A horgász fáradtan nyújtózott a takaró alatt. A lakásban konfettik, papírtrombiták szerteszét. Fejében még zsibongott az ó-, és tisztulni kezdett az újév. A család még az igazak álmát aludta, így csendesen csoszogott ki a konyhába, hogy egy friss feketével életet leheljen szempilláiba.A kávét kortyolva közelebb húzódott az ablakhoz. Lehelete vékony pára-pergament vont a hideg üvegre. Mint gyermekkorában, ujjával rajzolgatni kezdett az alkalmi papírlapra. Miután végzett, kissé elhátrált, hogy megszemlélje művét. Az ablakról egy halacska képe nézett vissza rá.
Szemöldökét összehúzva, fejét kicsit félrebillentve nézte a képet. Érezte, valami vonzza, megigézi tekintetét. A kávé maradékát körbelöttyintette a csésze falán és nézte a keletkezett örvényt. Érezte, nem tud sokáig ellenállni a kísértésnek. Egy hirtelen mozdulattal kihörpintette a csésze tartalmát és halkan öltözni kezdett. Egy cetlire csak ennyit írt:
Horgászni mentem, hamarosan jövök!
A garázsban felnyalábolta a botokat és néhány virgonc kishalat mert a vödörbe. A kaput igyekezett a legkisebb zajjal kinyitni, de a hideg vas így is meg-megcsikordult. Az utca is az esti ünneplést pihente. Innen-onnan még hallatszottak a petárdák durranásai, de szép lassan elmaradtak, ahogy az óesztendő is. Új év, új remények! - gondolta hősünk.
A tél még nem eresztette ki oroszlánkarmait. Az esti fagy hiába vont vékony jégpáncélt a vizek partjára, a felbukkanó napkorong játszi könnyedséggel söpörte el a tél erőlködését. Egyedül a varjak „éneke” idézte a telet. A kikötőben a csónak fehér zúzmarával átfestve billegett a vízen, alatta csendesen sietett a folyó. Őt még nem érte el a Nap melege. A horgász óvatosan, minden lépésre vigyázva pakolta be a felszerelést. A friss reggeli levegő minden álmosságot kiűzött szeméből. Szorosabbra fonta magán a ruhát és életet lehelt a motorba. A csónak halk duruzsolás kíséretében szelte a folyót. A horgász szemével a partot kémlelte. Minden bedőlt fa, kőszórás ismerősként üdvözölte.
Az egyik egy szép harcsa fárasztásának, a másik egy hangulatos nyári estének emlékét idézte. Nem sietett, hagyta, hogy a friss levegő átjárja, elűzze bágyadtságát. A folyó kihalt volt, úgy tűnt, senki sem horgászattal kezdi az újévet. Máskor a jobb tartásokon már javában lógat valaki, nem lehet elég korán érkezni a jobb helyek reményében. Egy jól ismert, vízbe halt fa mellett kötött ki.
A vaspogácsák közel 6 méteres mélységben érték el a medret. Kényelmesen összeszerelt. A klasszikus fenekező szerelék horgára egy virgonc vörösszárnyú került, még az ősszel fogta a falu melletti kis kanálisban. A színe kicsit veszített régi pompájából, de ezen nem volt mit csodálkozni. Az ideiglenes otthonul szolgáló hordó is mellőzött minden színpompát, a csöppnyi hal csak igyekezett alkalmazkodni új környezetéhez, ahogy néha mi is. A horgot bepöccintette a csónak végétől néhány méterre, kicsit megfeszítette a damilt, majd kényelembe helyezkedett. Volt ideje gondolkodni, de ő pont ezért szeretett a vízre járni. Elrendezhette magában a dolgokat, mindent a helyére tehetett, álmodozhatott. Gondolatai most a múltból a jövő felé tartottak. Eszébe jutottak a hűvös, kora tavaszi hajnalok, mikor az ébredező bodorkákat kereste a folyó holtágaiban, majd a melegedő május, mikor a dévérkeszegek nászát szemlélte egy csendes kiöntésnél.
