A mai napon egy rendkívül érdekes témát fogunk boncolgatni. Eddig nem sok közöm volt a ragadozóhalakhoz, de ez a tél más volt, mint a többi. Nagyon sokat horgásztam pergetve, főként csukára plasztik csalikkal. Mondhatni, a pergetés magával ragadott. Ebben a cikkben megosztom veletek annak a közel 40 vízparton töltött napnak a tapasztalatát, amely során folyamatosan rajzolódtak ki a foltos ragadozó szokásai…
A kezdet
Minden kezdet nehéz, hát még az én történetem kezdete. Elhatároztam, hogy pergetve ejtek el néhány szebb csukát, hiszen már 16 éve horgászom, de eddig néhány véletlentől eltekintve ez valahogy kimaradt az életemből. Persze azt nem gondoltam, hogy ebből egy „őrült hajsza” fog kialakulni, mely során amint néhány óra szabadidőm van, azonnal a csukák nyomába eredek. De ne szaladjunk ennyire előre! Elsőként a bősi ártér vizeit jártam, nem túl sok sikerrel. Néhány kisebb csukát ugyan sikerült fognom, de ez még mindig a véletlen műve volt. Ahogy bejöttek az első fagyok, sajnos be kellett látnom, hogy a mellékágak sekély vizében nem sok esélyem van további halakat fogni. Teljesen inaktívvá váltak, nyomukat sem láttam többé. Ekkor kezdtem a Csallóközt átszelő csatornákat járni, és ekkor nyílt ki számomra a csukák világa…
Miért éppen plasztik?
A bősi ártéren főként wobblerekkel, körforgókkal és támolygókkal próbálkoztam. Felkerültek párszor a plasztik csalik is, de elsősorban wobblerrel és körforgóval tudtam halat fogni. Számomra a csuka plasztik csalis horgászata a csatornák partján kezdődött. Ennek egyszerű oka van, éppen plasztik csali volt felkötve, amikor először megtörtént. Minden úgy alakult, ahogy a nagykönyvben meg van írva, és egymás után – immár céltudatosan – 4 db gyönyörű csukát sikerült kifognom. Ezek súlya 1,5- 2 kg körül mozgott. Ekkorra már elegendő betli volt a hátam mögött ahhoz, hogy összeálljon a kép, és az addigi eredménytelen próbálkozásokkor elkövetett hibákat ne kövessem el. Persze azóta sok újabb megfigyelést tettem, jobban megismertem a számomra oly kedves ragadozók életvitelét. Most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor fontos tisztáznunk, hogy ezek a tapasztalatok a sekély, letisztult téli csatornák horgászata során születtek, így nem érdemes általánosítani. Más típusú vizeken és az év más időszakában teljesen más a csuka életvitele, mások a szokásai.
A csuka életvitele télen
A sekély, maximum másfél méter mélységű, kristálytiszta vizű csatornák csukái bizony kiszolgáltatott helyzetben vannak télen. Bedőlt fák és vízi növényzet híján két módszert alkalmaznak a biztonságos rejtőzködéshez. Miközben rejtőzködnek, teljesen inaktívak és nem táplálkoznak. Ezt a viselkedést akkor mutatják, amikor a levegő hőmérséklete tartósan 0 fok alá süllyed. Az iszapos részeken nemes egyszerűséggel belefúrják magukat az iszapba, amennyire tudják, a kint lévő részük – jellemzően a hátuk – pedig felveszi az iszapos meder színét. A másik módszerük az olyan helyeken való rejtőzködés, ahol a víz fölé hajladozó nádas-zsombékos parti növényzet ráterül a víz felszínére. Gyakorlatilag az így létrejött búvóhely alá fúrják be magukat. Szó szerint befúrják, hiszen ezek sokszor 20-30 cm mélységű partszéli részek. Ezért a téli csukák testén gyakorta találunk élősködőket. Ezekre