyre kevesebb. Kétségbeesetten próbáltam nyújtani az időt, de nem lehetett. Néha a folyó közepe felé is dobtam, mert szép balinok is akadtak már erre. És lám! Egy mélyebben húzott Aglia long-ra odanyúlt egy rablókeszeg is. Sajnos nincs meg a méret, de üde színfolt a szürkületben. Szinte minden dobás halat adott, és boldogan tobzódtam a mohó tarkafejűek sűrűjében. Az utolsót és legszebbet, amely másfél kilónál is többre rúgott, már csak vakuval tudtam lefényképezni, aztán, mintha elvágták volna.
Ahogy jött úgy el is ment a kapás-orgia. Nem is erőlködtem tovább. Inkább jóleső érzéssel cammogtam autóm felé és magamban teóriákat gyártottam, mint mindig. Ez az egy nap esszenciája volt az egész ősznek. Produkálta a teljes kapástalanságot és a hisztérikus zabálást is. Meggyőződésem volt, hogy a lehűlő vízben, közeledve a téli hidegekhez a ragadozók már csak egy egészen rövid időszakban pazarolják az erejüket vadászatra sötétedés előtt. Ilyenkor viszont válogatás nélkül mindenre rávágnak. Negyed három és fél négy között, 12 halat fogtam 6 féle műcsalival. Az is tendencia volt, hogy a nagyobbak kivárták az utolsó pillanatot. Az eredmény arra ösztökél, hogy máskor a kopogós időkben is próbálkozzak, hátha elcsípem a vacsora idejét... és akkor, remélem, arról is beszámolhatok.
