Figyelemmel kísérem a feeder versenyeket már elejétől kezdve, amióta hazánkban is rendeznek ilyeneket. Érdekelnek az ottani kulisszatitkok. A beszámolókat is mindig elolvasom. Azt gondolom, hogy nagyszerű lehet részt venni egy országos bajnokságon, esetleg egy világversenyen hazánkat képviselni vagy megmérkőzni hazánk legjobbjaival egy nívós hazai derbin! Eddig én soha nem indultam komoly horgászversenyen, egyszer vagy kétszer voltam talán „kocapecaversenyen” a durungokkal, de semmi eredményt nem értem el. Az egyik versenybeszámoló olvasása után felszökött bennem az adrenalin és elővettem a feederbotomat, gondoltam kipróbálom magam egy képzeletbeli horgászversenyen. Egy egyfordulós, ötórás horgászatot terveztem, apait-anyait beleadva azért, hogy minél több halat fogjak, a körülményekhez képest minél jobb eredményt érjek el!
A „verseny” helyszíne a közeli tó. Nem volt egyszerű a felkészülés, hiszen a felszerelésem zöme nem feederezésre való. Hétköznapi edzésekre sem volt annyiszor lehetőségem, ahányszor optimális lett volna. Felkészülésként mindössze egyszer tudtam rápróbálni a kiszemelt helyre a képzeletbeli verseny előtt két nappal. Az előjelek nem voltak túl biztatóak a végkimenetelt illetően. A taktikát is még ki kellett dolgoznom. Némi előny volt, hogy régóta ismerem a tavat, legalábbis azt hiszem. A 390-es hosszúságú 50-150 g dobósúlyú Nevis Envy feederbotom is leszűkítette a lehetőségeket a karakterisztikája és tulajdonságai miatt.
A tóban sok a kárász és a telepített ponty. Van dévér is és bodorka is. Sneci is van, na meg amur is, hogy ne hagyjak ki semmilyen olyan halfajt, ami a végelszámolásnál jól jöhet. A snecit és a bodorkát már élből kizártam az elején, mint célhalat, hiszen tapasztalataim szerint nem élnek nagy tömegben ebben a tározóban. Az amur is ebbe a kategóriába tartozik, és nem éppen versenyhalként tartjuk számon ázsiai vendégünket. Három halfajra helyeztem a hangsúlyt. A pontyra, a kárászra és a dévérkeszegre. A taktikám az volt, hogy a ponty lesz az elsődleges halfaj, amit fogni akarok. Az egy szem feederbotomat figyelembe véve ez volt a legokosabb megoldás. Mindezt úgy, hogy ha a másik két halfajból lenne jelentkező a csalimra, akkor azokat is nagy eséllyel meg tudjam fogni. Az „edzésen” elsősorban arra törekedtem, hogy belőjem a távolságot a halak tartózkodását illetően. Ez nagyrészt sikerült is. Sok hal tartózkodott úgy 40 méteren, itt vegyes volt az összetétel, többségben kárászok, dévér szinte alig volt jelen. Ez utóbbit a nemrég lezajló ívásnak is tudtam be. Vagy csak egyszerűen nem értek a dévér horgászathoz. Az a véleményem, hogy ha ott lettek volna, akkor gilisztával párat el kellett volna csípnem. 25 méteren is tartózkodtak halak, de leginkább kárászok és nem nagyok. Megállapodtam magammal, hogy a 40 méteres távolságot fogom erőltetni, ha csökkenne a halak aktivitása, akkor kinézek a közelebbi részre. Aztán majd alakul a dolog valahogy…
Nagy dilemmát okozott, hogy mivel etessek. A boltokban nagy a választék, kiválónál kiválóbb portékák tucatjaitól roskadoznak a polcok. Én mégis valami egyszerűt akartam, valami puritán kaját. Ezt a kedvező árú, kevésbé vastag, már-már vékonynak mondható pénztárcájú horgászoknak is elérhető etetőanyagot választottam. Ez nem verseny etetőanyag. Gondolom, hogy ez senki számára nem újdonság. Sőt, inkább hétköznapi horgászatokra való. Én egy hétköznapi horgász vagyok, ezért úgy gondoltam, hogy jó lesz nekem. Kevertem hozzá magféléket is, de csak szolidan. Búzát, csemegekukoricát és takarmánykukoricát kevertem a mixhez. Egy-egy marékkal, hiszen halat akartam fogni, nem pedig megetetni őket!
