Ha az ember visszagondol az elmúlt évre, felsejlenek az eredményes horgászatok, a hatalmas betlik, de amire ezer év múltán is emlékezni fogunk, azok a horgászat közben elkövetett bakik, szerencsétlenkedések. Néhány ilyen vidám pillanatnak mi magunk vagyunk a főszereplői, de felejthetetlen az is, ha más sérelmére követjük el a kacagást. Nincsen ebben semmi rosszindulat, hiszen számomra azok a pillanatok a valóban viccesek, amelyeken a sértett és a szemtanú egyaránt harsányan tud röhögni. Ha nem is akkor és ott, de néhány nap múlva egy korsó sör mellett. Szerencsére, van a környezetemben (rajtam kívül is) néhány ilyen vidám fickó, akik gondoskodnak arról, hogy egy-egy peca után, szem ne maradjon szárazon… A következő kis történetekben a főszereplőket szándékosan átkereszteltem, illetve a képeken is igyekszem minden személyazonosságra utaló jelet eltüntetni, mert nem az elkövető személye a fontos, hanem maga a történet. Ennek ellenére nyilván magukra fognak ismerni a „tettesek”, de remélem, továbbra is szóba állnak velem. Azt azért előrebocsátom, hogy nem minden peca végződik úgy, ahogy most leírom őket. Gyakori azért a halfogás is, de valamiért sohasem azokról az alkalmakról beszélünk.
Kalandok rakós bottal, avagy a ponty, aki mindent vitt, és a háromszor tört tag legendája
Első epizódom főszereplője egy ponty, aki szó szerint mindent vitt. A kaland egy éjszakai rakózáson esett meg. Az éjszakai peca eleve sejtelmes, de amiről írok, inkább kísérteties. Még délután becuccoltunk Cs-vel, hogy mire leszáll az éj, minden a helyére kerüljön. Alaposan beetettünk, és még az est leszállta előtt sikerült pár szebb pontyot kivarázsolni a vízből. Az igazán nagyokat azonban éjszakára vártuk. Hogy ne zavarjuk egymás horgászatát, úgy helyezkedtünk el, hogy kettőnk között egy kb. 15 méteres demarkációs vonal húzódjon. Ahogy besötétedett, a pontyok egyre sűrűbben vitték el az úszót, ám a várva várt nagy öreg helyett 2-3 kilós ifjoncok nyújtották a gumikat. Mivel a felszerelésünk a termetesebbekhez volt igazítva, a kisebb pontyoknak nem sok esélyt adtunk. Már javában benne jártunk az éjszakában, mikor egy elhúzós kapásba belekapaszkodva éreztem, megérkezett a Big Larry. A hal iszonyatos erővel tépte a botot a kezemben, éreztem, hogy ez bizony nem egyemberes jószág lesz. Idővel azért lassan kezdett megszelídülni a dúvad, egyre közelebb kerültem a szákolás pillanatához. Az előttem felbukkanó hal láttán azonban világossá vált, ezt bizony egyedül nehezen tudom szákba terelni. Tettem egy sikertelen próbálkozást, ám a hal kifordult a merítőből. Ha egyedül nem megy, kérjünk segítséget, minek reszkírozni? Átszóltam tettestársamnak, hogy jöjjön, segítsen egy picit.
- Egy pillanat, csak halam van! - jött a válasz a sötétből.
Ha halat fáraszt, azt természetesen ki kell várnom, ezért a halat már nem erőltetve folytattam a fárasztást. A válasz elhangzását követően azonban néhány pillanat múlva barátom már ott állt mellettem, kezében a merítővel. Meg is lepődtem, hogy milyen gyorsan lerendezte a horogra akadt pontyot.
Ketten már sikeresen megszákoltuk a szép pontyot, és éppen a merítőben, pihegő halban gyönyörködtünk, mikor cimborám ládája felől baljóslatú hangokra lettünk figyelmesek. Mintha valami húzna, vonszolna valamit. Furcsa csörgés, zörgés neszei jöttek felénk, majd egy halk csobbanást hallottunk.
- Viszi a ponty a rakósomat! - jött a hirtelen felismerés. A lámpák fényét a vízre irányítva még láttuk, ahogy a ponty által húzott rakós torpedó rombolóként szelve a vizet egyre távolabb kerül a parttól. Az eredetileg 13 méteres rakóson most nem volt fenn a nyéltag, ezért a bot végén szabadon ömölhetett be a víz. Ennek következtében mint a süllyedő Titanic emelte fel orrát, és lassan alámerült.
- Te a vízben hagytad a rakóst? - kérdeztem.
- Hááát, tulajdonképpen hal is volt a horgon, igaz nem nagy, olyan kettesforma.
