Uram, khmmm Önnek az orsója, nagy!Igen, nagy. Ennyi az egész?Lássa, ez szimplán hangzik,Így nincsen hatása.Mondhatta volna szebben, kis lovag,Más-más hangnemből, így ni,Hallja csak! Elnézést kérek az olvasóktól, hogy egy orsóval foglalkozó tesztet Rostand Cyranójának méltán legismertebb részét, az „Orrmonológ” bevezetőjét torzítva kezdek, de az első találkozásunkkor azonnal ez jutott róla eszembe. A más-más hangnem kérdésre pedig az alábbiakban talán sikerül magyarázatot adnom…
Először is köszönöm a szervezőknek, hogy lehetőséget teremtettek számomra az orsó tesztelésére. Amikor a „pályázatot” benyújtottam, már kész elgondolásom volt az orsóról szóló írás szerkezetére. Arra gondoltam, hogy egy Benyustól megszokott műszaki jellegű feltáró elemzéssel kezdem a bemutatást, majd ezt követően jön az éles bevetéseken tapasztalt élmények ismertetése. Amikor Takács Peti felhívott és közölte a jó hírt, miszerint én is részese leszek ennek a tesztsorozatnak, akkor mondta el kérdésemre, az előzetes elképzelések szerint ez az orsó is rövidesen Benyus „boncasztalára” kerül, és elkészül a részletes műszaki elemzése is. Így eredeti tervemtől eltérően állítottam össze a beszámolót, ám magamat sem tudom megtagadni, ezért érintőlegesen néhány dolgot mint ritkán tárgyalt felhasználói szempontot említeni és vizsgálni fogok.
Nézzük meg együtt, mi is rejlik az orsó dobozában!
A doboz felnyitása után azonnal egy szokatlan dologgal találjuk szembe magunkat: az orsó hajtókarját nem fűzték bele a hajtóműbe, hanem egy kis tasakban az orsóra fektették (a megoldás azon túl, hogy ötletes, még magában hordoz mást is, erre még kitérek). A hajtókar alatt ott fekszik előttünk az orsó a maga teljes valójában, egy alumínium tartalékdob, egy, az orsó tárolására szolgáló szövetzsák és a robbantott ábra. Ügyes marketingfogás, hogy az orsó az ábra szerint pont 100 darabból áll (a valóságban ennél több alkatrészből áll, csak nem mindegyiknek van egyedi azonosítója).
Az orsó és a hajtókar kivételekor szembesülünk a valósággal: ez egy valódi 60-as méretű orsó - és magyarázatot kapunk a külön hajtókarra is! A hajtókar egy 150 milliméter átmérőjű kört súrolva forog, ami az általam ismert orsók közül a legnagyobb (azért fektették külön az orsóra, mert nem fért volna bele másként egy ekkora dobozba!). A hajtókar a megszokott megoldással - hatszögletű rúd és homloklapon lévő ékfogazás - rögzül a tányérkerékhez, kimondottan jól: az ellenoldali rögzítőcsavar meghúzása után semmilyen kotyogást sem lehet érezni. A hajtókar végén lévő, neopréntapintású, kuglibáb formájú nyélnél én jobban szeretem a T alakú fogantyúkat, de ez is tökéletesen illeszkedik az ember kezéhez. Annyit meg kell jegyeznem, hogy mind az Okuma Longbow, mind a Travertine hajtókarjának konstrukciós megoldása korrektebb, mint a Nevisé: az Okuma orsókon a hajtókar zárócsavar felőli oldalán is van egy gumiszerű tömítőelem, melynek az a dolga, hogy a zárócsavar melletti tömítetlenségi utakat lezárja (pl. a por elől) - ezt a Nevis orsón egy egyszerű klingerit alátéttel helyettesítettek (ez utóbbi az ékfogazás hornyait nem zárja le tökéletesen).
