Hogyan növeljük a dobótávolságot feederbottal?

Hogyan növeljük a dobótávolságot feederbottal?

Polyák Csaba, a Haldorádó Horgászportál matchbotos specialistája az előző részben megmutatta, hogy mire képesek a matchbotok. Pontosabban az azokra felhelyezett matchorsók. Csaba dobótesztjéből kitűnt, hogy a nagyobb dobátmérővel rendelkező orsók távolabbra repítették a nagyméretű önsúlyos úszókat. Vajon a feederbotokra felhelyezett különböző paraméterű orsók is ilyen látványos eredményeket produkálnak? Tartsatok velem és minden kiderül!

Az ötletgazda és támogató

A dobóteszt során 5 különböző Spro és Nevis márkájú orsót tettem próbára. Azért „csak” ezt a két márkát és annak termékeit „versenyeztettem”, mert a teszt ötletgazdája és támogatója a Top Fish 2001 Kft. e termékek magyarországi forgalmazója. Ha majd felkérést kapunk más cégek termékeinek kipróbálására, szívesen mutatjuk be azokat is. A teszt megkezdése előtt a cégvezető rám bízta az orsók kiválasztását, mondván, jobban ismerem termékekeit, mint Ő maga. A dolog csak részben igaz, az viszont tény, hogy az itt szereplő orsók mindegyikével horgásztam már, így volt némi elképzelésem, hogy mire lehetnek képesek. Azt azonban még én sem próbáltam soha, hogy egyszerre, egy időben horgásszak ennyi különböző paraméterű orsóval. Így én is nagy izgalommal vártam, hogy mi lesz a dobóteszt végeredménye!

Dobáshoz sorakozó!

Az 5 kiválasztott

Az „ötös fogatot” úgy állítottam össze, hogy több különböző méterű orsó legyen benne, amely között volt első fékes, nyeletőfékes és dobfékes orsó is. Azonban nem is a fékrendszer volt most a legfontosabb paraméter, hanem a dob átmérője és mélysége. Emellett van még egy nagyon fontos adat, amely a távolra bevetett végszereléknél különösen fontos, hogy hány hajtókar-fordulattal tudjuk azt kitekerni. Egy kis dobátmérővel, kevés zsinórfelcsévéléssel bíró orsóval hiába lehet esetleg nagyot dobni, ha elfáradunk, mire kitekerjük. Ekkor nagyon nem mindegy, hogy egy hajtókar-fordulattal 80 vagy 100 cm-t lehet felcsévélni. Természetesen ezt is megmértük, így az írásban látható táblázatban ez is nyomon követhető.

Íme, az 5 tesztalany:

Spro Hardliner LCS Pro 10400
Nevis Feeder Master 5000
Nevis Carp Feeder 6000
Spro Aeronium Special Feeder 555
Spro Incognito Pro 965 ICT

Érdekes paraméterek

Az orsók paramétereinek rögzítése közben igazán szembetűnő volt, hogy mekkora eltérés mutatkozott a legkisebb és a legnagyobb méretű orsó között. A 40-es Hardliner 49,53 mm-es „kicsi” dobja eltörpült az Incognito majdnem 65 mm-es óriási dobja mellett. A másik ilyen meghökkentő adat, az egy hajtókar-fordulattal felcsévélt zsinórmennyiség. Míg a Hardliner 83,5 cm-t, addig a Carp Feeder 6000 111 cm-t tekert fel egyetlen hajtókar-fordulat során! Tehát majdnem 30 cm a különbség! Mindez némiképp előre jelezte, hogy a dobások során is „zongorázni lehet majd a különbséget”. Ez, mint a későbbi dobásokból kiderült, így is lett. No de ne szaladjunk ennyire előre!

Megmértük minden orsó dobjának magasságát és átmérőjét
… valamint az egy hajtókar-fordulttal felcsévélt zsinór mennyiségét
A Nevis Carp Feeder 6000 111 cm-t tekert fel egyetlen hajtókar-fordulat során!

Azonos feltételek

A dobások során minden esetben azonos botot, azaz 5 db, nevemmel fémjelzett Spro Pellet Feeder 390 Heavy botot használtam. Szándékosan nem a hosszabb 4,2 vagy 4,5 méter hosszú botokat választottam, hogy bebizonyítsam egy „átlagos” hosszúságú feederrel is döbbenetes távolságokat lehet elérni jól összeállított végszerelékkel és remek dobótechnikával. Minden orsóra azonos vastagságú, 0,20 mm átmérőjű Spro Carp Maxx zsinórt csévéltem. Ezek végéhez 0,19 mm vastag fonott dobóelőkét kötöttem. Természetesen az öt boton alkalmazott végszerelék is azonos volt, amelynek „lelkét” egy 35 grammos gubancgátlós etetőkosár jelentette.