- Te úgy tetted a rakóst a tartóba, hogy azon egy ponty is volt?
- Tulajdonképpen igen.
Nem tudom, honnan jöhetett az ötlet, de a jelek szerint nem vált be. Ha a hal, csak jobbra-balra úszkál, nem tudja kiemelni a botot a tartóból, de ez a fránya jószág gondolt egyet, és a tó közepét megcélozva, egyenesen húzta ki a rakóst a tartóból. A pecának természetesen vége lett, és hiába kerülgettük a tavat, lámpáinkkal a felszínt pásztázva, a röpködő denevéreken kívül mást nem találtunk. Aznap este nem röhögtünk, de másnap már újra elmesélve a történteket, kitört belőlünk a kacagás. Barátom is belátta, hogy ekkora marhaságot legrosszabb rémálmában sem követ el még egyszer. A hab a tortán persze az volt, mikor hírét vettük, hogy egy szerencsés horgász 11 méteres rakóst fogott a tavon. Sajnos nem volt olyan korrekt, hogy leadja a halőrháznál, így valószínűleg egy falusi kocsmában került árverésre a „nyeletlen” rakós. Kicsi vigasz a történetben, hogy a megmaradt top szettekből, és a 13-as nyéltagból azért sikerült annyit kiárulni, hogy valamelyest enyhítse a kárt. Azóta ajánlom barátomnak a kínai módszert, mely szerint egy gumipókkal a derekához kell erősíteni a botot. Legfeljebb legközelebb vízisí akrobatika lesz a kaland vége.
Egy másik lelkes horgász, (legyen a neve D.) úgy döntött, belevág a rakózás rendkívül szép, ám veszélyes világába. Annak rendje és módja szerint fel is szerelkezett minden szükséges cuccal. A lelkesedés mellett azonban nem volt semmi gyakorlat, aminek következtében szépen lassan elkezdődött a bot felszeletelése. Az első próbák egyikén történt, hogy a rendkívül szeles időben a szél a rakóst egyszerűen kiemelte a tartóból, majd elegánsan a betonhoz csapva gondoskodott az aznapi peca befejezéséről. Szerencsére olyan márkáról volt szó, amihez 3 héten belül megérkezett a törött tag, ráadásul grátisz, hiszen ki gondolta volna, hogy egy 6-os tagot ilyen gyorsan le lehet amortizálni? Mivel barátomnak bizonyíték kellett, nem ígéret, újra belevetette magát a dolgok sűrűjébe. Legközelebbi pecájának színtere egy olyan tó volt, ahol a horgászállás mögött sűrű, iszalaggal átszőtt rengeteg húzódott. Nos ebbe sikerült ügyesen beletolni a rakóst. A beakadt botot azonban nem túl szerencsésen próbálta meg kiszabadítani. A rakós kéznél lévő végét lenyomva próbálta meg újra szabaddá tenni a felszerelést. A görgő által, egy ponton alátámasztott bot azonban nem szívlelte ezt a fajta gondoskodást: az alátámasztási pontnál nagyot sóhajtva lekonyult. A valóságban nagyot pukkanva pont az a tag törött el ismét, ami legutóbb is. Szerencsére a cég ismét gyorsan pótolta a tagot, ráadásul ismét grátisz. Lelki szemeink előtt az aggódó mérnökök jelentek meg, akik azon tanakodnak, vajon hol lehet a hiba, hogy ennek a modellnek a 6-os tagja ilyen ütemben amortizálódik.
Aki azt gondolná, hogy ezzel vége, annak csalódást kell okoznom, elvégre három a magyar igazság. A cseretag megérkezését követően barátunk óvatossá vált, hiszen lassan a gyártó is kezdett gyanút fogni, hogy itt bizony nem valamiféle paranormális jelenséggel van dolguk. Egy újabb rakózás alkalmából D., mivel kissé elfáradt, úgy döntött, hogy elugrik a közeli étterembe egy kávéra. A rakóst annak rendje s módja szerint kivette, a top szettet a tartóba, a botot a görgőre fektette, a végét pedig a bottartó tulipánnal rögzítette. Mint aki jól végezte dolgát, elbandukolt, hogy koffeinnel tegye magát virgoncabbá. Hasonlóképpen gondolkozott a szél is, aki eddig hírét sem hallatta, hogy egyáltalán létezik. Kifigyelte, hogy elhagyatott a táj, és hirtelen lecsapott.
