Folyóvíz… Nagyon érdekes a folyóvízi horgászat. Minden vízen töltött perc magában hordozza a meglepetés erejét, mármint hogy mi akad a horgunkra. Ráadásul folyamatosan benne van a változás, az áradás vagy épp apadás lehetősége. Eredeti célunkat pont egy ilyen, kétméteres vízszintemelkedéssel járó áradás tette elérhetetlenné. De végül mégis egy kiváló horgásznapot sikerült zárnunk…
De ne rohanjunk ennyire előre! Attila barátommal kb. egy évvel ezelőtt horgásztunk a Bodrog folyón, ami nagyon jól sikerült. Akkor a csukák voltak azok a halak, amik igazán széppé tették a napot, pedig úgy mentünk ki horgászni, hogy pergessünk bármire…
Az idei közös horgászatra már jóval több tudatossággal készültünk. Mindenképp szerettem volna, hogy Attila kipróbálja az időközben vízre került tiszai csónakomat. Így a terv az volt, hogy egy kora reggeli balinpergetéssel kezdjük a napot, majd utána előkerülnek a kemény harcsás botok és rápróbálunk a kuttyogatás művészetére. Ezt a tervünket a természet egy huszáros vágással húzta keresztbe, ugyanis pár nap alatt olyan árhullám érkezett a Felső-Tiszára, ami a mi céljainkhoz ez teljesen alkalmatlanná tette a folyót. A dolgunkat az is nehezítette, hogy abban az időszakban az Országos Vízjelző Szolgálat honlapján „munkaszervezési okok miatt” átmenetileg nem volt friss információ a folyóról. A neten rögtön elindultak a találgatások a szolgálat megszűnéséről, ami meg kell mondani, igen érzékenyen érintette volna a folyóvízi horgászokat, vízitúra szervezőket stb. Most, amikor a cikket írom, már ismét elérhetők a friss információk és az előrejelzés: mint azt a honlap hirdeti, az Országos Vízjelző Szolgálat ezentúl az Országos Vízügyi Főigazgatóság keretein belül látja el feladatait.
Ilyen előzményekkel a háttérben érkezett meg hozzánk csütörtök estére Attila, hogy másnap horgászni tudjunk. Gégény Viktor barátom sietett segítségemre, aki tokaji lévén mindkét vizet „látja”, így tanácsára a Bodrogot választottuk. Az a folyó pont pezsdülő fázisban volt, tehát érkezett oda is egy árhullám, de annak még csak az elején jár. Az üveg tiszta víz szépen, lassan opálosodott, mielőtt oda is megérkezik az igazi „kávé”. Ez még alkalmas volt bőven a kuttyogatásra és az áradó Tisza igencsak vissza is tartotta a Bodrog folyót, ami még előny is volt.
A reggeli pergetést természetesen nem adtuk fel, de mivel nem volt konkrét infó, hogy mire érdemes horgászni, többféle bottal, orsóval és rengeteg műcsalival készültünk. Ezt kell egyszer megtanulnom, hogy tudatosabban pakoljak, tényleg csak a legszükségesebb dolgokat. :)
A pergetésre kiválasztott horgászhely ugyanaz volt, mint az előző évben, a Bodrog tokaji szakasza felett pár száz méterrel. Ha egy éve itt voltak lent, a medertörés szélén a csukák, akkor talán most is találunk párat odalent.
Csónakkal motorozva felfelé a folyón viszont néhány loccsanásszerű „rablásra” lettünk figyelmesek. Nem vagyok egy nagy rablásfelismerő, de kísértetiesen hasonlított a tavaszi horgászatkor megfigyelt jászos hangra. Ez keveredett a vízből kiugráló kishalat kergető balinok támadásaival. Így taktikát változtattunk és nem a folyómeder twisteres horgászatához fogtunk, hanem előkerültek az általunk jónak vélt apró műcsalik, lágy botok, vékony zsinórok. A terv egyszerű volt: fogjuk meg a felszínen hancúrozó kisebb-nagyobb balinokat.