a felfedezésekre az vezetett rá, amikor a partot körbejárva a kristálytiszta vízben egyetlen csukát sem láttam olyan helyeken, ahol máskor szépen lehetett fogni őket. Az viszonylag hamar kiderült, hogy a partközeli iszapos zónába előszeretettel fúrják be magukat, hiszen nem ritkán előfordult, hogy percek után ijedt ki a csuka a búvóhelyéről, miután a vizet kémlelve azelőtt nem láttam meg. A vízre hajló parti növényes búvóhelyek felfedezése pedig egy véletlennek volt köszönhető. Erős fagyokban jártam a vizek partját, és a víz széle már be volt fagyva. Éppen egy ilyen vízre hajló zsombékos résznél jártam, amikor próbáltam megállapítani a jég vastagságát, erejét. Ekkor a zaj hatására egymás után 3 csuka ijedt ki a part alól, majd azt követően – a szándékos zajkeltés hatására – újabb 4. Egy alig egy négyzetméteres területről! Nekem sem kellett több, az újonnan fogant teóriát bizonyítandó végigdobogtam egy kb. 50 m-es partszakaszt és összesen több mint 30 csukát számoltam meg. Előtte ugyanezen szakaszt végigjárva egyetlen csukát sem láttam. Hetekig azt gondoltam, hogy a csukák aktívan vándorolnak ebben az időszakban és csapatokban mozognak, de kiderült, hogy nem ez az időszakos eltűnésük – vagy inkább időszakos előkerülésük – oka. Végül arra szeretnék kitérni, hogy miért is rejtőzködik a csuka ennyire. Sok természetes ellensége van, melyek közül a kettő legveszedelmesebb egyértelműen az ember és a kárókatona. A tartós mínusz fokok beállta után a csallóközi vízi rengeteg java jégpáncélba borul, ezzel a kárókatonák élettere drasztikusan lecsökken. Ebben az időszakban tömegesen lepik el a folyóvizeket és a csatornákat. És ez igaz a horgászokra is. A csuka pedig így próbál alkalmazkodni és túlélni…
Mikor aktív télen a csuka?
Nyilván sokkal több faktor van e téren, mint amennyit én meg tudtam figyelni rövid pergető pályafutásom alatt. A már fentebb említett inaktív életvitelt szinte egész nap gyakorolja. De általában van egy rövidke időszak, amikor elhagyva rejtekét és vadászni indul. Nem mondom, hogy minden nap, de az biztos, hogy közel minden nap. Ez az időszak általában fél- egy órán keresztül tart, ekkor tudom őket – a megfelelő vadászterületeken – egymás után fogni. Extrém esetekben akár 2-3 órán át tarthat ez az aktív időszak. Ezt elősegíti az erős felmelegedés, a felhős égbolt (a minél kevesebb fény) és a havazás. Ezen tényezők felett nem érdemes elsiklani, hiszen a legjobb horgásznapokon ezek közül minden teljesült. Ami teljesen egyértelmű, hogy napsütésben – kevés kivételtől eltekintve – nem tudtam csukát fogni, és minden egyes eseménydús nap borult égbolt mellett zajlott le. De hogy konkrétumot is írjak, ez az aktív időszak minden esetben délelőtt 11 óra és délután 14 óra között volt, és ha ezt szűkíteni kéne, akkor azt mondanám, hogy 12 és 13 óra között. Nagyon érdekes jelenség, hogy talán az összes – de legalábbis a legtöbb – csuka varázsütésre elkezd táplálkozni, majd ugyanúgy felhagynak vele. Nagyon irreálisan és meseszerűen hangzik, de mégis igaz. Van egy erőtlen feltevésem, amely talán magyarázatul szolgál: az aktív időszak gyanúsan egybeesik a 24 órás napi ciklus legmelegebb időszakával…
Eszközszükséglet