Élő anyagot csak csalizásra használtam. Egy doboz csontival és két doboz közepes méretű trágyagilisztával készültem. Mi ennek az oka? Az átlaghorgászok nem tudnak úgy felkészülni egy horgászatra, mint egy versenyhorgász. Az átlaghorgász, ha horgászni megy, visz magával egy-két zacskó kaját, egy-két doboz csemegekukoricát, csontit, gilisztát, aztán hadd szóljon! Én is így horgászom általában. Ezért kíváncsi voltam arra, hogy feederbottal, nagyon odafigyelve, összpontosítva milyen eredményt lehet így elérni.
Folyóvízi horgászként sok folyóvízre alkalmatos ólmot, kosarat felhalmoztam az idők során. Nagyon szeretem a Haldorádó Hard River Feeder kosarakat. Mivel volt otthon ilyen-olyan méretben és nagy szelet jósoltak a hozzáértők a horgászat napjára, kiválasztottam a 2 unciás méretűt, ami 56 grammosnak felel meg. 1 unciás lett volna a kedvemre való, de olyanom nem volt otthon. Tudom, hogy nem tavi horgászatra való ez az eszköz. Azt is tudom, hogy versenykörülmények között durva is, de van két nagyon jó tulajdonsága, ami szimpatikussá tette számomra: nagyon sok etetőanyagot lehet vele bejuttatni, illetve nagy szél esetén, amikor a vízmozgás is nagy, nem tudja elmozdítani a hatalmas víztömeg! Ez tuti, hogy helyben marad! Az a tapasztalatom, hogy a kis tömegű, hagyományos, bordás etetőkosarakat simán arrébb tudja görgetni a nyomás.
Fonott dobóelőkét természetesen használtam. A végszerelékemet a Versenytitkok című film első részében látottak alapján készítettem el, bár nem ugyanazokat az eszközöket használtam, csak azokat, amik vödrömben voltak. Betartva a szabályokat a kosarat szabadon csúszóként szereltem fel és nem használtam semmiféle általam nagyon kedvelt felső ütközőt. A gumiütközőt bedupláztam, mert elég rossz minőségű volt a szerelékes dobozomban.
A várható pontyzsákmány miatt esett a választásom ezekre a cuccokra. A horog egyértelműen túl nagy volt, de ekkor még hittem benne… A horogelőkéket kb. hatvan centi hosszúságúakra kötöttem.
Először befőttes gumival akartam kiakasztani a főzsinórt, de rögtön elvágta a klipsz - ami egyébként olyan éles, hogy bármelyik kagyló megnyalná a tíz ujját (ha lenne neki…), ha birtokában lenne ilyen különlegesen vágó képességeknek…
Végül fonott zsinórral oldottam meg a problémát: kötöttem egy akkora végfület, mint egy kicsi befőttes gumi. Bedobtam, aztán beakasztottam klipszbe az egyik végét és áthajtottam a másik végét a főzsinóron, aztán azt is beakasztottam. Hagytam a sárga fonott zsinór darabkának egy kb. 4-5 centis farkat arra az esetre, ha kikívánkozna a klipszből egy kapitális hal miatt. Erre sajnos nem került sor. Zsinórjelölő filccel is megjelöltem a meghorgászott távolságot. A főzsinórom 0,22 mm-es volt.
