A hely. Ez a szó egy horgásznak mást jelent, mint egy hétköznapi embernek. A hely a mi titkunk. Szeretett halfogó állásunk, melyet oly sokszor átkoztunk el, és melyet mégis a legjobban szeretünk. Ahonnan legsilányabb és legkedvesebb fogásaink kerülnek elő, és amire elsőként gondolunk, ha a horgászatra egy kis mód akad.
Itt ülök a helyemen. Gyönyörű őszi reggel, szélcsendes, napsütéses nyugalma simogatja a vén Duna lassan tovagördülő zöldesen csillogó felszínét. Hónapok óta nem jött árhullám és a megtorpant folyó, mely régóta nem mossa ki a magasabb partok hordalékát, kristálytisztává tisztult az elmúlt hetekben. Csodálatos smaragdzöld átlátszó mélysége ma halat ígér.
Újra itt vagyok a helyemen. Kell egy hely minden valamirevaló horgásznak. Annak hiányában tétován és önbizalom nélkül keresgélünk mindegyik vízen. Kell egy hely, ahonnan bármikor elindulhatunk más tájakra, és ahova mindig visszatérhetünk. Ahol az általunk kitalált, vagy a szakkönyvekben olvasott törvényszerűségeket kipróbálhatjuk. Ahol nem kell órákat próbálgatnunk a sikeres módszert, mert a vízre tekintve rögtön tudjuk, mi a nyerő. Ahol mindig új ötleteket tesztelhetünk végig, mert tudunk viszonyítani a sikeres módszerhez. Ahol ügyetlenségünket nem látja senki. Ahol nagy fogásainkat sem látják irigy szemek. Ahol a tegnap kialakított ülő-kövünk holnap is ugyanúgy vár. Ahol ismerjük a halak erejét, színét, és ahol mégis mindig új meglepetések érnek. Ahol a frissen vásárolt vagy ajándékba kapott régen áhított felszerelést először kipróbálhatjuk. Ahol nehezebb halat fogni, mint a népszerű horgászvizeken, de ahol a fogás mégis különös élményt nyújt. Ahol a kacsák egyre közelebb húzódnak és a vízi patkányok sem riadnak már meg tőlünk. Ahol nem toppanunk idegenként a természetbe, ahol otthon érezhetjük magunkat, és csak egyszerűen egy jót horgászhatunk.
A helyet én választottam, az én ötletem volt.
Ne legyen messze! - gondoltam, amikor keresgélni kezdtem. Ha akad néhány órám, bármikor leugorhassak különösebb készülődés nélkül, ha túl messze van, előbb-utóbb fel kell adnom a mindennapos látogatásokat. Természetesen a Duna volt az egyetlen reális elképzelés. A sokat megénekelt, szidott és imádott folyó a maga kiszámíthatatlanságával, hatalmas halaival és pici gébjeivel, szennyes városi mocskával és csillogó sötétzöld mélységével, ijesztő, hatalmas erejével és sajnálnivaló, aszályos vánszorgásával, minden erényével és hibájával, amilyennek a természet adta és amilyenné mi tettük.
Más ne horgásszon az én helyemen! - állítottam fel tovább a követelmény rendszert. Elég eldugottnak és mégis elérhetőnek kell lennie! Az ismert és népszerű halas kifolyók és partszakaszok alkalmatlanok arra, hogy olyan intimitást adjanak, mint amilyenre vágyom, ezért a kevésbé felkapott területeket kellett feltérképeznem.
Legyen ott hal! - Ezt lehet a legnehezebben felmérni. Persze jól tudtam, hogy túlságosan halbő vidékre nem számíthatok, mert azt már felfedezték és megülték volna mások, de azért az általános haltartó jeleket összegyűjtögetve bizakodva nézelődtem. Meg aztán úgy voltam vele, ha rendszeresen etetem és látogatom a helyet, akkor előbb vagy utóbb, de sikerrel járok.
