Remekül alakult az év vége számomra süllők tekintetében. A Haldorádó fogási naplójába küldtem pár képet, amire a főszerkesztő is felkapta a fejét. Rögtön tudomásomra hozta, hogy nem bánná, ha több részes lenne a készülő, süllőcsalikat bemutató írás: „a téma időszerű és sokakat érdekel.” Elkezdtem végigolvasni az oldalon található műcsalikkal, süllő horgászattal kapcsolatos, cikkeket. Nem könnyű az asztalra új dolgokat letenni a témában, ez hamar kiderült. Megpróbálom azt a néhány fehér foltot eltüntetni, amit találtam, továbbá remélem, sikerül valami kis pluszt nyújtani a plasztik csalis horgászatban.
Először is nézzük meg magát a célhalat! Azt már sokan leírták, hol táplálkozik, mit mikor eszik… Fókuszáljunk még jobban erre, nézzük meg egészen közelről, hogyan ragadja meg a táplálékát! A süllő különleges ebben a tekintetben, mint minden ragadozónak neki is megvan a maga taktikája, technikája.
A balin fog és nagy száj híján villámgyorsan úszik, gyakran „leüti” áldozatát, hogy utána csak behörpölnie kelljen. De ha kell, óriási vákuummal kebelezi be a kiszemelt kishalat úgy, mint a legnagyobb ragadozó halunk, a harcsa. Bajuszos barátunk sincs ellátva túlzottan nagy fogakkal, szájjal annál inkább, és minden bizonnyal neki van a legnagyobb szívóereje. A csuka kezdősebességével gyakorlatilag legyorsulja, nagy szájával, félelmetes fogaival pedig a meglepetés erejét kihasználva ragadja meg táplálékát. De mi a helyzet a süllővel? A három leírt változatot, ha összegyúrjuk, akkor kaphatjuk meg a választ kérdésünkre:
Volt szerencsém akváriumban élőben is látni, ahogyan elkapja a kishalat, bár ez egy pillanat alatt történt. Lassított felvételeken látszik leginkább az utolsó fázis, ami egy hirtelen szájnyitással indul. Ilyenkor a víz nagy sebességgel áramlik be a szájába a táplálékkal együtt, majd a záruló szájjal a víz a nyíló kopoltyúfedőin keresztül szinte ellenállás nélkül távozik. Közben a süllő még egy farkcsapással is rásegít, hogy az áldozatnak semmi esélye ne maradjon. Mi ilyenkor egy koppanásnak nevezett hirtelen ütést érzünk, esetleg belazulást, elnehezedést a támadás irányától függően.
A süllő szája nyitott állapotban egy tölcsérhez hasonlít. Amilyen könnyen bemegy, pont olyan könnyen tud távozni akadás nélkül a csali. Kevés hely van, ahol jól akadhat a horog, a bevágás ezért nagyon lényeges! Sokan azt vallják, hogy kell a kapás után egy gondolatnyi kivárás, azután hadd szóljon. Én reflexből, szinte azonnal beütök, ahogy megérzem a kapást.
A fenti képeken jól látszik milyen a „tökéletes” akadás. Ha jól vezetjük a megfelelő méretű csalit, és ha a süllők étvágyuknál vannak, ilyenekre számíthatunk!
A garat viszonylag szűk,(ez a képeken is megfigyelhető), ezért részesítik előnyben táplálékként a karcsúbb halakat. Ezeket, ha kisebbek, szinte azonnal nyelik. Persze hallani történeteket, mikor a félkilós dévért fogta meg fárasztás közben egy tüskéshátú. Valószínűleg egyéb okok váltották ki a támadást, nem hiszem, hogy táplálkozás céljából kapta el a derekát.
A kapásról már mindenki fejében van egy kialakult kép. De mi történik, ha az áldozat történetesen egy műcsali, amit olyan zsinóron vontatunk, aminek a nyúlása a nullához konvergál!? Ha túl gyors a bevontatás, akkor a szívóerő nem tudja szájüregen belülre juttatni a csalit. Próbáljunk minél lassabb tempót diktálni (főleg igaz ez hideg víznél). Ne húzzuk ki a süllő szájából a csalit!
„Lazát” mégsem adhatunk, mert mikor rájön a csalásra, könnyedén megválik a táplálékutánzattól. Meg kell találni azt a sebességet, amikor feszes zsinór mellett még éppen van a csalinak annyi lehetséges visszamozgása, hogy kellően mélyre tudja nyelni a süllő még akkor is, ha hátulról érkezik a támadás.
Szerintem ezek után már senki sem firtatja, miért nem kötök vendéghorgot a gumihalak, twisterek farkához. Minden bizonnyal sokkal több külső akadásom lenne, szájkörnyéki, de külső.
