Háromszög csali

Háromszög csali

Rohamosan fejlődő világunkban egyre nehezebb egyedit alkotni, általában vannak ötletek, amelynek utánanézve rájövünk, vagy már hasonló. Pontosan így van ez a horgászcikk iparban, azon belül a műcsalik körül is. Azért természetesen akadnak kivételek, az egyik ilyen a Salmo, amely nagyon sok egyedi és rendkívül fogós csalival örvendeztette meg a horgászokat.

A Salmo cégtől talán elég megemlíteni a Slidert, amelynek nagyon sok koppintása létezik már a világon, sőt számos manufaktúra is szívesen nyúl ehhez a formához. De említhetjük a Thrillt is, amely hallatán egyből a balin jut a legtöbb ember eszébe. Most azonban következzen egy olyan csali a Salmo háza tájáról, amelyről kevés hangzott el: a Salmo Sparky Shad. 

Süllőtorok mélyén

Amikor a prototípust kezembe vettem, elsőre a háromszög elnevezés jutott eszembe. Ekkor még nem volt neve a csalinak, éppen ezért nekem sokáig a neve háromszög csali volt. Már akkor látszott, hogy a maga nemében különleges csali. A Salmo cégnél az első műanyagtestű wobblerek között volt, amelyet sokáig tökéletesítgettek a legjobb eredmény elérése érdekében. Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy egy mérsékelten süllyedő csaliról van szó, aminek nagyon fontos a pontos kisúlyozása. Plusz nehezítette az elkészítést, hogy csörgős csalikról van szó, illetve a kis önsúly miatt egy speciális dobást segítő rendszert terveztek bele. Ez az „Infinity Cast Sytem” rendszer, aminek lelke egy réz súly, amely egy, a wobbler testében található huzalon mozog előre vagy hátra. Amikor meglendítjük a csalit, ez a súly a műcsali hátuljába kerül, így a csali súlypontja sokkal hátrébb tolódik, ami által sokkal stabilabban repül dobás közben. A vízbe érve ez a súly visszacsúszik, így a csali előbbre kerülő súlypontja már ideális a vízben való veretéshez. Ezeket az apróságoknak tűnő, de annál hasznosabb dolgokat ötvözni és kivitelezni nem volt egyszerű, a végeredmény azonban magáért beszél.

A „Bemuda háromszög”, minden halat odavonz

A Sparky Shad egyébként egy méretben – 4 centiméter – kapható, ehhez 3 grammos súly társul, így nagy segítség a dobást elősegítő rendszer. Merülési mélysége 1 méter, de süllyedő tulajdonsága miatt sokat variálhatunk vezetésével. Még a rendkívül jó horgokra hívnám fel a figyelmet, amely egy kapitális ragadozóval is simán megbirkózik, ha netán az akad a horogra.

Ha jobban megnézzük a képet, a wobbler szemei ki is dudorodnak
Közelről is rendkívül élethűek a Salmo wobblerek

A legelső próbák nálam csak úgymond „szárazon” történtek, vagyis nem a halfogás volt az elsődleges cél, hanem a csali kiismerése. Bármennyire is furcsának tűnik, egy csalit ki kell ismernünk, és amikor már ismerjük a rezdüléseit és tudjuk, mikor merre jár a vízben, akkor jöhetnek el az igazi sikerek, bár ez a csali egy kicsit ellentmond ennek. A beérkezése után az egyik kedves ismerősöm ugyanis elsőre rekordlistás, 2 kilogramm feletti domolykót fogott vele. Természetesen azóta is a kedvence és sok szép fogása fűződik ehhez a wobblerhez.

Egy méretben kapható, de így legalább nem zavarodunk bele a választékba, ez magában fogós és kész!

Nálam azonban valahogy sokáig a dobozomban búslakodott a Sparky Shad. Biztos sokak számára ismerős az, mikor van egy helyzet, amiben halat lehet fogni, akkor már mielőtt a dobozt kinyitnám sejtem, mi a megoldás kulcsa… Mivel ehhez a csalihoz nem fűződött élmény és tapasztalat, nem véletlenül nem került a zsinór végére. Aztán egyszer a kezembe akadt, és bizony rá kellett jönnöm, hogy méltatlanul mellőztem, mivel – meglepetésemre – sorra jöttek az érdeklődők a Sparky Shad-ra

Ma már gyakran felkerül a zsinórra a Sparky Shad

Bizony, sokakban felmerülhet a kérdés, milyen ragadozóra lehet jó ez a csali. Erre szerencsére azt tudom mondani: mindenre. A megfelelő időben és helyen használva ezzel valóban minden ragadozó becsapható, legyen az egy sügér vagy akár egy harcsa. Egy alkalommal egy kövezés mellett csorogtam és dobáltam a partszélt. Egy szakaszon apró, de határozott koppintásaim voltak, nem volt ismétlés, csak egyetlen határozott kopp. Elsőre azt hittem, nekihúztam egy halnak a csalit, de aztán az egyik ilyen koppintás végre megakadt, és kiderült, hogy egy garda volt a tettes. Aztán ráéreztem a technikára és sikerült többet is becsapnom közülük.

Az apró koppintások okozója
Balinban is méretes körüli lenne, de gardában már szebb darabnak számít

Vezetése közben – ha a vízmélység megengedi – érdemes kivárni pár ütemet és hagyni egy picit süllyedni, sokszor következik be ekkor a kapás, de az ismételt megindítás is hasonlóan eredményes szokott lenni.

Akár nappal is foghatunk vele süllőt

Kiválóan működik még az alkonyati órákban süllőre, itt is érvényes az, hogy érdemes vele variálni a vontatás közben, így egy rugany mellett sokáig ott vezethetjük a kapászónában, ami nagyon fontos.
Lehetne még sokat mesélni a Sparky Shad-ról, de nemcsak mesélni kell róla, hanem használni is, és ne feledjék, ha valakinek a birtokában van egy ilyen csali, akkor ne hagyja magára a műcsalis dobozban!

Forrás: Lukácsi Béla

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.