A méretek érzékeltetésére álljanak itt a saját „arzenálomban” fellelhető rivális orsók:
Az első a feederezésre a Haldorádó fórumozók körében legelterjedtebben használt Okuma Longbow 50, a második egy Shimano Super Baitrunner XTEA 6000 - ezt egy bojlis boton használom, csak a méretek érzékeltetése érdekében tettem mellé -, a harmadik a tesztalanyunk, végül a negyedik egy Okuma Travertine 55-ös orsó.
Ha már az összehasonlításnál tartunk, a Nevis Carp Feeder 6000 technikai adatai a következők:
| Méret: | 60 |
| Tömeg: | 560 g (mért adat) |
| Áttétel: | 5,5:1 |
| Hajtókar által súrolt körlap átmérője | 150 mm |
| Visszaforgásgátló: | holtjátékmentes, tűgörgős |
| Fékrendszer: | első fék + hátsó nyeletőfék |
| Csapágyak: | 4 golyós + 1 tűgörgős (visszaforgásgátló) |
| Dob átmérője: | 55 mm |
| Dobperem átmérője: | 64 mm |
| Dob magassága | 27 mm |
| Zsinórkapacitás: | 200 m / 0,20 mm (gyári adat) |
| Zsinórbehúzás: | 95 - 107 cm / hajtókarfordulat |
| (mért adat üres - feltöltött dobnál!) | |
| Ház anyaga: | fém |
Érdekességként és összehasonlításul néhány adat:
A Shimano tömege 615 g, hajtókarja 100 mm átmérő mentén forog.
A Longbow 50-es tömege 490 gramm, a hajtókarja 110 mm átmérőt súrol.
A Travertine 55 tömege 522 gramm, hajtókarja 120 mm kört súrol.
Legyen szabad felhívnom a figyelmet az orsó adatai között egy érdekességre: ez pedig az orsó áttétele. A „szokásos” áttételi viszony, ilyen méretű, normál, nem feederes orsóknál az 1:4,5 - 1:4,8 tartományba szokott esni (a fenti XTEA 6000 orsóé 1:4,6). Pergető orsóknál szokásos az 1:5 - 5,2 tartomány, és a match orsóknál megy fel az áttétel az 1:6,2 (extrém esetben 1:7) körüli tartományba. Nagyhalas orsóknál viszont az áttétel a legtöbb esetben még az 1:4-et sem éri el (általában 1:3,7 környékén szokott lenni). Az áttétel valójában azt jelenti - mint ahogy azt mindenki tudja -, hogy egy hajtókar-fordulatra ennyiszer fordul körbe a rotor. De jelent még valamit - amiről el szoktunk felejtkezni -, nevezetesen azt, hogy ennyiszer nagyobb nyomatékot kell kifejtenünk a hajtókar oldalán, mint ami a rotoron ébred! (Valójában többet, mert a hatásfok is belejátszik, de ezt most hanyagoljuk el!) Ez a számok világára lefordítva körülbelül azt jelenti, hogy teljesen behúzott fék esetén - nagyjából 4 kg-nak megfelelő erőnél nyit a fék és a felkapókar görgőt tartalmazó része 5,5 cm sugarú körön forog - a rotor oldalán maximum 40 N × 5,5 cm = 220 Ncm nyomaték ébredhet. Ekkor - kinyitott visszaforgásgátló esetén vagy vontató tekeréskor - az ellentartáshoz 5,5 × 220 Ncm = 1210 Ncm nyomaték kifejtésére lenne szükség a hajtókar oldalán, ami körülbelül 161 N (1210 Ncm / 7,5 cm), azaz nagyjából tizenhat kilogrammnak megfelelő erőkifejtést jelent! Megdöbbentő? Az. Ezért sem szabad „csörlőzni” az orsóval.
