Változó időjárás - vándorló csukák

2011-07-31

Tudjuk, hogy az időjárás alapvetően befolyásolja horgászatunkat, bármilyen hal elejtésével is próbálkozunk. A ragadozók esetében általában a táplálékhalak mozgása az irányadó, hiszen a rájuk vadászók követik őket a vízoszlop teljes mélységében-magasságában. Emellett előfordul, hogy esős napra, van, hogy derült égre, és van, hogy izzasztó melegre készülünk. De mi a helyzet akkor, amikor a horgászidő leforgása alatt szinte percről percre változnak a körülmények, és a jól bevált helyekről „eltűnnek a halak”? Talán legszeszélyesebb hónapunkban, áprilisban a legnagyobb erre az esély. Úgy gondolom, ilyenkor folyamatosan keresnünk kell a vizek rablóit, hogy eredményesek maradhassunk. Ez történt néhány hete, egy pergető csukázásom alkalmával is…

Azt mondják, Pécs „mediterrán város”. Ettől függetlenül a déli megyeszékhely környékén is hetekkel később köszöntött be a tavasz, mint tavaly ilyenkor. Még márciusban is hol felolvadtak, hol pedig visszafagytak a vizek. Amikor viszont végre megérkezett a kikelet, robbanásszerű felmelegedést hozott az április. A csukák tilalmi ideje is megszűnt már, s ilyenkor, mint a mágnes, úgy vonzza a jól megszokott felszerelés a pergető horgász kezét. Nem is volt kérdés, hogy a krokik nyomába eredjek.

A kiszemelt baranyai tóhoz érve fülledt idő és szikrázó napsütés fogadott. A víz nem volt zavaros, de az átláthatósága maximum 10-15 centiméterig terjedt. A délelőtti időjárás alapján a csukákat a part menti akadókban, vízbe lógó fűzek takarásában, nádasok szegélyén és árnyékos padmalyok alatt reméltem. A fényviszonyok és a víz zavarossága miatt elsősorban bronzos, aranyszínű és sötétebb tónusú villantókkal kezdtem el a cserkelést. Az első dobások közben folyamatosan a vizet kémleltem a ragadozók jeleit keresve. Néhány perce húzhattam a fém csalit, amikor tőlem jó dobásnyi távolságra, egy parti bokor előtt gyönyörű rablás törte meg a feszített vízfelszínt. Gyors, de óvatos helyváltoztatás után már szelte is villantóm a levegőt. Minden idegszálammal a helyes vezetésre koncentráltam. Abban a pillanatban, amikor a rablás helyszínére ért a blinker, bekövetkezett a várt rávágás, s egy gyönyörű, egészséges csuka védekezett a horog végén. Gyors fárasztás után lip grip segítségével óvatosan partra emeltem a nap első halát. Negyedóra elteltével újabb társa követte őt, szintén a parti akadósból, aminek egy kétrészes, matt wobbler tetszett meg.

Méretünket tekintve mindketten 1,5 kiló körüli súlyban mozogtak. A kezdeti eredményesség után hirtelen megszűntek a kapások. A helyváltoztatások ellenére mélyen hallgattak a korábban már bizonyító partszéli haltartó helyek. Számos ígéretes vízparti sávot horgásztam végig, de rávágás sehonnan sem érkezett. Ekkor tűnt fel a fényviszonyok és a levegő hőmérsékletének hirtelen változása. A délelőtti órák 18 Celsius-fok körüli értéke rövid idő leforgása alatt 24 Celsius-fokra emelkedett! A vízhőmérséklet jóval lassabban követi a levegő hőmérsékletének változásait, a légnyomás emelkedését és süllyedését viszont azonnal megérzik a halak. A vizet polárszemüveg segítségével figyelve kis idő elteltével észrevettem, hogy a vízterület mélyebb részein 15-20 fős rajokba tömörülve szinte teljesen a vízfelszínre álltak a keszegfélék. Hosszabb ideig követtem mozgásukat, vonulásukat, amikor egy gyanús árnyékon akadt meg a szemem az egyik vörösszárnyú keszeg rajtól nem messze. Csuka! A kishalak színéhez igazodva arany tónusú, piros pöttyökkel díszített villantót akasztottam a karabinerbe, s jó 4-5 méterrel a ragadozó mögé ejtettem be a műcsalit. Mozgási irányára merőlegesen, úgy húztam be a villantót, hogy amikor elé ér, körülbelül 1 méterre járjon a tőle. A terv bejött. Amikor a villantó a csukától 2 méteres távolságon belülre érkezett, a ragadozó hirtelen burvány kíséretében eltűnt a felszínről, majd tizedmásodperc alatt éles koppintás szakította meg a villantó monoton mozgását! A fárasztás után partra emelhettem a gyönyörű „felszíni rablót”.

