Az előző részben a horgászbotok alapanyagait, és azok gyártásának néhány fontos mozzanatát igyekeztem bemutatni. Az ismertetést egy kis műszaki áttekintéssel folytatom, ami remélhetőleg hozzásegíti az érdeklődő olvasókat kedvenc eszközeink működésének jobb megértéséhez.
A horgászbot végső soron egy emelő szerkezet. Ha jellemezni akarjuk a mechanikai tulajdonságait, akkor nem kerülhetjük meg két fontos fizikai-műszaki paraméter, a rugalmassági modulus és a szakítószilárdság értelmezését. Ehhez gondolatban végezzünk el egy kísérletet. Függesszünk fel egy köteg karbonszálat, és akasszunk a másik végére 1 kg tömegű terhet. A köteg a teher alatt bizonyos mértékig megnyúlik, de a terhelést megszüntetve visszanyeri eredeti hosszát, tehát rugalmasan viselkedik. A terhelést fokozatosan növelve azt tapasztaljuk, hogy kétszeres (négyszeres stb.) súly alatt a megnyúlás mértéke is kétszeres (négyszeres stb.) lesz. Az anyag megnyúlásának mértéke egy határon belül arányos a terheléssel, az arányossági tényező pedig a rugalmassági modulus, vagyis az adott anyag merevségére jellemző állandó. Mértékegysége N/mm² (MPa), de ezt a horgászbotokról szóló - rendszerint amerikai eredetű - források nemigen használják. Ha meg akarjuk érteni az amerikai katalógusok adatait, akkor kénytelenek leszünk megbarátkozni a PSI egységgel, ha ami a “pound per square inch”, vagyis font per négyzethüvelyk rövidítése (brrrrr... egyébként 1 PSI = 6894,76 Pascal). A gyakorlatban ennek az egységnek a milliószorosával találkozunk (million PSI, vagy röviden MSI).
A rugalmassági modulus az anyag merevségét jellemző paraméter, tehát semmiképpen nem a karbon rostok számát, vagy más effélét jelent, ahogy azt egyes leírások sugallják.
Ha az előbbi kísérletben egyre tovább növeljük a terhelést, akkor a köteg egyszer csak elszakad. Ehhez a terheléshez tartozó fajlagos (vagyis egységnyi keresztmetszetre vonatkoztatott) érték az anyag szakítószilárdsága. Mértékegysége N/mm² (MPa), „amerikaiul” pedig szintén PSI, ill. annak ezerszerese (KSI).
A szakítószilárdság az anyag terhelhetőségét, erősségét jellemzi. Nem kevésbé fontos jellemzője a karbon szálaknak, mint a rugalmassági modulus, de a legritkább esetben utalnak rá a horgászcikk-előállítók.
Fontos, hogy ezt a két hasonló értelmű tulajdonságot (merevség, erősség) világosan megkülönböztessük egymástól. A horgászbot merevsége azt mutatja meg, hogy mennyire hajlik le egy adott súly alatt, az erőssége pedig azt jelenti, hogy mekkora terheléstől törik el.
Anyag (gyártó) | Rugalmassági modulus | Szakítószilárdság | |||
MSI | GPa | KSI | GPa | ||
Acél | 29 | 200 | 290 | 2 | |
Alumínium | 10 | 69 | 65 | 0,45 | |
Pókháló | n.a. | n.a. | 174 | 1,2 | |
Tölgyfa | 2 | 11 | n.a. | n.a. | |
E-üvegszál | 10,5 | 72 | 500 | 3,45 | |
S-üvegszál (Owens-Corning) | 12,5 | 86 | 600 | 4,14 | |
Kevlar 49 (DuPont) | 18 | 124 | 400 | 2,76 | |
Karbon, T700S (Toray) | 33 | 228 | 711 | 4,91 | |
Karbon, IM8 (Hexcel) | 44 | 304 | 810 | 5,59 | |
Karbon, M55J (Toray) | 78 | 538 | 583 | 4,02 | |
Karbon, K13B2U (Dialead) | 120 | 828 | 550 | 3,8 | |
A karbonszálakat merevségük (rugalmassági modulus) alapján négy kategóriába sorolják. 38 MSI alatt standard, 38-46 között közepes, 46-tól 64-ig magas, felette ultra magas modulusról szoktak beszélni. Fontos megjegyeznünk azt is, hogy a magas és ultra magas modulusú szálaknál erősebbek a közepes és az alacsony modulusúak. Ezért az utóbbiakat - a jó tulajdonságukat helyezve előtérbe - „high strength”, vagyis nagy erősségű karbonnak is nevezik.
Ezek a számok természetesen csak a szálakról szólnak, nem a kompozit anyagról, és végképp nem a kész botról. A kompozit tulajdonságait döntően befolyásolja a szál és a kötőanyag aránya is. Minél magasabb a száltartalom, annál teherbíróbb lesz az anyag. De ezen túl még sok múlik a botok méretezésén, a rétegrenden, a hőkezelésen, és a kivitelezés módján is. Tehát önmagában attól, hogy „high modulus graphite” van ráírva valamire, még nem kell automatikusan hanyatt esni tőle. Ez csak egyetlen - és talán nem is a legfontosabb - tulajdonsága egy botnak, és csakis a többi paraméterrel összefüggésben értelmezhető.
