Nagyon élvezem a feederbotos módszerben azt, hogy megfelelő helyen és időben, alkalomhoz illő felszerelés használata mellett viszonylag rövid idő alatt sok halat lehet fogni. Az utóbbi jó pár horgászatomon már csak a feederbotommal horgásztam, de ez olykor kevésnek bizonyul. Elérkezettnek láttam az időt egy újabb feederbot beszerzésére. A Nevis Envy 390-es botot már sok alkalommal, különböző helyzetekben próbáltam ki és nagyon elégedett voltam vele. Úgy hozta a sors, hogy belebotlottam ebből a bottípusból a 360-as méretűbe, és ha már rátaláltam, meg is vásároltam. E jeles alkalmon ezzel a két bottal horgásztam úgy, hogy két különböző helyzetet teszteltem egy adott időpontban, sajátságos módon, abszolút nem megszokott, egyedi megoldásokkal.
Sorozatom első részében már bemutattam és láthattátok a bot külső tulajdonságait, ezért most nem akarlak benneteket még egyszer ezzel terhelni. Így rögtön rátérek a lényeges dolgokra! A két bot úgy néz ki, mint két ikertestvér. Külsőleg csak a hosszukban van különbség, az egyik 390 cm, a másik 360 cm hosszúságú. Ennek megfelelően a súlyuk és a szállítási hosszuk is különbözik. A hosszabbik bot 365 g súlyú és szétszedve 136 cm hosszú. A rövidebbik 300 gramm és 126 centi. A botokhoz ugyanolyan spiccek tartoznak, összesen három-három darab. Egy piros, egy narancssárga és egy zöld. Teherbírásban is ez a sorrend. A botok közt még az ár jelenti a különbséget, a hosszabbik pár forinttal drágább.
Az előző teszteken hiányát éreztem egy olyan orsónak, amely fémklipsszel rendelkezik. Megoldottam egy kis találékonysággal a kiakasztást az Okuma Longbow orsómon is, de azt azért kijelenthetem, hogy nem a legkényelmesebb megoldás. Sokkal több időt vesz el az, ha a fonott zsinór darabkát kell oda-vissza beakasztgatnom, mintha pusztán csak a főzsinórt kéne beakasztani a klipszbe. Mindenképpen be kellett szereznem egy új orsót! A lekerekített, fém zsinórklipszen kívül szükségem volt arra is, hogy nyeletőfékes legyen és legyen hozzá pótdob is. A Haldorádó kínálatában igen nagy a választék, komoly meló kiválasztani a megfelelő portékát. Böngészés közben megakadt a szemem a Nevis Navy Carp 60-as méretű orsón. Néhány vonzó tulajdonság az orsóról, ami szimpatikussá tette számomra: alumínium ház, alu távdobó dob, alu pótdob, alu hajtókar, 5,5:1-es áttétel! Ráadásul még akciós is. Az élet úgy rendelte, hogy ez az orsó került fel az új feederbotomra.
E horgászaton elsősorban azt akartam kipróbálni, hogy a saját magam által készített etetőanyaggal hogyan tudom elválasztani az előttem található apró halakat a pontyoktól. A cél érdekében a 360-as bottal a parttól kb. 35 méterre horgásztam, ezzel a pálcával akartam csak kisebb testű halat fogni. A 390-es bottal távolabb, 45 méterre horgásztam pontyok reményében. Hogy emeljem a tétet, nem akartam semmilyen gyári kaját használni. Azzal motiváltam magam, hogy bezártak a horgászboltok és úgy kell megoldanom a dolgot! Otthon besétáltam az éléskamrába és összeszedtem ezt-azt, amiről úgy gondoltam, hogy segítségemre lehet.
Íme, a lista: pékárú félék… kenyér, zsemle, kifli. Ezeket ledaráltam. Kukoricadara. Búzadara. Darált háztartási keksz. Só. Cukor. Pattogatott kukorica. Extrudált kukorica (más néven: Kuki). Szotyi. Kukoricaliszt. Búzaliszt. Pár csomag fahéj.
