Egy egyenes szakasznál ígéretes részt fedezek fel. Tőlem lejjebb úgy 20 méterre, szinte függőlegesen, vagy inkább homorúan szakad be a magas part. Itt mélyebbnek kell lennie a víznek! Nem is megyek tovább, hanem finoman elsuhintom a csalit és vitetem az árral a kívánt terület alá. Amikor elcsorgott mellette és elhagyta 3-4 méterrel, akkor indítom a fahalat... hármat tekerek, mikor apró rántást érzek...
Megjött az ősz. A várva várt. Lassan kiürülnek a partok, és én a pergető botommal boldogan vághatok neki azoknak a helyeknek is, melyek a békéshalas szezonban kevésbé elérhetőek. Nagy reményekkel készítek össze egy finomabb szereléket, és néhány kisebb új szerzeményű műcsalit, mert a kis patak, ahová készülök nem nagy, de annál izgalmasabb halakat rejt. Az alacsony vízállás, mely ennek az évnek igazi átka, nekünk horgászoknak egész jól jön, hiszen a rejtekhelyek száma is lecsökken a parthoz közeli részek szárazra kerülésével, különösen az ilyen kisebb folyókon.
Megérkezem a vízhez és még a kocsinál, gondosan összekészítem a menetfelszerelést. Szigorúan csak a legszükségesebb holmikat viszem magammal, mert a séta a kiszemelt pályáig jó negyed óra, és a part menti ágas-bogas bozótos és csalános, néha igen csomagmarasztaló tud lenni. Nem beszélve arról, hogy egész naposra tervezett túráim alatt jó 7-8 kilométert is legyűrök, így estére minden csomag súlya háromszoros erővel húzza a vállamat. A műcsalis válogatásnál így is nehéz bármit is a kocsiban hagyni. Mindig attól félek, hogy pont az nem lesz nálam, ami nyerő lehetne, ezért inkább folyton cipelem magammal az összes darabot.
Most azonban megpróbálok szigorú lenni magamhoz és a repertoárt kisebb wobblerekre és körforgókra, valamint gumikra korlátozom. Rapalás táskámat azonban nem bírom az autóban hagyni.
A parthoz érve megdöbbenek, hogy milyen alacsony a víz. Lassan csordogál és a legmélyebb helyeken sem lehet 40 centinél magasabb... Máris ráébredek, hogy csak olyan wobblereket használhatok, melyek lassú vezetésnél is kellően remegnek, hiszen amelyeket gyorsabban kellene húznom a megfelelő veretéshez, azok rögtön feneket fognának, illetve a rövid dobások miatt alig töltenének valami kis időt a vízben. Körforgók és gumik közül pedig csak a könnyűek jöhetnek szóba. Hozzá kell adnom a feltételekhez a sodrást és a terep rendkívüli akadósságát is, mely nagyon pontos dobásokat követel meg tőlem, így a csali könnyű súlya negatív előjellel jelentkezik. A színek megválasztásánál pedig nem feledkezek meg a víz tónusáról, és arról sem, hogy egészen tiszta napsütéses az idő. Jó félóra is eltelik mire, a patak egy semleges szakaszán kiválasztom azt a 10-15 imitációt, melyek tökéletesen mozgathatók és dobhatók ilyen körülmények között is. Ezek egy üres kis dobozban elkülönítve várnak a bevetésre. Nagy meglepetésemre, a favoritok közé kerül néhány mélyre törő wobbler is.
Végre elindulok az éles bevetésre. Még kilenc óra sincsen, de már kellemesen melegen süt a nap. A levegő hőmérő 12 C fokot mutat, a vízhőmérő 11-et. Lassan lépdelek lefelé minden ismert és ismeretlen mélyületet, padmalyt megdobálok. Tíz-tizenöt dobásonként csalit is cserélek. Két óra múlik el, de egy bökésem sincs. Már kezdek azon lenni, hogy feladom, és az alacsony vízállásra fogom a kudarcot, amikor az egyik vízbe szakadt bokor ágaiból rapalámra ront egy kis ragadozó. Már éppen emeltem volna ki a partnál a csalit, amikor a kis dög rányúlt a megálló fahalra. Elvétettem, olyan hirtelen történt és nem is tudtam pontosan megállapítani, mi lehetett. Reménykedve dobom vissza a csalit, hogy a következő, ugyanúgy vezetett lötyögőn rajtaveszt. Az ágakhoz érve szinte megállítom a tail dancert... és robban is a felszín azon nyomban! A kis kajmán mohón fordul az ágak felé, de megálljt parancsol neki a feszes, fonott lasszó. Apró kis ragadozó, kiemelés előtt még bemutat egy delfin-szaltót. A gyors fotó után, mint a villám elúszik kezemből.