Süllőhorgászat során indokolatlannak tartom (főleg este) az óriás csalikat, annál is inkább, mert ezeket többnyire oldalról próbálja elkapni - ilyenkor ritkán kerül szájon belülre a horog és valószínűleg nem fogja beforgatni a gumit…
A gumihalak, twisterek teste nélkülözhetetlen, mert fontos szerepet kap az úszás közben egyensúly megtartásában, hiszen ezen keresztül ül fel a jighorogra, ami stabil tartást ad a csalinak. Rezgéskeltésben viszont a test szerepe elhanyagolható: a rablóhalak sötétben a farok által leadott rezgéseket érzékelik! Valószínű, ha csak a twister farkat szúrnánk a jighorog végére, az hasonlóan ingerlő lenne, mint egy testtel rendelkező…
Hiába választunk tenyérnyi gumiszörnyeteget, ha pinduri farokkal rendelkezik, akkor a süllő sötétben olyannak, akkorának fogja „látni”, amilyennek vagy amekkorának a farok rezgése sejteti. Ezt úgy kell elképzelni, mint a hangot - ami szintén egy rezgés -, legyen e példában a süllő „füle” az oldalvonala! „Hangos kiabálást” tudunk kelteni a körforgókkal, csörgős wobblerekkel. Halk beszélgetés a gumik által keltett rezonancia. Ha a víz hullámzik, folyik, ezeket a hangokat túl kell „kiabálni” a csalikkal, hogy felkeltsék a ragadozók érdeklődését. A mederfenék közelében nagyobb a csend, ezért eredményesek gyakran a „halk szavú” gumik. Ezek után fölösleges a drótelőke negatív hatásaival foglalkozni. Maximum kistestű wobblereknél kell figyelembe venni, de ott is csak mint a mozgást esetleg lebutító zavaró tényezőt.
A plasztikcsali kiválasztásánál számomra lényeges, hogy süllyedés közben is megfelelően mozogjon. Ezt legegyszerűbben úgy ellenőrizhetjük, ha magunk elé engedjük a part szélén. Tehát egy prototípust kell vásárolni, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban (boltban e jellemzőt nem könnyű megállapítani). Szóval, mikor teszteljük az új csalinkat és nem kezd el vadul kalimpálni, próbáljuk meg nagyobb jigfejjel. Ha így sem mozog süllyedés közben, többet ne vásároljunk ilyen csalit. Még az első bedobás előtt érdemes megfigyelni, hogyan reagál a különböző tempójú belerántásokra, lassításra, gyorsításra, beleemelésre. Már ilyenkor kitalálhatunk különböző figurákat, amivel rávesszük a ragadozókat, hogy megegyék.
Színek tekintetében a feltűnő, világos színeket favorizálom. Talán nem véletlen, hogy ezeket szeretik a legjobban:
„Régóta kísérleteznek a süllő gyors és egyszerű takarmányozáson alapuló felnevelésén. Ennek keretében a pisztrángtáphoz hasonló szemcsékből, darabokból álló takarmánnyal próbálják etetni a süllőket, és a legnagyobb sikereket sárga színű takarmánnyal érték el.” (Idézet Füstös Gábor Wobblerek, Wobblerezés című könyvéből). E sorok is alátámasztják az általam előszeretettel használt zöldes, sárgás és fehér színű plasztikcsalik létjogosultságát.
A jigfejeket tömeg, horogméret és horogerősség szerint csoportosítom és vásárlom. A jigfej alakjánál leginkább a hagyományos gömböt favorizálom. A színe számomra nem lényeges.
A meghorgászni kívánt vízmélységtől függően kell szerelni a csalit. Értelemszerűen minél mélyebben akarjuk prezentálni, annál nehezebb fejet válasszunk.
Nagyobb csalihoz hosszabb szárú horog illik. Az utóbbi években teljesen kielégítő a boltok választéka ezen a téren. A horog méretét a végtelenségig nem lehet növelni. A csukahorgászatnál alkalmazott, giga gumiszörnyek esetében természetesen illik vendéghorgokat alkalmazni, ha sikeres akasztást is szeretnénk… Mivel mi süllőre dobálunk, maximum 6/0-7/0-s horgokkal operálunk, és 15 centi fölé nem nagyon megyünk a csalikkal sem.
Ismeretlen, akadós terepen szeretem a kihajlós horgokat, eddig még nem vesztettem halat ilyen horog miatt. Csalit viszont - erős horog leakadása révén - már rengeteget. Erős fonottal, kihajlós horoggal, megfelelő kötéssel (az első képeken megnézhetitek, hogyan kötöm fel: not-a-knot, forgó, kapocs) egész sok csalit megmenthetünk: tíz leakadásból kilencszer én vagyok a győztes. Vigyázzunk! 2-3 kihajlítás után a horgok elveszítik erejüket és könnyen törnek. Ilyenkor új jigfejet szerelek, de legalább a test megmaradt. Mikor követ fogunk, nem árt, ha kéznél van a fenő. Csorba horoggal nem érdemes a csontos szájú ragadozó elvesztését kockáztatni.
Most néhány kép segítségével bemutatom, hogy szoktam szerelni a twistereket, gumihalakat. Lehet, hogy sokaknak ez lerágott csont, de higgyétek el, láttam már érdekes dolgokat a vízparton! A legdurvább az volt mikor egy 15 g-os fejjel ellátott 5/0-s horogra 2 db 3 cm körüli, sügérezésre alkalmas mini gumi volt feltűzve, ami kb. úgy festett, mint egy nagy pontyozó horgon 2 szem csonti. Kérdeztem, „Hogyan gondolta ezt?”. A válaszon lepődtem meg a legjobban: a horgászboltos válogatta neki össze. Ez a kis sztori is azt igazolja, nem lehet elégszer ismételni. Horgászboltosok nagyon, a tapasztalt öreg rókák viszont ne figyeljenek! :-)
Ha mindenki beszerezte a megfelelő gumikat és a hozzájuk illő jigeket, akkor majd megnézzük, hogy milyen felszereléssel, milyen vezetési technikákkal lehetünk eredményesek.
Végezetül: a kivétel erősíti a szabályt, rossz csali nem létezik, csak finnyás halak, ezt senki ne feledje!
Kecskés Viktor (victorcnr)