Most már térjünk ki a horgászat technikai részére! Ez persze nem szentírás, mindenki olyan felszerelést használ, amelyet ideálisnak tart. Én a 2,1 m-es bothosszra teszem le a voksom. Legyen a lehető legmerevebb, de nagyon vékonynak és könnyűnek kell lennie. A tűspicc elengedhetetlen ehhez a módszerhez, hogy érezni tudjuk a csalink mozgását, ugyanakkor fontos a merev blank is, hiszen kapáskor csontos, sűrű fogazatú csukaszájba kell beütnünk a horgot. A következő elem az orsó. Én a 40-es méretet kedvelem elsőfékes kivitelben, amely minimum 75-80 cm zsinórt tud behúzni egy tekerésre. Nagy haszna lesz, amikor az előttünk átfutó csukával tartani kell a kontaktust. A fék legyen mindig csontra húzva a bevágás végett, viszont ha nagyobb csukát akasztunk, érdemes kilazítani, mert a hal nagyon hirtelen képes irányt váltani és hosszú kirohanást produkálni. Az orsó dobjára jó minőségű 0,06 mm-es fonott zsinórnak kell kerülnie, a kicsit vastagabb még jó lehet, a sokkal vastagabb már nem. Ha van egy kis szél, nagy hasznát fogjuk venni a kis átmérőnek, ezenkívül így a kis súlyú csalikkal is megfelelő kontaktust tudunk tartani. Egyszóval kell a vékony fonott. Harapásálló előkének általában 0,60 mm átmérőjű fluorocarbont használok. Az esetek legalább felében nincs is rá szükség, ha pedig szükség van rá, állja a sarat. Eddig állta. Az esetek döntő többségében nem szoktam jigfejeket használni. Sokkal jobbnak tartom a cheburashkát. Viszont nem szoktam offset horgokat használni. Sima hosszúszárú, egyenletesen kerek öblű, ún. worm horgot használok, amelynek minden esetben tűhegyesnek kell lennie.
Milyen plasztik csalival horgásszunk?
Én a 6-8 cm hosszú gumihalakat részesítem előnyben. Nagyon ritkán használok twistert. Nem gondolom, hogy az ilyen kisméretű csali lenne a siker záloga. A győztes csapaton ne változtass elv alapján eddig még nem kerültek fel a nagyméretű gumik. Persze ami késik, az nem múlik. Csalivezetéstől függően két végletbe szoktam elmenni. Leggyakrabban viszonylag kemény anyagból készült, kis farokkoronggal ellátott gumikat szoktam használni, amelyek úgy vannak kalibrálva, hogy süllyedés közben nem kalimpál a farkuk, viszont amikor beleemelek, akkor igen. Lassú csalivezetés esetén felkerülnek a lágyabb gumik nagy farokkoronggal, ritkábban a twisterek. Ezt a témakört a következő alcím alatt fejtegetem tovább, most inkább az egyik legfontosabb tényezőre, a színre térek ki. Mivel kristálytiszta vízben horgászom, ez egy nagyon fontos faktor. A gumihalaknak van egy érdekes tulajdonságuk, ami a színezetükön is túlmutat. Mégpedig a fényvisszaverő képességük – ami persze összefüggésben van a színezetükkel. Minél világosabb a színe, annál több fényt ver vissza, minél sötétebb, annál kevesebbet. A csuka a színeket a szürke különböző árnyalataihoz hasonlóan érzékeli. Ha pl. felteszünk egy sárga színű gumit, akkor világosszürkét lát, ha pedig egy barnát, akkor sötétszürkét. Ezért aztán a legegyszerűbb megoldás megfigyelni azt, hogy az adott vízterületen a meder színétől a táplálékhalak sötéten vagy világosan ütnek-e el vagy éppen teljesen beleolvadnak. Ezek után a különböző színű gumihalakat próbálgatva már könnyen rátalálunk arra a kombinációra, amely ugyanazt a hatást kelti a vízben. Általában a piros, a zöld és a barnás kombinációkban fogjuk megtalálni számításainkat.