Az Okuma Travertine 55 orsót egy Shimano Beast Master 396-os Heavy feederen használom, ezt váltotta fel a teszt idejére Nevis. Előre kell bocsájtanom, hogy a BM bottal a Travertine 55 tökéletesen harmonizál, de a Nevis méretei ellenére sem tűnt „irdatlan” eszköznek rajta. Sőt! Tény és való, hogy egy vastagabb nyéltagú boton (például egy Spro Dyno feederen) biztosan „jobban” mutat, de ha megbarátkozunk a funkció és a forma összerendelhetőségével, akkor még a Shimano Beast Masterrel alkotott páros sem tűnik ördögtől valónak. Több feederbotom nem lévén, csak feltételezni tudom: egy heavy, „nehéztüzérségi” feederbottal még látványként is tökéletes párost alkotnának.
Az orsó ránézésre a Nevis Navy Carp 40-60 orsó, „feederesített” és javított változatának tűnik. Ismerkedésem során ennél egyáltalán nem éreztem a futásában semmilyen nehézkességet: a gyártók vélhetően olvasták és megfogadták Muzo felvetéseit. :o) Ezen az orsón a szintén kifogásolt dob és rotor közötti lezáratlanságot egy érdekesnek látszó - szerintem a későbbiekben további korrekcióra szoruló - megoldással oldották meg.
Miközben a többi gyártó vagy az egész dob alsó palástját súroló „kefével” (Spro), vagy egy komplett lezáró szerkezettel (Shimano) teszi „kvázi lehetetlenné” azt, hogy a zsinór a dob tengelyére fel tudjon csavarodni, itt ezt a dob szoknyájának alsó részén körbefutó éles perem és egy, a rotorra rögzített hajlékony gumilemezke érintkezésével szándékoznak megoldani. Azt érzem benne problémának, hogy szerintem egyrészt a lemezkék „ellentartása” kevés és elégtelen, másrészt, ha a dob pereme sérül (a dob alumíniumból készült, tehát például egy leesés vagy ütődés következtében könnyen csorbulhat, deformálódhat), akkor az így létrejött „él” kikezdheti a lemezkét. (Jelen sorok írásakor még messze nem rendelkezem elegendő tapasztalattal ahhoz, hogy véleményt nyilvánítsak arról, időtálló megoldás-e, avagy sem - tény és való, a tengelyre eddig még egyszer sem tekeredett fel a zsinór).
Az orsón két dolog nem tetszett: az egyik a nyeletőfék állítógombja. Ránézésre egy stabil, komoly fémszerkezetnek tűnik, azonban tüzetesebb vizsgálat után kiderül, hogy csak a sapkarész készült fémből, minden egyéb része műanyag. Ráadásul a nálam lévő példány állítócsavarja - a teljesen kioldott állapottól eltekintve - kotyog. A másik, ami problémát jelent, hogy az orsó dobját tengelyirányban több milliméteres kitéréssel lehet mozgatni. Nem tudom, ennek mi az oka, de egy csigás dobemelésű orsónál ilyen jelenségnek nem lenne szabad előfordulnia.
Az orsó alaposabb szemrevételezésekor a hivatkozott cikk szerzőjéhez hasonlóan, bennem is megfogalmazódtak a fékhez kapcsolódó kételyek - nevezetesen, hogy az orsó méretéhez képest kicsinek tűnnek a féklamellák. Annak érdekében, hogy legyen összehasonlítási alapunk, megmértem a már említett orsók fékbetétjeinek méretét és a következő, számomra is meglepő eredményre jutottam: gyakorlatilag mindegyik orsó féklamellájának azonos a mérete - 20 mm az átmérőjük!
A Nevis Carp Feeder 6000 fékjének kialakítása teljesen korrekt, a már sokszor bizonyított, bevált konstrukciót követi: rugós rögzítőgyűrű - dobtengelyen elfordulni képtelen fémlamella - olajos/zsírozott filc - a dob hornyába két „foggal” kapaszkodó, ugyanakkor a dob tengelyén szabadon forgó fémlamella - olajos/zsírozott filc - dobtengelyen elfordulni képtelen fémlamella - olajos/zsírozott filc elrendezéssel. Bátran kijelenthetjük, hogy jelen esetben az érzéseink megcsaltak minket. Számomra a meglepetést az okozta, hogy a 6000-es Nevis és a 40-es Longbow féke teljesen azonos méretű.
