Bizony régen volt. Találkozni mindig jó azokkal, akikkel sok éven át együtt volt az ember. A gimnáziumi évek során számtalan szép emlék gyűlt össze. Ha van kivel csokorba szedni ezeket, érdemes összetrombitálni a régi társaságot, hiszen mindenki másképp emlékszik, máshogy élte meg ugyanazt a történetet. A kérdés már csak az, hogyan kapcsolódik ehhez a horgászat? Rendkívül egyszerűen.
Egy szokványos, álmos hétköznap kaptam a sokkoló telefonhívást. Idén 15 éve, hogy szép ruhába bújtunk és vándortarisznyát akasztottak a vállunkra. A telefon után kicsit furán éreztem magam. Az elszelelt évekre gondoltam, majd felbukkantak a régi arcok, a tiszafüredi alma mater, vidám és kevésbé vidám sztorik, diákcsínyek. (Ez utóbbiból akadt bőven az emlékek feneketlen zsákjában, mert - finoman szólva - eleven gyerek voltam. Egyik legemlékezetesebb csínyünk a kollégiumi cserépkályha levegőbe repítése volt, amit Csiga barátommal követtem el. Édesapám a gimnáziumi WC-t döntötte össze anno, egy szintén jól képzett barátjával, így azért rajta csak sikerült túltennem. Az alma nem esik messze a fájától.)
Az osztálytársaim közül Józsi az egyedüli pecás. Főleg a ragadozókra specializálta magát, így szinte minden zárást, akadót, mély kutat ismer a folyón. A munkája, családja már a fővároshoz köti, de szülővárosában azért vett egy kis parasztházat, amit az évek során gyönyörűen rendbe tett. Józsival padtársak voltunk a gimiben. Lehet, hogy ezért, vagy a közös hobbi miatt, de azóta is tartjuk a kapcsolatot. Egyszer-kétszer horgásztunk már együtt, de ez emlékeim szerint abádszalóki peca volt. Józsi barátom azonban egy tengerész reinkarnációja lehet, mert jobban szereti, ha billeg alatta a talaj.
Szinte mindig csónakból horgászik, amit a füredi csónakkikötőben parkoltat. (Mindig invitál egy kis jégtörő gumihalazásra, de soha nem jött össze a dolog. Az, hogy az idén elmegyek egy kis süllőportyára, már biztos.)
A találkozó időpontjára össze kellene hozni valamit! Előző héten Józsi is csatlakozott a haldorádós cimbikkel szervezett közös örömpecához, így a részleteket volt időnk megbeszélni. Nem szerettem volna rögtön a süllőzés kemény kiképzésébe fogni, így egy kis finompecát terveztem. Barátom sokat emlegetett egy morotvát, így ezt szerettem volna felderíteni. Az érettségi találkozóra az öltöny mellé bekerültek a horgászcuccok is. Ismerős volt az út, hiszen ha szüleimhez utazom, útba esik, de sajnos csak este nyolcra tudtam landolni. (Pedig már aznap délutánra tervbe volt egy kis süllőzés.) Hogy azért ne maradjunk hal nélkül, Józsi meghívott egy halvacsorára. A finom halászlé mellett megbeszélhettük a haditervet. A terv szerint reggel mire világosodik, már a kikötőben leszünk, majd bemotorozunk morotvára, ahol délután egyig pecázunk, majd tűz haza, átöltözés és találkozó. Egyszerű, nem bonyolult terv, mégis sikerült felborítani. Természetesen erről is csak a halak tehettek.
Reggel igazi októbervégi időjárás fogadott bennünket. Lógott az eső lába, néha le is ért a földre. Erre számítani lehetett, így nem ért bennünket felkészületlenül. A több réteg ruha tetejére felhúztam az esőruhát, beélesítettem a gumicsizmát. A csónakos pecához kevés motyó szükséges, főleg ha a hajó mérete eleve határt szab a felszerelésnek. Egy vödörbe összeszedegettem a matchezéshez legszükségesebbeket. Egy bot, egy orsó, úszótartó, ólomkészlet, horgok, merítő, csúzlik. Nem is gondoltam volna, hogy a megszokott, mázsányi cucc nélkül is tudok majd horgászni. Lehet, vennem kellene egy csónakot is? A kikötőbe érve, amíg barátom becuccolt, én az etetőanyagot kevertem be.
