Az előző részben a botot veséztem ki, ebben az epizódban egy kicsit a csalik kerülnek górcső alá. Mindezt harcsák kíséretében, természetesen… ráadásul „partdobva”!
Csali… örök kérdés, de minél többet megyek ki a vízre, annál biztosabban kezdem sejteni, hogy ha eszik a harcsa, akkor mindegy, ha nem eszik partszélben, akkor is sajnos mindegy. De akkor mégis, mi alapján lehet csalit választani? A csali kiválasztásában alapvetően szerintem kétféle megközelítési mód van. Az egyik, hogy olyasmit kell felkínálni, ami leginkább hasonlít a harcsa kajájához, hiszen a harcsa arra állt rá, azt eszi épp. Legjobb példa erre, amikor vastagon áll a sneci a partszéleken, és esténként hallani szinte, hogy a harcsa szürcsöli befelé azokat szívó hang, hatalmas durranás kíséretében. Aztán hogy 1 vagy 3-4 kerül egyszerre a szájába, az már a rablásának a helyén múlik. Szintén nem egyesével szedegeti a harcsa a kérészeket azok rajzásakor, hanem tucatjával falja befelé, a legkisebb harcsától a legnagyobbakig. A másik csalitípus szerintem az a fajta, ami többet ad, kitűnik a tápláléktengerből. Elég egy kopogó hang, vagy ducibb, vagy intenzívebb mozgású, vagy épp alájuk megy… bármi, amitől feltűnőbb, mint az a pár ezer sneci ugyanazon a 3-4 négyzetméteren. Aztán ha ez sem működik, akkor jön a mázli faktor, amikor pont a harcsa elé teszed a csalit. Jellemzően ezt szokták beeső csalinak hívni, amikor a becsobbanás után 1-2 másodperccel kiváltjuk a támadó reflexet. Ilyenkor egyetlen dologra van szükség, hogy a csali beesése olyan csobbanást váltson ki, ami felkelti a harcsa figyelmét, és ne úgy essen a vízbe, mint egy „krumpli”, ahogy azt mi hívjuk.
Jöjjön tehát pár olyan csalitípus, amit én kifejezetten kedvelek, ha harcsa „partdobó” horgászatáról van szó.
Mivel az éjszakai körülmények nem ideálisak az igazán szép fotók elkészítéséhez, ezeket utólag, itthon reprodukáltam, kiemelve a fotón a számomra lényeges elemeket.
2017-ben akadtam rá a magyar (!!!) csaligyártó, Blázy Tamás wobblereire, mert folyamatosan kerestem a jó harcsás wobblereket. Az első modell, amit próbára tettem, a Mole típus volt, mely a felszínhez közel úszik, kétrészes kivitel. Aztán idén rátaláltam a B. Mole típusra. Tamástól megtudtam, hogy a „B.” szimplán a „Big” jelentést takarja, illetve azt is, hogy mélyre törő kivitelről van szó. Mint kiderült, évek óta fejlesztgette ezeket a modelleket célzottan harcsázásra. Olyan wobblereket akart készíteni, amelyek felveszik a versenyt a neves gyártók típusaival akár hazai, akár olyan vizeken, amelyekben azért jóval több komoly méret él, például a Pó folyón.
A „jó” wobbler feltételeinél egy fontos dolog kimaradt, mégpedig, hogy a wobbler „harcsabiztos” legyen. Annak idején Gégény Viktor mondta, amikor tanulgattam tőle ezt a mókát, hogy a harcsa az a halfaj, ami bebizonyítja, hogy van gyenge pontja a felszerelésednek! Nos, az első, amivel találkozik a hari, az a wobbler. Azon is a horog. A hagyományos horgok 95%-ban gyengék ahhoz, hogy megtartsák a kemény, csontos álkapcsú halat. Tehát ha a wobblert kézbe vesszük és „fekete” horgot látunk, vagy még rosszabb, rézszínűt, akkor azt harcsázáshoz cserélni kell! Utóbbit én csak szőlőkötöző drótnak szoktam titulálni. Tehát a megfelelő horog az a 3X-os erősségű VMC vagy a 4X-es erősségű Owner ST-66TN. Bizonyára számos egyéb baromi erős horog is van kereskedelmi forgalomban, de én ezeket használom, főleg az utóbbit 4-es méretben, ami szerintem a harcsás wobblerekre kiváló. Nos, a Blázy Mole modelleken VMC horgok vannak, ráadásul Predatek kulcskarikákkal rögzítve a végig drótozott testre. Ez utóbbi mondatban két fontos dolog is el van „rejtve”, ami szintén jellemzi a jó harcsás wobit. Az egyik a kulcskarika, ebben a gyáriak általában gyenguszok, még olyan gyártók wobblerein is, mint a Rapala. Ezeket bizony cserélni kell Predatekre!
A másik ismérv pedig a végigdrótozott test. Ezt, ha nincs röntgenszemünk, nem tudjuk megállapítani, kivéve, ha már a rögzítési pontnál látszik, hogy a fül csak bele van öntve a műanyag terelő nyelvbe. Egyik jó ismerősöm egy kapitális harcsát veszített el úgy, hogy a nyelv letört fárasztáskor, neki meg maradt egy műanyagdarab és egy karika emlékül, a harcsa meg lelépett.
A csalik mellett egy másik számomra újdonságot kezdtem el használni a harcsázásaim során, ez pedig nem más, mint a multis bot, illetve multis orsó. Erre a Shimano Grappler BB201HG-t választottam, mert a többi multis orsótól eltérően hosszabb a hajtókarja, így kényelmesebb a használata. Semmiképp nem akartam belevágni egy horror összegű multis orsóba, mert ha mégsem jönne be, akkor ne bukjak akkorát, ezért választottam ezt a modellt. Egyelőre nem bántam meg, mert könnyen tudom használni és viszonylag kevés gubanccal megúszok egy-egy horgászatot.
Az alábbi kisfilm, remélem, visszaadja e nap élményét, milyen 50 tonna sneciben 5000 harcsát kergetni… na, ezért szeretem ezt!