Mystic - sokat sejtető névvel rendelkezik ez a bizonyos, békéshalak horgászatához ajánlott, de mesterséges anyagú, tubusos kiszerelésű csali. Ismertetői szinte ódákat zengnek róla, ám a legtöbb horgász, aki közelebbről megnézte (netán meg is szagolta!), ezt fenntartásokkal fogadja. Magam is így voltam ezzel…
Még az elmúlt évben, nyár elején kaptam Döme Gábortól a Mystic csalik sorozatából némi mintát - kipróbálásra. Jó 10-15 éve egyszer már belefutottam e termékbe, és amennyire emlékszem, semmi érdemi sikert nem értem el vele - igaz, akkoriban nem is járt hozzá épkézláb használati útmutató (úgy kínálták mint „szúnyoglárva-ragasztót”…), és késztetésem sem volt, hogy erőltessem. Ezért nem lepett meg, hogy Gábor erősen szkeptikusan állt hozzá sugallt fogósságához. Azonban semmire nem szabad ab ovo kijelenteni, hogy használhatatlan, pláne arra, amit a gyártó és a forgalmazó ilyen nagyra tart. Ezért aztán rutinosan háttérbe szorítottam azt az önkéntelen fanyalgást, amit - kis önvizsgálat elárulja! - csak az előítélet táplált, és szigorú tesztelésbe fogtam.
Először is ismerkedjünk meg a tesztalannyal!
Az első meglepetés akkor ért, mikor utánajártam a csali eredetének. Nem kisebb személyiség, mint a versenyeredményei révén méltán híres francia Robert Tess „felelős” a kezdeményezésért… ennek megfelelően a Mystic komoly múlttal rendelkezik, 1950. óta létezik, a piacra 1951-ben került! A gyártó cég szerint mára igen népszerűvé vált (tán csak frankhonban?), és minden, a pontyfélékhez tartozó hal horgászatához eredményes. Eleinte kizárólag piros színben készült, ma már igen széles a paletta: a sárgával búza- vagy kukoricaszemet, festett csontit, a fehérrel csontit, kenyeret, a zölddel algacsomót, a narancssárgával ikrát utánozhatunk. A „hagyományos” színek mellett újdonságként megjelenő fluoreszkáló változatokat a sötét (mély vagy zavaros) vizekre ajánlják.
A Mystic termékek hazai forgalmazójának honlapján részletes használati útmutatást találunk, de ezt én - bevallom - inkább csak tájékoztató jellegűnek, és nem kötelező érvényűnek tekintettem. Az „ujjbegyre nyomás” módszerét például nemigen alkalmaztam - ez amúgy is csak a gyúrható változatoknál vezet gyors sikerre; inkább a közvetlenül horogra nyomtam a pasztát, illetve pasztákat, hiszen többféle színkombinációt is kipróbáltam. A teszt egyértelművé tétele érdekében teljesen mellőztem a természetes csalikat, azaz a horogra Mystic mellé soha nem tettem mást.
Pár szót „muszáj” vesztegetni a csali anyagára is. Szaga (mert illatról itt nem lehet beszélni) sokkoló, agresszív. Aki dolgozott már hagyományos (piros tubusos) Technokol Rapid® ragasztóval, annak ismerős lesz a buké. E ragasztó és a Mystic anyagának meghatározó eleme minden bizonnyal ugyanaz a poli(vinilacetát) (PVAc), aminek oldószere elsősorban az etil-acetát - ennek szaga válik használat során uralkodóvá. (Megjegyzendő, hogy az etil-acetát nagy töménységben egészségkárosító és hallucinogén anyag, meglepő módon azonban kis koncentrációban a málna fő zamatanyaga). A Mystic csalik tehát alapvetően az fent említett ragasztóhoz hasonló állagúak és viselkedésűek: a tubusból kinyomott anyag képlékeny, megfolyásra hajlamos, erősen ragad minden száraz és pormentes felületre, ugyanakkor rövid idő alatt „megdermed”, felülete beszárad, ami miatt ragadósságát elveszti, viszont belsejének képlékenysége révén ruganyos marad. Teljes átkeményedése hosszú időt (több órát) venne igénybe, amitől horgászat során nem kell tartani. Főleg, ha a halak is partnereink lesznek! A Mystic csalik gyúrható változata valamivel könnyebben kezelhető: a tubusból kinyomva jobban, hamarabb formázható anélkül, hogy az ujjunkra ragadna. A hagyományos változatoknál az ujjal való alakítással vagy a kissé már beszáradt, vagy a vízben már perceket eltöltött csalin érdemes próbálkozni (különben felragad a bőrre, és ledörzsölni is alig lehet).