A nagyobb szemcsés dolgokat, mint amilyen, pl. a szotyi vagy a pattogatott kukorica, le kellett darálni. Ezt az otthoni turmixgéppel oldottam meg, van hozzá ugyanis egy daráló kiegészítő. Az egész kutyulékot még le is szitáltam egy rostán szárazon. Egyébként nagyon kellemes illata van ennek a cuccnak! Az összetevők mennyiségét ízlés szerint lehet adagolni. Nem használtam el mindent. A lisztfélékkel, a sóval, a cukorral és a búzadarával óvatosan kell bánni, mert ha bármelyikből túl sokat teszünk a keverékünkbe, nagyon elronthatja a horgászatunkat.
A bal oldali üvegben magmix van. Búzát és kukoricát áztattam be narancsos-citromos lébe. A jobb oldali üvegben pusztán csak búza van. A kakukktojás a középső üveg. Régóta foglalkoztat az, hogy hogyan lehetne házilag előállítani valamilyen halas adalékot vagy halas aromát. Olyat nem találtam fel, ami eláll a polcon két évig. Viszont olyat sikerült keverni, ami szétválasztja a pontyot a kárászoktól! Vagyis hiszek benne, hogy emiatt történt, de ne szaladjunk ennyire előre! Az üveg tartalma valódi halat tartalmaz. Bizony, méghozzá igazit! Azt is elárulom, hogy pontyot. Halászlé főzése közben jött az ötlet, hogy az alaplé turmixolva alkalmas lehetne erre a célra. A szálkákat természetesen eltávolítottam belőle egy szűrő segítségével. Az üveg tartalma valódi halászlé. Ebből kitalálhatjátok, hogy nem lehet a végtelenségig tárolni. Na, de hát ez a szép a házi dolgokban! Magát az összetételt rátok bízom, van mindenkinek biztosan saját receptje, amit féltve őriz, amelyre esküszik… kutyulgatásra fel!
Mindkét keverék képez felhőt. A „halászlés” komolyabbat, füstölősebbet. Ez lassabban bont és jobban össze is nyomtam bevetés előtt. A „kishalas” hamarabb robban, gyorsabban bont és elképzelésem szerint hamarabb oda vonzza a halakat az etetésre. Ez lazábban került a kosárba.
Erre a horgászatra is öt órát szántam. Szükségem volt egy olyan etetőkosárra, amivel pontosabban tudom a kívánt területre juttatni a végszereléket, hogy ne csak úgy a vakvilágba dobáljak. Nagyon értékes volt számomra ez az öt óra, hiszen sokat dolgoztam hét közben azért, hogy kijussak a vízpartra.
Nem tudom, hogy mennyire látszik a képen, de nem vízszintesen állítottam be a háromlábú állványokat, hanem úgy, hogy a tóhoz közelebbi bot egy picivel feljebb volt a másikhoz képest. Ezt azért csináltam így, hogy bevágáskor ne legyen probléma, nehogy nekirántsam egymásnak a botokat a nagy izgalomban.
Kezdéskor nem csináltam alapozó etetést. Semmi szükség nem volt rá, hiszen se a bal oldalamon, se a jobb oldalamon nem horgászott senki sem azon a napon. Fogalmam nem volt arról, hogy pontosan milyen és mennyi hal lehet előttem. Persze a hely nem volt ismeretlen számomra, de nem voltam naprakész állapotban. Az első néhány dobás úgy is megmutatja, hogy van-e hal a környéken, és ha van, akkor azt is, hogy milyen faj és mennyi. Aztán amit tapasztalok, annak tükrében alakítom tovább a dolgokat. Azért elgondolkoztam azon, hogy ha senki sem etetne a horgászversenyek kezdete előtt, akkor mi történne? Változna a fogási statisztika? Kevesebb hal vagy több kerülne horogra? A verseny elején nagyobb testű halak kerülnének horogra? Érdekes kérdések ezek.