Az orsó fékcsillaga tökéletesre sikerült: annak ellenére, hogy kényelmesen illeszkedik az ember kezéhez, a gömbsüvegszerű kialakítása lehetetlenné teszi, hogy a zsinór fennakadjon rajta. A fékcsillag széles határok közötti fékerő-állítást tesz lehetővé: az éppen fékező, de teljesen nyitott és a teljesen zárt (satufék) állapot között 6,5 fordulatnyi feszítés áll rendelkezésünkre, ami több mint elegendő.
Az orsó dobját tartó tengelyen szintén egy, a funkcionalitást maximálisan kiszolgáló megoldást lehet látni: arról van szó, hogy a nagy „lökethossz” - azaz a dob fel-le mozgása - miatt, a felső állásban a dob „megtámasztása” elégtelen lenne, ha csak egy akkora tengelyen állna, mint amekkora a dob furatán átmegy. Ezt úgy oldották meg a konstruktőrök, hogy a dobtengely dobon kívül lévő részét 25%-kal vastagabbra tervezték, így a dobot egy 5 mm átmérőjű tengely képezte tengelyváll támasztja meg - és a fék kerregését biztosító fogazott tárcsa egy valódi tengelyvállon ütközik fel (a szokványos megoldásoknál az ütköztetést a tengely lelapolásának végén létrejövő „él” biztosítja). Figyelembe véve, hogy a fékcsillag meghúzásakor ez a tárcsa tart ellen a fékcsillagnak, a váll az egyszerű lelapolásból származó ütköző éllel ellentétben mindenképpen strapabíróbb megoldást jelent. További okos megoldás, hogy a kerregést biztosító tárcsa műanyagból készült - azonban ez a viszonylag „puha” anyag nem a kicsiny tengelyvállon, hanem egy jóval nagyobb felületet biztosító rézalátéten fekszik fel. Személyes vélemény: talán a rézalátét miatt is problémás a megfelelő zsinórprofil „kihézagolása”
Annak érdekében, hogy az orsóról alkotott vélemény a saját „fajtájának” megfelelő környezethez illeszkedjen, rögzíteni szeretném azokat a követelményeket, amiket egy feeder orsóval szemben támasztunk. Az alábbiakat a fórum különböző topikjaiban szereplő hozzászólások alapján, több aktív „fórumlakó” véleményére alapozva foglaltam csokorba - az ehhez nyújtott segítségüket ezúton is köszönöm:
- Olyan dobbal rendelkezzen, melyre a szokásos zsinórvastagság (0,16-0,22 mm) esetén ne kelljen egy tekercsnél (150-200 méternél) többet felcsévélni és ne legyen szükség alátét zsinórra se.
- Lehetőség szerint hosszított („távdobó”) jellegű dobbal rendelkezzen, melyre az esetleg szükséges távoli dobások kivitelezése miatt lehet szükség. (Mottó: rövidet bármilyen orsóval lehet dobni, de nagyot csak erre alkalmassal!)
- A nagyobb dobássűrűség és az esetleges - átlagosnál nagyobb - dobótávolság miatt elengedhetetlen a minél precízebb zsinórkép (profil) és a lehetőségekhez képest minél tökéletesebb zsinórfektetés.
- Megbízható, könnyű járású, jól terhelhető hajtóművel rendelkezzen, hiszen a feeder technika alkalmazása során sokkal többször tekerjük ki a szereléket és ismételjük a dobásokat, mint hagyományos fenekezésnél. Ennek megfelelően az orsó igénybevétele is nagyobb. Különösen igaz ez a célzott „nagyhal-horgászatnál”, amikor is a fárasztás is komoly erőpróbát jelent.
- Rendelkezzen csészefékkel - vagy más, olyan műszaki megoldással, mely felnyitott felkapókar esetén befékezi a rotort -, mellyel a sűrű dobások során fellépő esetleges visszacsapódás és szerelékvesztés kockázatát lehet kizárni.