Elmondása szerint a víz tiszta, a meder egyenletes, 2-3 méter mély, kissé iszapos. Főleg dévérekre, kárászokra, pontyokra lehet számítani. Kora tavasszal és ősszel én a VDE Turbo fekete változatát szeretem keverni. A színe nem kelt gyanút a letisztult vízben, fanyar illata pedig eddig mindig behúzta a halat az etetésre. Egy kevés őrölt kendert is kevertem most hozzá, de más plusz aromát nem használtam. A morotváról tudni kell, hogy természetvédelmi terület, az év nagy részén, februártól júniusig ember be sem teheti a lábát. Igazi vadvízország, számtalan védett madár, vízi növény menedéke.
A tiltást azonban ősz környékén feloldják, ilyenkor a horgászok előszeretettel látogatják. A hely kizárólag csónakkal, egy keskeny kis lagúnán közelíthető meg. Leginkább rablóhalra, pontyra horgászik mindenki. A keszegsereget nem háborgatja senki. Józsi szerint én leszek az első, aki szúnyoggal fog horgászni itt. Az elmondottak nagyon biztatónak tűntek. Egy vadvíz, ahol nincsenek agyonetetve a halak, kevésbé ismerték még ki a horog veszélyeit. Minél hamarabb látni akartam ezt a Kánaánt. Elhelyezkedtünk a csónakban, majd szép komótosan kimotoroztunk a kikötőből az élő Tiszára. Mivel jó negyven kilóval túlsúlyoztam a csónak elejét, barátom inkább a csónak végéhez rendelt. Úgy lenyomod a csónak orrát, hogy a motor alig fog vizet! - szólt termetemnek a bók. Én engedelmesen hátracsúsztam. Ettől kezdve a csónak eleje állt kissé furán, úgy tűnt, rögtön elemelkedik a vízről, mint egy hidroplán. A keskeny csatornáig normál sebességgel haladtunk, majd a zsilipen áthaladva lassítani kellett. Zegzugos, szűk kis sikátorban csorogtunk. Eleinte csak nádas övezte a csónak útját, de ahogy egyre beljebb haladtunk, vízre hajló fák, víz alatti tuskók szegélyezték utunkat.
Most bezzeg a csónak orrába lettem parancsolva, hogy lesúlyozzam annak elejét, így a motor kevésbé merült le hátul, elkerülve így az alattomos tuskókat. Útközben jégmadár cikázott előttünk. Egészen közelről szemügyre tudtuk venni, de a mozgó csónakból nem tudtam fotózni, ráadásul az eső is áztatott bennünket. Az őszbe barnult fák jótékony esernyőt tartottak fölénk, de minden cseppet ők sem tudtak feltartóztatni. A hűvös őszi eső egyhangúan kopogott rajtunk. A kis csatorna néhol annyira leszűkült, hogy kézzel kellett elfordítani a csónakot. A hangulatos kis „gondolázás” után váratlanul kinyílt a tér. Gyönyörű, hamisítatlan morotvára jutottunk ki. A vizet körben nádas ölelte, itt-ott még tartotta magát a tündérrózsa. Nyáron a nádas előtti sávot a különféle vízi növények birtokolják, de a víz lehűlésével ezek nagy része már eltűnt. A vízen csak néhány csónakot láttunk, ezekből is többnyire pergettek. Mi egy befolyótól balra terveztük a horgászatot, arra gondolva, hogy az alig mozduló víz miatt itt nagyobb halsűrűségre számíthatunk. Egy hungarocell bójával kijelöltük az etetésünk helyét. A víz 3 méteres lehetett. Kihasználtuk a csónak nyújtotta előnyt és kukoricával megszórtuk a jelző környékét, és az etetőanyagból is bedobtunk 3-4 gombócot. A további ráetetést már a csúzli segítségével végeztük.
A csónakot az etetés helyétől körülbelül 15 méterre macskáztuk le. Én összeállítottam kedvenc matchbotomat, amire 6 grammos karbonantennás waggler került. Józsi feladata az én karácsonyi süllőm megfogása volt, így ő két erre alkalmas szereléket állított össze. Mivel én csak egy bottal horgásztam, egy úszós csukázó szerelék is bevetésre került. A két süllőző bot közül az egyik a meder, a másik a befolyó irányában keresett halat, a csukázó cucc a mögöttünk lévő ritkás tökleveles szélére került. A csalihalakat szerencsére a helyszínen meg tudtuk fogni, hiszen a snecik kisebb-nagyobb bandákba verődve őrjáratoztak a nádas szélén.
