Márna. Sőt: hagyjál már, na! Megrögzött és megszállott folyóvízi keszegezők, úsztatók tudnának igazán mesélni erről a fenéklakó, izmos halról. Életem első márnái egyébként csonti-kukorica szendvicsen akadtak egy párás augusztusi hajnalon, amely a Sebes-Körösön ébresztett. Ezen az egy alkalommal mindjárt három torpedó akadt horogra, és a pickerboton nem mindennapi élmény volt fárasztásuk, megfogásuk.Sokat olvastam horgászmagazinokban, egyéb kiadványokban wobbleren akadt márnákról. Úgy voltam vele, hogy egyrészt csak a nagyja eszi a műhalat, másrészt meg nekem nem lesz olyan szerencsém, hogy így foghassak akár egyet is. Vagy mégis?
Egy szokásos hajnali pergetés alkalmával néztem nagyon nagyot. Folyóink (nyáron nálunk az alföldi folyók, így kell érteni) néha olyan kis vízhozamot produkálnak, hogy nemritkán napról-napra, vagy még rosszabb: óráról-órára változik a sodrás erőssége. Ilyen esetben, ha teszem azt belassul a víz, elő lehet venni az állóvízen eredményes, folyón azonban túl erősen remegő wobblereket is. Mivel kora hajnali érkezésünket követően azt tapasztaltuk, hogy az egyébként oly\' erős sodrású Körös csak lagymatag, mondhatni tessék-lássék módon folyik, a fél négyes, "balinválasztó" időszakban föltettem egy CDJ 9-est, persze a még erős sötétre való tekintettel banánzöldben. A fenék közelben húzott finn csodára odacsókolt egy húsos száj, az erős botot is képes volt megdolgoztatni. Míg lábam elé nem ért, csak találgattunk, vajon mi lehet? Fárasztás közben, a makacsul a fenéken húzó halnak néha-néha beszóltam - Gyere már, na!
Kijött a hal, méretén nagyon meglepődtem. Egy kettes, kettőfeles akármit vártam, és ehhez képest egy "csutka" méretű bajszos-harcos, egy márna gyógyult wobblerem hátsó horgára. Ez a kis hal, hogy húzott! A visszaengedést követően avval nyugtáztam a dolgot, hogy mindez véletlen volt, ilyesmi előfordul.
Egyszer, de nem többször. Hát folytak a nap eseményei tovább, a kivilágosodás már a letett pergetőket találta a parton, s a meccsbotokat a kézben. Fogtunk keszeget, paducot, majd - jómagam még mindig a váratlan és véletlen márnafogást ízlelgetve - úgy indultunk haza, hogy valamikor még visszanézünk ide.
Három nap múlva, úgy hozta a szerencse - tegyem hozzá gyorsan: minden összejött, ilyen ritkán adódik - lemehettünk ismét. Társam ezúttal Tóni, aki a békés halak horgászatában is remekül helytállt. Mintegy mellékesen nem egy rekordlistás amur- és pontyfogást is elkönyvelhet.
Fogtam pár jó balint, köztük egy valóban szépet, olyan kettő fölöttit, amikor arra lettem figyelmes, hogy rabol a márna! Ha nekem mondják, biztosan nem hiszem el. Pedig mi lehet az a hal, ami cuppogva rabol, olykor még tűzvörös farokúszóját is megmutatva? Hát márna!
Na, mondom magamba, itt rabol, alig bothossznyira a parttól. Ha be lehetne csapni, azaz ha wobblerrel be tudnám csapni...
Első, a látott rablást célzó dobásomat követően rá is vág valami a hét centis wobblerre, ám nem akad meg. Hogy a fene.. Na, majd a következő, fohászkodom. Azonban dobok vagy tízet, és semmi. Hm. Tán nagy neki a wobbler? Csak azért sem cserélem kisebbre. Majd elválik...
Újabb dobás, és műcsalimmal együtt újabb reménység hullik a víz színére. Megfeszül a zsinór, a sodrásba bukik a műhal, remegve-riszálja magát egyre mélyebbre. Már nem is láthatnám, olyan mélyen halad, amikor cselesen belespiccelek a húzásba, majd engedek a zsinór feszességén, azt a látszatot keltve a ragadozóban, hogy erőtlen, felszín felé lassan úszó kishal a vontatott, mellékesen szúrós horgokkal ékesített mütyür.