A dobóteszthez a Spro Pellet Feeder 390H botot választottam
Minden botra azonos végszerelék került

Horgot is kötöttem a kosár alá, viszont arra nem tűztem fel csalit. Az etetőkosárba minden dobás előtt etetőanyagot töltöttem. A dobásokat teljes erővel végeztem oly módon, mint ahogy Csaba is csinálta, azaz nem egy bottal dobáltam folyamatosan, hanem minden bottal dobtam egyet-egyet, majd kezdtem elölről. Mindegyik feederbottal minimum 5-5 dobást végeztem, majd az 5 dobás átlagát számoltuk. A dobóteszt helyszíne a kiskunhalasi Tóth-tó volt, amelynek U alakú medre lehetővé tette, hogy a parttal párhuzamosan kijelöljünk egy dobópályát. Ezt 80 és 120 méter között, 5 méterenként egy-egy nagy számmal jelöltük, 80 métertől pedig egy 50 méteres mérőszalagot is kihúztunk, amely segített méterre pontosan meghatározni az etetőkosár vízbecsapódásának helyét. Segítőm, Csapi Károly a parton állva várta, hogy hová fog érkezni a végszerelék.

Íme, a dobópálya
Minden dobást dobókesztyűben végeztem…
…nehogy elvágja a fonott dobóelőke zsinór az ujjamat

A dobóteszt végeredménye

A legkisebb dobás 89 míg a legnagyobb 127 méter volt! Döbbenetes, hogy mire képesek a modern feederek, milyen nagy távolságba lehet segítségükkel a végszereléket bejuttatni. A teszt végeredménye az orsók paramétereinek pontos felmérése után talán nem okoz túlságosan nagy meglepetést. A legkisebb, 90,4 méteres dobási átlagot a Spro Hardliner LCS Pro 10400 orsó produkálta, míg a legnagyobbat a Spro Incongnito Pro 965 ICT, amely 121,6 méter volt. A legnagyobb, 127 méteres dobást is ezzel tudtam elérni, így nyugodtan mondhatom, hogy ez lett a győztes! A másik három orsó, a Feeder Master, az Aeronium és a Carp Feeder nagyon hasonló","108,8 m, 109 m és 111,2 m","dobási átlagokat produkált.

Irtózatos erejű dobásokkal próbáltam minden felszerelésből kihozni a maximumot

Összegzés

Mit lehet mindebből leszűrni? Aki nem akar 100 méternél nagyobbat dobni és megelégszik az átlagos dobótávolságokkal, annak szükségtelen nagy orsót vásárolni, bőven megteszi egy 40-es, 50-es finom szerkezet is. Aki viszont a maximumot szeretné kihozni minden körülmények közepette a felszereléséből, annak bizony nagyon meg kell néznie, hogy milyen orsót választ! Mint a dobóteszt is mutatja, a legnagyobb dobátmérővel és dobmagassággal rendelkező, hibátlan zsinórprofilú (csigás dobemelővel rendelkező) orsók képesek csak erre. „Jaj, de mindez nekem nagyon drága!”, sóhajt fel most sok olvasónk. Nem kell megijedni! A bemutatott orsók és a dobótesztben szereplő botok nem viselnek súlyos árcédulákat.

Végül, de nem utolsósorban, aki azon gondolkodik, hogy lehet-e még mindezt fokozni, lehet-e még a dobótávolságokat növelni, elárulom, hogy igen! Ehhez azonban már egy 4,2 vagy 4,5 méter hosszú feederre van szükség. Hogy ott hol van a felső határ? A csillagos ég!

Spro Incognito Pro 965 ICT, a győztes!

MegnevezésOrsó paraméterekAdatokÁtlagHelyezés
SPRO Hardliner LCS Pro 10400Dob magassága21,06 mm90,4 m5.
Dob átmérője49,53 mm
Behúzott zsinórhossz83,5 cm
NEVIS Feeder Master 5000Dob magassága32,8 mm108,8 m4.
Dob átmérője61,02 mm
Behúzott zsinórhossz92 cm
SPRO Aeronium Special Feeder 555Dob magassága27,73 mm109 m3.
Dob átmérője63,05 mm
Behúzott zsinórhossz92 cm
NEVIS Carp Feeder 6000Dob magassága27,77 mm111,2 m2.
Dob átmérője63,73 mm
Behúzott zsinórhossz111 cm
SPRO Incognito Pro 965 ICTDob magassága33,24 mm121,6 m1.
Dob átmérője64,85 mm
Behúzott zsinórhossz98,5 cm

Orsó adatok - részletes

Ez a film Full HD minőségben is megtekinthető, amely a legjobb képminőség mellett biztosítja a modern eszközökön (okos telefonokon, táblagépeken, stb.) való gondtalan lejátszást is!



Írta: Döme Gábor
Fotók, videó: Takács Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.