Szenzációs amurfogás

Szenzációs amurfogás

A közelmúltban olyan szenzációs fogásnak lehettem tanúja, amely bizony nem hétköznapi! Török Ákos egy 30,5 kg tömegű amurt fogott egy olyan természetesen vízen, amely mellett a legtöbben úgy mennek el, hogy „jé ebben van hal is…?” A fogás helyszíne a Duna-völgyi-főcsatorna, amely kb. 16-18 méter széles, ám helybéli és az itt szerencsét próbáló kitartó horgászok jól tudják, hogy a halállománya káprázatos. A fantasztikus fogás híréről barátomtól értesültem. Ákos egy sms-t küldött hajnali kettő órakor, melyben ennyi állt: „nyurgaponty 7 kilogramm, amur nem tudom, mert kiakadt a 25 kilós mérleg!” Mintha egy vödör hideg vizet öntöttek volna a nyakamba, úgy ugrottam ki az ágyból! Egy perc alatt felöltöztem, és mérleggel, fényképezővel a zsebemben ugrottam a motorra.

Ahogy odaértem, nem mindennapi látvány fogadott. A hal a pontyzsákban várt. Ahogy fényviszonyok lehetővé tették a fotózást és mérlegelést, azonnal hozzáfogtunk. Nagy körültekintéssel végeztük, nem szerettük volna, hogy megsérüljön ez a gyönyörű hal. A mérleg 30,5 kilogrammnál állt meg! Szinte hihetetlen, még el sem kezdődött igazából az amurhorgászat igazi szezonja. A hal visszaengedése előtt szerettem volna néhány képet készíteni róla, mely nehéz feladat volt a hal nagy súlya és nyugtalansága miatt. A néhány gyors fotó elkészítése után vissza is került a csatorna vizébe. Ekkor jegyezte meg Ákos, hogy ilyet ezen a vízen nagyon ritkán látni. Az itt horgászók zöme - amivel nem követ el semmilyen szabálytalanságot - elviszi a hatalmas ponty és amur matuzsálemeket… De hát, mint tudjuk ugyanez a sors vár a legtöbb hasonló halra, amelyet természetes vízen fognak, miközben nem értik a horgászok, hogy miért fognak egyre kevesebbet és kisebbeket. Azoknak a vizeknek, amelyeknek van gazdája, ilyen nem fordulhat elő!

Török Ákos és a 30,5 kg-os amur. A hal impozáns méretei mellett feltűnő a hatalmas farokuszonya

Ezután barátomat kérdeztem a nem hétköznapi fogások körülményéről. Kiderült, hogy négy napja etette a helyet, a horgászat megkezdése előtt. Könnyen tehette ezt, hiszen lakóhelyétől mindössze 10 percre van a csatorna. Az etetés előfőzött szemes magvakból (kukorica, búza, tigrismogyoró) és Black Label Baits Sweet Pineapple (édes ananászos) bojliból állt. Este hét óra tájt érkezett a csatorna partjára. Az etetés és bedobás után hosszas csend következett. Tíz óra körül érkezett az első kapás, amely során a megakasztott hal megállíthatatlanul tört egy bedőlt fa irányában. Sajnos el is érte, és eltépte a zsinórt! Ákos nagyon bosszús volt, mert érezte, hogy komoly halat veszített el. Gyors szerelés után minden visszakerült a helyére. Néhány órás pihenő után egy félelmetes erejű kapás jelentkezett a másik boton. A hal úgy húzta a nyeletőféket, mintha a horog egy csónakba akadt volna. A nyeletőfék átváltása után lepődött csak meg igazán Ákos, ugyanis ugyanazzal a lendülettel húzta az ismeretlen ellenfél a zsinórt, mintha mi sem történt volna. Körülbelül ötven méterre a hely felett sikerült megállítani, majd szép lassan visszacsalogatni. Negyven perc kemény fárasztás után tudta megszákolni ezt a fantasztikus, nem hétköznapi amurt. Hajnalban sikerült fogni még egy 7 kilogrammos nyurgapontyot, mely megkoronázta az éjszaka eseményeit! Fotózás után mind a két hal visszakerült éltető elemébe!

A gyors és kíméletes mérlegelés és fotózás után a hal visszanyerte szabadságát!

A fogás körülményei

Halfaj: amur

Súly: 30,5 kg

Hossz: 109 cm

Kerület: 84 cm

Időpont: 2007. április 26. 1:30 (éjszaka)

Helyszín: Duna-völgyi-főcsatorna (a pontos helyszínt a halállomány védelme érdekében nem adjuk meg)

Felszerelés

Bot: FOX Warrior XT 2,75 Lb - 3,6 m

Orsó: Spro Incognito LCS 880

Főzsinór: FOX Camo Soft Steel 0,31 mm

Horogelőke: FOX Snare 25 Lb - 30 cm

Horog: FOX Arma Point Teflon SSBP 6-os

Végszerelék: 80 cm hosszú FOX Camo Leadcore 45 Lb ólombetétes előkezsinórral kombinált fix végszerelék, amely horgán a csali 2-3 cm-re volt meglebegtetve

Ólom: FOX Kling On 106 g

Csalogatóanyagok és csali

Csalogatóanyagok: a 4 napos előetetés során kb. 20 kg előfőzött szemes magvakból (kukorica, búza, tigrismogyoró) álló keverék és naponta 1-1 kg Black Label Baits Sweet Pineapple (édes ananászos) bojli került be a később meghorgászandó területre.

Csali: 1 szem Black Label Baits Pop Up Bojli - Sweet Pineapple (édes ananász ízesítésű). A dobozban több különböző formájú található, ebből Ákos szándékosan nem gömbölyű, hanem kutyacsont formájút tett a horogra. Ezt néhány csepp Black Label Baits Fruity Thrill (gyümölcsös) bojlis aromával még felturbózta. A várt hatás nem is maradt el!

Haskó Tamás (carpjunior)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.