Biztosan mindenki találkozott már azzal a vicces plakáttal, amit némelyik műhelyben, vagy hivatalban szoktak kitenni a hirdetőtáblára:
Kedves Ügyfeleink!
Háromféle munkát végzünk: jót, olcsót, és gyorsat.
Ön ezek közül bármelyik kettőt választhatja.
A jó, és olcsó munka NEM GYORS!
A gyors és olcsó munka NEM JÓ!
A gyors és jó munka NEM OLCSÓ!
Valahogy így áll a helyzet a horgászbotokkal is, csak a könnyű, erős és merev tulajdonságokat kell behelyettesíteni a fenti mondatokba. Vagyis ha könnyű egy bot, akkor nem lesz annyira merev vagy erős, ha pedig merev és erős is, akkor biztosan nem lesz könnyű. Két jó tulajdonságot el lehet érni, de mindig a harmadik rovására. Ezért nem a tökéleteset kell keresni, hanem a felhasználás céljának megfelelő optimumot.
A horgászbot tervezőjének két alapvető eszköz áll a rendelkezésére a célja eléréséhez: a bot geometriája, és a megfelelő anyag kiválasztása. Geometriai kialakítás alatt a bot átmérőjét, falvastagságát, és kúposságát értjük. Az átmérő fontosságának bemutatására vegyünk egy érzékletes példát.
Egy csúcsminőségű 14,5 méteres rakós bot nem nyom többet 1 kg-nál. Képzeljünk el egy ugyanennyi anyagból készült, ugyanilyen hosszú, de tömör, kis átmérőjű rudat. Ha ezt a kísérleti „botot” a nyelénél fogva megemelnénk, akkor a spicce valószínűleg lenn maradna a földön. Ezzel szemben az ismert, cső szerkezetű botok belógása alig arasznyi.
Nem véletlen tehát, hogy a rakós botok - amelyekkel szemben elsődleges követelmény a merevség - mindig nagy átmérőjűek. Az átmérő növelésével viszont csökken a falvastagság, tehát egy ésszerű határon túl kezelhetetlenül érzékennyé, törékennyé válna a bot. Arról már nem is beszélve, hogy egy kályhacső vastagságú markolatot át se érne az ember keze.
A rakós botoknál a merevségen van a hangsúly, ám egészen mások az elvárások egy pergető bottal szemben. A dobáshoz a botnak tárolnia kell a lendítés energiáját, és tovább kell azt adnia az eldobott csalinak. A hal megakasztása után pedig legalább ilyen nagy szükség van a bot rugalmasságára. A merevség és hajlékonyság szükséges összhangját a bottest kúposságával, az elvékonyítás mértékével lehet elérni. A kúposság lineáris vagy attól eltérő kialakításával nagyon sokféle karakterű bot állítható elő egyazon anyagból is.
Egy horgászbot tulajdonságait azonban nem csak a geometriával, hanem a felhasznált alapanyag minőségével is befolyásolni lehet. Vegyünk alapul egy 33 MSI modulusú karbonból készült botot. Ha az alapanyagot 66 MSI modulusúra cserélnénk, akkor pontosan fele annyi anyagból lehetne ugyanolyan merevségű botot előállítani, ami éppen úgy viselkedik, mint az előbbi. Adott teher alatt pont ugyanúgy hajlik meg, csak éppen fele annyi a súlya! De mielőtt még pezsgőt bontanánk a nagy felfedezés örömére, azt is észre kell vennünk, hogy a bot súlyának csökkenésével egyidejűleg annak erőssége is lecsökken, legalább a felére! A beépített anyagmennyiség csökkentéséért tehát mindenképpen a bot teherbírásával fizetünk. Ráadásul a magas modulusú karbon anyagok a hagyományosaknál ridegebbek, így érzékenyebbek az ütésekre, pontszerű terhelésre. Egy lekönnyített, vékony falú horgászbot pedig különösen ki van szolgáltatva ezeknek a hatásoknak.
A korszerű „high modulus” botok persze tudják mindazt, amit tudniuk kell. Aki már fogott a kezében egy sok tízezer forintba kerülő pergető pálcát, az tudja, miről beszélek. Egy ilyen könnyű, feszes, ruganyos, jó csillapítású bot kényelmes, pontos, precíz horgászatot tesz lehetővé, és nem fárasztó egész nap kézben tartani. Azt viszont látni kell, hogy a tűréshatár keskenyebb ezeknél a botoknál. Azt a biztonsági tartalékot, amit a robusztusabb és nehezebb gyártmányokban a dupla mennyiségű anyag jelent, itt a horgász tudása és érzéke kell, hogy pótolja.
Akkor cselekszünk tehát okosan, ha a felhasználás céljának, rutinunknak, és nem utolsó sorban pénztárcánknak megfelelő horgászbotot választunk.
