A legtöbb wobblerkészítő cégnek megvan a maga termékpalettája, és az ide tartozó egyes modellekkel a vízfelszíntől a mederig bármely vízrétegben való horgászat megoldható. Mindehhez rendszerint széles méret- és színválaszték párosul. A Salmo talán még ezt is fölülmúlja hihetetlen újdonságaival, mint amilyen a Slider, a Skinner vagy a Jack, hogy csak az ismertebbeket említsük. Ezúttal mégsem ezekkel horgásztunk, simán csak az „egyszerű” Salmo wobblerekkel.
A horgászat helyszíne a Tisza volt. Természetesen nem egy alkalommal horgásztunk rajta, most azonban mégis csak egyetlen délután és este történéseit mesélem el, leginkább változatos eredménye miatt.
A nagy meleg miatt késő délután indultunk az alacsony vízállással váró Tiszára. Taktikánk az volt, hogy először csorogva dobáljuk meg az ígéretes részeket. Közben a ruganyok mellett csorogva figyelemmel kísértük, hogy ezek közül melyik lesz az alkonyati pecára a legalkalmasabb.
Épp egy ruganyon túlról bámészkodtam vissza, mikor gyanúsan kezdett el mozogni, az általam éppen favorizált Salmo Hornet közepesen mélyretörő változata. Igazából kapást nem éreztem, inkább csak egy apró ránehezedést. Mintha csak egy kis darab gally akadt volna horgomra. Viszont éreztem, hogy élet van benne, ezért óvatosabbra vettem a fárasztást. Még most sem tudom, hogy halam vagy én voltam meglepettebb, mikor megpillantottuk egymást, ugyanis egy termetes garda csimpaszkodott a Hornet hármashorgaira.
Gardához még pergetve nem volt szerencsém, egyébként sem láttam még ekkora példányt. Megmérve a 42 centiméteres hosszhoz 72 dekagramm tömeg társult! Gardában nem rossz, bár valószínűleg a nagyobb példányokra lehetünk esélyesebbek pergetve.
Közben természetesen Adrián sem tétlenkedett, és egy Minnow-val csapott be egy balint. Én meg - talán egy még nagyobb garda reményében - váltottam a legnagyobb méretű Hornetre. Igazából balinra pályáztam, a DB színkódú, kékes hátú darabokra egyébként is buknak a balinok.
A következő nagyobb visszaforgóban rendesen megszűrtük a vizet, de hiába. Amolyan „minden mindegy” alapon még egyszer visszadobtam oda a wobbleremet. Talán hármat tekerhettem a Ryobi hajtókarján, mikor erős rávágást kaptam, amire nyomban bevágással válaszoltam.
Az azonnali ellenállásból már sejteni lehetett, hogy nem gardával hozott össze ismét a sors, viszont nem is balinosan védekezett a megakasztott hal. Az első feljövetelénél azután kiderült, egy csuka gondolta úgy, hogy megrágja Hornetemet Szerencsémre a horog szájszélbe akadt, így sikeresen kifáraszthattam 2 kiló körüli ellenfelemet.
Az alkony közeledtéig több akciónk már nem volt, beálltunk a csónakkal egy ígéretes rugany fölött úgy, hogy elérjük annak elvágó vízét. Én maradtam a közepesen mélyre törő Hornetnél, Adrián viszont a Teno modell nagy csőrű, tehát mélyebbre törő változatát választotta. Ezzel éppen csak megkoccintotta a vízben lévő kövezés végét, ott megtartva pedig az arra ólálkodó ragadozókat ingerelte vele kapásra, úgy látszott eltalálta az oda legalkalmasabb műcsalit. Elsőre még csak egy apró süllőcske hozta a frászt társamra, mivel szinte zászlón vert oda a Teno wobblernek.
Azonban ez még csak bemutató volt. Rövid idő elteltével, mikor már ismét megnyugodott a víz, Adrián ismét fárasztott. Sőt, most már rendesen fárasztott, végre megfigyelhettem, hogyan dolgoztatja meg egy kettes süllő a legújabb pálcánkat, az ET Spin Blade-et. Megnyugtató volt látni, van még erőtartalék a 30-80 grammos dobósúlyú botban.
Ezzel még nem volt vége a rugany adakozó kedvének, legalábbis a társam számára. Alig negyedóra múlva ismét egy bevágásra lettem figyelmes, és ismét szépen dolgozott a bot. Csak nem az előző süllő testvére? Annál azért keményebben dolgozott. Bizony, ezúttal egy harcsa volt a tettes. Vajon milyen halfajt tudunk még fogni ezután? Garda, balin, csuka, süllő, harcsa… mi jöhet még ezután?
A harcsa megfogása késztetett bennünket arra, hogy speciálisan harcsára horgásszunk az est további részében. A recept egyszerű, csorogva dobáltunk, természetesen vízfelszín közelében húzható wobblerekkel. Adriának a Frisky-re esett a választása, nekem pedig egy négycentis törtcsőrű Boxerra. Ez egy műanyag, csörgős darab, ami talán harcsára is alkalmas lehet.
Egy bő félóráig semmi sem történt, kivéve néhány hangos harcsarablást. Egy homokpad fölött csorogtunk, én éppen a Tisza közepe felé dobtam. A boxer becsobbant, természetesen ekkor már átváltott felkapókarral vártam az esetleges akciót, ami be is következett. Beesőre rávágott! Erre a kapásfajtára egyszerűen nem lehet felkészülni, ilyenkor szinte megriad a horgász a lehetőségtől. Viszont a bevágással - tapasztalatom szerint - nem árt várni, én csak akkor szoktam bevágni, ha már érzem, hogy valóban megragadta a wobbleremet a ragadozó. Most is így történt, szerencsére az első ijedtségtől nem csapódtam be, megvártam azt a másodpercet, mikorra sikeresen ülhet a bevágás. És sikeresen is ült! De még menyire! A hal szépen beállt a csónak alá, a botom szinte karikába hajolva bólogatott a harcsa irányába.
Persze Blade botom rugalmassága, na meg a harcsafárasztás terén szerzett tapasztalatom miatt hamarosan csónak közelébe, majd a kezembe került a bő tizenkettes harcsa.
És ezzel még nem ért véget az este! De ez legyen egy következő cikk témája…