Csalivezetés
Elérkeztünk az egyik legsarkalatosabb ponthoz, a csalivezetéshez. Ebben a két végletet szoktam alkalmazni. Az egyik, amikor erősen túlsúlyozom a gumit és nagyon agresszív, gyors, rángató mozgással húzom be. Ekkor alkalmazom a keményebb anyagból készült, kis farokkoronggal rendelkező gumikat. Ehhez az 1-1,5 m mélységű csatornák esetében 4-6 g-os cheburashka fejet szoktam használni. Ezt a módszert jellemzően akkor használom, amikor jók a körülmények: felmelegedés van és vastag felhőzet, rossz fényviszonyok. Ilyenkor sokkal fontosabb, hogy rövid idő alatt nagy területeket járjon be a csali, hiszen az aktívan táplálkozó csuka – akár méterekről – rendkívül agresszíven fog nekirontani. Ilyenkor ritkán dobok egy helyen kettőt és nagyon gyorsan pásztázom a területet. A másik végletet rossz körülmények közt szoktam alkalmazni, amikor süt a nap és érezhetően nem eszik a csuka. Ehhez a csalivezetéshez 1-2 g súlyú cheburashka fejet használok vagy extrém esetben 1 g alatti jigfejet. A gumi mérete általában 6-8 cm itt is, de néha érdemes ennél egy kicsit nagyobbat is használni, hiszen annak nagyobb közegellenállása lassabb süllyedést eredményez. Ebből már rájöhettetek, hogy ilyenkor minél lágyabb anyagból készült és nagy farokkoronggal ellátott gumikat vagy ritkábban twistereket használok. Ennél a technikánál viszont kis túlzással centiről centire vizsgálom át a terepet. Egy helyen akár 15-20 alkalommal is elhúzom a gumit. És bizony van rá példa, hogy a nagy kitartás meghozza gyümölcsét egy gyönyörű csuka képében. Az ilyen szituációkban általában csak egy halat szoktam fogni, és azért az egy halért is nagyon sokat kell dobnom – ilyenkor szisztematikusan és kitartóan kell vallatni a pályát.
A plasztik csalik és az aromák
Végül elérkeztünk egy nagyon érdekes témához, amely nagyban növelheti esélyeinket. Ez pedig az aromásított gumik. Sok gyártónak megtalálhatók a kínálatában olyan folyékony aromák, amelyek étvágygerjesztőek, illetve olyan ingereket közvetítenek a hal felé, amely egyértelművé teszi a számára, hogy egy táplálékhal úszkál előtte. Vagy ha már elkapta a csalit, nem engedi el, mert érzi az ízanyagokat – ezzel több időt adva nekünk, horgászoknak a bevágásra. Ezen aromák legnagyobb hibája, hogy szinte minden esetben néhány dobás után egyszerűen leáznak a csaliról. Vannak gyárilag aromásított csalik is, de ennél a fajta guminál is előfordul ez az effektus. Én viszont most egy olyan módszert osztok meg veletek, amely esetében biztosak lehettek abban, hogy még a nap végén is érezni fogjátok az értékes aromát a csalitokon. Ehhez elsősorban szükség van egy brutálisan erős, nagy koncentrációjú folyékony aromára, amely ingerlően hat a csukák receptoraira. A Haldorádó Prixi PR1 és PR2 kódszámú folyékony aromák pont ilyenek. Ez előbbi halas-vajsavas ízesítést kapott, míg az utóbbi halas-kagylósat. Nincs más dolgunk, mint egy simítózáras zacskóba beletenni kedvenc gumijainkat, ráfújatni a Prixi aroma sprayt és így tárolni azokat. Brutálisan nagy koncentrációjának és speciális tulajdonságainak köszönhetően az aroma behatol a lágy plasztikba és gyakorlatilag eggyé válik azzal. Így nem kell minden harmadik dobásnál újrafújnunk az aromát a csalira, miközben élvezhetjük az aromás csalival történő horgászat előnyeit. Érdemes a gumikat színük szerint csoportosítani, így nem színezik be egymást. Apró trükk: amikor ígéretes helyhez érkeztünk, ahol sejtjük a csukát, érdemes extra adag aromát fújni a csalira, hogy amikor vízbe ér, azonnal robbanásszerűen fusson szét. Ez felkelti a kíváncsi ragadozó figyelmét, és máris nagyobb esélyünk van a kapásra. Ennél a trükknél érdemes a lassan vezetett csali technikáját alkalmaznunk.
Ezek voltak az én téli plasztikos csukás tapasztalataim, remélem, tudtam érdekes meglátásokkal, újabb információkkal szolgálni. Ezek után nincs is más hátra, irány a vízpart!