Mint minden évben, tavaly is megejtett egy hét nomád, sátras horgászatot. Magában számvetést készített, mit is adott neki az elmúlt év. A képzeletbeli leltárral meg volt elégedve. Amit a víz adhatott, azt ő alázattal elfogadta, cserébe féltő gondoskodással vigyázta a folyó gyermekeit. Vajon mit hoz a jövő? Kell-e félteni az emberek önzésétől, felelőtlenségétől ezt a törékeny egyensúlyt? Eszébe jutott a folyót fenyegető állandó környezeti katasztrófa baljós árnya, ami tavaly is kis híján végigsöpört szeretett vizén. Elhessegette magától még a gondolatát is. Kicsit fáradtan lehunyta a szemét. Gondolataiban már a tavasz illatát érezte, eltervezte az első tavaszi horgászatot, új, felfedezésre váró vizek partján járt. A hideg ellenére melegséget érzett a szíve táján. Álmodozni jó. Feje lassan félrebillent, új vizeken járt. A gyönyörű tó partján, az árnyékban sátor állt, előtte a szabad tűzön illatos halszeletek sültek. A szikrázó napsütést jótékonyan szűrte meg a hatalmas fűzek koronája. A vizet két bot vigyázta, mindkettő a parttól 50 méterre kialakított etetésen várta az éhes pontyokat.
A finom falatokra simogatóan csúszott le a hideg fröccs. Hirtelen az egyik bot megremegett, majd elindult a víz felé. Gyorsan kapott az eliramodó nyél után, és keményen bevágott. Ellenállást nem érzett, de a bot tovább csúszott a víz felé, egyre hangosabb kopogással. A horgász felriadt. Az utolsó pillanatban sikerült elkapnia a csónak peremén éppen átbukni készülő horgászbotot. Érezte, szebb hal ragadta el a mélyben reszkető csalihalat. Az álom már messze járt, most a pillanatra koncentrált. Kicsit lazított a féken, nem szerette volna, ha az év első hala idő előtt búcsút int. A szükségesnél is óvatosabban fárasztott. A hal egyre szűkülő köröket rajzolt, lassan közelített a felszínhez. Egy erőteljesebb emelésnél méltósággal loccsant a víztetőn. A vizek ezüstruhás hercege, egy süllő igyekezett menekülni. A horgász azonban könyörtelenül egyre közelebb húzta a fáradt testet a csónakhoz, majd kézzel megragadva beemelte. A gyönyörű süllő erejétől elhagyatva pihegett a csónak deszkáján. A horgász csak gyönyörködött a látványban.
Még csak 14 órája hagyta maga mögött a tavalyi évet és máris egy csodával, kezdheti az újat. Hogy ne csak neki induljon jól az új szezon, az év első halát gyengéden megfogta és a csónak mellett, a vízbe helyezte. Kezét szinte sütötte a hideg víz, de ennek ellenére szinte simogatva várta, hogy a víz átjárja a fáradt hal kopoltyúit, új erőt adva neki a meneküléshez. A látszatra élettelen test lassan újra életre kelt és egy búcsúzásnak is felfogható farkcsapással merült le otthonába. A horgász elégedett volt. Gyorsan összepakolt, hiszen többet kapott, mint amire igazából számított. A hazaúton már vidáman dudorászott.
Otthon még mindig csendbe burkolózott a ház. Halkan levette a horgász gúnyát és csendben visszabújt az ágyba. Később, mikor felébredt, párja kérdőn egy cetlit nyomott a kezébe, rajta az üzenet:
Horgászni mentem, hamarosan jövök!
Csak álmodtam drágám! - mondta, és a másik oldalára fordulva már az új év horgászkalandját élte át.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Bajzáth József