A hely, az én helyem nem hagyhat el engem! Ez volt a következő fontos kritérium. Sok jó hely hagyott már cserben. Olyanok, amelyekről azt hittem, végre megtaláltam az igazit. Néhány év múlva azonban szomorúan néztem körül: ez már nem az a hely, amit megszerettem. A város terjeszkedése vagy a halrablók, sőt néha ostoba emberek hibás vízkezelése sok horgász álmát és örömét zúzta szét. Olyan helyet keresek, mely tíz év múlva is ugyanúgy hívogat.
Aztán a jel megérkezett. Aznap nem volt kedvem a horgászathoz. Sétáltam a parton. Sötét fülledt nyári este volt. A hely környékén egy szimpatikus idősebb sporttárssal elegyedtem szóba. Hosszan beszélgettünk a környék halairól és módszereiről, de messzi horgászvidékekről is. Néhány biztató mondat után fogott egy szép szilvát. Faggatni kezdtem a feljebb található szakaszról, mellyel már régóta szemeztem, sőt kétszer már próbálkoztam is rajta.
- Ígéretes rész, de mégsincs ott soha senki. Én is járnék oda, de túl sok ott az akadó. Itt is megfogom, amit szeretnék. De te miért nem eteted meg? Lehetne az a te helyed! - mondta ...igen, lehetne!
Hazafelé már éreztem úgy lesz, ahogy az öreg sugallta. Másnap már nagy adag etetőanyaggal és harci kedvvel érkeztem a folyóhoz, és azóta is sokszor járok oda. Az lett az én helyem.
A helyen a part tagolt, de meghorgászható, alacsony vízállásnál is elég mély, de mégsem egy elérhetetlen feneketlen kút. A feederezéstől a spiccbotos úszózáson keresztül a pergetésig bármelyik módszernek hódolhatok. Olyan részt sikerült találnom, ahol télen-nyáron eséllyel szállhatok harcba, ahol minden évszakban valami újabb kihívás és ígéret vár.
A helyről feljegyzéseket készítek, hogy mikor milyen vízállásnál, milyen időjárásnál holdállásnál, milyen és mennyi halat sikerült fognom. Igazán lényeges törvényszerűségeket még nem találtam, de az ezzel való foglalatosság jól elszórakoztat. Talán olyan titkokhoz jutok majd, melyeket hasznosítva biztosra hívhatok néhány jóbarátot ide, ide az én helyemre.
Itt ülök a helyemen. Spiccbotommal a sokadikat úsztatom. Ha csak öt másodpercre megállítom a csalit, egy-egy géb a “jutalom”, így inkább óvatosan lépdelve sodortatom lefelé az előkét. A medret szinte centire ismerem, mégis, ha valami új ágat hoz a víz, elakadok. Egy határozott kapásra beemelek. Az úszó lent marad a felszín alatt, és a gumi azonnal nyúlni kezd. Nem tudom megemelni. Egy pillanatig akadóra gondolok, de a zsinór feszesen fütyülve, lassan vánszorog felfelé, és hirtelen megérzem az első farok-csapást. Márna. Könyvelem el boldogan az érzést és nagy csatára készülök. Na nem a kapitális hal miatt, hanem 12-es előkém okán. Finoman kell bánnom vele, és ezért nehezen fárad ki. A harc kétesélyes, de kis idő múltán mégis megpillantom rózsás uszonyait a mélyben. Lassan, oldalazva mozog már. 15 perc is eltelik, mire szákba terelem. Gyönyörű, egészséges, másfél kilós példány.
Csodálattal engedem vissza, és az áttetsző vízben sokáig kísérem tekintetemmel bágyadt mozgását, majd nyugodtan előkét cserélek, és újra úsztatok. Úgy érzem, ma még fogok néhányat. De, ha nem, az sem baj! Hiszen holnap vagy holnapután itt leszek megint.
Itt, az én helyemen!