Rakoncátlan kiscsikó módjára vágtázott keresztül a tavon, majd a rakóshoz érve úgy gondolta, játszik egy kicsit. Belekapaszkodott, és görgővel együtt felemelte, majd ledobta a földre. A görgő persze nem volt felkészülve ilyen csintalanságra, ezért nem a talpára esett, hanem a botra. Annak is a 6. tagjára, hiszen már jó barátok voltak. Ő, és a törött tag. Most kivételesen az 5. tag vált áldozattá. Hősünk a kávézásból visszatérve már csak rezignáltan vette tudomásul, lehet újabb tagot rendelni. Természetesen még ezt is grátiszba kapta, bár a gyártók egy különítményt is küldtek, hogy megvizsgálják a hazai klimatikus viszonyokat, amelyek megeszik a bot anyagát. Mivel több tagtörést már nem vettek volna be, és a 3 törött tag ára nem kis összeget emésztett volna fel, barátunk úgy döntött, beruház egy szerényebb rakósba is, amiért úgymond „nem kár”. Nos, igaza lett, mert jött a negyedik, a ráadás. Egy közös horgászatunk alkalmából, mikor a halak nem kényeztettek el bennünket, úgy döntött, inkább könnyít magán, hiszen a sok egy helyben ülés serkenti a hólyagok telítődését.
- Na, én megyek, és dobok egy szerencse-pisit!- felkiáltással lelépett a ládáról, és ugyanezzel a lendülettel, sikerült rátaposnia az ott heverő etetőcsészés top szettre. A rakós bot egyetlen része sem szívleli az ilyen mostoha bánásmódot - a top szett is hangos reccsenéssel adta meg magát. Ezt követően sokáig nem tudtunk horgászni, többen is visítva fetrengtünk a röhögéstől.
Barátunk, aki többet tördeli a rakósokat, mint zavarban lévő szűzlány a kezeit, nem jár egyedül. Hű társa a mindig vidám (legyen a neve) Iri. Hasonló lelkesedéssel vágott ő is a rakózásba. Iri azonban úgy gondolta, nem egyben töri el a rakóst, inkább apránként felszeleteli. Hogyan lehet ezt megtenni? Nos, minden esetben, mikor komolyabb pontyot fárasztott, a rövidítés pillanatában a megugró hal elrepesztette a tagot, aminek a végéből pár centit levágva lehetett újra hadra fogható botot varázsolni. Tartott ez az attrakció addig, amíg végleg el nem fogyott a tag. Ekkor kénytelen volt újat rendelni, hiszen semmi sem tart örökké, főleg nem egy rakós 5. tagja.
Apropó, majd elfelejtettem. Van egy tó nálunk, ahol bottal, orsóval etetik a halakat. A hatos tagot aprító barátunkkal esett meg ez is. Egy remek kis buli keretében gyűltek össze többen is, az ilyen jellegű rendezvényeknek is helyt adó tó egyik filagóriájában.
Barátunk már korábban kiült a vízre, hogy egy kicsit horgászhasson előtte. Szépen fogta a pontyokat, majd ahogy gyülekezni kezdett a társaság, a szereléket kitekerve, a botot a rod podra téve befejezte a pecát. A horgon fityegő bojlival nem törődött, hiszen az úgyis csak félig-meddig lógott bele a vízbe. Ugyan mi történhetne vele közvetlenül a partoldalban?
Végül is semmi, hacsak az nem, hogy egy éppen ott kószáló ponty megkívánja a félvízen libegő golyót, amit fel is szippant… A horogtól megszúrt ponty vágtába kezdett, aminek következtében a botot tokkal, vonóval beborította a vízbe. A kezdeti meglepődést azután felváltotta, a „Keressük meg a botot!” elhatározás. A társaságban jelen volt a tűzoltóság egyik jeles képviselője is, aki segítségül hívta az éppen ügyeletben lévő kollegáit, akikkel karöltve, csatárláncot alkotva próbálták meg feltérképezni a mederalakulatokat.
A bot persze nem lett meg, talán azóta is vonszolja maga után a hal, de a nyakig érő vízben felsorakozott élő radar látványa felejthetetlen lehetett.
Aki azonban azt gondolná, hogy több tréfás esemény nem történt a 2006-os évben, azt megnyugtathatom: még nem beszéltem egy érdekes csónakázásról és arról sem, milyen veszélyeket rejt, ha barátaink úgy döntenek, kipróbálják a legyezést. Abból kiindulva, hogy mi történt, ha rakóznak, sejthetitek, nem a szomorúságtól sírtunk a kalandjaik hallatán, de ez már egy másik történet.
Ígérem, elmesélem azt is, de most megyek, mert ha csak belegondolok, elkap a nevetés…
Írta: Az élet, lejegyezte Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Köszönöm, hogy a főszereplők hozzájárultak a vidám percek felidézéséhez
