A horgászat társasjáték. Egyrészt maga a kiszemelt zsákmány is részese a játéknak, másrészt, ha az ember a barátaival ül ki a vízpartra, akkor abból ritkán lesz véresen komoly peca. Ilyenkor a horgászat mellett sok minden mással is foglalkozunk. Egymás ugratása, sztorizgatások, tréfás beszólogatások színesítik a napot. Természetesen a halfogás ilyenkor is fontos, hiszen nincs annál jobb, mikor egy társaságban épp mi fogjuk a legtöbbet. Különösen igaz ez akkor, ha a baráti brancsban mi vagyunk az igazán amatőr, hétvégi pecások. Nos, magam is „elszenvedtem” egy ilyen napot, és ha már szenvedtem, akkor előre sejthető, nem én voltam aznap a cimbik között az amatőr, sokkal inkább a profi, akit elpáholtak halfogás terén. Hogyan történt? Egy messzi-messzi galaxisban…
Az egész egy általam szervezett „céges” horgászversennyel kezdődött. Tudtam, hogy vagyunk páran, akiket közös hobbi köt össze, és gondolva egy merészet, horgászversenyt írtam ki. Vagy az időpontot nem választottam meg jól, vagy nehéz az ország minden szegletében élő kollegáknak optimális helyszínt találni, de végül mindössze három munkatárs jelentkezett a megmérettetésre. A versenyt természetesen lefújtam, de két lelkes barátommal abban maradtunk, hogy hármasban elugrunk azon a napon valahová, ha már beterveztük aznapra a horgászatot. Egy olyan vizet kerestünk, ahol még egyikünk sem horgászott. A kiszemelt helyszínek között volt Maconka. Barátaim is hitetlenkedve kérdezték, hogyhogy még nem jártam Maconkán? Megnyugtattam őket, hogy korábban voltam ott egy versenyen, így abból az egyetlen horgászatból komoly, messzemenő következtetéseket tudtam levonni.
Azon a versenyen, bár messze nem úgy szerepeltem, ahogy szerettem volna, nagyon megfogott valami a vízben. A rendezettsége, a környezet szépsége és valamiféle báj az, ami miatt szerettem volna újra ellátogatni a partjára. Nem kellett sokat győzködni a többieket sem, így 3:0 arányban Maconkának szavaztunk bizalmat. Igaz, hogy csak egy laza pecáról volt szó, mégis mindhárman nagyon odatettük magunkat a felkészülésnél. Három különböző módszer készült összecsapni. Gabi spiccbottal, Tibi fenekező és rezgőspicces botokkal, míg én matchbottal készültem. Ahogy az lenni szokott, elolvasgattam a vízzel kapcsolatos tudnivalókat és begyűjtöttem pár hasznos infót a barátoktól. Tudtam, hogy Döme Gabi elég jól kiismeri magát a terepen, ezért szívesen vettem a tanácsait, hogy hová érdemes ülni, mivel érdemes próbálkozni.
Elsősorban a feederezéshez kaptam hasznos tanácsokat, és ráadásként küldött két doboz csalizó pelletet, egy kiló etetőanyagot és egy Pellet Packot is, ami szerinte jól fog ott működni. Az egyik Haldorádó Borsos Hybrid, a másik egy Haldorádó Borsos Hybrid Pop Up pellet volt, míg az etetésre a már jól ismert Magyar Betyárt rejtette a csomag. Felcsörögtem Tibit, hogy ha nem okoz neki gondot, akkor a fenekezéshez megoldott a csali és etetőanyag kérdése, és mivel egyébként is szerette volna kipróbálni a Haldorádó termékeit, gálánsan lemondok róluk az ő javára. Barátom igazi amatőr, a szó jó értelmében. Ritkán és keveset horgászik, de nyitott minden újdonságra, meghallgatja és megfogadja a jó szándékú tanácsokat, így örömmel vette a felajánlásomat. Egyedül abban kért segítséget, hogy a számára újdonságnak számító csalik, etetők felhasználásának módját is mutassam meg. Az úttörő ahol tud, segít, ahol nem tud, ott árt, így megnyugtattam barátomat, minden tőlem telhetőt elkövetek sikere érdekében.
A megbeszélt hajnalon a Maconkai-víztározó büféjénél találkoztunk. Egy finom kávét követően elindultunk a horgászhelyeink felé. Szerencsére a tározó körül elvégzett munkálatok eredményeképp autóval közelíthettük meg a vizet. (Korábban nem lehetett egyszerű a felszerelések behordása, lévén a jobb helyek zöme nem a parkolóhoz igazodott.) A gáti versenypálya úgynevezett mélyvízi szakaszára telepedtünk le, és mindenki a maga tempójában látott munkához. Gabi a spiccbottal gyorsan elkészült és már javában szedegette a keszegeket, amíg mi Tibivel komótosan pakolásztunk. Biztosítottuk barátunkat arról, hogy mivel idő előtt kezdett a horgászathoz, a versenyből azon nyomban ki is zártuk, így a harmadik helyezése már biztosított. Én gyorsan elrendezgettem magam körül mindent, majd Tibinek segítettem a felkészülésben. Gyorsan kiderült, hogy számos aprócikk hiányában szenved, amelyek szükségesek lehetnek a pecához, és rengeteg felesleges kacatot hord magával, amire semmi szükség. Összeszedtem neki a ládámból a legfontosabbakat. Vékony fűzőtű, stopper, megfelelő horog, vékony, de erős monofil előke.