- Szintén a dobássűrűség és az esetleges távoli dobások miatt a hajtókar egyszeri körbetekeréssel az orsóra felcsévélt zsinórmennyiség közelítse vagy haladja meg az 1 métert. (Tudatosan nem áttételt írok, mert a nagyobb dobátmérők esetén egy kisebb áttétel is biztosítani tudja a nagyobb felcsévélt zsinórmennyiséget.)
- Lehetőleg tág határok között állítható, letapadástól mentes fékrendszere legyen, melyet a finomszerelékek használatához szükséges mértékben lehessen beállítani.
- Rendelkezzen „nyeletőfék” megoldással, mely szinte egy mozdulattal teszi lehetővé a kilazított fék állapotából az előzetesen beállított „üzemi” állapot elérését. Ez lehet akár hagyományos nyeletőfék, de megfelelő a széles állítási tartománnyal rendelkező „gyorsfék” (harcifék, vagy elülső „dobfék”) is.
- Az orsó tömege harmonizáljon a felhasználni kívánt bottal, botokkal. Miután a feederezés egy „letett botos” technika, az orsó tömege alig játszik szerepet a normál használatban, azonban a bothoz képest egy túl könnyű vagy túl nehéz orsó megnehezítheti, s mi több, akár lehetetlenné is teheti az optimális dobás végrehajtását.
- A dobon legyen zsinórrögzítő klipsz, mely nemcsak az egyszerű, zsinór tárolásakor szükséges rögzítést biztosítja, hanem az etetőkosaras alapozó etetéshez szükséges távolság beállítását is lehetővé teszi. Ennek megfelelően a klipsz minél nagyobb legyen, legyen képes a dobásokból származó erőhatások felvételére (praktikusan: fémből készüljön), továbbá olyan kialakítású legyen, melybe még finomszerelékes vékony zsinór is sérülésmentesen beakasztható.
Nézzük meg, „tesztalanyunk” miként teljesíti a fenti követelményeket!
Az orsó dobja szinte az első három kritériumnak a teljesítésére született, ráadásul a tartalék dob teljes mértékben azonos az „éles” dobbal - így nemcsak zsinórcserére, hanem a zsinór „átfordítására” is alkalmas. Hozzá kell azt is tenni, hogy a dob nem kúpos - tehát a szó eredeti jelentése szerint nem 100 százalékban távdobó - azonban a nyújtott és sekély kivitel kellőképpen ellensúlyozza a kúposság hiányát.
A zsinórkép semmilyen kívánnivalót nem hagy maga után - a lassított dobemelésnek köszönhetően egy emelkedési ciklusban 9-9,5 menetnyi zsinórt csévél fel a dobjára. Miután az orsó áttétele 1:5,5, ez azt jelenti, hogy (9,5 × 5,5) nagyjából 52-55 hajtókar tekerésenként kerül azonos helyzetbe egy-egy zsinórszakasz. Figyelembe véve, hogy hajtókar-fordulatonként átlagosan 1 méter zsinórt csévél fel az orsó, a teljes 200 m zsinórtárolási kapacitásra vetítve körülbelül 3-4 zsinórszakasz lesz azonos pozícióban. Tény és való, hogy az orsóhoz adott „profilozó” klingerit dobalátétekkel a megfelelő zsinórprofil elérése érdekében játszani és próbálkozni kell, de három kísérletből (2 alátét - 1 alátét - alátét nélkül) biztosan sikerül a megfelelő, majdnem tökéletes állapotot elérnünk.
A hajtómű járása, ahogy már írtam, semmi kivetnivalót nem hordoz magában. A hajtókart álló helyzetből indítva, hozzávetőlegesen 10-13 fordulat után áll meg hajtókar! Ez nem egy pergető orsónak is dicsőségére válna! (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az Okuma Longbow ugyanilyen indítás után 8-9 fordulatot tud megtenni.) Egyetlen említésre méltó kényelmetlenség van vele kapcsolatban, nevezetesen, alacsony fordulatszám esetén a dob pereméhez feszülő gumilemezke nyikorog - de jócskán az elviselhetőség határán belül.