Nyár derekán a Balaton igencsak felmelegedett - ebben az időszakban bizony nem volt olyan egyszerű a halfogás (különösen a pontyfogás!), mint amit a tavaszi hónapokban megtapasztalhattunk. Egy kisebb időjárás-változás után döntöttem úgy, megkezdem a tesztet. Lehűlést ugyan nem hozott a szél, de a vizet alaposan felkeverte. Az addig kristálytiszta nádszegély híg tejeskávévá változott… Ezt akartam a tesztben kihasználni, hiszen így a horgászhely közel 2 méteres vizében a fenék felett kínált csali aligha a látvány alapján csalja majd horogra a halakat. „Már ha csalja…”, gondoltam.
A nyílt vízen a balatoni nádas előtti kb. 40 méterre alakítottam ki csúzlival egy kis etetett foltot, amit egy finom pickerrel horgásztam meg. A felszerelés egyszerű volt, 14-es zsinór, duplahurkos végszerelék, 10 grammos körteólom. A horgokat a csali méretének függvényében cserélgettem 16-ostól egészen 8-as méretűig.
Vagy tizenöt egykezes gombóc belövöldözése után először két szem csontival ékesített horgot lódítottam be - gondoltam, „megnézem”, hogy van-e egyáltalán hal az etetésen. A picker hamarosan jelezte: van. A tenyeres karikakeszeget visszaengedtem, majd jó időre elpakoltam a természetes csalikat - nehogy kísértésbe essek, hiszen a tesztelés a cél! A tömény oldószertől bűzölgő első csali-cseppet azért meggyőződés nélkül nyomtam a horogra…
A ragacsot aránylag könnyen rá tudtam nyomni a horogszárra, kis csavargatás után sikerült is elszakítani a tubusba vezető szálat. A piros színű csepp mellé egy hasonló méretű fehéret is nyomtam, persze azt már a horogöbölbe. Meglepően jól tartott, képlékenysége ellenére is igen rövid idő alatt önhordóvá vált a csali, azaz már nem folyt meg. Kinézetre sem volt rossz, csak hát a szaga…
Nem is vártam vele, nyomban beküldtem az etetésre. A pickert letettem, ráfeszítettem, és a csali használati utasítását kezdtem böngészni. Tíz másodperc sem telt el, mikor a botspicc akkorát mozdult, hogy a szemem sarkából is könnyen észleltem. „Mi a …?” A bevágás után kellemes meglepetéssel nyugtáztam, hogy hal van a horgon, és nem is tenyeres karika!
Egy dévér persze nem avat sikeressé egy csalit, ezért gyorsan visszadobtam a szerelést - a csali kicsit megsínylette az első kapást, de nem tűnt teljesen leamortizáltnak. Az újabb kapásra - hihetetlen! - semennyit sem kellett várnom: a ráfeszítés alatt a hal szinte kivette a kezemből a pickert…
A gondosan „felépített” csali-kompozíció persze megsemmisült. De a csali anyaga nem tűnt el - az időközben megszikkadt anyagot leszedtem a horogról és ujjbegyeim között gyorsan gyurmává nyomogattam. Így már nem nézett ki olyan csábítóan, de a zavaros víz mélyén a kinézet úgysem számíthat sokat (hogy mégis mi alapján találták meg és találták vonzónak a halak, rejtély!).
A nem várt sikerrel induló teszt nem zökkentett ki: kis idő múlva átváltottam természetes csalikra (csonti, pinki, csemegekukorica és giliszta), hogy kiderüljön, van-e és mekkora a különbség ezek és a Mystic fogóssága között. A természetes csalik jól hozták a halat, de bizonyos időszakokban a Mystic semmivel nem bizonyult rosszabbnak! Ha éppen kevesebb hal tartózkodott az etetésen, az élő csalik jobban beváltak, azaz ezekre valamivel kisebb időközönként érkezett a kapás, mint a Mystic pasztára. Az átlátszatlan vízben a vegyszerszagú és ragadós masszára kapó halak élménye arra sarkallt, hogy kipróbáljak mást is a horgon („lehet, hogy ma bármit felvesznek?”). Nos, se a horogra húzott befőttes gumi darab, se az üres horog nem jött be… egy fehér műanyag zacskó kis darabjára kaptam csak egy pici pöccintést, azt is 10 perc alatt. Ez meggyőzött, hogy akármit is találnak vonzónak a halak a Mystic-ben, ott kell lennie a horgon a masszának ahhoz, hogy halat fogjak… vissza is tértem hozzá.
Miután a csali fogósságáról meggyőződtem, kísérletezni kezdtem a színekkel és a rögzítési módokkal.