Elkezdtem horgászni. Ha hiszitek, ha nem, szinte egyből elsült a pontyos botom! Még éppen csak leültem volna, már majdnem repült is a bot!
Egyébként a Dunán is valami hasonlót szoktam tapasztalni. Etetés nélkül és jó helyen horgászva jön a nagyobb testű hal, ha klappol minden. Ugyanazon a helyen jól beetetve sokkal több márna jön, de csak a kisebb méretűek. Versenyhorgászatban kevesebb kockázatot rejthet, ha a sok kicsit fogja meg a horgász, mert az a biztos. A nagyhal-horgászatot, ami nem jelent biztosat, kockázatos bevállalni. Hétköznapi horgászaton viszont szerintem érdemes kísérletezgetni minden olyan dologgal, ami foglalkoztat minket.
Úgy megörültem a halnak, hogy a merítés után a fűbe dobtam a botomat, csak úgy simán, következményekre nem számolva… Nagy örömömben ráléptem egy kemény valamire, jól bele is rúgtam, hogy ne zavarjon horgászat közben… Azt hittem, hogy egy kődarab. Fél szemmel a másik botot figyeltem. Ez a kétbotos horgászat átka. Nagy mellénnyel veszem ki a botot a magas fű közül, büszke vagyok magamra a fogás után. Aztán észreveszem, hogy az etetőkosarammal valami történhetett, mert lapos, mint a palacsinta. Hát nem azt tapostam össze és rugdostam?! Még jó, hogy nem a botra léptem rá! Jó tanulságként szolgál az, hogy a versenyeken nem divatból rakják a botokat a horgászok külön állványra és nem csak úgy ledobják őket a földre vagy a fűre.
29 db kárászt sikerült fognom a végére ezen a napon és 4 db pontyot. A kárászok súlya bőven elérte a 7-8 kilót, a pontyoké pedig olyan 5-6 kiló körül lehetett. A fogások közt kiemelkedett négy bazi nagy kárász, ami jól megnyomta a súlyt. Azért nem olyan rossz eredmény ez, főleg annak tükrében, hogy csak az éléskamrából válogattam össze az etetőanyag összetevőit.
Sokszor elnézem a horgászversenyeken készült videókon, fényképeken, hogy hány darab tálka van a versenyzőknél. Én ezt régebben „úri huncutságnak” tartottam… Mígnem kipróbáltam én is, hogy mindent külön pakolok.
A Nevis Envy botcsalád egy nagyon eltalált széria. Ezt nem azért írom, mert jól hangzik. Aki nyomon követte korábbi, kapcsolódó írásaimat, az láthatta, hogy sok helyzetben próbálgatom a botot. Nehéz körülmények között is bevált, gondolok itt akár a dunai horgászataimra, akár a nagyhalas pecákra. E pálca nagyon sok tulajdonsága kedvemre való, de kettőt azért kiemelnék. Az egyik a dobás, szinte katapultszerűen lövi ki a végszereléket! A másik a hal fárasztása alatt végzett munka, szinte minden mozdulatot lereagál! Volt olyan, hogy dobás után nem lazítottam a féken és csutkára behúzott fékkel fárasztottam ki az egyik pontyot. Akkor tűnt fel, hogy nincs kilazítva egy kicsit sem a fék, amikor be akartam húzni a pontyot a merítőbe… Nem vagyok erre büszke, de nem verte le a hal a horogról magát, és nem szakadt szét a szája sem! Ha nem cél minél távolabb horgászni és megelégszünk a földi halandók által elérhető távolságokkal, akkor én a 360-as botot ajánlom! Hogy miért? A mai horgászállásom nádnyiladéka nem volt éppen szélesnek mondható. A közelemben volt egy fa is, jó hosszan lenyúló ágakkal. Hol nincs ilyen? Gördülékenyebb volt a peca a rövidebb változattal. A krónikához hozzá tartozik, hogy sok hal volt előttem. Minden másképpen alakult volna, ha lett volna konkurencia körülöttem.
Írta: Dajnics Ferenc
Fotók: Dajnics Ferenc