Csészefék nincs az orsón. Ha ezen és még néhány apró hiányosságon javítani lehetne, akkor az orsóval akár (a leg)magasabb kategóriába való minősítést is el lehetne érni.
A nyeletőfék tág határok között állítható - két teljes fordulat áll rendelkezésünkre a kívánt ellenállás beszabályozására -, megbízható, letapadásmentes konstrukció. Ezt itt is az első fékeknél már sokszorosan bevált zsírozott filckorong és fém lamella párosítással érték el, ami a méretek miatt természetszerűleg jóval kisebb terhelés felvételét teszi lehetővé - de a nagy terhelés felvétele nem is lehet célja a nyeletőféknek.
A bekapcsoló kar a már szabványnak tekinthető, orsótalp irányába történő billentéssel élesíti be a rendszert - adott esetben, másik orsókkal együtt használva, ez akár kritikus kérdés is lehet egy bevágáskor. A nyeletőfék a hajtókar egyszeri körbetekerésekor 4 helyzetben vált vissza, tehát a lehető legkisebb időveszteséggel tudjuk harckésszé tenni készségünket. A fémgomb recézése megfelelő, csúszásmentes fogást biztosít még vizes állapotban is. A bevezetőben említett kotyogás a használhatóságot nem befolyásolja, mindössze egy kis bizonytalanságérzést kelt - de meg lehet vele barátkozni.
Az alábbi kép önmagáért beszél: nemcsak a matchbotos sporttársak, de talán még a megrögzött pergetők is örülnének, ha horgászkészségük ilyen egyensúlyi helyzetben működne.
A dobon lévő zsinórrögzítő klipsz minden igényt kielégít: robosztus, 8 mm átmérőjű, fémből készült, lekerekített élű (körömmel bátran alányúlhatunk, nem vág!). Amennyire hatékony, olyannyira „pofonegyszerű” a klipsz kialakítása és rögzítési megoldása: a dobon lévő furaton keresztül átdugtak egy hengeres csapot, melyet kifúrtak és egy huzallal biztosították a rugózását! Egy esetleges klipsztörést még otthoni barkácseszközökkel is orvosolni lehet!
Bevetési tapasztalatok:
A helyszín a Kákafoki-holtág, a Pálinkáséri csatorna torkolatának környéke volt. Itt a meder nagyjából szabályos U alakú, gyakorlatilag a parttól 2-3 méteres sávban már el is éri a 2-2,5 méteres mélységét. Akadó vagy medertörés nincs - egyetlenegy békésebb, visszaforgónak nevezhető része van, melyet a kép bal szélén fedezhet fel egy nádöbölként az élesebb szemű olvasó. Ettől függetlenül a fenéken hatalmas méretű (két férfitenyér) amuri kagylókból és az ezekre rátelepedő kisebb vándorkagylókból, csigákból álló telepek, illetve iszapos és keményebb, márgás részek váltakozva fordulnak elő. A meder körülbelül 50-70 méter széles, melyben a Holt-Körös vize néhány centiméter/másodperc sebességgel áramlik. Ennek csak annyi a hatása, hogy a zsinóron öblöt képez. Itt horgászom közel 6 éve, tehát „elég jól” ismerem a vizet.
Elöljáróban azért mondtam ezt el, mert az első bedobásom rögtön „vészfékezéssel” ért véget: A Shimano Beast Master bot és az Okuma Travertine orsó alkotta párossal már régen belőttem a dobótávolságot és megszokásból ezzel a lendülettel indítottam a Nevis orsóval is. Nem kellett volna! Ha nem fogom le dobás közben a zsinórt, akkor a nádas közepén landolt volna a szerelésem. A későbbiek során még többször megismétlődött ugyanez, sőt apósom is 10-15%-kal dobott nagyobbat a botommal, így bátran kijelenthetjük: a Nevis Feeder Carp 6000 a Travertine 55-öshöz képest legalább 10-15%-os dobótávolság tartalékkal rendelkezik. Ez adott esetben pont elég lehet ahhoz, hogy a zsinórfürdetők táborából a halfogókéhoz sikerüljön átülnünk.
