Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A Rapala egy igazán különleges, extravagáns táska-kollekciót jelentetett meg a 2016-os újdonságai között, melyet természetesen mi sem hagyhattunk ki a repertoárunkból. Az „Urban” névre keresztelt széria minden tagja tükrözi a cég termékeitől megszokott, rendkívül magas minőséget. Két fő szempontot tartottak maguk előtt ezeknek a termékeknek a megalkotásakor: Maximális kényelem és praktikum kellett, hogy társuljon az egyedi, stílusos dizájnhoz, melyet bárki kedvére viselhet, használhat akár a mindennapokban is. Bizton állíthatjuk, ehhez tökéletesen hűek maradtak!
A Messenger táska egy univerzális, vízhatlan horgásztáska, ami remek megoldást kínál bárkinek, aki rendezetten, egy helyen és stílusosan szeretné felszereléseit szállítani. Igen tekintélyes, 20 literes űrtartalommal rendelkezik, amiben szinte minden szükséges felszerelés elfér a pergető, cserkelő horgászatok során, vagy akár utcai viselet esetén kisebb, 14”-os laptop is. Az ideálisan elhelyezett merevítéseknek és a párnázottságának köszönhetően telepakolt állapotban is kimondottan kényelmes viseltet biztosít. Anyaga rendkívül strapabíró szövet, illetve PVC kombinációja, ezáltal nem csak biztonságban tudhatjuk benne értékeinket, hanem könnyedén tisztíthatóvá is válik. Számos funkcionális zseb áll rendelkezésünkre, melyekben a legkülönfélébb felszereléseinket és kiegészítőinket is könnyedén tárolhatjuk. Ezek közül érdemes kiemelni az extra biztonságos, merevített EVA zsebet, mely a táska tetején található. Ez kifejezetten ajánlott sérülékeny aprótárgyak, pl. napszemüveg vagy mobiltelefon részére. Emellett több külső adapter kapott helyet a táska oldalain, melyekre szerszámok és egyéb kiegészítők rögzíthetők. Két oldalon kialakításra került egy-egy bottartó zseb is, melybe stabilan beleállíthatjuk a horgászbotunkat. Szintén a táska minőségét emeli a háló-technológiás lélegző hátpanelek beiktatása is, melyeknek köszönhetően nem fülled be a hátunk a táska alatt, s elkerülhető a kellemetlen izzadás. A táskához tartozik egy állítható derékpánt, valamint egy állítható és párnázott vállpánt is, amik igazán kényelmessé teszik a szállítását. A táska színe is igazodik az új dizájnhoz, ezért „Digi-Camo/Black” mintát kapott. A táska mérete: 36x29x18 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.