Eddigi írásaimban kínosan ügyeltem arra, hogy ne említsek, gyártókat, márkákat, konkrét felszereléseket, hiszen a horgászat számomra nem erről szól. Ez a cikk viszont igen, egy konkrét bot + orsó összeállítást fogok bemutatni, ami a Haldorádó áruházban is kapható, ezért kérem, akit ez zavar, az máris váltson másik csatornára, bár a Tiszát és egy-két halat azért sikerült belecsempésznem. Akit viszont még a Force Master pergető szett használhatósága is érdekel, az pláne olvasson tovább!
Az összes horgászmódszer közül a pergetéshez a legnehezebb megfelelő összeállítást vásárolni, fenekezésnél még az sem baj, ha nehéz a felszerelésünk, elég ha szép és esztétikai élményt nyújt, amikor ránézünk. Keszegezésnél is jó a helyzetünk, hiszen a sűrű kapások kárpótolnak akár egy csúnya orsószínért is, pergetésnél viszont órákon át kell dobálnunk különböző műcsalikkal, és a siker nem garantált. Egy-egy átdobált, haltalan nap végén a legszebb, legkönnyebb és legdrágább felszerelés is könnyen a padláson végezheti.
Persze sarkított a fenti eszmefuttatás, de azt tapasztalatból mondhatom, hogy sokat pergető ismerőseim felszerelései nagyon-nagyon különbözőek, pénztárcától, habitustól, testalkattól függően. Ráadásul az általunk évek óta használt felszerelést legtöbbször horgászbarátunk egyszerűen használhatatlannak minősíti, a legjobb szándék mellett is. A márkafetisizmust már meg se merem említeni.
Szóval a pergető horgászat egy külön világ, ezért nagy merészség részemről egy pergető szett ajánlása, mindazonáltal remélem, hogy néhány leendő vásárlónak segítségére lehetek.
Shimano Force Master pergetőbot
| Hossz (m): | 3 |
| Dobósúly (g): | 20-50 |
| Anyag: | Fine Crystal carbon |
| Akció: | B |
| Gyűrűk száma: | 7 |
| Gyűrűtípus: | SIC |
| Nyélborítás: | parafa |
| Orsótartó típusa: | csavaros |
| Tagok száma (db): | 2 |
| Szállítási hossz (cm): | 154 |
| Tömeg (g): | 253 |
A 3 m-es horgászbotot kézbe véve gyakorlatilag semmi különlegeset nem látunk, közelebbről megvizsgálva észrevehetjük, hogy klasszikusan 7 db háromtalpas gyűrűt helyeztek el rajta, a gyűrűk bandázsolása, elosztása teljesen rendben van. Horogbeakasztó fül természetesen van, az orsótartó kialakítása kellemes fogást nyújt, bár a fémgyűrű a hidegebb időszakokban nem túl nyerő. A nyél maga parafaborítást kapott az orsótartó alatt, a jobban kopó orsótartó feletti részen szivacsborítást találunk. Önsúlya alapján a nehezebb botok közé sorolom, de szabad szemmel is jól látható a bottesten végigfutó erősítés, ami mind élettartam, mind terhelhetőség szempontjából megnyugtató mutatókat sejtet. Nekem ez a Beast Mastereket idézi, talán ezért is nevezheti a gyártó ezt az új generációs, finomkristályos karbonszálakat alkalmazó „Master” technológiának.
A fentiek alapján elmondható, hogy egy közepes árú, közepes minőségű bottal van dolgunk, amelyből nem spórolták ki az anyagot.