A csel bejött! Dáng, odaver valami, majd indul le, a mély felé. Erősen húz, mi lehet ez? Az elébb fogtam egy kettőfeles balint, hát az piskóta volt ehhez képest, pedig azóta a fonott zsinórt tettem föl, mi ez, gőzmozdony? Feljebb jön, bár még mindig tud szaladni egy-egy félkört. Csak nem...? De igen! Bizony, megvan a márna! A második wobbleres márna s ez nem lehet már véletlen - ott rabolt, megütötte, rágyógyult. Hm. Azért nagyon örülök, függetlenül attól, hogy halam még a méretet sem éri el. Egyébként is elengedném. El is engedem.
És a harmadik. Újra Patekkal voltunk horgászni, élmény a közös horgászat minden perce, amit a parton tölthetünk. Persze peca közben megy a szöveg, ugratjuk egymást, ilyesmi. Este érkezünk, kalandos érkezésünk, azaz inkább utunk volt a folyóig. Zsolt a parton várt ránk, így hármasban próbáltuk meg felvenni a harcot egyrészt az erősen áradó vízzel, ami csak úgy mellékesen elég szemetes is, túl a kakaó-színen, illetve a szúnyogokkal. Bár "szkafanderem" ezúttal nem veszem föl, kézközelben van a hálós sapi. Ha nagyon ennének, vagy ha fogytán lenne a szúnyogriasztó, ugye...
Célzottan harcsára jöttünk, ám a vizet látva alábbhagy bennünk a bizakodás. Azért minden mindegy alapon maradás mellett döntünk, és dobálni kezdünk. Hamar elbizonytalanodunk, és elunjuk a dolgot. Már csak beszélgetünk, Zsolt meg is unja a meddő próbálkozást, pakolni kezd. Mire összepakol, én újra bottal a kezemben állok a vízbe, és minden mindegy alapon, egy CDJ 9 GFR-t kapcsolok föl. Patek is elszánt, harcsát szeretne. Tavaly is összejött, miért ne jöhetne most is? Ráadásul idén próbáltam és fogtam is bajszosokból elég jól. Még tegnapelőtt is...
Dobok, vontatok, semmi. Ez így megy, egymás után. Monoton utakon jár monoton mozgással a wobbler. Ugyan, mit is foghatnék?
Zsolt közben búcsúzik, indul, holnap munka várja, szeretne még pihenni. Búcsút intek neki, majd a következő pillanatban elakadok. De nem, ez több azért az elakadásnál. Mi lehet ez? Nem húz, de hal lesz. Süllő, vagy valami egyéb hal, kabátba akadva? Majd meglátjuk.
Mire elébem tudom húzni a gyors vízben, balint mondunk mindahányan. És - ember, kapaszkodj! Márna, de még milyen gyönyörű! Jó kétkilósra taksáljuk a halat, amely ugye még nincsen megfogva. Hogy mennyire nincsen, azt be is bizonyítja: a bothossznyi zsinóron lebegő uszonyos nem nagyon akar megismerkedni a parti kövek közelségével. Míg én óvatosan próbálnám tarkón fogni, addig Patek a farkát babrálja. Kicsit bizonytalan a fogásom, próbálnék jobb fogást keresni, de a hal már a folyó közepe felé mutatva lebeg csizmám orra előtt, így a hátsó horgával akadt Rapala hátrafelé, hasi horgával szabadon fityegve kezem felé bicsaklik. Na, ebből nem kérek, köszönöm, ússzon inkább még egy kört, eddig úgysem vett le egy méter zsinórt se, nem is értettem, miért. Ellenben most hirtelen megértem. Mivel nem nagyon éreztem rávágást, és nem is ütöttem a halnak, s mivel felém indult el, nem is nagyon erőltettem, szegény pára nem biztos, hogy érezte a veszélyt. Ellenben mire kiért a partra, s még az érintéseket is tűrte, megérezte a komoly veszélyt, s a bothossznyi zsinóron úgy megindult, hogy majdnem belehúzott a vízbe. Karika a bot, mire nyitnék a féken - ez nincsen egy pillanat! - a nagy rúgáson kívül mást nem érezhetek, üresen lóg a zsineg. Azaz a wobbler rajta van. S a hátsó hármas horog két ága majdnem egyenes. Patek csak annyit mond - Hát ez elment. Azért kár... Kár bizony. Legalább egy fotó erejéig maradhatott volna. Vagy tán mondanom kellett volna - Maradj már, na?!