Ha erős botra van szükség, de nem kell hosszúnak lennie, és nem számít a súlya sem, akkor olcsón megúszhatjuk a vásárlást, mert egy masszív üvegszálas bot is megfelel a célnak.
A karbon-üvegszál kompozit botok gerincesebbek és könnyebbek a hagyományos üvegbotoknál. Szintén erősek, strapabíróak, és nem kell értük túl mélyre nyúlni a pénztárcába.
A standard és közepes modulusú karbon a legsokoldalúbb és legerősebb anyag. Könnyű, érzékeny, de gerinces és teherbíró botok készülnek belőle. A mai tömeggyártás mellett az áruk is elérhető.
A magas, de különösen az ultra magas modulusú karbonból már igazi „varázspálcák” készülnek. A finomságnak és tökélynek persze ára van. Egy átlagos peca sokszorosát is kifizethetjük egy ilyen műszerért, és kicsit több elővigyázatossággal kell bánni vele.
Az üzletben sajnos nem teszik a bot mellé a beépített karbonszövet gyártmánylapját, és nincs módunkban ellenőrizni az egzakt paramétereket sem. Segítségünkre lehetnek a választásban a bottesten található feliratok, ha helyesen tudjuk értelmezni azokat, de nincs könnyű dolgunk.
A karbon botokon gyakran találkozunk az IM-6, 7 stb. feliratokkal. Ezeket a kódszámokat eredetileg az amerikai Hexcel cég használta az általa gyártott karbonszálak jelölésére.
A cég honlapján IM-5 és IM-9 közötti gyártmányokat találunk.
Az“IM” az Intermediate Modulus, vagyis közepes modulus rövidítése, a mögötte álló szám pedig egy azonosító sorszám, ami nincs közvetlen összefüggésben a minőségi jellemzőkkel. Legalábbis nem olyan mértékben, és arányban, ahogy ezt a növekvő kódszámok sugallanák.
Anyag | Rugalmassági modulus | Szakítószilárdság | |||
MSI | GPa | KSI | GPa | ||
IM6 | 40,5 | 279 | 810 | 5,59 | |
IM7 | 42 | 290 | 835 | 5,76 | |
IM8 | 44 | 304 | 810 | 5,59 | |
IM9 | 42 | 290 | 890 | 6,14 | |
A táblázat adataiból kiolvasható, hogy az IM karbon anyagok rugalmassági modulusa és erőssége alig 10%-kal tér el egymástól. Akkor vajon miért csapnak ekkora felhajtást körülötte?
A Hexcel karbonszál az idők folyamán viszonyítási alappá vált, afféle „spontán szabvány” lett belőle. Más cégek is hozzá hasonlították a saját, kevésbé ismert anyagaikat, ami oda vezetett, hogy ma már nem csak a Hexcel alapanyagú botokon, hanem bármilyen gyártmányon találkozhatunk IM-# felirattal. Olyasmi ez, mint mondjuk a „trappista sajt” elnevezés. Abból is van rengeteg fajta, és már senki se tudja, hogy milyen lehetett az eredeti. A kereskedelem felkapta az IM-et, mert egyszerű, megjegyezhető, és így könnyen átment a köztudatba. Addig ez még rendben is lenne, amíg egy létező gyártmányra hivatkoznak ilyen módon, de a kétszámjegyű IM-eket már nem könnyű hová tenni. Olyan terméke ugyanis nincs a Hexcelnek, amihez ezeket hasonlítani lehetne, azt pedig nem szokták az orrunkra kötni, hogy a 10 feletti IM-ek valójában milyen műszaki jellemzőket takarnak. Kicsit olyan ez a versengés, mint amikor az ovis gyerek azzal vág fel a többiek előtt, hogy az ő papájának hatütemű kocsija van - kétüteműről, meg négyüteműről már hallott - a többi meg tátott szájjal hallgatja. A jámbor fogyasztó is hajlamos elhinni, hogy az IM-9 után a 10-es következik, és az nyilván jobb kell, hogy legyen az előzőnél. Nem is lenne ezzel baj, csak a helyén kell kezelni a dolgokat. A lényeg, hogy az „IM-ek” egymáshoz nagyon hasonló anyagokat jelentenek. Másrészt a kialakult viszonyok között az „IM-akármennyi” kód legfeljebb egy adott gyártó termékeinek sorba állításához használható, de eltérő cégek gyártmányainak összemérésére csak erős fenntartásokkal alkalmas.
Persze nem kell túlzásba vinni a műszaki halandzsát. Az átlagembernek nincs erre szüksége, és nem is tudja értelmezni. A horgászok többségének bőven elég az, ha tudja, mire használhatja a botját, ehhez pedig a megszokott jelzések (dobósúly, akció stb.) és a gyakorlati tapasztalat általában elegendő. Vannak azonban, akik kíváncsiak a dolgok mögötti miértekre is, és szeretnék tudni, mi van a hangzatos reklámok mögött - az ő kedvükért írtam ezt a kis elemzést.
Benyhe János