Shimano Seido 4000FA orsó
| Méret: | 40 |
| Csapágy (db): | 6 |
| Orsóház anyaga: | XT7 grafit |
| Fékrendszer: | első fék |
| Áttétel: | 5,1 : 1 |
| Tömeg (g): | 355 |
| Dob anyaga: | fém |
| Pótdob (db): | 1 |
| Pótdob anyaga: | fém |
Nem tudom hova tenni ezeket a mostanában feltűnt, „divatos” Shimano orsókat, talán új piacokat akar szerezni a gyártó a P3-asnak keresztelt orsókoncepciójával, mindenesetre elkezdte követni az orsók terén bekövetkező trendeket, különösen ezzel a koncepció tetején álló modellel. Ez az orsójuk kifejezetten szép, igényesen kialakított orsóházzal, fém dobbal, fém pótdobbal ellátott, és minden manapság elvárható műszaki tartalommal rendelkezik. Fékje természetesen finoman hangolható, a lassan vezetett műcsalinál, ha bevágunk, akkor a fellépő csekély ellenállástól is megnyekken, ugyanakkor szinte mozdíthatatlanra is tekerhető. A zsinórt természetesen szépen csévéli, bár nem csigás dobemelés gondoskodik róla. „Az ovális meghajtó kerék, és a kissé négyszögletes excenter kerék alkotta erőátviteli rendszer áttételi aránya menet közben változik. Ahol kell, gyorsul - ahol kell, lassul. Az új konstrukció megtartotta az excenteres dobemelés potenciális előnyeit, amennyiben egyszerű, robusztus és olcsó alkatrészeket tartalmaz, ám korábban soha nem látott, hibátlan zsinórfektetést produkál, a frappáns és formabontó tervezési trükknek köszönhetően.” Ezt Benyus írta egy ugyanilyen rendszerrel ellátott orsóról, azt hiszem, ezt tökéletesebben nem lehet megfogalmazni.
6 csapággyal rendelkezik, ami eddig csak a gyártó magasabb kategóriájú orsóinál volt jellemző, saját Techniumom is csak 4 csapágyat kapott. A csapágyakat természetesen nem találomra dobálták az orsóba, mindegyik a helyén van. A hajtókar belső oldalára is került egy csapágyat, ami stabilabbá teszi orsónkat. A hajtókar az orsó tán legszebb része, az a grafitosan fémes szín, a kecses hajlítás egyből megfogott. Persze nem csak szép, hanem stabil is ez a fajta orsókar megoldás, csak szállításnál macerás kicsit. A fogantyú is megfelelően nagy méretű, jó fogású.
355 grammos önsúlyával a nehezebb 4000-es orsók közé tartozik, ezért könnyű pergetésre vagy rövid pergető botokhoz nem ajánlom, de közepes pergetéshez, 17-20-as fonott vagy 23-25-ös, akár 30-as, monofil zsinórral bármire megfelelő lesz.
A Force Master bot és Seido orsó együtt megfelelő párost alkot, az orsótartó középállásban szorítja át az orsó talpát. Felszerelésünk együttes tömege átlépi a bűvös félkilós határt, de még bőven a használható kategóriába tartozik - egy kicsit fejnehéz, de ez a dobástávolságot pozitívan befolyásolja, hiszen egész jó húzása van így az együttesnek.
Lássuk a medvét, avagy mire és miért horgásszunk a fenti pergető szettel?
Az már első ránézésre kiderül, hogy nem egy könnyűpergető szettről van szó, azt is megkockáztatom, hogy a közepes pergető felszereléseken belül is a felső határhoz közelít az összeállítás. Persze nem akartam az íróasztal mellett eldönteni a felszerelés kategóriáját, ezért csónakba szálltam és nekivágtam a Tiszának, csak előtte becsempésztem pár doboz műcsalit a táskámba.
Már a kikötőben összeraktam a pálcát, nézegettem, forgattam, amikor a csónakok között spriccelős rablásra lettem figyelmes. Nem foglalkoztam túlzottan vele, csak nem fogok a kikötőben pergetni. Persze a következő percekben több rablás is kerekedett, és jól látható vonalban hajtottak az apró ragadozók. Kisebb csukára tippeltem, ezért egy sekély vízhez passzoló 8 grammos támolygó kanalat csatoltam fel. Nos, ez a bot nem erre való, el lehet ugyan dobni vele, érezni meg tökéletesen lehet a kanál mozgását, de túl könnyű a felszereléshez.
A 10 gramm sem hozott megváltást, a bot a 13 grammos kanállal kezdte összeszedni magát, olyannyira, hogy a második dobásnál valamit fogtam is. Mintha kaparászást éreztem volna bevontatás közben, aztán kicsit nehezebb lett tekerni az orsót. Nos, körülbelül ennyit éreztem a 20 dekás sügérből, ami sikeresen megcsípte a műcsalimat. Szégyenszemre kiemeltem a bottal a jószágot, aztán szemlesütve leraktam a botot és kifutottam csónakommal a kikötőből.
