Az első dobás pont jó helyre érkezik, oda, ahol a kotrógép kanala a csatorna túlsó peremét kezdte mélyíteni. Nem csoda hát, ha úszóm elfekszik... egy kicsit megpöccintve azonban előre ugrik egy araszt, és így már a mélyebb mederben ingerli a puhaszájút. Két másodperc sem telik el és a kis dugó határozottan indul a gyenge sodrásnak felfelé, egyenesen az ágak közé!
Nincs mese... a természet törvénye győzött. Még akkor is, ha úgy éreztük, ennek a télnek sosem lesz vége. Még pár nap és pergethetek, de addig...? Az első igazán meleg, amolyan "rövidujjús" tavaszi napon sem ülhetek veszteg, muszáj a vízparton lennem.
A délelőtti dolgaim sietve intézem, és 11-kor már száguldok a sztrádán kedvenc horgász helyem felé.
Az autóban mindig lázasan jár az agyam, hogy mi legyen az aznapi stratégia, melyik területre menjek, milyen felszerelést használjak?
Most azonban sokkal gyorsabban megy a döntés. Az évszak és a tilalmi idők beszűkítik lehetőségeimet. Egyértelmű az is, hogy a sekély, felmelegedő vizeket kell keresnem. A tanya parkolójába érkezve nem csoda hát, ha magabiztosan rakom össze matchbotos és feederes kellékeimet. Csak a legszükségesebb dolgokat viszem.
Régebben minden kacatot cipeltem magammal, de a hosszú pergető túrák alatt hamar megtanultam, mi az, ami igazán fontos, és csak azok kerülnek be a praktikus mellény ezernyi zsebébe. A hátizsák és a bottáska mellé még egy vödröt is viszek az etetőanyagnak. Ezzel a könnyített gyalogsági felszereléssel meg sem fog kottyanni az út.
Jó negyedórás séta után érkezem az első kiszemelt pontra, ahol a víz egészen alacsony és az öblöt nádas veszi körül. A mélyen vízbe nyúló stégen végre megpihenhetek. Csodásan süt a nap és a szél ereje is inkább kellemes, mintsem zavaró. Ennek ellenére a feeder mellett döntök.
Sokat várok a mai naptól. Egész télen abajgattam itt az álmos békés-halakat, de nem sok sikerrel. Remélem, a nagy felmelegedés nekik is étvágyat gerjeszt!
Bekeverek egy kevés anyagot a "világos-kék Papp Józsiból". Kendermagot meg kukoricát is adok hozzá. Nem értek ezekhez a kajákhoz. Azt sem tudom igazán, melyiket, mikor, hogyan kell használni, de ennek az illata... már saját szórakoztatásomra is megfelelő. Feltűzöm a csontikat, bevetem a fegyvert és letelepedek.
Gondolataim elkalandoznak... a saját gondjaim, és a borzalom, ami a világban zajlik... most valahogy itt, ezen a néhány napszítta deszkán távolinak és megoldhatónak tűnik minden... élvezem az arcomat simogató napot és az egyre erősödő szelet, amely már nem hatol a csontomig, mint a múlt héten. Csak néhány perc múlva veszem észre, hogy nem is a botspiccet figyeltem, ami pedig kiegyenesedve, laza zsinórral mutatja, bizony elnéztem egy kapást. Sebaj biztos egy kárász volt. Ellenőrzöm a zsineget, a csalit, és újult erővel vágok bele. Várok, vagy egy negyedórát, de semmi. Még egy órát adok a nagy halnak, aztán elnézek a csatornára, gondolom. Úgyis abban bízom igazán. És valahogy most örülök is a kapástalanságnak. Elcsipegetem a hozott elemózsiát. Sajnos a halak hagynak nyugodtan falatozni. Na végre! Valami! De a kantár végén fityegő tízdekás karcsi adja az igazi okot a távozásra. Előtte még beállítom az új venyigét.
Tavaly sok szakításom volt a kiszemelt, akadós pályán, ezért egy brutális 20-as Affondante lasszóval ellátott Shimano-nak szavazok bizalmat, 3g-os dugóval és egy 390-es Technium Match karmesterrel. És, hogy a kisebb érdeklődőket kiszűrjem, a 18-as előkére 8-as horgot kötök. Így minden bevetésre készen!
Lesétálok még párszáz métert a csatornáig, és óvatosan közelítem meg a partot, hátha ott napoznak a kotrás tövében... A pálcát felcsaliztam, és ismerve a terepviszonyokat, az eresztéket is beállítottam méter körülire még a stégen, hogy rögtön támadhassak.