A nyílt vízen végzett tesztelés után pár nappal az elcsendesedő szélnek köszönhetően szépen letisztult a víz, különösen a nádas belsejében. Itt is akartam egy próbát tenni a Mystic csalival, hiszen itt éppen láthatósága révén lehet fogós - illetve még tán fogósabb, mint amit a zavaros mély vízben már megtapasztaltam. Ezúttal matchbottal és finom feltolós úszóval próbálkoztam. Az eredmény már kevésbé lepett meg, de inkább beszéljenek a képek:
Ezek után már csak egy komoly tesztelnivalóm volt, a kishalfogás. Kíváncsi voltam, mennyire használható ehhez ez a mesterséges csali. Nem ritka, hogy a rablózásra készülő horgász a nagy készülődésben pont a csak kis mennyiségben szükséges élő csalit (pinki, csonti) felejti otthon - az ilyen „balesetekre” jelenthetne megoldást az állandóan táskában tartható tubusnyi Mystic. Már ha beválik… ezt kellett kipróbálni!
Szokványos, de fekvő úszós sneciző szerelést állítottam össze, kevertem vagy kétmaroknyi snecis etetőanyagot, és neki is láttam.
Aránylag jól ment a küszözés. Annyira azért nem kapkodták a csalit, mintha pinkit vagy fél csontit használtam volna, de a rablózáshoz szükséges csalihal-mennyiség percek alatt így is összefogdosható volt. A Mystic sárga és a fehér változata jól bevált ehhez, de kíváncsi voltam még arra, mennyire lehet megbolondítani a halakat, ha a pirosból próbálok az árvaszúnyog lárvájához hasonló csalit készteni.
A tubusból kinyomott csepp végét letapasztva és kissé széthúzva száradni hagytam. Pár perc múlva ragacsossága már megszűnt, ujjbegyeim között pödörgetve még karcsúbbra tudtam formálni. A végén a horogra szabályosan felfűzhettem, mintha egy szúnyoglárvát több ízén keresztül tűznék meg. Már csak a próba volt hátra…
A sokadik sneci után elkapott a hév, és nagyobb eresztéket állítva megpróbáltam a méteres víz fenékközeli részén is, hátha sikerül más halat is „átverni” a szúnyoglárva-utánzattal. Nem kellet sokáig várnom.
Összességében a Mystic meglepően fogós mesterséges csali. Állagát és remek színeit tekintve ez eleve elvárható lett volna, erős vegyszerszaga miatt azonban az ember nehezen hiszi el, hogy beválhat. A halakat azonban - úgy látszik - ez nem zavarja… Ennél is izgalmasabb, hogy rossz látási viszonyok mellett is sikeresnek bizonyult, azaz nem csak a rikító színek miatt kóstolják meg a halak. Hogy ennek mi az oka, talányos (tán ez a gyártó egyik féltve őrzött titka), de lehet, hogy csak a levegőn gyorsan párolgó és ezért számunkra büdös etil-acetát az, ami a vízben alig oldódva csak egy enyhe, málnára emlékeztető bukét jelent a halaknak (ez csak tipp!). Próbálkozásaim során keszegre majdnem olyan jó csalinak tűnt, mint a természetes csalik (ha nagyon evett a hal, a természetes csalival elérhető kapások 80-100%-át hozta, ha gyengébben evett a hal, akkor csak 60-80%-át). Kishalazni is jó alternatíva, bár itt a természetes csalikhoz viszonyított hatása rosszabbnak tűnt, talán 50-70%-ra tenném. A szúnyoglárva-utánzat (ha sikerül jól „megalkotni”) ezzel szemben igen jól szerepelt, gyakorlatilag majdnem annyira hatásos, mint az eredeti, bár inkább a horgászpiacon ma elérhető műszúnyoghoz érdemes hasonlítani. Utóbbihoz képest a Mystic gyakorlati előnye azonban nagy, mert a belőle kialakított utánzatot nem a harmadik-negyedik hal gyötörte le a horogról, hanem a sokadik után és a horgászatot befejezve nekem kellett leszedni… Persze a közvetlenül horogra nyomott és még így, képlékenyen vízbe vetett Mystic csali nem ilyen tartós a horgon.
A Mystic tehát jó alternatíva lehet azoknak, akiknek bármi miatt gond vagy nyűg az élő csali biztosítása, és jól jöhet mindenkinek amolyan „biztonsági” csaliként, hiszen a táskában, ládában problémamentesen és hosszú ideig eltartható, minősége (ha mindig gondosan visszazárjuk a tubust) nem romlik. Komoly szerepet kaphat, pl. lékhorgászatnál is, ahol nem könnyű az élő csalikat megóvni a megfagyástól… és az a gyanúm, hogy rövidesen azokról a versenyekről is kénytelenek lesznek kitiltani, hol eddig csak a valódi és műszúnyog használata volt tilos…
Csörgits Gábor (csg)