Először az etetőanyagot vettük kezelésbe. Cimborám még nem horgászott korábban Pellet Packkal, így hitetlenkedve szemlélte, hogyan rontom el az egészet. „Ebből a vizes trutymóból lesz ma valami?”, kérdezte. „Mire az etetőanyaggal elkészülünk, ez is pont jó lesz!” A kaja bekeverésénél barátomban végleg előtörtek a régi disznótoros emlékek. A füstön fellógatott kolbászok és disznósajtok lebeghettek lelki szemei előtt, mert nagyokat nyelt, miközben a vöröses etetőt kavargatta. „Na, Tibikém, amíg ezek pihennek, szereljük fel a botjaid!”, adtam ki az ukázt. Tibor nagyon vigyáz a cuccaira, így eltartott egy ideig, míg minden bot és orsó előkerült, de közben legalább meghallgathattuk a házra került szürkemarha-koponya hiteles történetét, és azt, hogy miért is jó, ha katakombát csinálunk az otthonunkból. Viccesen megkérdeztem, hogy egy lófarkas lókoponyát nem szeretne-e beszerezni, mire teljes lelki nyugalommal közölte, hogy már az is megvan. Tovább már nem mertem feszegetni a témát, inkább a felszerelésre összpontosítottam.
Egy 390-es keményebb feederbotot szereltünk fel a már rengetegszer bemutatott módon. Gubancgátlós bordás kosár, megütköztetve, forgóval, rövid előkével. Egyszerű, de hatékony, amit lehet még tovább bonyolítani, kinek-kinek vérmérséklete szerint. Előkerült egy klasszikus, egyszerű fenekező bot is a táskából. Erre is hasonló montázs került. A botokat nem volt egyszerű elhelyezni, mivel barátom leszúróit igen nehézkes volt a beton-kő kombinációban megfelelően rögzíteni, de ahogy az Excalibur is beleállt a kőbe, ezek a fránya vasak is elnyerték méltó büntetésüket. (Természetesen Tiborunk felvéste a bevásárló listájára az állványos feederbot-tartót, amit azóta be is szerzett.) Az etetésben segítettem neki, kiakasztott zsinórral bedobtam a Pellet Packot, mármint annak tartalmából készített „pelletséget”, ami közben lám, tökéletes állagúvá érett. Tibi hitetlenkedve, félve szemlélte ténykedésem, hol a botja testi épsége miatt aggódott, hol a meghorgászandó távolságért. Az alapozás után megmutattam, hogyan kell a Borsos Hybrid Pelletekből hatékony csalit készíteni, megtöltöttük a kosarát, majd végre bedobtunk.
Barátom kényelembe helyezkedett és rágyújtott. Én is használatba vettem a matchbotot és becsúzliztam az alapozásra szánt félvödörnyi kaját. Kezdetét vehette végre a „verseny”, amiből, mint jeleztem, Gábor cimboránkat idejekorán kizártuk. Ez jó döntésnek bizonyult, mert már idegesítően sok keszeget, kárászt, compót gyűjtött össze. (Az én horgászatomról most ne essen szó, mivel az egész délelőttöt és a délután nagy részét kapás nélkül ültem végig. Halat azért fogtam, sőt, de ne szaladjunk ennyire előre! Valaki korábban egy fórum-hozzászólásban sérelmezte, hogy miért nem írok a betlikről. Nos, akkor, íme, én a matchbottal kapásig nem jutottam azon a napon. Ennek több oka is lehet, de ezek felderítése maradjon titok. Gábor barátom spiccbotozása is megérne egy misét, de mivel őt kizártuk, rá több szót nem vesztegethetek. :-))
Térjünk vissza inkább Tibihez, elvégre ő az, aki most - úgymond - „tesztelt”, legalábbis számára ismeretlen dolgokkal próbált halat fogni. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva, hamarosan valami lecsavarta a botját. Tiborunk keményen küzdött, de a ponty, miután megmutatta magát, búcsút intett. Elhangzott a jellegzetes, „Ezt nem hiszem el!” felkiáltás, majd „Tibor reloaded” következett A csali újrahasznosítás céljából már repült is vissza az előbbi nyerő helyre.