Szeptember van, lassan kezd beállni a Tisza, tisztul a vize, itt az ideje a pontyozásnak, így a hasznosat a hasznossal összekötve felrobogtam egy, a napokban ígéretesnek titulált pontyozó helyre, és elvégeztem a szoktató etetést, majd újra a bottal kezdtem foglalkozni.
Vagyis először az orsóval, muszáj volt újabb fotót készítenem róla. Azt már a sügéres akció alatt láttam, hogy a könnyű wobblerekkel nem lesz egy nagy élmény dobálni, de azért kipróbáltam. Az 5 cm-es 4 grammos műcsalikat gyakorlatilag lecsaptam magam elé, a 7 centisekkel már használható távolságot tudtam dobni, de a bot gyakorlatilag egyáltalán nem dolgozott. Bevontatásnál már nem volt gond, lehetett érezni a csali mozgását. Hogy legyen sikerélményem, gyorsan felcsatoltam egy dobóbajnokot, az 5 cm-es SFR-t, amelynek köpcös testéhez 8 gramm önsúly párosul. Ezzel már egész jó távot értem el, a botot se kellett suhogtatnom, végre megmozdult a spicc és dolgozni kezdett a bot. Előkotortam a harcsás dobozt, és egy nehezebb csalival, nevezetesen egy 6 cm-es Hornettel dobtam a következőket. Hiába volt a jelentősen nagyobb súly (14 g), a dobótávolságot észrevehetően nem tudtam megnövelni a műcsali nagyobb légellenállása miatt. A következő tesztalany a klasszikus J-13 lett, ami ugye szintén egy jól dobható csali. Ezzel sikerült is eddigi dobásaimat túlszárnyalni, kezdte magát jól érezni a bot a dobásnál, és a bevontatásnál se görbült rá a vízre túlságosan. Azt zárójelesen jegyzem meg, hogy a J-13 pont 20 gramm, mint a bot dobósúlyának alsó határa.
Utolsó wobblerként a legendásan rosszul dobható SR-9 került a zsinór végére. Hiába volt meg az önsúlya (17 g), ehhez a nagyobb légellenállású csalihoz merevebb bot dukál, ráadásul a csali bevontatása során az általam elfogadottnál már jobban hajlott a spicc is. Nem igazán tartom a botot elég merevnek ahhoz, hogy egy csontosabb harcsapofába megfelelően beakassza a horgokat.
Következtek a csukára használt támolygó kanalak, melyek közül az előző tapasztalatok tükrében 14 grammossal kezdtem. Ezt a méretet szépen kezelte a felszerelés, kellő távolságba lehetett eldobni, és a kanál kilengéseit is kellő intenzitással közvetítette. Egészen 22 grammig növeltem a kanalak méretét, de csak azért eddig, mert nagyobbat egyébként sem használok. Ezzel a kicsit vastagabb anyagból készült műcsalival aztán valóban éltre kelt a bot, egész jó dobótávolságokat lehetett produkálni, cseppet sem nyúlt, de a dobásba besegített a spicc, nem éreztem, hogy túl nehéz lenne a műcsali.
Messze még a gumihalas szezon, de mivel bekészítettem őket, ezek a csalik lettek a következő próbababák. 10 grammos fejjel szerelt twister került először a zsinór végére, a csali teljes súlya így 16 gramm volt: kényelmesen és kellő távolságba szállt a csali, de a cseppet sem kemény mederfeneket inkább csak az utolsó métereken érzetem biztosan a felszereléssel. 15 majd 20 grammra növelve a fejméretet a dobástávolság jelentősen nem növekedett, ekkor már vissza-visszabólintott a botspicc, de a csali mozgását egyre biztosabban éreztem. Sikerült beakadnom is, így rápróbáltam a bot erejére: kisebb terhelésnél szinte csak a bot egyharmada dolgozik, majd a következő lépcsőnél már a fele, még jobban erőltetve pedig a kétharmada. Annyira nem mertem húzni, hogy a nyélrész is hajolni kezdjen, de ahhoz már akkora erőt kell kifejteni, hogy hal legyen a „talpán”, amelyik képes lesz rá.