Az orsó az éles bevetésben tisztességesen kitett magáért. Igaz, őhozzá mérhető méretű vízi szörnyetegekkel még nem találkozott, de egyetlen működési zavar vagy fennakadás sem történt a négynapos teszthorgászat során. Azt a néhány dévérkeszeget, melyek közül a „bandanagy” egy 1,15 kg-os példány volt, minden teketória nélkül meg lehetett fogni a szereléssel. Körülbelül 15 darab kisponty is zsákmányul esett - ami kimondottan jó hír, mert azt jelenti, hogy telepítettek! -, azonban ezek azonnal visszakerültek éltető elemükbe, ezért fénykép sem készült róluk. Egyetlen „komoly” erőpróba történt - érzésre olyan volt, mint amikor a 6 kilós pontyomat fogtam, csak éppen fogalmam sem volt, mi az a lomha „szörnyeteg”, ami rángat és hatalmas, de lassú ívekkel kóringyál jobbra-balra a karikába hajtott bot mellett (harcsára gyanakodtam). Amikor partközelbe került a szerelés, akkor derült ki turpisság: egy 25 centiméteres spanyol mintázatú tükörponty mellett még 2 darab 20-30 cm méretű kagyló is a szerelék rabja lett. A két kagyló alkotta az ellenállást, ami hol erre, hol arra kormányozta a szerelést, a pontyocska - ami egyébként méretéhez képest kimondottan harcosan küzdött, mint egy morcos lovag - pedig alaposan rángatta a zsinór végét, életet lehelve a különös füzérbe.
Hozzá kell tennem, hogy a fogásnak van egy olyan része, melyet nem áll módomban bemutatni: hozzávetőlegesen 40-45 darab törpeharcsa is próbát tett az orsó teljesítőképessége ellenében - mondanom sem kell, esélyük sem volt :o) Róluk kép nem készült, sőt nem is lehettek a C & R kedvezményezettjei: a Kákafoki-holtágon a kifogott törpeharcsákat - szerintem nagyon okosan - tilos visszahelyezni a vízbe.
Összehasonlítás riválisokkal
Az orsó egy olyan piaci szegmensben szeretne sikert aratni, ahol kimondottan ilyen jellegű termékek alig-alig találhatók. Az itt meglévők egyik része feeder orsó, de nem nyeletőfékes, a másik fele nyeletőfékes, de feederezésre csak sok száz méter alátétzsinór felhasználásával válik alkalmassá. A szerkezet egyértelműen átgondolt konstrukció, azt tudja, amit el lehet várni tőle - feltéve, hogy valaki nem a csapágyszám-versenyen akar vele indulni és nem csili-vili felvágós kurblit szeretne magának. Használhatóságában - a már említett hiányosságok mellett - szinte teljesen azonos szinten van a Spro Freeliner, Aeronium, Incognito, Long Cast orsókkal, egy-két dekagrammal könnyebb és a dekákkal azonos arányban ezer forintokkal kisebb árfekvésben - alátétzsinór felhasználási igény nélkül. A nyeletőfék nélküli távdobó feeder orsókhoz képest magasabb szolgáltatást nyújt, igaz, magasabb árfekvésben, kevesebb csapággyal.
Az orsóból csak úgy „süt” az erő: fel nem merült bennem, hogy lennének olyan (édesvízi) körülmények, amikor egy halnak esélye lenne vele szemben. A biztonság érzetét növeli a robusztus, de aránytalannak semmiképpen sem nevezhető fémházas kivitel - egy heavy feederrel tökéletesen működő párost alkot.
Nekem a Carp Feeder 6000 bejött! Ha valaki ilyet szeretne, mindenképpen azt javaslom, hogy többet vegyen kézbe és az esetleges nyeletőfék állítási kotyogást ellenőrizze le: remélhetőleg én egy egyedi hibával találkoztam.
Kép és szöveg: Gábor Zsolt (gaborzs)