A fűszeres kombináció felpiszkálta a pontyok érdeklődését, mert folyamatosan borzolták cimborám idegeit. Váltakozó sikerrel folytatódott a küzdelem, hol a pontyok, hol pedig Tibi győzedelmeskedett. Az etetőanyag és a pelletek szépen adták a halat, de igazából inkább az apraját. (Volt pár szebb akció, ami jobb halat sejtetett, de ezek mindig az „Ezt nem hiszem el!” felszisszenéssel végződtek.) A nagy ponty reményébe barátom beélesítette a nagyágyút. A fenekező botra kimondottan nagy szemű Hybrid Pop Up pellet került, és már repült is a nehéz kő… „Már csak a karika kapásjelző hiányzik!”, tréfálkoztunk, mire Tibi blazírt arckifejezéssel közölte, hogy azt otthon felejtette, ezért rögtönöznie kell. Egy félbehajtott nádszálat, mit nádszálat, úszó nádszigetet helyezett el a zsinóron. Természetesen rögtön elindult a poénkodás, de csak addig, míg az improvizált jelzőként funkcionáló torzsa fel nem csapódott, amit a nyeletőfékes orsó surrogása követett.
Szép potyka került partra, igazolva az alkalmi swinger működését. Ekkor jött el az a pillanat, hogy feladva matchbotozásomat, kunyeráltam barátomtól egy feederbotot. Gyors szerelést követően „betyárosan hybrid borsosan” bedobtam oda, ahol egész nap csak a vizet bámultam. Fontos megemlíteni, hogy a matchbotra „full édes” kaját lőttem, ezért kíváncsi voltam arra, hogy vajon csak a kaja ízhatása lehetett a gond, vagy történetesen egy harcsafészek közepébe horgásztam? A ládámra fektettem a botot, és elindultam segíteni Tibinek szerelni. Cimborám ugyanis időközben leamortizálta a felszerelést a tipikus, spiccre csavarodott damil esete Tóth Marival effektus hatására.
Mielőtt azonban nekifoghattam volna a karitatív tevékenységemhez, a nyeletőfékes orsómról megindult a zsinór, majd lassan maga a bot is. Az utolsó pillanatban sikerült elcsípnem, és rögtön éreztem, ez a becsülethal kihúzhat a pácból. Sejthetitek, mit kaptam addig én, a profi. Óvatosan fárasztottam, hiszen a nap egyetlen hala volt számomra, de ígéretesnek tűnt a legnagyobb hal díjára. A ponty jellegzetes, nagyobbakra jellemző, komótos bandukolással nyitott, majd magasabb fokozatba kapcsolt. Háromszori „Hát ezt nem hiszem el” után sikerült megszákolni a „nap halát” egy 7 kiló körüli tükrös képében. Megmentettem a mundér becsületét.
Tibi megkért, hogy mutassam meg neki, hogyan kell egy szebb pontyot megtartani a fotózáskor, így kapva az alkalmi oktatáson, az ő kezében fotóztam le a halat. Nem olyan egyszerű egy szebb halat lefotózni, erről barátom is megbizonyosodhatott. Vagy a kezünk takarja ki, vagy kiugrik a kezünkből. Én sem szeretem az efféle fotózásokat, így most örömmel voltam a kamera túloldalán, ahonnan könnyedén hinthettem az igét. Most feljebb, lejjebb, jobbra, balra, felém, magad felé, nézz fel, nézz le, nézz bután, most mosolyogj! Gábor barátunk persze rögtön tromfolt, hogy „Persze, majd mindenkinek azzal fogsz dicsekedni, hogy ezt te fogtad!”… Nos, ezekkel a sorokkal is lelepleződne Tiborunk, így efféle kísérleteknek értelme nincsen a jövőre nézve, illetve nyertem egy korsó sört is, amiért ezt most papírra vetettem :-)
A pontyommal befutottam a második helyre, mivel spiccbotos Gábor barátunkat - nem győzöm hangsúlyozni - kizártuk a versenyből. :-) Tibor haltartója még rejtegetett pár szép pontyot, kárászt, így a képzeletbeli elsőséget igenis Ő szerezte meg, büszke is voltam rá nagyon. Bebizonyosodott, hogy a fűszeres kaják és borsos pelletek jobban érdekelték a pontyokat, mint az én édes jellegű etetőm. (A Haldorádó Hybrid és Pop Up borsos pelletekkel könnyedén tudtuk balanszírozni a horgot, és a halak kivétel nélkül a lebegtetett csalit vették fel. Ha klasszikus, elfektetett előkével dobtuk be a horgot, nem volt érdeklődés, míg ha megemeltük azt, hamarosan elhúzta egy potyka.)
A történethez tartozik az is, hogy Tibor ezek után rendesen bevásárolt (pont ezt követően volt egy akció a portálon), így most már teljes Haldorádó fegyvertárral indul a halak ellen. Ha valahol felhangzik a „Hát ezt nem hiszem el!”, akkor higgyétek el, barátomat érte újabb - reményeim szerint - kellemes meglepetés az újdonságoknak köszönhetően. Azt gondolom, nem ez volt az utolsó közös horgászatunk, mert Tiborral együtt pecálni nagyon szórakoztató. A ló koponya hiteles történetére is kíváncsi vagyok, így majd beszerzek valami újabb finomságot, amit a halak elé vethet. Úgysem tud nemet mondani :-)
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Polyák Csaba
