Miről szól a tél egy megszállott pontyhorgász számára? Azon túl, hogy a felszerelések letakarítva, orsókon friss damil várja a szezont, az előkék megkötve és a tervek is összeírva, már csak türelmesen várni kell a jó időt. Vagy mégse? Fanatikus pontyhorgász létemre imádok pergetni. A késő ősz és a téli időszak ideális a süllők és csukák becserkészésre. Egy jó thermoruha, egy bot, egy táska, egy termosz forró tea és némi elszántság. Több nem is kell. Talán azt szeretem benne a legjobban, hogy kevés felszerelésigénye van, és rövid idő alatt is lehet egy jót horgászni.
Most, hogy már beköszöntött a rablóhalakra vonatkozó tilalom, nyakunkon az igazi pontyhorgász szezon, úgy döntöttem összeszedem egy rendhagyó írásban a téli élményeimet.
Számomra az online tanulás mellett rengeteg lehetőség nyílt meg. Ha sikerült jól beosztanom az időmet, akár egy-egy hétköznap délután is volt alkalmam kilátogatni a vízpartra. Ezek mindössze pár órás kis kiruccanások voltak, de arra tökéletesen megfeleltek, hogy dobjak párat, friss levegőn legyek és kis szerencsével még a kezem is összehalazzam.
Félig-meddig balatoni lakosként – ott lakó Édesapám révén – sok környékbeli kikötőt, csatornát látogattam meg, Budapesten pedig abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a lakhelyemtől mindössze 10 perc autóútra található a Háziréti-víztározó, ami kiváló süllőállománnyal rendelkezik.
A balatoni kikötők télen sok reménnyel nem kecsegtetnek. Megtelnek vermelő keszegekkel, amik szinte teljesen ellehetetlenítik a horgászatot, mert kikerülhetetlen, hogy beléjük akadjunk. Néhány, még a felszín közelében portyázó balint és éhes sügért leszámítva nem sikerült több ragadozót becsapnom.
A megunhatatlan balatoni naplementék miatt viszont minden alkalommal megérte kimenni. December elején megérkeztek a mínuszok, a kikötőket minden reggel vékony jéghártya borította. Már elvétve sem sikerült kapásig eljutnom.
Így ért hát véget a balatoni szezonom, ideje volt új vizeket felkeresni. Zala-megyében fellelhető számos folyó és árok, ezekkel már egy jó ideje szemezek pontyhorgászat céljával. Nagyon vadregényes helyszínek, sok kihívást rejtenek magukban. Idén terveim szerint fel is keresek párat, néhány vad, sodrófa nyurga reményében.
Csukák után kutatva sok kilométert gyalogoltam e csatornák partján. Ez gyakran teljesen eredménytelen volt, viszont párszor sikerült belenyúlni egy-egy jobb napba is. Éppen méretes, bicska csukák mellett sikerült fognom egy nagyon szép, 80 cm feletti példányt is. Nagyon örültem neki.
Az eredménytelen órák sem voltak haszontalanok, nagyon ígéretes pontyos helyeket találtam. Amolyan terepszemlék is voltak ezek a délutánok. Nagyon élveztem őket.
Ahogy tovább hűltek a vizek, sok szép süllőfogás híre terjedt. Közeledtek az ünnepek és az év utolsó napjai. Előkerültek a gumihalas táskák és a jiges botok. Szerettem volna egy jó horgásznappal zárni 2020-at. Ennek reményében vágtunk neki a Háziréti-víztározónak, ahol már korábban is fogtam pár szép tüskéshátút és egy 15 kiló körül harcsához is volt már szerencsém. Íme, ezek közül néhány:
A tavat jól ismerem, horgásztam sokszor már pontyra itt, így megvoltak az elképzeléseim arról is, hogy a süllőket merre kell keresni. December utolsó napjait írtuk, az időjárás kellemes volt, a téli időszak ellenére egy elég erős felmelegedést jósoltak. Nehezen tudtuk kapásra bírni a süllőket. Épp a parttal párhuzamosan csorogtunk, amikor megláttam pár kishal csapatot összeállva teljesen a part szélénél, ahol talán egy méter lehetett a vízmélység. Nem szokványos dolog decemberben, valószínűleg a felmelegedésnek volt köszönhető mindez.
