Mindenütt jó!

Mindenütt jó!

Mindenütt jó, de legjobb tóparton, és persze horgászni! Természetesen azért az sem mindegy, hogy hol, milyen körülmények között, milyen társaságban, és az sem, hogy mit lehet fogni. A horgászat a legkedveltebb időtöltésem, amikor tehetem, horgászom. Ennek a – már mondhatni – megszállottságnak a történetét, kialakulását szeretném leírni. Az élményeket, sikereket és a sikertelenségeket…

A történet jó pár évvel ezelőtt, úgy 7 éves koromban kezdődött. Apa elvitt horgászni, ami ugye akkor még alkalmanként nem tartott túl sok ideig. Próbálta megtanítani, hogyan kell türelmesen ülni a parton és várni a halat. Persze sokkal jobb volt állandóan bedobni a horgászbottal, majd azonnal kitekerni. Így hal sem volt, gyorsan meg lehetett unni.
Aztán egyszer az egyik nyári nap elmentünk horgászni egy új helyre, a Törtel nevű Pest megyei településen lévő kis horgásztóhoz. Amikor odaérkeztünk, egy kulturált, rendezett helyet találtunk. A tóparton lenyírt fű, árnyékot adó fák, rengeteg virág, játszótér, focipálya a vízparttól távolabb és több sütögető hely várt. Nagyon kedves tulajdonosok fogadtak bennünket, akikkel az évek során nagyon jó, baráti kapcsolatot alakítottunk ki.
Mondanom sem kell, hogy az első alkalommal még mozdításunk sem volt, pedig mások fogtak halakat szépen. Aztán a második alkalommal sem, majd a harmadikon sem. Ekkor már a tulajdonosok is felfigyeltek a dologra és a nap végén felajánlották, hogy a következő horgászatra a vendégeik vagyunk. Na, ezt már kihasználtuk, és onnantól kezdve szerencsések voltunk a Kákás Horgásztavon. Ezután már szinte minden alkalommal siker koronázta napjainkat a tóparton. 
Én is egyre aktívabban horgásztam, és már le tudott kötni teljesen a várakozás. Szüleim meglepetésére kértem, hogy hadd mehessek el a nyaranta megrendezésre kerülő horgásztáborba, amit itt minden évben 3 turnusban megrendeztek. Ja, és bennlakásosra! Egy hét! (Előtte nem szívesen mentem el otthonról, pláne nem több napra.)
Ezek a táborok rengeteg élményt és tudást nyújtottak számomra. A tulajdonosok, a meghívott vendégek, előadók sok-sok ismeretet adtak át. Ez az alapoktól, a környezetre való odafigyeléstől a horogkötés rejtelmein át a hallal való bánásmódig, a felszerelés ápolásáig mindent magába foglalt. Természetesen nagyon sokat horgásztunk is. Minden tábori hét alatt volt egy-egy verseny is a táborlakóknak. (Az utóbbi években – dicsekvés nélkül – többnyire én nyertem.) Nem rettentett el az időjárás sem attól, hogy bevessük felszerelésünket és megpróbáljuk a halakat partra csalogatni.

Jöhet eső, hóvihar

Később már évi 2 táborra kértem, hogy vigyenek el szüleim. Ezekben a táborokban sok barátra leltem, akikkel a mai napig is gyakran horgászunk együtt.

Zozi barátom
Együtt horgászunk, együtt fogunk

Eleinte az afrikai harcsák fogását fejlesztettem elég magas szintre. Volt olyan nap, amikor 105 db-ot sikerült fognom 2 kg-tól 8 kg-ig.

Szép afrikai

Természetesen ehhez az is kellett, hogy telepítsenek kellő mennyiséget a vízbe. A házigazdák erre is nagy gondot fordítottak.

Amurocska
A gazda szeme hizlalja

Az ismereteim bővülése okán igyekeztem a felszerelésemet is egy olyan szintre emelni, amely a jelen korhoz és a halakhoz igazodik. Ennek is örültek szüleim. A születésnapra, karácsonyra, névnapra vonatkozóan feltett kérdésükre, hogy mit szeretnék, szinte mindig valamilyen horgászathoz kapcsolódó válaszom volt. Így mára már komolynak mondható készletem van.
Néhány bot kiválasztásánál nagy segítségemre volt egy horgászat során megismert, már-már profi bojlis horgásznak mondható személy. Tanácsait, véleményét minden komolyabb vásárlás előtt kikértem, igaz, ezt többnyire csak az Internet lehetőségeit kihasználva tehettem, mert az év nagy részében külföldön dolgozik. A tanácsai eddig jónak bizonyultak. 
Természetesen profi segítőim is voltak, mert amikor tehettük, a FeHoVa rendezvényekre is elkönyörögtem magam, és ott profi szakemberektől is érdeklődtem.