Ebben a tripodban az tetszik leginkább, hogy nagyon strapabíró! Hű társam minden horgászaton. Bottartó fejnek a Haldorádó Tournament Feeder fejet választottam kék színben. Ez egy nagyon praktikus és szuper minőségű fej! Alumíniumból készül, rajta bársonyos tapintású borítás, ember legyen a talpán, aki tönkre tudja tenni horgászat közben! A botunk is biztonságban várja a kapásokat, nem kell azon izgulni, hogy hányszor karcolódik össze a használat során.
Túl voltam a kaja bekeverésén, szemre biztosan nem érte el a 12 litert. A 2,5 literes élő csali limitet sem merítettem ki. Ezt is csak szemre állapítottam meg, hiszen a kötelező mérőedények sem állnak a rendelkezésemre. A távolság adott volt. Adrenalintól fűtve, de nyugodtan vártam a képzeletbeli harmadik dudaszót, ami a verseny kezdetét jelzi!
Elkezdődött! Őt óra kemény küzdelem vette kezdetét! Bealapoztam negyven méterre, úgy 8-10 kosárral. Az etetést nagyon gyorsan végre tudtam hajtani az Envy bottal, katapultként lőtte ki a megtöltött kosarakat. Pontyot vártam, ezért 5-10 percenként akartam újradobni. Csalinak kezdetben három-öt fehér színű csontit tettem fel. „Kocapecákon” edződtem, nem kell ezen meglepődni. Az első negyedórában volt némi mozdításom, de a bevágások nem végződtek akasztással. Arra lettem figyelmes, mintha az egyik csonti vége meg lenne cincálva. Ezzel egyértelművé vált, hogy horogcserére lesz szükség, de azonnal! Akkora választék horogból szintén nem áll rendelkezésemre, hogy minden váratlan lehetőségre reagálni tudjak, ezért előszedtem az egyik kedvenc horgomat. Jó lesz az ide! Ez a típus inkább keszeges, mint pontyos. Fogtam én már vele sok kistestű pontyot, így optimistán szedtem elő a vödrömből.
Arra gondoltam, hogy a fehér nyüvek közé be lehetne iktatni egy pirosat is, az mindig bejön kapástalan időszakokban. Aztán eszembe jutott, hogy mintha meg lenne kötve ekkora méretű horog más gyártótól piros színben. Piros csonti, piros horoggal… Ez lesz a tuti! Kicseréltem az előkét és négy fehér csonti mellé feltűztem egy pirosat is! Bedobok, zsinórt feszítek, leteszem a botot és várok. Kis idő múlva görbül a spicc. Érzem, pontyba akadtam. Küzdött, de a versenykörülményekhez kimondottan durvának mondott cuccomnak nem okozott gondot.
Közben roppant módon elvesztettem az időérzékemet, Nincs órám, így ezután mindent pusztán csak megérzésből csináltam a „verseny” hátralévő részében. Tanulságként megjegyzem, hogy ha egyszer majd elindulok egy profi versenyen, mindenképpen viszek magammal órát és halszámlálót. Ezek tényleg fontos eszközök, segíthetnek a jobb eredmény elérésében.
Azon elmélkedtem, hogy vajon hol tarthatok. Egy pontyom volt csak, ennek a súlya kb. 1,5 kg lehetett. Kárászokból foghattam vagy 10-12 darabot, súlyuk saccolásom szerint olyan 3 kiló körül volt. Ez nem túl sok. Bár ez nézőpont kérdése. Nyilván egy Préri-tóhoz hasonlítva ez nem mennyiség. De az egy intenzíven telepített víz, más halfaunával. Ez egy víztározó, sűrűn cserélődő halállománnyal. Visszamentem a 40 méteres távolságra, egy kicsit az etetés mellé jobbra dobva.
A hal fárasztása közben arra gondoltam, hogy ez a bot a pontyokat szereti, erre való leginkább. Mint a példa mutatja, kijön vele akár egy tenyeres hal is, de nem ilyenkor kerülnek felszínre a pálca jó tulajdonságai.
