Minden télen beköszönt az az időszak, amikor teljesen jégpáncélba zárkóznak élővizeink, és vagy jégre, vagy 1-2 hét pihenőre kényszerülünk mi is, pergető horgászok. A tapasztalat azt mutatta eddig, hogy ez az idő csak január elején-közepén köszönt be, ám sajnos idén hamarabb érkeztek a keményebb fagyok, és sok helyen már december végén befagyott a Tisza és a Bodrog is. Szerencsére a hírek gyorsan terjednek a pergető közösségen belül, így hozzánk is eljutott az információ, hogy a fentebbi folyószakaszokon még tartja magát a Bodrog, és vannak horgászható területek rajta. Így vágtunk neki karácsony harmadnapján Manóval, hogy felkeressük a Sárospatak környékén állomásozó téli halrajokat.
Persze nem csak úgy, találomra indultunk útnak. Ismerőseink beszámolóikban arra is kitértek, hogy nagy mennyiségű hal verődött össze az említett szakaszon. Szép fogásokról kaptunk híreket és képeket, amik arra sarkalltak minket, hogy a kemény fagy ellenére pergető botot ragadjunk az ünnepek alatt is.
Nagyon korán vágtunk neki az útnak. Fél négykor keltünk fel, szűk egy óra múlva már a kocsiban ültünk kedvesemmel és robogtunk Sárospatak felé. A korai indulásnak több oka is volt. Egyrészt csak délig értünk rá, mert délután – a szociális konvencióknak eleget téve – az éves rokonlátogatási útvonal egyik állomásán is meg kellett még jelennünk. Másrészt pedig szerettük volna elfoglalni a legjobb, optimális helyet a folyóparton, hiszen ezúttal nélkülöznünk kellett a csónakunk nyújtotta kényelmet.
Tervünk bevált: elsők voltunk a parton, és a legjobbnak tűnő helyen „vertünk tábort” Manóval. Még sötétben szereltük össze felszereléseinket a vízparton. Nagyon keményen fagyott, de legalább a szél nem fújt, így elégedetten vágtunk neki az előttünk álló délelőttnek. Az már rögtön az első dobáskor kiderült, hogy jó helyen vagyunk, és rengeteg a hal a mederben, hiszen én egyből kapást éreztem, és hamarosan fárasztottam is az első balinunkat.
A gyors fogás után azt hittük, hogy egész délelőtt hal halat fog majd érni. Ezek után azonban várnunk kellett egy kicsit az újabb kapásra. Rengeteg halat éreztünk bevontatás közben. Tudtuk, hogy óriási halraj van előttünk a vízben, ugyanakkor pont ez meg is nehezítette a dolgunkat, hiszen ahol ilyen nagy a táplálékbázis a ragadozóhalaknak, ott nagyon nehéz kapásra ösztönözni őket.
A különböző keszegfélékre és pontyfélékre azonban joggal számíthattunk. Ez a sejtésünk pedig már hajnalban bejött, hiszen a következő néhány dobással jászkeszegeket és pontyokat is sikerült fognunk szabályosan.
Az első jász még meglepetéshalként érkezett egy süllyedő, terelőlemez nélküli wobblerre, de utána céltudatosan váltottam kisebb plasztikokra, tudván, hogy ahol egy volt, ott lesz több is. A következő csodás téli jászkeszeg már egy gumihalra éhezett meg. A finom kapás után komoly súlyt éreztem zsinórom végén, halam keményen védekezett, botom tipikus bólintásokkal jelezte, hogy ez bizony egy harcos bodrogi jász.
Manó eközben fogott süllőt is, meg balint is. Engem ezek a ragadozóhalak elkerültek egy ideig, valószínűleg azért, mert míg Manó kitartott a wobblerek mellett – amiket erőteljes veretésük miatt inkább az agresszívabb ragadozók fogtak meg –, addig én lágy plasztikokkal horgásztam, amik kisebb rezgéseket produkáltak a víz alatt, ezért ezeket sokkal szívesebben vették fel a keszegek és a pontyok.