A műcsali és „végszerelék” összeállításánál nagy nehezen sikerült rábeszélnem Attilát, hogy azt próbálja ki, amit javaslok neki. Ő zömében a nagyobb műcsalikat részesítette eddig előnyben, not-a-knot kapoccsal feltéve őket a 0,15 mm-esnél vastagabb főzsinórra, én viszont - köszönhetően Gégény Viktor barátom Mi a csel sorozatában folytatott „hittérítő” munkásságának - az elmúlt évben szívesebben horgásztam egészen pici csalikkal, vékony zsinórokkal és természetesen a fluorocarbon előkezsinórral. Így barátom kezébe nyomtam az 1,8 m hosszú, pontosabban 1,8 méter rövid lágy pergető botot, rajta egy 25-ös orsó, aminek dobjára 12-es Berkley Nanofil zsinór került. A fluorocarbon előkezsinór átmérője 0,21 mm volt. Saját felszerelésem dettó ugyanez volt, csak a bot volt hosszabb és az orsó másfél számmal nagyobb :)...
A fluorocarbon előkéről sok ismerősömmel kerültem már szócsatába, hogy kell-e, én tartottam magam ahhoz, amit a forgatásokon láttam, tehát kötöttem. A dolog érdekessége, hogy halam nem ment még el miatta, tehát ártani biztos nem árt, viszont ezen a horgászaton egy igen érdekes dolgot vettünk észre.
Az első vendég Atti műcsalijára köszönt be. Nagy volt a meglepetés, amikor a műcsali felől „valami” karikába hajtotta az érzékeny kis pergető botot. Az pedig már tényleg hab volt a tortán, hogy a műcsalit egy igazán termetes jászkeszeg tartotta, bár gyanítom, hogy ennek ő nem örült annyira, mint mi!
Mérlegelés után derült ki, hogy cimborám első pergetett jászkeszege 1.890 grammot nyomott! A gyors fotó után pedig már ment is vissza a folyóba, ahonnan jött…
7:37 perc volt, és már azt mondhattuk, hogy megérte kijönni, különlegesen szép halat sikerült fogni.
Nekem sem kellett több, fel is tettem ugyanannak a kis műcsalinak egy kicsit „kékebb” változatát, a gyári szín elnevezése: Cool Herring. Na, itt se sok heringgel találkoztak még a jászok meg a balinok… :) majd kiderül, hogy Atti jásza véletlen volt-e, vagy sikerül-e még fognunk valamit.
Alig telt el 15 perc és ezúttal az én kis duci csalimra ragadt fel valami. Pár másodperccel a bevágás után már fent is volt a víztetőn a szép jász, kezdődhetett a fárasztás!
A következő kapásra sem kellett sokat várni, mindössze 12 perc telt el az előző hal visszaengedése és az újabb érdeklődő jelentkezése között, ami ezúttal is az én csalimat választotta.
3 halnál tartottunk, és mint ahogy a némiképp átalakított mondás is tartja „jász utat járatlanra ne adj”, így maradtunk Attival itt és dobáltunk tovább. Az előzetes terv az volt, hogy kb. 9-ig pergetünk, majd irány a kuttyogatás, de a szép halak maradásra késztettek minket.
A negyedik halra várni kellett jócskán, csaknem másfél óra csend következett a halam után, mire Atti megszólalt, „Megvan”!
Még egy órát dobáltunk, de eredménytelenül, így jöhetett a kuttyogató program! Motor indít és irány fel a folyón, legyen hol lecsorogni!
Ahogy felértünk a kinézett indulási helyre, épphogy felcsaliztuk a botokat, amikor nagy halmozgásra lettünk figyelmesek a part melletti akadó körül. Ilyenkor kifejezett előny a polarizált napszemüveg. Így a víz csillogását semlegesítve lehetett látni, hogy feketés farkú darabosabb halak kergetik az ivadékokat a bokor körül. Több sem kellett, kuttyogató botok maradnak pihenőben, elő a finom pergető botokat!
Az első dobásokon egyértelműen látszódott, hogy jó a jászos csali, mert ráugrottak a halak, lekövették, de talán túl nagy. Így ugyanennek a szériának a fogyókúrás változatát, a slim változatot tettem fel. Szerintem ez egy nagyon szép, ivadékhal alakú, méretű műcsali. Több sem kellett a keszegnépnek, már vetődtek is rá a vízbecsapódás után.
A történet úgy teljes, ha azt is leírom, mit fogtunk kuttyogatva: hát semmit. :) Egy kapásunk volt, így a megmaradt sok nadályt egy helyi horgásznak adtam ajándékba, fogjon vele nagy halat!
Elkaptuk azt a délelőttöt, amikor a folyó adott, bőkezű volt, felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk! Érdemes a kis csalikat készenlétben tartani, mert gyakran okozhatnak kellemes meglepetéseket!
Írta: Takács Péter
Fotó: Polónyi Attila, Takács Péter