A rablóknak szánt botok beélesítése után már alig vártam, hogy én is bedobhassak. Csónakból még nem matcheztem, kicsit fura volt, de hamar megszoktam. A halakra szerencsére nem kellet sokat várni. Szebbnél szebb feltolós kapásokkal jelentkeztek. A szúnyoglárvára főleg dévérek jelentkeztek, a trágyagilisztára szebbnél szebb kárászok kaptak. Szinte minden dobásra volt kapás, így az etetést ápolni kellett. Csemegekukoricát, csontit lőttem az úszóm köré, néha egy-egy gombóc etetőanyag társaságában. Közben az idő is megunta a komorságot, átvéve jókedvünk, a Nap is előmosolygott néha a súlyos felhők mögül.
Józsinak nagyon tetszett a matchbotos módszer, arra az elhatározásra jutott, jövőre beszerzi a hozzávalókat. Ízelítőül átadtam neki a botom. Kicsit legalább pihenhettem, végre felálltam a csónakban, kinyújtóztatva elgémberedett tagjaim. A víz közben megüresedett, csak páran vallatták a nádrengeteg szélét. A süllők még nem jelentkeztek, az úszóval is csak a tenyérnyi csalihal rótta a köröket. A csónakban hátradőlve a morotva nyári arcát próbáltam elképzelni. Jövőre meg kell néznem. Álmodozásomból barátom riasztott fel. Kapása van! Az egyik fenekező spicce bólintott be, majd szép lassan peregni kezdett a zsinór az orsó dobjáról. Valószínűleg kisebb süllő lesz! A nagyobbak erőteljesebb rohammal viszik a zsinórt - állapította meg Józsi.
A rabló egy idő múlva megállt, és elkezdte beforgatni a kishalat. A damil remegése, meg-megrándulása erre engedett következtetni. Hirtelen azonban semmi. Se egy rángás, se egy húzás. Otthagyta! - keseredett el barátom. Várt még egy pár percig, majd „Mit lehet tudni!” alapon bevágott. A bot ekkor karikába hajlott, komolyabb halat sejtetve. Pár pillanatig élvezhettük csak a küzdelmet, a szerelék megkönnyebbült. A damilt mintha pengével vágták volna el.
Ez bizony csuka volt! - fakadt ki barátom. Sajnos nem volt neki megfelelő előke a szereléken, hiszen süllőre pályázott, ami nem kedveli a merev drótelőkét. A csuka - amit barátom három kiló körülire saccolt -, mivel már benyelte a kishalat, éles pofájával egy pillanat alatt elmetszette az előkét. Ugrott a fokhagymás csuka vacsora. Az idő már vészesen közeledett a kitűzött induláshoz, de Józsi nem adta fel. Gyorsan egy kevlár előkét szerelt, hátha még egy krokodilt lépre tud csalni. Újabb küsz került a horogra, amit az előbbi helyre dobott. Nem sokkal ezután erős rántással újból bólintott a bot, de most nem követte a lefutó zsinór a csalival eliramodó rablót. Vártunk-vártunk, de nem volt folytatás. A szerelék kitekerésekor szembesültünk a ténnyel, a csalihalat a rárontó csuka egyszerűen letépte a horogról. A karácsonyi finomság így most a vízben maradt. Sebaj, novemberben még visszatérünk és revansot veszünk! Most azonban igyekeznünk kell, mert már igen közeleg a találkozó időpontja. Gyorsan összekaptuk magunkat, és az időközben eleredő esőben a kikötő felé irányítottuk a csónak orrát.
Újból átkeltünk a kis csatornán, ahol most is elkapott egy olyan érzés, amit talán Tutajos érezhetett, mikor a berekben kalandozott. Az eső sajnos egyre jobban rákezdett, így igyekeznünk kellett, mielőtt minden motyónk átázik. A barátságos kis parasztházban jólesett a forró zuhany, majd „kiglancolva” magunkat elindultunk a találkozóra. Itt találkozhattam régi biológia-kémia tanárommal, aki hazánk egyik elismert halbiológusa is egyben, így az esti vacsora sem múlhatott el halak nélkül. Barátom másnap is ráült a helyünkre, ahol szebbnél szebb kárászokkal tölthette meg a haltartóját Néhány ponty is tiszteletét tette, de csak pár pillanatig maradtak. Sietős volt nekik, így elegánsan távoztak. Telefonon azzal tudtam vigasztalni barátomat, talán ők is érettségi találkozóra siettek. Azt azonban megbeszéltük, mi nem várunk újabb öt évet a következő találkáig. Terveink szerint még az idén megpróbálunk gumihallal lépre csalni egy-két süllőt. Karácsonyi, halakra vonatkozó kívánságom még nem teljesült! Annyiban módosítom csak, hogy csuka is megteszi.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Polyák Csaba, Bajzáth József