Ezután már nagyobb kedvvel folytatom. Maradok ezen a helyen, mert itt több hasonló bokrot is látok a vízbe szakadva. Pontos, finom dobásokkal operálok, és szinte lábujjhegyen közelítek az ígéretes helyekhez. Egy csali csere és kedvenc Ugly Ducklingomra, mely egészen lassú emelt spicces vontatásnál sekély vízben is tökéletesen támolyog, jön a következő csibész. Ha nem mérném meg pontosan, és nem látnám, hogy két centivel kisebb az előzőnél, azt hinném ugyanaz.
Ennek a 6 centis "kis kacsának" további bizalmat szavazok. Nem csak a mozgása miatt, hanem a színe okán is. A Rapaláknál is népszerű alózát mintázza, de ha lehet, még élethűbben, és olyan tökéletesen harmonizál patakom vízével, hogy nagy reményekkel hajítom el újra és újra. Most már hiszek a sikerben. Tudom, hogy van itt hal és kell nekik, amit felkínálok. Csendesen tipegek el egy szűkebb, ám annál gyorsabb szakaszhoz. Némán várok egy percet, hogy elüljön az a kevés zaj is, amit okoztam. Körülöttem hallgat az erdő. Csak a víz csobog. Ilyenkor minden más motoszkálás élesen hat. Kiszemelek egy padmalyt pár méterrel alattam és 3 méterrel alá dobok. Lassan vezetem a kis fahalat a felszín alatt tíz centivel, s csak annyira húzom, hogy éppen billegjen. Amikor elér a wobbler az ígéretes pontig, megrázza valami. Nem akad meg. Még láttam is a testét. Ez nem csuka volt! Tovább vezetem a csalit, amikor újra egy bökés és egy burvány a kishalam mögött! Az ördögbe! Mérgesen emelem ki a rút kiskacsát. A horgokat vizsgálom. Mind tű éles, szinte ragadnak... ez nem lehetett a hiba. Nézzük gyanút fogtál-e, vagy következőre megeszed ezt a kis imitátort! Pontosan ismétlem az előző dobást egy méterrel feljebb, mint az előbb, de mégis megremeg a felszín... Elindult a gyökerek alól! De mire ezt gondolnám már dobban a spiccem a szívemmel együtt, és lábam előtt küzd egy szép domolykó.. Vehemensen forgatja jobbra, balra magát. Puha szájában biztosan ül a drillig egyik ága, nem kell félnem, hogy elveszítem, így még fényképezni is tudom harc közben. Ki is emelem hamar, hogy ne okozzon nagy ricsajt. Negyven dekás is megvan.
Több ígéretes gyökeret is látok itt, és azoktól mind domikat várok. A visszaengedéssel jó néhány métert lejjebb gyalogolok. Lehet, hogy túlzott óvatosság, de ne ezen múljon.
A következő dobás milliméter pontossággal pottyan a szemben lévő part gyökerei alá. Még mielőtt elindítanám a vontatást, már látom, hogy bátortalanul ráfordul egy barnás hát, és egy burványt otthagyva pöccinti meg az alózát. Egyből indítanom kellett volna a behúzást! Így már hiába ismétlem kétszer a dobást, nincs rá kapásom. Csak el ne zavarjam! Inkább szünetet tartok és új stratégiát eszelek ki. Átmászok a túlsó partra, és a folyással párhuzamosan fogok dobni. Így az alámosott rész mellett hosszabban húzhatom el az ingerlő falatot. A tervet tett követi és az első dobásra hirtelen rámar a domolykó. De milyen szépen húz! Nagyobb, mint az előző.. 35 centi hosszú és lehet vagy 60 dekás.
A két domi után hagyom pihenni a terepet és visszaballagok a lassabb, szélesebb részekhez, hátha a nagyobb halak is megéheztek, hiszen már dél is elmúlt. A nap szépen, töretlenül süt és már 3 fokot melegedett a levegő.
Egy ígéretes helyen negyed óra alatt 3 kapást rontok. Mindnél későn vágok be. Sajnos a lassan vezetett wobblernél ez gyakran előfordul. Kevesebb az esély, hogy a hal megakasztja magát, ezért a reflex-szerű bevágásnak döntő szerepe van. Azért a negyedik már megvan. Egy bugyli-kajmán, akárcsak reggel. Partra emelés után, horogszabadítás közben veszem észre, hogy kilóg a szájából egy kárász. Szinte még alig nyelte le és mégis odavágott a rapalára. Ezért szeretem a pergetést. Ezzel a módszerrel a jóllakott egyedeket is horogra csalhatom.
