Az előző részben szinte csak az utazás és a várható körülmények bemutatásáról volt szó. Az első délután végén persze megfogtam az első halamat, de nem az utolsót, ráadásul Adrián is adós maradt az első hal kifogásával. Ugorjunk hát most fejest a Valdemarsviki-öböl meghorgászásába, következzen egy rendkívül halas élménybeszámoló!
Az első napi rövid horgászat - amit leginkább a horgászhelyek feltérképezésével töltöttünk - gyorsan eltelt. Az első megfogott csuka volt egyébként az első nap utolsó hala is, mivel aznap több kapásunk már nem volt. A táborba visszatérve elkészítettük a vacsorát és átmentünk szomszédolni a lengyel barátainkhoz. Elmondták, hogy ők sem vitték sokra, megbeszéltük, hogy a következő napon Piotrral együtt horgászunk egy darabig, közben remélhetőleg mi is megismerjük a számunkra még idegen területeket.
A reggelek nem korai keléssel kezdődtek, nyolc óra körül ébredeztünk, ezután megreggeliztünk és a benzinkúton pótoltuk az előző nap elfogyasztott üzemanyagot. Mikorra a csónakoknál indulásra készen álltunk, már bőven volt tíz óra is. Elsőre furcsának tűnt a késeinek tűnő indulás, de aztán megértettük, hogy a csukázás szempontjából megfelelő szél csak tíz óra utánra várható, és egyébként is bőven van elegendő idő csukázni, hiszen este nyolc után tértünk csak vissza minden nap a táborba.
Elindultunk hát az első egész napos bevetésre. Piotr kihúzta magával a saját csónakját, ami minden pergető horgász szívét megdobogtatná, ebben minden praktikus kiegészítő megtalálható, amire szükség lehet a horgászat során. Természetesen a motor is hozzáillő volt, így szinte repültünk az első horgászhelyre.
Egy öböl szélén található nádas partját kezdtük el dobálni. A nádas előtti részen gyorsan letört a víz 3 méteres mélységbe, ennek ellenére nem a mélyben kerestük a csukákat, hanem a nádszél közvetlen közelében. Piotrnak néhány dobás után máris volt egy akciója a Salmo 2010-es újdonságára, a Sweeperre. Sajnos a hal nem akadt meg, de láttuk a csuka minden mozdulatát, ahogy követei a csalit, majd nekiugorva megtámadja azt - nos, ez felért egy fogással is. Itt jegyzem meg, hogy polaroid szemüveg nélkül valószínűleg semmit sem láttunk volna az egész akcióból, komótosan dobáltunk volna tovább várva az első kapást. A magyarországi vizek áttetszősége meg sem közelíti ezekét a vizekét, ezért otthon egy hasonló akciót valószínűleg észre sem vettünk volna. Ennek tudatában még rágondolni is rossz, mennyi élményről maradunk le a magyar vizekben azok zavarossága miatt.
Mivel több akció nem volt a környéken, továbbálltunk egy nádashoz, amit erős szél fújt. Itt nekem szinte minden dobásra akcióm volt, ezekből jó néhányat meg is fogtam. Természetesen volt akciója Piotrnak és Adriánnak is, de ekkor én nagyon elkaptam a fonalat, úgy éreztem, nem tudok hibázni, tökéletesen vezetem a Sliderem. A két fél nap tapasztalata alapján, már különösen figyeltünk arra, hogy ezután olyan területet dobáljunk, amelyet lehetőleg legjobban fúj a szél, sikerült is találnunk egy, az adott feltételeknek teljesen megfelelő nádast. A nádas előtti részen egy plató húzódott olyan másfél méteres vízzel. Ezen a platón végig növényzet volt, amiben reményeink szerint csukák rejtőzhettek. A nádas előtt hosszában fújt el a szél, ami ideális volt ahhoz, hogy a szélre bízva magunkat a nádas előtt sodródjunk. Ide már Piotr nem tartott velünk, mivel a saját filmjéhez készített néhány felvételt. Az első akciója Adriánnak volt, a nádas előtti platón nyúlta le egy csuka a papagájmintás 12-es Sliderét, azonban szinte abban a pillanatban el is vesztette a kontaktust mindennel, és csak az üres zsinórt húzta ki. Valószínűleg a visszaforduló Slider mellé fordulhatott az előke is, és így már könnyen a csukafogak közé kerülhetett a főzsinór, ami nem tudott ellenállni, az éles fogaknak. Így egy Sliderrel és egy előkével lett Adrián szegényebb, a csuka meg gazdagabb.
Nem volt azonban sok ideje mérgelődni Adriánnak, mivel gyorsan vigasztalta magát egy szép csukával, innen pedig nem volt megállás: alkonyatig felváltva fogtuk a szebbnél szebb csukákat a nádas közeléből.
A következő napokban aztán bebizonyosodott, hogy a hasonló helyek lehetnek a nyerőnek. Ha sikerült találnunk egy olyan területet, ahol egy-két méter közötti vízmélységben található az aljnövényzet, akkor az már fél siker volt, a siker másik felét a szél biztosította, aminek viszont ehhez szinte tarajos hullámot kellett kelteni. A szél jelentősége egy hosszabb partszakaszon mutatkozott meg leginkább. Szinte végigfújta az egészet a szél, kivéve egy rövid szakaszt, amit egy sziget árnyékolt le a szél elől - nos, ezen a szakaszon végigmenve (a szélárnyékban) nem fogtunk csukát, tőle jobbra és balra meg (ahol szinte habos volt a víz a hullámzástól) egymást érték a kapások, ráadásul a szebb, 80 centis csukákat fogtunk.
Természetesen egy nap nem csak abból állt, hogy sorban fogtuk a csukákat, bizony voltak olyan területek, amik megfeleltek a már említett feltételeknek, ennek ellenére mégsem adtak halat - azután egy következő napon ugyanott egymást érték a kapások. Elmondható, hogy minden nap meg kellett keresni azt az öblöt vagy partszakaszt, amelyekben a csukák a legaktívabbak voltak. A csalik közül a Slider a Sweeper és a 7-es Mosca körforgó volt a legtöbb halat adó csali. Én általában a jerkelést favorizáltam, míg Adrián sokszor elővette az otthon is sűrűn használt Spin Blade botját, ezzel leginkább a körforgókat és a villantókat dobálta. Nagy különbségeket nem fedeztünk fel a különféle csalik fogósságában, talán csak annyit hogy a kisebb csalikkal több kisebb csukát sikerült becsapnunk.
Annak ellenére, hogy a mostani írás csak a csukákról szól, fogtunk még más ragadozó halakat is. Szép sügéreket és jó néhány süllőt is sikerült zsákmányolnunk a Valdemarsviki-öbölből. Erről azonban következő részben mesélnék…
