Előző írásaim hozzászólásai között többen is jelezték, hogy igény lenne egy folyóvízi plasztik csalis pergetéssel foglalkozó cikkre. Igaz, hogy nincs két egyforma folyó, de vannak tipikus részek, amiknek felismerése, meghorgászása hasonló. Mivel legtöbbet az Ipolyon horgászom, ezt a számomra kedves folyót szeretném segítségül hívni a különböző csalivezetési módszerek, fortélyok bemutatásához.
Nehéz lenne összeszámolni, hogy hány alfaja létezik a pergetésnek. Egy apró szelet a tortából a folyóvízi parti pergetés, ezen belül nézzük meg most a plasztik csalis horgászatot!
Maga a módszer egyfajta vadászat: megpróbáljuk becserkészni az óvatos halakat. Folyóvízen talán még körültekintőbbnek kell lennünk, ha nem akarjuk elriasztani a part szélében várakozó ragadozókat. Gyakran egy burvány, a felkavart iszap vagy egy buborékfelhő jelzi, hogy bizony nem voltunk elég elővigyázatosak.
A part megközelítése
Óvatos léptekkel (nem dobogva, csörögve - véletlenül se rúgjunk egy követ, ágat, rögöt a vízbe!) közelítsük meg a helyet, végig figyelve a halakra utaló jeleket. Nem ritka, hogy már messziről kiszúrunk egy-egy lapuló csukát, süllőt, domolykót. Ha elég közel vagyunk, akkor az a legjobb, ha kővé dermedünk, és onnan próbáljuk a csalit bejuttatni. Ha a bedobáshoz messze vagyunk, akkor érdemes visszatolatni és olyan irányból „támadni”, ahonnan a hal nem vehet észre minket. Maga a bedobás ne legyen csobbanós (minden esetben fékezzük meg a csali vízre érése előtt a zsinórt!), és ha lehet, minimum 2 méterre a haltól próbáljuk letenni a csalit. Ritka, ha egy folyóvízi ragadozó nem kapja el a közelében elúszó, beteg kishalnak látszó tárgyat.
A hely meghorgászása (csalivezetés)
Először a lábunk alatt keressük a halat, 4-5 méteres pöccintéssel part szélébe jobbra, illetve balra. Következő dobás már lehet hosszabb, ismét mindkét oldalra. Én ezután általában megpróbálom 1-1 méterrel beljebb, de még mindig párhuzamosan a parttal. Érdemes először a fölső vízrétegben húzni a csalit. Főleg igaz ez ismeretlen terepen. Ha nem érzünk akadót, akkor egyre mélyebbre engedhetjük, akár a fenékig. Minden akadó, tereptárgy, fa, vízre lógó növény kiemelt figyelmet érdemel. Próbáljuk az előbb említett módszerrel megtalálni az akadó széleit és ott kínáljuk fel a különböző gumiherkentyűket. Ha a part szélével megvagyunk, jöhet a meder átvizsgálása. Legyünk nagyon óvatosak, ha felfelé dobunk, ugyanis a sodrás könnyen betolja a csalit az akadóba. Folyással szemben húzva viszont segítségünkre lehet a víz áramlása: szinte álló helyzetben táncoltathatjuk a jól megválasztott csalit. A botot - hasonlóan, mint a tavi süllőzésnél - magasra emelve tartsuk, hogy minél meredekebb szögben álljon a zsinór, így kevésbé találjuk meg a víz alatti akadókat.
A szemközti oldal - ha elérhető távolságra van - jó fogási eséllyel kecsegtet. Próbáljuk a parthoz minél közelebb és a lehető legfinomabban letenni a csalit. Gyakran, ha a túlpart engedi, át szoktam dobni és onnan pöccintem be, ezzel imitálva a vízbe eső, ugró táplálékot. A sodrást kihasználva szépen el tudjuk a törés előtt vezetni a csalit, mindössze feszes zsinóron, felemelt bottal tartani kell a kontaktust.
Az áramló víz súrlódik a mederhez, ezáltal lelassul. Teljesen leegyszerűsítve egy egyenes folyószakasz közepén a felszínen a leggyorsabb és a partszélen, a meder közelében a leglassabb a folyás. A különböző törések, tereptárgyak miatt irányt váltó, erejüket vesztő áramlatok miatt is csökkenhet a víz sebessége. A célhalak többnyire ezeken a részeken várakoznak. Olyan helyeken, ahol a legkisebb energia-befektetéssel meg tudnak állni.
A felszín árulkodó lehet számunkra: a különböző örvények, burványok, forgók mind valami víz alatti akadály miatt alakulnak ki. Érdemes feltérképezni a sodorvonalat! Ez a folyó leggyorsabban áramló középső és a lelassult szélső vízréteg határán van. Könnyű a dolgunk, ha valami szennyeződés (levél, nyárfa fehér repítőszőrös magjai, virágszirmok stb.) úszik a felszínen. Egy gyakorlott horgásznak nem jelent gondot felismerni… Hogy miért is kell nekünk a sodorvonal? A válasz egyszerű: a part szélétől a sodorvonalig van a legnagyobb esélyünk kapásra.
Ha végre megvan a várva várt kapás, jól jegyezzük meg, hol történt az eset, legközelebb is érdemes lesz rápróbálni. Nem véletlenül tartózkodott ott a ragadozó, valószínűleg társai is hasonló típusú helyen vertek tanyát. Figyeljünk a legapróbb részletekre: árnyékos, vagy napos oldalról érkezett? Milyen mélységben tartózkodott? Volt-e valami specialitás, ami a helyre jellemző (pl. bokor mögötti langó, partszéli sekély, köves visszaforgó, alámosott part, meder széle, innenső vagy a szemközti oldal)? Ezek után érdemes a hasonló helyekre fókuszálni.
Nincs könnyű dolga a parti pergetőknek. Mind a közlekedést, mind a bedobást, fárasztást, halkiemelést megnehezíti a partszéli növényzet. Gyakran előfordul, hogy egy belógó ág fölött vezet a csali útja. Ilyenkor az a fontos, hogy ne ijedjünk meg. Lassan húzzuk csalinkat egyre feljebb, és ha már elég közel van az ághoz, várjuk meg, hogy ne lengjen, majd egy határozott mozdulattal rántsuk át az ág fölött. 10-ből 9-szer sikerül. A maradék sem biztos, hogy fent marad, van még esélyünk ágat törni, ha fonottal próbálkozunk… vagy egyszerűen ki is akadhat. Ha sérülés van a zsinóron, inkább ilyenkor szakadjon, mint hogy álmaink hala szájában maradjon emiatt egy műcsali!
Milyen érdekes, hogy egy fára feldobott csaliért mire nem képes a pergető horgász… ezzel ellentétben, mikor valami ragadozó lekapja a farkát és ily módon válik használhatatlanná, még büszkeséget is érzünk :)
Ami nagyon jó szolgálatot tehet a parti pergetésnél, az a hosszú nyelű merítőháló. Magas partról akasztott szebb halat igen veszélyes művelet nélküle kivenni. Kényelmetlen cipelni (főleg télen, mikor hozzáfagy a kezünk), de higgyétek el, megéri. Horgászat közben egyáltalán nem zavaró, hiszen a földön várja, hogy összevizezzük.
Harcra fel! Irány a folyópart! A halak csak ránk várnak!
Kecskés Viktor (victorcnr)