Jó két órán keresztül ezzel a módszerrel „látott halra” pergettem, annyi változtatással, hogy a műcsalik színét mindig az adott fényviszonyokhoz igazítottam. Amikor felhő takarta el a Napot, az ezüstszínű villantók és wobblerek bizonyultak a legfogósabbnak, amikor pedig kivilágosodott az ég, a bronzos, aranyszínű és pirosas árnyalatú blinkerek kapták a főszerepet. Így újabb 3 egészséges csukát sikerült - ideiglenesen - partra segítenem. Érdekesség, hogy a „látott csukák” egytől egyik a parttól 20-tól 50 méteres távolságban tartózkodtak, így ez a sáv volt a rávágások helyszíne is. Ebben az időszakban a part menti akadókból nem volt kapásom.

Borús időben, vagy zavaros vízen nálam ő a „No. 1”

A délután derekán járhatott az idő, amikor hirtelen felhőképződés, majd később, komoly szél kíséretében heves eső szakította meg a napsütéses tavaszi időjárást. A levegő hőmérséklete szűk óra leforgása alatt 10 Celsius-fokot esett. Az eddig jól szolgáló polárszemüveg lencséjén keresztül nem láttam több felszíni halat. Nem is láthattam, mert valamennyi keszeg- és kárászraj eltűnt a víztetőről a csukákkal együtt. Ismételten stratégiát váltottam. A felszínen vezetett műcsalikat plasztik testű társaikra cseréltem fel, s áttértem a vízfenék vallatására. A szél hatására zavarossá vált a víz színe is, ezért a legjobban látható, tejfehéres színű gumihalakat, twistereket kerestem elő. A sekélyesebb részek vízfenéki akadói nem adtak halat. Újbóli helyváltoztatás után egy olyan medertörés meghorgászásába kezdtem, amely már többször megajándékozott szebb süllők és csukák megfogásának élményével. Ezen a helyen a parttól mintegy 10 méterre található egy olyan markáns medertörés, ahol a vízmélység 1,5 m-ről hirtelen 3,5 méter körülire esik le. Az aljzat bokorcsonkokkal, akadókkal tűzdelt. A harmadik vagy negyedik dobásba emeltem bele, amikor a mélységben ránehezedett „valaki” a nagyobb méretű fehér testű, sárga farkú twisterre. Határozott bevágással reagáltam, majd a fárasztás után gyönyörű mintázatú csuka nézett velem farkasszemet. Több kapás innen nem érkezett, ezért tovább faggattam a tó aljának akadóit, már más helyeken, más csalikkal próbálkozva.

A nap utolsó ragadozója egy drop-shot módszerhez készült gumihalat kívánt meg, amely a horgászidő vége felé, a parttól messze jelentkezett. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy a csukák az időjárási körülmények miatt elhagyták a partról meghorgászható távolságokat és a mélyebb gödrök felé vették az irányt. Több kapásom nem is volt, így befejeztem - az egyébként rendkívül élménydús - pergető napot. A történet végéhez hozzá kell tennem, hogy természetesen valamennyi csuka visszanyerte a szabadságát.

A beköszöntő hidegfront hatására néhány napra hűvösebb maradt az idő. Úgy gondolom, hogy ezen az áprilisi napon egy eredményes, változatos, és rendkívül tanulságos horgászatban lehetett részem. Régi tapasztalat, hogy ha a jól bevált akadók cserbenhagynak, érdemes más műcsalikkal próbálkozni, más helyeket, más vízmélységet kipróbálni, s az időjárási és egyéb körülményekhez alkalmazkodni. Én személy szerint nem hiszek a régi mondásban, miszerint „nem eszik ma a hal”, főleg, ha ragadozókról van szó. Úgy gondolom, ha megtaláljuk kedvenceinket, nem maradunk kapás nélkül. De ehhez keresnünk kell őket esőben, hóban, napsütésben, minden időjárási körülmény között!