Nem tudtam kihagyni, hogy dobjak párat. A sekély víz ellenére biztos voltam benne, hogy a ragadozók is ott lesznek a táplálékhalak közelében. Fél méterre csobbant a parttól a 10 centis gumi. Épphogy megindítottam a csalit, éreztem, hogy meglazul a zsinór, majd egy akkora ütés érkezett, hogy hirtelen nem is tudtam mire vélni. Reflexből bevágtam, és ekkor kezdődött életem egyik legkeményebb fárasztása. A sekély vízben, ahogy megindult a hal, egy jókora területen felkavarta az iszapot. Biztos voltam benne, hogy harcsával akadtam össze, a kérdés már csak az volt, hogy mekkorával. A hideg víz ellenére eszméletlen erőben volt, csónakkal végig követtük a halat, de a 4-18 grammos botommal és 0,10 mm-es zsinórral nem igazán tudtam erőltetni, sürgetni a küzdelmet.
Közel egy óra után pillantottam meg, először csak a farokúszóját. Elsőre 30-40 kilóra saccoltuk. Nem volt választásom, ha meg szerettem volna fogni, türelmesen menni kellett utána és bízni benne, hogy előbb-utóbb elfárad. Csónak nélkül teljesen esélytelen lettem volna.
Kettő órája tartott már a kimerítő fárasztás, mikor öklömnyi buborékokat nyomott fel ellenfelem. Itt már kezdtem sejteni, hogy kicsit alábecsültük a méreteit. Egyelőre azonban csak arra tudtam gondolni, hogy mikor adja meg magát és pillanthatom meg teljes egészében. Folyamatosan jöttek fel a buborékok, és éreztem, hogy már a mélységből is engedett valamennyit. Pár perccel később felbukott a csónak mellett, már nem ellenkezett. Feladta a harcot.
Ekkor döbbentem rá valójában, hogy mekkora harcsával hozott össze a sors. Az akadás sem volt tökéletes, valószínűleg mellényúlt az apró twisternek, mert nem teljesen a szájában volt a csali. Azonban, ha ez még mind nem lenne elég, a neheze még mindig csak most jött. Nem fért bele a csónakba, esélytelen volt behúzni. Testi épségét nem szerettem volna megkockáztatni ezért óvatosan kivontattuk a partig. Ez is beletelt még legalább 20 percbe. Thermocsizmámmal bele tudtam lépni a vízbe, így kicsit könnyebb dolgunk volt. Óvatosan kihúztuk a fűbe és lemértük a hosszát, ami 248 cm volt.
Nem könnyű ekkora hallal bánni, nem is voltunk felkészülve rá. Súlyát nem is tudtuk lemérni. Pár gyors fotó, és engedtem is vissza. Ahogy visszakerült a vízbe, megpaskoltam a hátát és máris a mélybe bukott. Méltóságteljesen elúszott. A súlyát csak saccolni tudtuk. A 80 kilót biztosan verte, de könnyen lehet, hogy súrolta a három számjegyű súlyt is. Ezt már soha nem tudjuk meg, de az élmény örök. Egyedül hamar feladhattam volna a küzdelmet, Ábel barátom segítsége nélkül esélyem nem lett volna.
A nap hátralévő részében még dobáltunk tovább és néhány szép süllőt sikerült is fognunk, ez már csak tényleg a hab volt a tortán. Ennél szebb évzárást, azt hiszem, nem is kívánhattam volna, igazi ajándék volt.
Januárban, sőt még februárban is javában benne jártunk a süllőszezonban. Pár szép tüskéshátút sikerült rögtön az év első heteiben is elcsípnünk. Így azért mégiscsak gyorsabban teltek a hetek tavaszig.
Számomra így teltek a téli hónapok. Volt benne kaland bőven, nem unatkoztam. A lényeg viszont, hogy végre újra itt a jó idő. Lassan, de biztosan beköszönt a tavasz, ami a kedvenc évszakom. Egyelőre még ki vagyunk téve a vírus okozta korlátozásoknak, de remélem, mielőbb hódolhatunk minden akadály nélkül a szenvedélyünknek.
Írta: Szoják Benedek