Még lejjebb sétálok a parton. Botomat összecsukom, mert a parti erdő nagyon sűrű. Néhol mellig ér a csalán, pedig már jócskán benne járunk az októberben. Hirtelen megpillantok egy kibelezett másfeles süllőt. Valószínűleg egy vízi madár végzett vele és nem vidra, mert az, felfalta volna. Minden esetre felébreszti harci kedvemet és egy GC színű, sárgás hasú tail dancert csatolok fel. Nagy lapátja ellenére jól tudom húzni a kisebb vízben is. Csak nem szabad messze dobnom, mert akkor a zsinór beesési szöge már túl kicsi és úgy rögtön feneket fogna. De itt nincs is szükségem a nagy dobástávra.
Egy egyenes szakasznál ígéretes részt fedezek fel. Tőlem lejjebb úgy 20 méterre, szinte függőlegesen, vagy inkább homorúan szakad be a magas part. Itt mélyebbnek kell lennie a víznek! Nem is megyek tovább, hanem finoman elsuhintom a csalit és vitetem az árral a kívánt terület alá. Amikor elcsorgott mellette és elhagyta 3-4 méterrel, akkor indítom a fahalat... hármat tekerek, mikor apró rántást érzek... talán egy part alól benyúló gyökérben koppant meg... nem! A zsinór feszesen rohanva indul a folyó közepe felé! Berántok. Kemény rángató húzás a válasz és ezzel egyidőben megpillantom a csuka testét a víztükör alatt. Ez már szép! Lefelé rohan, majd megtorpan és ráz egy heveset... és nincs többé! Elment. Tétován állok a parton. Nem számítottam ekkora halra ilyen pici vízben. Sebaj most már tudom, hol a búvóhelyed! Nem menekülsz.
Ez a partszakasz hasonló arculattal folytatódik még 50 métert és egy bedőlt fa után, reménykedve az előző szisztéma sikerében, lemásolom az iménti dobást. Lassan húzom a "farok-táncoltatót", de most már várom a rablást... hirtelen elemi erő rántja le valami a spiccet! Bevágni sincs időm, mert a rabló rögtön az akadó felé rohan! A feszesre állított fék pedig sivít. Még egy hirtelen rántás és... megszűnik a kapcsolat. Csak egy nagy örvényt látok az akadók közt. A zsinór szerencsére nem szakadt, hanem a horog pattant ki a hal szájából. Milyen dögök lehetnek itt...? Ez a szökevény még nagyobb volt az előzőnél! Hát itt tanyáztok, a part alatt. Még óvatosabban ballagok tovább és a következő hasonló résznél már ki is varázsolom a jó méretes jószágot a part alól. Merítő híján ügyetlenkedek egy keveset, de ez már nem mehet el... csak fotózás után.
Lassan visszafordulok, mert messze jutottam és visszafelé a napnyugtát nem hagyhatom ki a már megismert ígéretes részeken. Egyre több rablást hallok, látok. Az egyikre kis kivárással rá is dobok. Csodás kapás a válasz. A nap legszebb csukája. Vadul védekezik. Bemutatja a legszebb forgásokat, de a mai halbő napon még azon sem izgulok, ha elmegy. Ennek ellenére, keményen tartja a horog. Amikor kifárad, biztos kézzel fogom tarkón. A mérésnél 52 centit mutat. Ez már kicsit jobb. Erejéből ítélve jó kettő-feles lehetett a legnagyobb, ami elment... de most már nem sajnálom. Kellően megvigasztaltak ezek a szép jószágok és a nagyszerű napos ősz. Sajnos ez a példány olyan mélyre szippantja a hátsó horgot, hogy a szilvány lemezei is megsérülnek, így csúnyán vérzik. Visszaeresztve azonban hamar elúszik. Hiába, a csuka az egyik legszívósabb ragadozó. Nem félek, hogy bármi baja lesz csúf randevúnk miatt.
Lassan sötétedik, de a nap megkoronázása képen még egy méretes 36 centis sülőt is kicsalogatok az akadók közül, a túlpart egy beszakadt gyökeres részéről. Természetesen őt is visszaengedem. A mai napon senkit sem tudnék bántani. Hát még, ha az a jó pár rontott kapásom is meglett volna... De ne legyünk telhetetlenek! Ez a horgász kaland így is feledhetetlen marad számomra.
A sikert egyértelműen a megfelelő időjárásnak könyvelem el, mert az erősebb lehűlés után egy melegebb napot sikerült kifognom és ez, tapasztalatom alapján, majdnem mindig halbőséggel jutalmazott meg. Boldogan battyogok autóm felé, és mire odaérek, már sötét van. A levegő is egész hirtelen hűlt le. Miközben fejlámpám fényénél lassan elcsomagolok eltűnődöm a mai szép napon, de magamban mosolyogva azt veszem észre, hogy az eszem már a következő kiránduláson jár...