Kiállításon

A kezdetektől aztán szép lassan egyre sikeresebb voltam a törteli Kákás Horgásztavon. Nem volt nap, hogy ne sikerült volna halat fognom, és egyre nagyobbak is jöttek már. Ami nagy büszkeséggel töltött el, hogy nálam jóval idősebbek, 30-40 éve horgászó emberek jöttek – és jönnek – oda hozzám, hogy hogyan, mivel horgásszanak, a tó melyik részére érdemes leülni. A felszerelés, szerelék összeállításában is kikérik véleményemet. Mikor elkezdtem itt horgászni, mindenki a „Kicsi”-nek hívott, ma már Dominiknak szólítanak! Számomra ez mindenképpen azt jelenti, hogy sokan elismerik az eredményeimet és megszállottságomat.
A tavon rendszeresen rendeznek versenyeket, melyeket gyerek és felnőtt kategóriában tartanak. Volt olyan verseny, ahol csak én lettem volna gyerek induló, így megengedték, hogy a felnőttekkel versenyezzek. Óriási élmény volt, hogy második helyezett lettem közel 28 kg hallal úgy, hogy az első helyezett egy versenyhorgász lett.

A legnagyobbak

Nemrég a táborban a szervező tulajdonosok felkértek, hogy segítsem a munkájukat, és a fiatalabbakat koordináljam, az alapismereteket én oktassam neki, és segítsem a kezdőket. Ezek a gyerekek és szüleik is bizalommal fordultak és fordulnak hozzám. Amikor tehetem, horgászom, és egyre több gyönyörű hallal jeleskedem.

Amur
Tükrös
Amur 2
Amur 3

Az afrikai harcsák fogása óta a pontyok számolatlanul érkeznek, de gyakori vendégeim az amurok és a szürke harcsák is. Utóbbiaknál a mérettel vannak gondjaim. 10 kg fölé szeretnék eljutni, a Kákás Horgásztó nagy öregjét megfogni. Ez egy 40 kg feletti bajszos lehet, akit elvétve lehetett látni a víz felszínén lebegve a nyár során. Egyszer már lehet sikerült is megakasztanom, de esélytelen volt minden mozdulat vele szemben. A nem neki szánt szereléket az első méteren kíméletlenül magával vitte. Ez a szép hal még hiányzik az eredménylistáról, de azért nem panaszkodom. Fogtam már tokhalat, balint, süllőt, csukát is.

Balin
Kis tok

Ahogyan a táborokban tanultam, a halakkal kíméletesen bánok, szinte mindegyiket visszaengedem, és ezt is kíméletesen teszem. Matracot használok, és nem visszadobom a vízbe a halat, visszaviszem! Igaz, egy 8-10 kg-os amurt nem is lenne könnyű visszadobni.

Fürdünk
Matraccal

Sajnos nem mindig sikerül eljutni kedvenc tavamra horgászni, így amikor már nem bírom tovább, akkor az udvarunkon lévő kerti tóban áztatom egy kicsit a csalit. Abban az előző évek során elhelyeztem néhány horgászatból hazahozott 2-3 kg-os pontyot, melyek szép nagyra nőttek már, így ha kevés időm is van, tudok kicsit pecázni.

Koncentrálás

Ahogyan a bevezetőben is írtam, legjobb horgászni, de nem mindegy hol és milyen társasággal. Szerencsésnek érzem magam, hogy van egy olyan hely, mint a törteli Kákás Horgásztó, ahol vigyáznak a környezetre, a halakra, szívesen látják a vendéget, és a gyerekeket arra nevelik, hogy óvják is meg ezeket az értékeket – én itt ismerkedhettem meg a horgászat élményével. 
Még egy álmom van (a helyi öreg szürkén kívül): eljutni az Ebróra és ott harcsázni. Megyek is, megkérdezem apát, hogy mikor indulunk.

Driszku Dominik (dr677)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.