Újult erővel vetettem be a végszereléket az új helyre, de valahogy csak nem akart folyamatos lenni a halfogás. Hosszú szünetek ékelődtek a kapások közé, ezt bizonyítja a következő halam is.
Egész nap összevissza fújt a szél. Volt, hogy viharosan. Az egyik ilyen széllökés-hullám után, ami jó pár percig eltarthatott, megint csak maszatolásban volt részem. Dilemmát okozott, hogy finomítsak-e jobban vagy kockáztassak és várjam továbbra is a pontyokat. Egyszerű gyerek vagyok, így vártam továbbra is a bajuszos barátaimat.
Egy kis áztatott takarmánykukorica-búza keveréket is bevetettem ezután a kosárba töltve, lezárva azt egy kis etetőanyaggal. Lehet, korábban kellett volna ehhez a fegyverhez nyúlnom… Visszatértem a horgászat elején használt horoghoz is, hátha beesik még egy ponty. Jól megtömtem élő anyaggal. Aztán előbányásztam a telefonomat és megnéztem az időt, vészesen közeledett a negyedik és az ötödik dudaszó, ami a verseny végét jelzi.
A végén még elvesztettem egy jó halat - valószínűsíthetően pontyot - a parttól kb. 10-12 méterre. A krónikához az is hozzá tartozik, hogy valami oknál fogva az öt óra alatt kétszer is beszakadtam ezen a távon. Mivel csak egy feederbot állt a rendelkezésemre, ezzel is ment a drága idő. Autógumik biztosan vannak a vízben, mert ezek látszódnak a partról. Elképzelésem sincs, hogy milyen idióta dobálhatta be ezeket a vízbe. Ezeken kívül faágnak vagy valamilyen más akadónak is lennie kell.
Az összegzés:
Fogtam három pontyot, kb. 4-5 kg összsúlyban, négy darab dévért és kb. huszonöt-harminc darab kárászt. Becslésem szerint az egyéb halak súlya úgy 7-8 kg körül lehetett, ezt a majd kilós kárászom és a viszonylag nagyobb testű dévérek miatt merem kijelenteni. Tehát összesen több mint 10 kg halat sikerült fogni ezen a képzeletbeli horgászversenyen. Erre azt mondanám, ha értékelnem kellene ezt a napot, hogy ez ezen a vízen nem rossz teljesítmény, egy Maty-érhez viszonyítva, viszont nudli eredmény.
A botot bátran elvinném magammal bármilyen pontyos horgászversenyre. Dobáskor kellően gyors, fárasztáskor lereagál mindent. A kisméretű halak gyors, egymás utáni fogásához viszont nem elég lágy. A mai napon sajnos túl közel volt hozzám egy fa lelógó ága, dobáskor vigyázni kellett, nehogy baj legyen. A mai pecán egy 360-as hosszúságú botot könnyebben, problémamentesen tudtam volna kezelni.
Fel sem sorolom, hogy mi mindenem nincs azon eszközök közül, amik egy versenyhorgásznak a birtokában vannak. Éreztem is a hiányát jó néhány dolognak. Jó lett volna, ha lett volna legalább három bot nálam. Többet tudtam volna variálni. Nem lebegtettem, ez nagy hiba volt. A törőszitát is elhozhattam volna. Csontiból is jól jött volna pár deci. Egy kis epres folyékony aromával feltuningolhattam volna bekeveréskor a kaját. Szóval, kijelenthető, hogy mindenen lehetne javítani. Nyilván, ha mondjuk a feederbotos országos bajnokságra készülnék, akkor nem így álltam volna a dolgokhoz a peca előtt, komolyabban felkészültem volna. De nagyon jó volt, hogy volt tétje a pecának, még ha csak magamnak horgásztam is! Az az adrenalin-fröccs, amit adtam magamnak, az nagyon jólesett! A horgászat olyan oldalát ismertem meg, amely nagyon kedvemre való lenne a továbbiakban.
Írta: Dajnics Ferenc
Fotók: Dajnics Ferenc