Jól elszöszmötöltem az időt a dobálgatással, telt a délután, már azon gondolkodtam, melyik kövezést tartsam szimpatikusnak egy esti pergetésre, amikor másodszorra is rabolt valami ragadozó a pontyosnak kikiáltott akadómban. Sajnos ott annyira kusza az ágak szövevénye, hogy műcsalival képtelenség meghorgászni, más meg nincs nálam, vagyis sneciző van, meg némi giliszta, de mártogató bot már végképp nincs. Persze a Force Master itt van, de csak nem alacsonyítom le mártogatásra? Harmadszor is rablás, ugyanazon a helyen. Szóval különösebb meggyőződés nélkül elkezdtem snecizni, magam is meglepődtem, amikor néhányadik belógatásomra kapásom lett. Az éppen mártogatásra termett 5-6 centis kis dévérnek nagyon megörültem, pár percet még próbálkoztam, de izgatott a rabló és a felszerelés „illegális” kipróbálása, ezért a közben mártogatóra szerelt bottal a rablás közelébe óvatoskodtam. Közelebbről sem tűnt egyszerűnek a pálya, jó lenne egyetlen kishalamat nem az első bedobásra beszakítani, így nagyon óvatosan kezdtem el emelgetni a kiszemelt fatörzs mellett. Persze ehhez rövid ez a bot, ezért néhány perc után minden mindegy alapon kidobtam a partszélbe, hogy onnan csalogassam magam felé a kishalat. A másodikat emeltem, amikor brutálisan odakoppintott a halnak valaki. Kissé megijedtem, nem szoktam fonott zsinórral mártogatni, meg közel is volt az akadó, így ahogy le tudtam reagálni a kapást, akasztottam is, és emeltem a halat. Szegény süllő nem igazán értette, milyen daruval hozta össze a rossz sorsa, két másodperc alatt a felszínre került. A csónak mellett hagytam kicsit vizet fogni, jókat húzott a boton, de igazából az első harmadát késztette csak munkára. A következő fordulónál aztán jól be is szákoltam, mert a horog igencsak a szája szélét fogta, és megszavaztam a biztos csendéletet, a bizonytalan akciófotó helyett.
E rövid kitérő után, mintegy bónusz trackként felcsatoltam a zsinór végére egy 20 grammos balinólmot, és csak a dobás öröméért dolgoztattam kicsit a botot, közben szépen megállapítottam, hogy talán azért van 20-50 gramm dobósúly megadva, mert valóban az ilyen súlyú csalik használatához készítették ezt a horgászbotot.
Összességében egy jól használható, talán a szükségesnél kicsit erősebb összeállítást kapunk a pénzünkért, amelyről bátran elmondhatjuk, hogy e felszerelést használva bármilyen vízi lénnyel nyugodtan összeköthetjük a bajuszt. A bot az én testalkatomhoz (168 cm, 62 kg) mérten kissé nehéz, kicsit fejnehéz, de jól kidolgozott, diszkréten díszített és strapabíró. A bot 3 méteres hossza segítségünkre lehet abban, hogy partról horgászva is jól tudjuk vezetni műcsalinkat, biztosítja a kellő dobótávolságot - persze csak megfelelő tömegű műcsalival - ahhoz, hogy a távolabb garázdálkodó rablóhalakat is horogvégre keríthessük. Az orsó az átlagos pergető követelményeket hosszú távon is tökéletesen teljesíteni fogja, súlya, technikai tulajdonságai és ára miatt a közepes kategóriában nagyon-nagyon megállja a helyét. Az már az én szubjektív véleményem, hogy az egyik legelegánsabb Shimano orsó, a hajtókarja pedig biztosan a legszebb kategóriájában.
Utóirat:
Már megírtam a cikket, de az esti pergetésre a megszokott botom helyett a Force Master szett került a botzsákba, no meg a fényképezőgép. :-)
Kiss Gábor (kissgabor)
Fotók: Kiss Gábor
