A szokatlanul hosszúra nyúlt tél így, március közepére megtette hatását. Folyamatosan jönnek elő a megszállott horgászokon az elvonási tünetek. Egyre gyakrabban veszik elő a felszereléseiket, raknak rendet 25. alkalommal a horgászládájukban, vagy vásárolnak újabb és újabb termékeket pótcselekvésként, mintha addig is „horgásznának”. Aztán mikor végre elindul az olvadás, azonnal megtámadják a vízpartot.
Gyakorlatilag ez alól én sem voltam kivétel. A sokadik átpakolás után már alig vártam, hogy végre kimehessek a vízpartra és kipróbálhassam a hosszú tél alatt újonnan beszerzett horgászeszközöket.
Egész hetem szinte két dologból állt: időjárás-jelentés figyelése, valamint a reggeli és esti tószemle: vajon mennyi olvadt ki? Sajnos alig-alig nőtt a jégmentes terület. A másik variáció a Tisza folyó lett volna, de az egyik héten még jég alatt volt, a következőn már áradt… nem is akárhogy.
Sebaj, ha lesz akkora terület a Verba tanyán, ahol ki tudom próbálni a rakóst, horgászni fogok. Lesz, ami lesz!
A kiválasztott napra két terület olvadt ki annyira, hogy horgászati szempontból használhatónak volt nevezhető. Szerencsére erre a két helyre még nem pályázott sok horgász, így kora reggel csak két megszállott barátommal szálltam „versenybe”. Nem is volt igazán verseny, hiszen előre megbeszéltük, hogy nekem a rakós bot miatt alkalmas a sokkal kisebb vízfelület, míg ők feeder-picker kombinációval próbálkoznak majd.
A szezonkezdő horgászataim rendszerint nem indulnak zökkenőmentesen. Ezek nem nagy problémák, hanem csupán mosolygásra késztetik az embert, hogy semmi nem akar összejönni. Nézzük ezeket szépen sorban!
Hiába volt az időjárás-jelentés szerint aznap 10 fok feletti hőmérséklet, amikor napfelkeltekor a vízpartra érkeztem, még növekedett a jégtakaró. Jó kezdet…
Semmi baj, gondoltam, akkor legalább kényelmesen kipakolok.
Láda felállítva, rakós összerakva.
Jöhet az etetőanyag bekeverése. Igazából nem akartam túlzásba vinni, ezért az otthon talált tavalyi elfekvő készletet vettem elő, ami megmaradt. Milo Feeder Special etetőanyag, VDE epres pellet (3 és 5 mm-es), VDE Master pellet. Igazi, mindent bele koktél.
Kezdődhet az etetés! Az etetőcsészével betolt méretes gombócok kezdtek érdekesen viselkedni. Eszük ágában sem volt elsüllyedni. A harmadik gombócot toltam be éppen, amikor feltűnt, hogy valamik úsznak a vízen. Leginkább fagyott kutyagumihoz hasonlítottak az etetőgombócaim, amik, mint a jéghegyek úszkáltak az etetett terület felett. Már pont azon gondolkoztam, hogyan fogom szabadalmaztatni a Pop-up gombócokat, amikor szépen elmerültek.
Gyorsan dobtam magam elé egy gombócot, amit bármennyire nyomtam össze, fenn lebegett a víz tetején, és lassan oldódtak le róla a csalogató falatok. Gyors telefonos segítség igénybevételével közölték velem, röhögés közepette, hogy SZÁRAZ a kaja, de ne csodálkozzak ennyire korán mással is előfordult már, bár nem sokakkal. Hiába éreztem úgy, hogy szerintem kellően nedves és jól tapadó, a víz nem úgy gondolta. Ennyire nem lehet rossz ez a keverék, hogy a víz sem fogadja be… A három Pop-up gombócomnak köszönhetően lassú, egyenletes felhős etetést sikerült létrehoznom, ami nem szerepelt a napi programban. Meg is jöttek a snecik.
Az utónedvesítéssel a probléma megoldódott. A gombócok végre úgy működtek, ahogy az elő van írva, merültek.
A szerelékkel nem variáltam igazán sokat. Elővettem egy tavalyi szereléket, így arról nem tudok érdemben nyilatkozni, hogy milyen lehetett a főzsinór, meg az előke. De nem is igazán számítottam olyan halakra, hogy gond legyen a fárasztás. Pláne a felhős gombócok után.
Ezután jött az újabb baki. A hideg miatt a csontik nem igazán vették észre, hogy kikerültek a hűtőből, sőt lehet, hogy még jobban fáztak, mert a hűtőben nem 0 fok alatti a hőmérséklet. Ennek az volt az eredménye, hogy petyhüdt kukacok várták a horogra tűzést. Gyakorlatilag meg sem moccantak. Így hiába terveztem mára a sprinkle pot kipróbálását, a csontik „betegsége” miatt ez egyelőre tolódott. Ugyanis a potok működésének a feltétele az életvidám csonti, nem az ilyen… izék.
A különleges gombócaimnak köszönhetően a küszök hada várta az újabb etetőanyag érkezését, ezért úgy döntöttem, megnézem a másik próbálkozó csapatot, mert ez már nekem is sok volt.
A feeder-picker csapat szerencsésebben kezdte a napot. Nekik nem voltak hasonló kalandjaik. A jó helyválasztásuknak köszönhetően szépen fogtak keszeget, snecit és bizony pontyot is. Nem a tóra jellemző kapitális méretűt, de akkor is pontyot.
Amikor visszatértem a harcálláspontomhoz, örömmel tapasztaltam, hogy a csontikon a napsütés végre megtette a hatását. Pezsegve mászkáltak a dobozban. Elő a potot, fel a spiccre. Legalább azt lássam, működik-e, ha már nem horgászom komolyan.
Itt jött a nap újabb kudarca. A kishalakra felfigyeltek a tóban szép számmal találhatók csukák is. Előszeretettel vágtak a falatozó kishalak közé, hasonló céllal. Ezzel szinte megpecsételődött az aznapi horgászatom. Addig-addig szidtam magamban csuka őkelmét, hogy döntöttem: csak 1 maradhat. Nehogy már elrontsa a napomat! Jó modorra kell tanítani! Elő a pergető botot…
Volt, hogy a jégen csapódott a wobbler, de egy huszáros bevágással be lehetett rántani a vízbe. A csuka is egy ilyen jégről visszarántott műcsalira csapott azonnal oda.
És ha már a természet ennyire megtréfált minket, hogy nem hagyott normálisan horgászni, a tógazda segítségével elkezdtük a tó jégmentesítését.
A feltört területen már a szél is mozgatni tudta a vizet, ennek eredményeképp 2 nap múlva a tó egész területe jégmentes lett.
Írta: Takács Péter (t_peti)
Fotók: Győri Zoltán, Takács Péter