Az első dobás pont jó helyre érkezik, oda, ahol a kotrógép kanala a csatorna túlsó peremét kezdte mélyíteni. Nem csoda hát, ha úszóm elfekszik... egy kicsit megpöccintve azonban előre ugrik egy araszt, és így már a mélyebb mederben ingerli a puhaszájút. Két másodperc sem telik el és a kis dugó határozottan indul a gyenge sodrásnak felfelé, egyenesen az ágak közé! Megállj te! Emelem be hirtelen a vesszőt, amire egy kemény húzás a válasz. Kicsit engedem, de erősen indul tovább az ágak felé. Meg kell állítanom! Érzem, ez nem a szabvány kis töves... valamivel nagyobbra saccolom, bár lehet, hogy csak a régen várt halfogás öröme mondatja velem..., de nem... ez a darab most kitartóbban húz, és újra az akadó felé veszi az irányt, de a lasszó befeszítésére megint visszafordul! Milyen jó, hogy az erősebb zsinór mellett döntöttem. A bot keményen dolgozik a téli pihenő után, de még mindig nem sikerült feljebb emelnem, hogy meglássam mekkora. Két perc is eltelik, mire megmutatja magát... szép darab, ha ki tudom venni matchbottal ezen a terepen, büszke leszek magamra. Csak az előke bírja ki! Újabb két perc telt el a küzdelemből és érzem, fárad... megemelem egy kis levegőért, mire megadja magát Óvatosan a hálóba terelem. Végre megvagy!
Szegénynek egy csúnya seb éktelenkedik a hátán, de ezt leszámítva szép példány, hatalmas evezőkkel. Már ilyen kora tavasszal is igen jó erőben van. A mérce 50 cm hosszan fekszik a testére, tán még a 4 kilót is veri. Két kezemmel kísérem a vízbe, majd elengedem. Szaladj vissza és készülj a nászra! Vagy tégy boldoggá egy másik kalandort!
Gyors rendrakás következik, majd egy lövés csonti és félmarék kendermag a "lelőhelyre"...
A harc utolsó mozzanatait jó 15 méterrel a kapás helyétől lejjebb sikerült befejeznem, így a nagy küzdelem remélem, nem riasztotta el társait. Az úszó az előbbi koreográfia szerint pottyan a partszélbe... és az előbbi koreográfia szerint indul meg a víz alá! A mindenit! Egy újabb mártír! És már rugóztatom is a kis Shimanót, ahogy pár perccel előbb. Az eredmény egy kisseb, de csodás pikkelyes. 41-es. Izgalom lesz rajtam úrrá. Erre készültem ma, és a víz megadta, amire vágytam! Tudom, itt vannak a törésen. Még etetnem sem kell, hisz csak elijednének.
A következő másfél óra minden képzeletet felülmúló csodás szórakozás. Még 8 átlagos tőponttyal vívok tusát. És a palettát időnként szép vörösök, kárászok és bodorkák színesítik. A szél alább hagyott és a langyos melegben, rövid ujjúban töltöm az első és feledhetetlen igazi tavaszi órákat. Egy közelemben ügyködő rakós botos sporit invitálok közelebb, mert dörmögéséből arra következtetek, hogy neki csak az apraja jut. Elférnek itt mellettem! El is fogadja a meghívást és kis idő múlva, társával szépen szedegetik ők is a halakat. Érdekes, hogy tükröst egyikünk sem fog.
Új kihívásra szomjazom, és a bekevert kaját sem akaródzik hazavinnem, ezért eltervezem, hogy távolabb, a csatorna egy kanyarulatában próbálok szerencsét. Tudom, ott mélyebb a víz, de talán egy kis etetésre ki lehet csalni egy kis lakmározásra a pontyokat a közeli laposból, ahol már pár napja is láttam őket a nád közt mozogni. Így is lesz. A nap már lefelé konyul, de még egy órácskám talán maradt.
Elhelyezkedek, gombócokat gyúrok, és bedobálom a tíz "kisnarancsot". Nézem a vizet. Itt mozognak a nádban! Némelyiknek a háta is kilátszik! A felszínen már gyűrűznek az aprónépek, és lám, valami közéjük hajt! Csuka! Villan meg egy jó kilós aranyló test, épp előttem érve utol egy kis menekülő bodrit. Ej, ha lehetne már pergetni!
Eltelik vagy negyed óra kapás nélkül. Az úszót figyelem, de még várni kell. Szinte látom "víz alatti" szemeimmel, ahogyan az aromák lassan terjengenek és eljutnak egy szép, éhes potyka orráig... most megfordul, és keresni kezdi, merről jön az ínycsiklandó illat... áttör a torzsákon... és... és megtalálja! Igen megtalálja, mert a bója eltűnik a felszínről. Bevágok! A riadt halacska villámgyorsan az oltalmazó nádasnak rohan, de én is észnél vagyok. Oda te nem mész! A harc nem túl hosszú, de igen heves. Az okozója egy szokványos pontyocska a mai regimentből. Természetesen ő is, mint a többi, egy fotó után szabadulhat. Szerencséjükre nem kedvelem a húsukat.
A folytatásban kettő kifog rajtam a fárasztás alatt, de kettőt még elejtek. Több szép keszeg és kárász kíséri őket. Ezek szerint az etetős elképzelés bevált.
Ideje indulnom. Csomagolás után ülök még egy pár percet a parton. Nézem a nádas fölött táncoló gémeket. Micsoda halakat láthatnak ott a sűrűben! A napnyugta szokásos narancs színeivel kápráztat el. Jól esik a séta a parkolóig. A tó csendes, mint a forró tejen a föl, úgy bőrösödik. A fenyves mellett megcsap az este hűvös illata. A tűlevelek közül egy aprócska denevér suhan esti portyára. A még világos kékben játszó alkonyi égbolton számtalan repülő vattacukor kondenzcsíkja mutat Kelet felé. A mai édes kalandos békesség mellett belém hasít a fájdalom. Van, aki nyugtalanul alszik ma éjjel... valahol messze... Keleten.