Manó legtöbbször letette a wobblert a fenékre és ott vezette el a vibráló csalit, én viszont sokszor vízközt, a vízoszlop felsőbb rétegeiben próbáltam lágyan pöcögtetni, sodortatni a pici gumihalakat, gumiférgeket. Ez azért volt eredményes, mert a halraj vízközt tartózkodott. A hajnali órákban mutatták is magukat a halak fürdéssel, ugrással, fordulásaikkal. Jórészt paducok és keszegfélék mozogtak a felszínen, így ezeket a halakat céloztam meg én is.
A vezetési technikám nem volt túl bonyolult. Messzire kidobtam csalimat, vártam 2-3 másodpercet, majd szép lassan elkezdtem pöcögtetni magam felé. Rövideket emeltem, vagy csuklóból megugrasztottam kicsit a gumihalat, majd hagytam süllyedni tovább. Próbáltam variálni a technikákat, sodortatni a műcsalit és minél több vízrétegbe lejuttatni, így keresve azt a mélységet, amiben a halak tartózkodtak.
Ez a vízközti felkínálás sok és sokfajta halat eredményezett. A szabályosan megfogott halak palettájára feliratkoztak a süllők, balinok, csapósügérek, jászkeszegek, paducok, pontyok, dévérkeszegek, karikakeszegek, domolykók, sőt, fogtunk még egy leánykoncért is. Természetesen minden halat azonnal útra is engedtünk.
Annyira jól sikerült ez a horgászat, hogy 2 nappal később ismét visszatértünk Manóval, és habár akkor még nem tudtuk, de az volt az óév utolsó pergetése számunkra, amikor is újabb csodás téli halakkal ajándékozott meg minket a Bodrog. Ezúttal napos időben, felmelegedésben horgásztunk, és inkább a balinok, domolykók voltak aktívak.
A hajnal ekkor nem volt annyira erős, mint legutóbb, viszont ahogy feljött a nap, és egyre több fény jutott a vízbe, úgy lettek egyre aktívabbak a domolykók és a balinok. Ebből a két ragadozóból tudtunk fogni a legtöbbet, de az első alkalomhoz hasonlóan ismét sikerült egy-két süllőt, jászt, leánykoncért, paducot, dévérkeszeget és pontyot is becsapnunk.
Az első alkalommal ködös, borús, szomorkás időben horgásztunk, és főleg a sötétebb színű csalikkal voltunk eredményesek. A második alkalommal viszont már a verőfényes napsütés és a kristálytiszta víz miatt jobbnak bizonyultak a világosabb színek, mint például a rózsaszín, a narancssárga vagy a világoszöld.
A halraj mozgásban volt, ezt bizonyította az is, hogy hullámokban tudtunk fogni a különböző halfajokból. Egy időszakban paducok és keszegfélék ették a gumit, aztán egy másik időszakban főleg domolykókat fogtunk, megint máskor pedig a balinok vették át a főszerepet, és nem sokkal a beérkezés után vehemensen verték le a csalikat a víz felső rétegeiben.
Sokszor akkora kapással érkeztek az őnök, hogy meghúzták a kezemben a botot. Mivel szeles idő volt, a kidobott zsinór hasába gyakran belekapott a téli szél és messzire eltolta. A kint lévő zsinór öble nemegyszer látványosan, hirtelen megfeszüléssel jelezte számomra, amikor rászaladt egy balin a csalimra. Rendkívül izgalmas perceket okoztak nekünk a bodrogi balinok és domolykók.
Sajnos, mint minden jó dolog, ez sem tarthatott örökké. Még dél előtt be kellett fejeznünk a horgászatot ismét, mivel a szél is viharossá fokozódott, és a halak is érdektelenné váltak csalijaink iránt.
Az új évben még egyszer megpróbáltuk felkeresni a sárospataki halrajt, de csak hűlt helyét találtuk. Egy nagyobb létszámú kormorán csapat tanyázott azon a 200-300 méternyi területen, ahol a jég még nem fedte el a külvilág elől a vízi élővilágot. Ez a kárókatona horda valószínűleg teljesen szétverte a halrajt, annak maradékát pedig bekergette a jégpáncél alá. Hiába húzgáltuk a jobbnál jobbnak vélt plasztik csodákat a még horgászható helyeken, sajnos nem érkezett már egy koppintás sem a mélyből. Nem éreztük halak jelenlétét, így feladtuk, és az év első pecája sajnos betlivel záródott…
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Rónavölgyi Edina, Szalai Gábor László
